Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)
2016-07-03 / 26. szám
KRÓNIKA» 2016. július 3. Evangélikus élet • 3 Pitvaros 200 ► Folytatás az 1. oldalról Prédikációjában a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője a csodálatos halfogás történetén keresztül állította a reménység apostolát, Pétert példaként az egybegyűltek elé. A falu szlovák evangélikusainak döntő többségét az 1947-es lakosságcsere során Csehszlovákiába telepítették, helyükre magyar katolikusokat költöztettek, így az egykor mintegy kétezer lelket számláló evangélikus gyülekezet lélekszáma az eredetinek mintegy tíz százalékára zsugorodott, és az utóbbi évtizedekben is folytatódott a csökkenés: a gyülekezetnek ma mindössze mintegy harminc egyházfenntartója van. Az igehirdető mégis a reményről beszélt, hiszen a közösség, bár kicsi, él, és élni akar. Ezt a szép számúhittanos és a frissen felújított gyülekezeti ház is példázza. A püspök hangsúlyozta, hogy az egyház küldetése hidakat építeni akkor is, amikor a környezetünkben csak rombolják őket. Erre a hídépítésre lesz alkalom az ötödik szlovák evangélikus egyházi napok rendezvénye Békéscsabán, amelyre mintegy kétezer szlovák evangélikust várnak hazánkból és a környező országokból, valamint „A föld sója” találkozó Budapesten, amely egész Közép-Európa evangélikusságát szólítja meg. A pitvarosi ünnepre egybegyűlteket köszöntötte Igor Fürdik békéscsabai szlovák főkonzul. Mint mondta, bár nem értette a magyar nyelven hangzott prédikációt, már id. Kutyej Pál fordítása előtt is sejtette, miről volt szó. Vagyis nem az számít, hogy milyen nyelven, hanem hogy miről beszélünk! Radosné Lengyel Anna évek óta a pitvarosi gyülekezet egyházfenntartó tagja és presbitere. Felügyelői látogatásai során érlelődött meg benne a döntés, hogy egyházfenntartói járulékával ne egy jómódú budai gyülekezetét, hanem a nehéz sorsú pitvarosi evangélikusokat támogassa. A déli egyházkerületi felügyelő az ünnepi istentiszteleten így pitvarosiként köszönthette a vendégeket, arra biztatva őket, hogy alakítsanak ki élő kapcsolatot a helyi és az elszármazott evangélikusok között, hiszen ahogy Szlovákiában is szülőföldjükként emlékeznek sokan Pitvarosra, az itthon maradottak sem felejtik el a távolba szakadt földijeiket. Hat - Pitvarosról kitelepített szlovákoknak is otthont adó - gyülekezet üdvözletét hozta Andrea Lukacovská diószegi (Sládkovicovo) lelkésznő. A köszöntések sorát az evangélikus gyülekezet felügyelője, DénesErzsébet és a lutheránus közösséggel jó ökumenikus kapcsolatokat ápoló Kasuba Róbert római katolikus plébános zárta, aki gyülekezetének tagjaival érkezett az egész falu számára fontos alkalomra. ■ Kiss Tamás Őszi nemzetközi vezetői konferencia Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten október 7-én és 8-án a Global Leadership Summit (GLS) nemzetközi vezetői csúcskonferenciát. A kétnapos esemény védnökségét a Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa látja el. A találkozó helyszínéül a MOM Kulturális Központ szolgál, ahol nyolc külföldi szakember - többek között amerikai lelkészek, sikerkönyvszerzők és üzletemberek - előadásai hangzanak majd el. Az idei alkalom magyar előadója Lénárt Viktor, a Piliscsabai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze, a Grow Csoport vezérigazgatója. Ez a felekezetközi esemény segítséget nyújt ahhoz, hogy a résztvevők jobb vezetőkké váljanak, és magukévá tehessenek egy sokkal nagyobb víziót, amelyért Isten vezetésre hívta őket. A szervezők fő célja, hogy a vezetői készségfejlesztés révén segítsék a gyülekezetek növekedését. Az eddigi tapasztalatok szerint ezeken az összejöveteleken rengeteg lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy a saját képességeiket és az általuk vezetettekét továbbfejlesszék. A GLS bizonyítottan hasznos eszköz a résztvevők számára, akik arról számoltak be, hogy a konferenciának köszönhetően gyülekezetük, szervezetük, missziójuk sokkal hatékonyabban működik. A Chicago melletti, Bili Hybels lelkész által vezetett Willow Creek Gyülekezetből élőben közvetítik az eseményt Észak- Amerika-szerte 375 helyszínre. A továbbiakban a világ számos pontján megrendezik a GLS-találkozókat, ahogy hazánkban is 2014 