Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-09 / 32. szám
12 •« 2015- augusztus 9. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Bizalomtréning Csillagpont módra „Morzsák"a református ifjúsági találkozóról ► Közel háromezer fiatal részvételével - köztük több mint félezer önkéntes segítségével - rendezték meg július 21-25. közölt a hetedik Csillagpont református ifjúsági találkozót. A szervezők úgy döntöttek, visszatérnek a négy évvel ezelőtti helyszínre, a Tatai Olimpiai Központba, ahol 2011 júliusában egész héten azért imádkoztak a résztvevők, hogy ne essen tovább az eső, és süssön ki végre a nap. Idén verőfényes napsütés, igazi fesztiválkompatibilis időjárás fogadta az „edzőtáborozókat” akik a rendezvény mottója szerint - „Bízom benned” - az Úrral való kapcsolatukban kívántak megerősödni. Idén is reggel kilenc órakor kezdődött a nap a főelőadással. Sóskúti Zoltán budapest-rákoskeresztúri lelkipásztor Bízom. - Bízom ? - Bízom! címekkel hozta közel a fiatalokhoz a találkozó központi témáját. Nagyon üdítő volt őt hallgatni minden reggel, mert kifejezetten jó előadónak bizonyult. Nemcsak azt tudta pontosan, hogyan kell egy-egy nehéz témát mélyen, mégis befogadhatóan körüljárni, de azt is remekül érezte, hol kell elsütni egy-egy jó poént vagy énekelni egyet. Evangélikusként különösen személyesen érintett, amikor csütörtök reggeli előadásában az egyházunkhoz kötődő Jónás és Jézus rockoratórium Kleopás siralmai című számából idézett. Sóskúti Zoltán szerint hitünk erősödése, fejlődése során természetesek a csalódások, megtorpanások. Amikor elbizonytalanodunk, egyetlen dologhoz kell láncolnunk magunkat: bármit teszünk is, Isten szeret bennünket! A „felnőtthit” azt jelenti, hogy amit hiszünk, azt személyesen hisszük. Ennek része az engedelmesség, a „szívbéli bizodalom” is. Istent szeretni csak elköteleződve lehet, a hozzá való hűség teszi hitelessé a hitünket. (Az előadásokról bővebben keretes összefoglalónkban. - A szerk.) A főelőadást mindennap korosztályok szerinti kiscsoportos beszélgetések követték, délutánonként pedig több helyszínen folytatódtak a bizalomban való elmélyülést segítő programok: a Középiskoláspont, az Egyetemistapont, a Párkapcsolati Pont, az Érzékenyítő Pont, az ÖkoPont, a Klasszikus Pont, illetve a Képzőpont mellett önálló és sportprogramok is várták a töltődni vágyó fiatalokat. Orosz rulett, tüzes kemence és létra Az esti áhítatokat különböző lelkipásztorok tartották: szerda este Szikszai Szabolcs, csütörtök este Mikló István Boldizsár, péntek este pedig Molnár Sándor „csendesítette el” a résztvevőket. A kecskeméti ifjúsági lelkészként szolgáló Szikszai Szabolcs áhítatának címével - Isten „automata”? - azt a provokatív kérdést szegezte nekünk: azért bízunk az Úrban, hogy segítsen nekünk? A Zákeus történetéből kiinduló igehirdető hangsúlyozta: az életváltoztató kapcsolatokhoz találkozni kell, és bizalommal kell válaszolni Jézus hívására. Zákeus kereste azt, aki kereste Zákeust - de vajon mi is keressük azt, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azokat, akik elvesztek? A bizalom olyan, mint az orosz rulett: hat lövésből egy megsebezhet. Zákeus vállalta a megszégyenülés kockázatát. Ha úgy döntünk, bízni kezdünk, lehet, hogy csalódások, fájdalmak érnek bennünket, de csak így indulhatunk el a bizalomvezérelt élet útján. Az erdélyi Jákóhodosról érkezett Mikló István Boldizsár Csalódás és döntés című áhítatában Dániel társainak tüzes kemencébe vetését (Dán 3,1-30) idézte fel. A Dániel könyvében szereplő három férfi nem félt nemet mondani, amikor Nebukadneccar király a bálványszobrok imádására akarta kényszeríteni őket. Csalódásuk ellenére - korábban a szemük láttára rombolták le a szent várost - Istent választották, mert ismerték ígéreteit. Bíztak abban, hogy Isten ki tudja szabadítani