Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-08-09 / 32. szám

io * 2015. augusztus 9. PANORÁMA Evangélikus Élet Köz-ép-pont - második erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó Megtalálták a saját hangjukat Villáminterjú Mesterházy Balázs Szélrózsa-atyával-Mióta vesznek részt az erdélyi evangélikus fiatalok a Szélrózsa ta­lálkozón?- Hála Istennek, elég régóta. Ta­lán az első kettőn nem voltak, ha jól emlékszem, 2006 óta viszont egyre nagyobb a csapat. Először egy busszal jöttek, majd a két legutóbbi fesztivál­ra már három busszal, tehát úgy százötvenen érkeztek. A meghívás a jövő évi, mátrafüredi Szélrózsára tehát nem légüres térben hangzott el.-Hogy érezte magát a gyimesi testvértalálkozón ?- Jó érzés látni, hogy megtalálták a saját hangjukat, karakteres találko­zóvá nőtte ki magát a Köz-ép-pont. A frontális, alternatíva nélküli prog­ramok nem feltétlenül illeszthetők bele a Szélrózsa hitvallásába, de a ta­lálkozó jellegét tekintve ez nem is ró­ható fel a szervezőknek.- Milyen párhuzamokat, illetve különbségeket lát a két rendezvény között?- A létszámot tekintve mindenkép­pen van hasonlóság, a lebonyolításnál láthatók különbségek. Más egy fesz­tivál, és más a konferencia- és tábor­szerű szervezés. A Köz-ép-pont véle­ményem szerint - noha háromszáz fő felett már nem igazán lehet táborról beszélni - közelebb van a táborjelleg­­hez. Ezzel együtt nagyon jó volt lát­ni egy-két párhuzamosan rendezett, színvonalas programot, mint példá­ul a barcasági csángó kiállítást. Hason­lóan szép kiállítást szerveztek két éve, a sepsiszentgyörgyi találkozón is. A Köz-ép-ponton azonban alapve­tően előre meg van határozva a prog­ramok egymásutánja a résztvevők számára, míg a Szélrózsán ki-ki ön­állóan állíthatja össze, mit néz-hall­­gat meg.- Ebben talán az életkor is szere­pet játszhat: a Köz-ép-pont résztve­vői átlagban fiatalabbak, vagyis na­gyobb szükség van a „terelgetésre”.- így van, a Szélrózsán inkább az egyetemista, tizennyolc év feletti kö­zösség dominál, érettebbek a vá­lasztásra. Ezért van nagy felelőssége annak, aki ifjúsági programot szervez, hogy az ilyen - mondjuk így - fron­tális programokban valóban olyan ér­tékeket akarjunk átadni, amelyek erre érdemesek. Nem vagyok biztos benne, hogy ez itt most minden programpontban sikerült.- Milyen tapasztalatokat, értéke­ket vehetne át a Köz-ép-ponttól a Szélrózsa?- A helyszín szépsége nagyon ér­tékes volt, remélem, hogy ebben kö­vetni tudjuk az erdélyi rendezvényt. Mi is először megyünk jövőre a he­gyek közé. A Mátra persze máshogyan szép, de a helyszín adottságait ott is tú­rákkal szeretnénk majd kihasználni. Fantasztikusan értékes volt még itt a népművészet. A kőszegi, 2008-as Szélrózsán nagy szerepet kapott a népzene, de azóta nem, ezt tehát mindenképpen szeretnénk a progra­mok közé illeszteni. Az étkezések minősége, az igei alkalmak hangula­ta nagyon jó volt a Köz-ép-ponton. A két nehezen vállalható főelőadás kevert spiritualitásával, illetve szere­tetlen politikai vonatkozásaival kicsit negatívra billentette a mérleget. Sze­rintem nem politikai és államhatá­rokról kell beszélni, mert egy keresz­tény találkozón nem ezek a határok a fontosak, ezek adottak. Jézus is azt mondta, hogy ha elmennek a róma­iak, akkor jönnek majd mások. Isten országa a szívünkben épül. ■ W. A. „Tábornoki jelentés” ► A záró istentisztelet végén Adorjáni Dezső Zoltán püspök ígéretet tett arra, hogy lesz folytatás. E mostani találkozó tapasztalatai alapján le­vonható tanulságokról viszont a Köz-ép-pont főszervezője, Koszta Ist­ván brassói lelkipásztor nyilatkozott az Evangélikus Életnek.