óta. A konferenciára kedvezményes egyéni és csoportos jegyek július 8-ig vásárolhatók az esemény honlapján, a www.glshungary.hu-n. Istentisztelet-közvetítés a Duna Televízióban Bemutatkozik „A föld sója” közép-európai keresztény találkozó Legutoljára Afrikából, Tanzániából hallottuk, hogy többezres gyülekezet előtt prédikált az egyik evangélikus püspök, és keresztelt egyszerre vagy nyolcvan gyermeket. Ha az utóbbi tény nem is, a többezres gyülekezeti jelenlét hamarosan Magyarországon is valóra válik, hiszen több mint háromezren jelentkeztek „A föld sója” közép-európai keresztény találkozóra, amelynek július 7-i nyitó istentiszteletét felvételről közvetíti az MTVA vallási szerkesztősége. A közép-európai keresztény találkozó fiatal „gyülekezet”. 1991-ben alakult meg a kelet-németországi Görlitzben. A kezdetben háromnyelvű közösség mintegy háromszáz fővel indult, és folyamatosan növekedett. Igaz, közös istentiszteletre csak háromévente került sor, mindig a következő találkozókon. Ezeket az istentiszteleteket több mint tíz évig mindig Görlitzben ünnepelték. A gyülekezet sokáig német, cseh és lengyel ajkú maradt. 2005-ben azonban a cseh testvérek (szó szerint a Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza) Prágába vitték a találkozót. Itt vett részt először az összejövetelen és a közös istentiszteleten több szomszédos ország evangélikus és református egyháza, így a Magyarországi Evangélikus Egyház busznyi küldöttsége is. A gyülekezet évről évre nagyobb lett, Prága után Pozsony következett, majd Drezda, Wroclaw és végül az idén Budapest. A gyülekezet még nem épített templomot, mindig másutt tartja alkalmait. Hol az egyik főváros főterén, mint Pozsonyban, vagy az Elba partján, mint Drezdában, esetleg egy-egy sportcsarnokban, ahogy Budapesten is. Nem beszélhetünk valódi történelmi múltról, de arról igen, hogyan sikerült az évtizedes szétszakítottság, a háborús konfliktusok miatt egymással szembefordult népeket megbékíteni, majd az évek során barátivá tenni az egyházak és az, Evangélikus istentisztelet a Duna Televízióban m A Szentháromság 1 f ünnepe utáni 8. w vasárnapon 11 í órától istentisz- Mk teletet közvetít felvételről a Duna Televízió a budapesti Tüskecsarnokból. Igét hirdet Gáncs Péter elnök-püspök. egyes emberek viszonyát. Sokat jelent, hogy az egyházvezetők minden alkalommal közös fórumon lépnek fel, és az egyház és a kor aktuális kihívásairól, a sikerekről és a problémákról beszélnek. Ez a budapesti találkozón is így lesz. Az úrvacsorás nyitó istentiszteleten Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök hirdeti majd az igét a „ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13) textus alapján magyarul, ami azért fontos, mert a találkozó és ezzel együtt az istentisztelet is többnyelvű lesz. A nyitó istentiszteleten magyarul hangzik fel majd Isten igéje, és mivel a liturgiában számos más országbeli szervező is részt vesz, az imádságok, a bibliai igék és az énekek többek között németül, csehül, szlovákul, lengyelül szólalnak meg. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne jelen lenni ezen az alkalmon július 7-én este 19 órakor a budapesti Tüskecsarnokban. A belépés ingyenes, az istentiszteletet követően pedig a kivetítőkön megtekinthető a labdarúgó- Európa-bajnokság elődöntője. Isten áldja meg előkészületeinket itthon és külföldön egyaránt! ■ CSELOVSZKYNÉ DR. TäRR KLÁRA, az MEE Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetője In memóriám Schultz Jenő (1917-2016) Evangélikus egyházunk legidősebb lelkipásztorától, Schultz Jenőtől búcsúztunk június 18-án, szombaton délután a vanyarci evangélikus templomban, ott, ahol negyvenegy éven át hirdette Isten igéjét a szeretett lelkipásztor. Schultz Jenő 1917. december 2-án, ádvent első vasárnapján született Dunaegyházán papi családban, Schultz Aladár lelkész és Bakay Mária gyermekeként. A felvidéki Ocsován konfirmált, ahol anyai nagyapja, Bakay Péter lelkész-esperes volt. A fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett 1936-ban. Papi család sarjaként maga is elhívást kapott a lelkészi szolgálatra, ezért az érettségit követően Sopronban megkezdte teológiai tanulmányait. Édesapjának gyülekezetében, Bánkon prédikált először, 1936 karácsonyának második napján. A lelkészi szolgálatot 1940-ben kezdte meg. Két éven át volt Kovács Sándor püspök titkára. A püspök halála után segédlelkész volt, először Léván, majd Tordason. 