őket a tüzes kemencéből és Nebukadneccar kezéből is. Bízom. - Bízom? - Bízom! Sóskúti Zoltán lelkipásztor előadásaiban több oldalról is megközelítette a bizalom kérdését. Vágyom arra, hogy bízzam benned. - Az édenkerti állapotban nem voltak falak sem ember és Isten, sem ember és ember között, tökéletes bizalom volt a kapcsolatokban. A kísértés hatására azonban a bizalom helyét a tudás váltotta fel, és az emberek azóta is folyamatosan elveszítik bizalmukat Istenben és egymásban egyaránt. Közben ott van bennünk a vágy, hogy bízzunk valakiben, valamiben. Jézusban Isten közel jön hozzánk, a rendelkezésünkre áll, és arra hív, hogy bízzunk benne. Ő tudja pótolni a bennünk lévő hiányt. A stoptábla célja. - Csalódásaink olyanok, mint a stoptábla: megállítanak az útkereszteződésekben. Fájnak, megsebeznek, elbizonytalanítanak bennünket, ugyanakkor lehetőséget is adnak arra, hogy megálljunk, és olyan dolgokat lássunk meg, amelyeket eddig még nem ismertünk; feltegyük a megfelelő kérdéseket, újratervezzük azt, amire szükség van. Előfordul, hogy Istenben csalódunk; ilyenkor a hitünk, az életünk alapja kérdőjeleződik meg. Az emmausi tanítványok is hatalmasat csalódtak Jézusban: azt hitték, ő menti meg a világot, ehelyett pedig meghalt. Jézus azonban odaáll melléjük, meghallgatja őket, az elkeseredésüket. Minket is meghallgat, vele mindenről lehet beszélni. Ha az imádságban képesek vagyunk kimondani: „Atyám, legyen meg a te akaratod”, akkor Isten kerül a középpontba, ez pedig új bizalmat teremt. Nem szükséges plusz. - Az embernek van egy gyermeki hite. Ennél szebb nincs is. Szükség van azonban arra, hogy felnőtthitünk legyen: a felnőtthit a megélt bizalom, az elköteleződés és engedelmesség, az, hogy sajátommá válik mindaz, amit Istentől kapok, amit róla tudok. Nem elég tudni, hogy Isten jó, bölcs és hatalmas. Rá kell tennünk erre az egész életünket. A bizalom nem egy szükséges plusz, hanem az egész életünk. Istent szeretni csak úgy lehet, ha elköteleződünk felé. Az ő szeretete pedig bennünk is szeretetet szül. Ez nem rövid fellángolás, ez a Szentlélek ereje. Feke Eszter tudósításai alapján összeállította VJ Forrás: csillag.reformatus.hu Arra, hogy a bizalom nem csak szlogen - a találkozó vezérigéjéül Jézus szavait választották: „Bízzatok, én vagyok, neféljetek!”-, az anyagi nehézségek a szervezőket is megtanították. Ahogy a záró istentisztelet végén Szontágh Szabolcs fogalmazott: „Isten jött segítségünkre azzal, hogy kirúgta alólunk a szék lábát.” Az egyháznak adott állami támogatások csökkenése miatt ugyanis sokáig nem tudták, pontosan miből és hogyan tudják megtartani a találkozót. A zsinati ifjúsági iroda vezetője örömmel nyugtázta, hogy Isten képes összehívni az övéit. És Isten valóban megmentette őket, hiszen ahogy a Bibliában olvashatjuk, négy férfit láttak szabadon járkálni a tűzben, semmi sérülés nem volt rajtuk, és a negyediknek az ábrázata olyan volt, mint egy istené (vö. Dán 3,25). Az igehirdető hangsúlyozta: akkor vagyunk képesek a bizalom halálugrására, ha Isten ismeretében élünk. A bizalom nem ment meg minket a próbatételektől, de angyalt rendel mellénk a nehézségek idején. A külső-kelenföldi gyülekezetből érkezett Molnár Sándor a „bízom, hogy” és a „bízom, mert” lelkiállapotok közötti különbségről beszélt. Az első esetben abban bízom, hogy megfelelhetek Istennek, és ezért megteszek mindent. Bízom, hogy fel tudok mászni a létrán, és megszerezhetem az üdvösséget. Az evangélium szerint viszont maga Jézus a létra. Bízom, mert ő a garancia, aki miatt az üdvösség bizonyosságában élhetek. Nem félek a zuhanástól sem, mert tudom, hogy felülről ő biztosít engem. Fesztiválhangulat A zenei programok között idén is számos neves zenekar adott koncertet a Csillagponton. A nagyszínpad fellépői a United, a Mary Pop- Kids, a Keresztmetszet