- Úgy érzem, a háttérmunkának meglett az eredménye. Amit eltervez­tünk, alapvetően sikerült megvalósí­tanunk. Jóllehet voltak önkéntesek, akik - főként anyagi okok miatt - nem tudták megoldani, hogy csoport­juktól függetlenül, külön, már előbb ideutazzanak, de hozzáállásuk kifo­gástalan volt. A szervezésben közvet­lenül részt vállalók viszont már a megelőző hét végén hadba álltak. Mi tagadás, értek bennünket meg­lepetések, amikor ideérkeztünk. Be volt például ígérve, hogy a skanzen­nel szomszédos iskolában is lesz víz, tusoló, miegyéb, aztán kiderült, hogy semmi. Kezdhettük a csárdást elöl­ről: telefonálás ide meg oda, hogy le­gyen konténer, vécé, ivóvíz... Hajnali kettőkor raktuk le a konténereket, hogy mire a vendégek megérkeznek, legyen minden. Néhány magyaror­szági vendéget magánházaknál he­lyeztünk volna el, de amikor végigjár­tuk az előzetesen lefoglalt helyszíne­ket, kiderült: van, aki már kiadta a szobáit, így új lehetőségeket kellett keresnünk... A sepsiszentgyörgyi találkozó a magyarországi Szélrózsát próbálta utánozni. Párhuzamosan zajlottak al­ternatív programok, ám azt tapasz­taltuk, hogy legalább tíz helyszínen nem volt senki. Voltak a nagyszín­padnál, voltak - mondjuk - a Köz-ép­­pont kávézóban, a többiek meg várost néztek, vagy beültek valahová. Ez a tapasztalat is közrejátszott abban, hogy másodiknak ezt a zárt gyime­si skanzent választottuk a találkozó helyszínéül. A magyarországiak számára szo­katlan lehetett az a kissé szigorúbb, katonásabb rend, amit próbáltunk betartatni a táborban. Tudom, Ma­gyarországon sokan kikérik maguk­nak, ha gardírozzák őket, de ezt a fe­gyelmezettebb házirendet itt senki nem kérte ki magának, és hál’ Isten­nek, nem is volt semmi gond. Bizton­ságiak vigyázták huszonnégy órában a tábort, és az ügyeletes orvosra is csak egyetlenegyszer volt szükség, egy melegen felhörpintett ital okoz­ta hasmenés miatt... Én magam az Apa-havasi kirándu­lástól tartottam a legjobban. Értesí­tettük ugyan a juhászokat, hogy ne akkor tereljék az ösvény közelébe a nyájakat, amikor megyünk, de per­sze akadt, aki figyelmen kívül hagy­ta a kérést. Kezdtek is a rajok felsza­kadozni, de azért hazaértünk - és még az eső előtt. Mellesleg a várha­tó időjárásról mi nem az internetről tájékozódtunk, hanem állandó össze­köttetésben voltunk a bukaresti me­teorológiai intézettel. Ami a programokat illeti, a napkö­zi főelőadások esetében legközelebb valószínűleg kettőt fogunk párhuza­mosan meghirdetni. Egyet a tizen­­négy-tizennyolc éves korosztály szá­mára, a másikat pedig a tizennyolc éven felülieknek, mert kétségtelen, hogy mostani előadóink közül nem mindenki beszélte a többségben lé­vő, frissen konfirmált fiatal korosz­tály nyelvét. Egyházunkban egyfajta megújhodás érzékelhető. Egy gene­ráció kifelé tart a gyülekezetekből - az egyetemeken tanulók szétreb­bennek az országban -, a kisebbek vi­szont most kezdenek aktívabban be­épülni. Ezen a találkozón is a tizen­­négy-tizenhat évesek voltak abszo­lút többségben, a kétszázharminc­nyolc erdélyi résztvevő csaknem het­ven százaléka tartozott ehhez a kor­osztályhoz. Amit jobbítani kellene? Mi nem tudunk kétezres fesztiválokat szer­vezni, az a mi erőnket meghaladná. Még talán ezrest se. Lehet, hogy öt­hat-tíz év múlva felnövünk erre a szintre, de jelenleg ez nekünk sok. Meg aztán ha kiszámoljuk, hogy a mi húsz-huszonötezres egyházunkban hány fiatal van, s milyen anyagi hely­zetben, akkor sem hiszem, hogy öt­száz fölé tudnánk emelni a Köz-ép­­pont találkozók erdélyi résztvevőinek létszámát. Nincs miből. Magyaror­szágiakat sem tudunk korlátlanul hívni, mert itt más az infrastruktú­ra, nem tudunk olyan körülménye­ket biztosítani, amelyek minden el­várásnak megfelelnének. A szervezésben bevált munkatár­sakra 2017-ben is számítunk, és fel­tétlenül szeretnénk bővíteni a kört, mert így igen nagy volt a teher. Az igazság azonban az, hogy miként Magyarországon is közömbös vagy éppen „ellenséges” a Szélrózsával szemben számos lelkész, ugyanígy nálunk is vannak gyülekezetek, ame­lyek