1943. január 6-tól Kalavszky Kálmán tatabányai lelkész segédlelkésze lett. Itt ismerte meg, majd jegyezte el 1944 szeptemberében Kalavszky Theát, akit 1945 februárjában feleségül vett. Ez év őszétől két éven át a hadifogságban lévő Harmati Béla lelkészt helyettesítette Ősagárdon. Harmincévesen, 1947 ádventjének első vasárnapján kezdte meg szolgálatát a Nógrád megyei Vanyarcon. Isten három leánygyermekkel ajándékozta meg a lelkészcsaládot. Példás családi életet éltek, gyermekeiket innen iskoláztatták. Schultz Jenő negyvenegy éven át, egészen 1988 őszéig, nyugdíjba vonulásáig itt végezte szolgálatát. Ezzel a mindenkori vanyarci lelkészek szolgálati idejét tekintve is csúcstartó lett. A több mint négy évtized alatt igen szoros kapcsolat alakult ki a gyülekezet és lelkésze között, „egymásra találtak”, és az adott történelmi kor különféle nehézségei és próbái között is mindvégig megmaradt a békességes és szeretetteljes viszony. A pozitív lelkészi példamutatás meghatározó volt a szinte teljesen evangélikus faluban. Csak néhány adat a negyvenegy esztendőből: Schultz Jenő tisztelendő úr megkeresztelt Ványarcon ezerhúsz gyermeket, s eltemetett hatszázhuszonhat gyülekezeti tagot. Éves átlagban tehát huszonöt keresztelőn és tizenöt temetésen szolgálhatott. Létszámában is gyarapodott a gyülekezet és a település. Schultz Jenő egyházzenei tevékenysége is jelentős volt, énekkart alapított, felesége, Thea néni pedig évtizedekig ült az orgonapadnál. Emellett a személyes lelkigondozás, a látogatás is rendkívül fontos volt számára. A gyülekezet szerette szelíd és bölcs pásztorát, aki tudott hallgatni, meghallgatni, azután Istenre mutatni. Negyvennyolc évi aktív lelkészi szolgálat után hetvenegy évesen vonult nyugdíjba. Budafokon, családi körben töltötte ezeket az éveket. Felesége 2007. június 28-án hunyt el. Ő maga testi erejében gyengülve, de lelki-szellemi frissességét mindvégig megőrizve május 21-én aludt el csendben. A gyászjelentésen Pál Rómaiakhoz írt levelének gyönyörű himnusza jelent meg a család hitvallásaként: „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38-39) Nagyszámú gyülekezet, családtagok, rokonság és volt szolgatársak vették körül áldó-elbocsátó igével a poraiban még egyszer gyülekezetébe visszatért idős lelkipásztort. Temetése egy héttel később, június 25-én volt Budafokon, családi körben. ■ Szabó András HIRDETÉSEK Ünnepi istentisztelet Szécsényben. A város evangélikus gyülekezete tisztelettel invitálja önt és kedves barátait ünnepi istentiszteletére, amelyet az önállóvá válásuk utáni első felügyelőjük, PulszkyÁgost politikus, jogász, szociológus születésének 170., valamint templomuk szentelésének 117. évfordulója alkalmából július 3-án, vasárnap 16 órakor tartanak. Meghívó templom-újraszentelésre. „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által." (Ef 2,20-22) Szeretettel meghívjuk a Lucfalvai Evangélikus Egyházközség felújított templomának újraszentelésére. Az ünnepi istentisztelet július 3-án, vasárnap 10.30-kor kezdődik templomunkban. A szentelés szolgálatát dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végzi. Jelentkezés parókusi alkalmassági vizsgálatra. A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala értesíti a hatéves képzésben részesült, 2014 októbere előtt ordinált beosztott lelkészeket, hogy az október 3-ára tervezett parókusi alkalmassági vizsgálatra július 8-ig kell írásban jelentkezni a püspöki hivatalban (postacím: 9001 Győr, Pf. 1639; e-mail: nyugati.kerulet@lutheran.hu). A püspöki hivatal a jelentkezések beérkezését követően küldi ki az írásbeli feladatok és a szóbeli tételek anyagát. GYÁSZJELENTÉS Megrendüléssel, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy Nagybocskai Vilmosné született Ulbrich Lívia életének 92. évében rövid szenvedés után június 16-án elhunyt. A nagyatádi evangélikus templomban történt búcsúztatása után hamvait június 27-én helyeztük férje sírjába. Jézus mondja: „...aki hisz énbennem, ha meghal is, él...” (Jn 11,25) A gyászoló család