és a Magashegyi Underground voltak. A kisszínpadon a Budapest Baptista Ifi Inheritorz, Szabó Balázs és'zenekara, a Bill Drake Band, Jota és a TIÉL zenekar mellett késő este DJ Indi, JumoDaddy, Huszár & Bazsik, illetve Silversound & Bazsik szórakoztatta a közönséget. A mikroszínpadon az Amaro Del, az Afters, a Sáfár, a Stu33, a Takáts Eszter Beat Band és a Bohemian Betyars mellett evangélikus zenekarok is szolgáltak: szerda este a Korái-sziget Electric, péntek este pedig a M.Is.K.A koncertjén szálltak az ég felé a dicsőítés akkordjai. Tettre fel! „Ha az elmúlt napokban bizalom ébredt a szívedben Isten iránt, ne feledd, hogy ez rögtön küldetést is jelent” - kezdte igehirdetését a szombat délelőtti záró istentiszteleten Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész, aki néhány nappal korábban a nyitóalkalmon a vízen járó Jézus történetén keresztül a bizalom lépésének megtételére bátorította a fiatalokat. Nem lehet titokban, elrejtőzködve bízni Jézusban. A világ urának küldötteként tovább kell adnunk mindazt, amit tőle kapunk. „Olyan korban élünk - zárta gondolatait az igehirdető -, amikor több tettre van szükség.” ■ írta és szerkesztette: Szeli Noémi és Vitális Judit A puding próbája... Az első csillagpontos élményeim 2011-ből valók, amikor is Kerekes Szabolccsal szolgáltam együtt a kamaszprogramban kiscsoportvezetőként. Két évvel később Mezőtúron is együtt dolgoztunk ugyanezen a szolgálati területen. A mostani Csillagpontra viszont egyszerű résztvevőként mentem el. Feltöltődésre vágytam, találkozásokra, nagy beszélgetésekre, sok nevetésre, életre szóló élményekre. Utóbbiak közül idézek fel kettőt: Kulcsár Tamásnak és Győri Zsófiának, vagyis egy fogyatékkal élő fiúnak és a debreceni Immánuel Otthon és Iskola igazgatónőjének úgynevezett kontakttánca az egész találkozó talán legmeghatóbb pillanata volt. Egész életemben emlékezni fogok rá. A péntek esti áhítat végén a nagyszínpad előtt közel kétezer ember sírt némán, lélegzet-visszafojtva, majd a táncot követően könnyes szemmel, állva tapsolva fejezte ki a köszönetét, az elismerését, a meghatottságát. A konferansziék sem találták a szavakat. Egy pillanatra megállt az idő... A szombati záró istentisztelet közös úrvacsorával végződött. Isten kegyelméből csak délután három óra körül ért Tatára az a pusztító vihar, amely fákat csavart ki, óriási széllökésekkel és hatalmas zuhogó esővel pedig véget vetett a kánikulának. A közel kétezer-négyszáz résztvevő többsége addigra már vonaton ült. Mi a barátnőmmel a kis autómban kucorogtunk az Öreg-tó partján, ahol még utoljára szerettünk volna egy frissítő, a kevés alvás okozta fáradtságot elűző fürdést megejteni a hazaút előtt. Ott álltam a szakadó esőben, a szemem előtt koccant össze a parkolóban két autó, az emberek egy része menekült a partról hazafelé, a másik része pedig várta, hogy csillapodjon az eső. Én pedig kétségbeesetten beszálltam az autóba, és kérdeztem a barátnőmet, most akkor mit tegyünk. Ő pedig csendben emlékeztetett arra, amit a záró istentiszteleten mondtam neki. Az Áldjad, én lelkem című éneket énekeltük, amelynek egy sora nagyon beleégett akkor a szívembe, és személyes üzenetként, bátorításként éltem meg: „Áldjad őt, mert csodaképpen megalkotott téged, / Elkísér utadon, tőle van testi épséged.” (Református énekeskönyv, 264) Barátnőm rátapintott tehát a lényegre. Az Istenben kellett bíznom. Abban az Istenben, aki megígérte reggel, hogy elkísér, és megőrzi testi épségünket. Amit akkor még nagyon is hittem, amikor sütött a nap. De amikor mindezt egy hatalmas vihar kellős közepén kellett volna hinnem, akkor már nehezebben ment. Úgy döntöttem, elindulok. Soha nem vezettem még ekkora esőben. De nem magamban, az én tudásomban, az én tapasztalatomban bíztam, hanem Istenben - és ő épségben hazakísért bennünket. ■ Sz. N.