nem küldtek fiatalokat a Köz-ép­­pont találkozóra. De Brassóból pél­dául harminöten jöttünk, Tatrangból huszonnégyen... Ahogy frissül a lel­­készi gárda, úgy érezzük ennek po­zitív hozadékait. Nem várjuk, hogy betoppanjanak hozzánk a fiatalok, hanem elme­gyünk mi felkutatni őket. A tegnapi kiránduláson is megtapasztaltam, hogy „követni kell a mozgást” Egy le­ányka leguggolt, szedte az áfonyát, szóltam neki, hogy gyere, ne maradj le a csoporttól. Rám néz, azt mond­ja: de én most láttam életemben először áfonyát! Mit tehettem, leül­tem melléje, segítettem szedni, aztán mentünk együtt lefelé. Közben be­szélgettünk keresztény és nemzeti öntudatról, arról, hogy mi ezért va­gyunk meg még itt. Lejegyezte: ■ T. Pintér Károly Kedves Szerkesztő Úr! Kicsit behúztál a cső­be, amikor barátinak indult beszélgetésünket lapinterjúra váltottad. Mert a jót általános­ságban mondtam, a negatívumokat meg konkrétan. Szeretném árnyalni a dolgot. Kiváló volt a szervezés, gördülékeny a re­gisztráció, nagyon finomak és bőségesek az étkezések. Mind a szervezők, mind az önkén­tesek, mind a helyiek nagyon-nagyon kedve­sek, barátságosak voltak. A szállás is príma volt, a vécék mindig tiszták! Nem kis dolog ez ott, ahol négyszáz ember van!... Az áhítatokon lelkileg épültünk, s külön szeretném kiemelni az alkalmak előtti közös éneklést, dicsőítést. Én különösen örültem, hogy Kallós Zoltán­nal személyesen is találkozhattam, hiszen ő már a mi fiatalságunk idején is legenda volt. Nagyon tetszett Pozsony Ferenc előadása a gyimesi kultúráról, és hasonlóan jóleső volt hallgatni Molnár Szabolcsot az Apa-havason. A kirándulás a (szamócával és áfonyával te­rített) gyimesi hegyekben már önmagában fel­ért egy istentisztelettel. Nagy örömöt szerez­tek a kosteleki gyerekek! S a táncház is: so­kan voltunk, és mindenki élvezte. A velem lévő hat gyereknek nagy élmény volt a Köz-ép-pont: minden, de minden jó volt - mondták. Hazafelé a kisbuszban végigéne­kelték a tábori énekeket... Nagyon jól érez­ték magukat, és két év múlva is szeretnének menni! Profi volt a szervezés, és a programo­kat is dicsérték. Tény, hogy nekem valóban hiányzott némi csoportos beszélgetés, imaközösség. Ám amit kérdésként vetettem fel a magyarság és a val­lás kapcsolatával összefüggésben, arra megta­láltam a választ. Mégpedig a búcsúzáskor ka­pott Evangélikus Harangszóban, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapjának nyári számában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség huszonötödik születésnapját kö­szöntő írásában (Példázat a szövetségről) Ador­jáni püspök úr - egyebek mellett - ezt írja: „A kolozsvári születésnapi gálán Markó Bé­la elnök úr mondta, hogy az elmúlt 25 év fel­jogosítja arra a közösséget, hogy ne hagyja az iskolát, a templomot, az egyetemet, a színhá­zakat, a zászlót, a himnuszt, a visszaszerzett javait. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy az elmúlt 25 év, az eskü, a fogadalom arra köte­lezi a szövetséget, hogy tartsa meg elevenen szívében az eskü szellemét, betűjét, és a lendületes előretekintésben ne feledkezzen el mindig felfelé is tekinteni. Mert az igazi bölcsesség és bátorság, amire szükségünk lesz a következő 25 évben, a hivatás lényegének megértése, a jó és rossz megkülönböztetése egyedül Isten ajándéka.” Itt helyesnek érzem a sorrendet: Jézusba ve­tett hitünk tarthatja meg nemzetünket. Éb­redésre, megújulásra van elsősorban szüksé­günk. Végezetül egy édesapa leveléből idézek még szabadon: „Ennek csak haszna lehet(ett): a gyerekek nem a PC előtt ültek; nem aludtak naphosszat; szép tájakon járhattak, új kapcso­latokat szőhettek; jelen és jövendő életükre nézve is jó és hasznos dolgokról hallhattak; és így talán Istennel is többet foglalkoztak, mint amúgy.” Szeretettel: Erdélyi Kata (Pestújhely)

Next

/
Thumbnails
Contents