Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-05 / 27. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. július 5. !► 7 „Adjon úgyis, ha nem kérem” A finn koldusszobrok üzenete A történet 1649-ben kezdődik, amikor Finnország nem önállóan, csak a svéd birodalom részeként létezhetett. Ekkor hozta a hosszan uralkodó svéd királynő, Krisztina (1629- 1689) a pénzgyűjtő farönkök kitételére vonatkozó rendeletét. Ezek a templomközeli „óriásperselyek” azonban túl személytelennek bizo-A koldusszobrokat gyakran őrbódékra emlékeztető kis kunyhókba állították nyúltak, így a helyi művészek lassacskán emberfigurákká, megszemélyesített „pauperekké” lényegítették át őket, olykor félkarú-féllábú hadastyánokká, hiszen a hús-vér koldusok zöme is a kiszolgált, súlyosan megsebesült katonák közül került ki, legalábbis kezdetben. Ezeket a többnyire ember nagyságú, gyakran élénk színűre festett szobrokat a templomkapu közelében állították fel, de nem Isten szabad ege alá, hanem őrbódékra emlékeztető kis kunyhókba, esőbeállókba, amelyek megvédték őket az időjárás viszontagságaitól. A szobrok neve finnül: Vaivaisukko, svédül pedig Fattiggubbe, s a 17. századtól - a kezdetektől - napjainkig a finn és svéd evangélikus templomok közelében állnak. Belsejükben kis gyűjtődoboz rejtőzik, s a pénzérméket a mellkasukon vágott szabályos perselynyílásba lehet bedobálni. Előfordulásuk nem országos és nem egyenletes, a legtöbbel Ostrobothnia tartományban találkozhatunk. A két legrégebbi koldusszobor Hauho és Raahe templomai előtt várakozik a jótékony lelkekre. Jelenleg száznegyvenöt faemberkét tartanak számon templomközeli környezetben, közülük százhét ma is „aktív" szolgálatban álldogál, továbbá mindössze egyetlen szegényasszony-szobor, amely kék szemű ugyan, de - érdekes módon - hollófekete hajú, tehát a finn nők többségére egyáltalán nem hasonlít. A többi szobor már múzeumi emléktárgy, ezekkel együtt jelenleg körülbelül száznyolcvan e tapintatos koldushelyettesítők száma a mai Finnországban. Svédországban, a rájuk vonatkozó rendeletet hozó királynő, Krisztina hazájában mindössze kilenc maradt „életben”. A finnek legendás becsületességének köszönhetően a századok során nemigen rabolták-ürítették ki e fababák perselyeit, de a 21. században, sajnos, szaporodtak ezek a korábban elképzelhetetlen, szomorú események. Alavieska faragott koldusát például többször is kifosztották. Történetüknek szerves része a gyakran (bár nem kötelezően) menedékházikóik falára festett, szép és magvas üzenet: „Aki megkönyörül a szegényeken, amit ad, az Úrnak adja” - körülbelül ilyen értelmű sorok olvashatók legtöbbjük háta mögött. A véletlen úgy hozta, hogy 1985 novemberében, mínusz tizenöt fok körüli hidegben magam is „találkozhattam” egy ilyen, történetesen magas tetejű kürtőkalapot viselő kéregetővel. Igaz, nem természetes életterében, hanem a Helsinki közelében telente is meglátogatható Seurasaari sziget szabadtéri múzeumában. Miért is írtam le most röviden a finn evangélikus egyház történetéhez mindmáig szorosan hozzátartozó kolduló figurák históriáját? Főként és elsősorban azért, mert hihetetlen lelki finomságról, az egykori és mindenkori rászorulók megkíméléséről tesznek tanúbizonyságot. Ezek a mintha-lelkük-volna faragványok Az egyetlen női koldusszobor Soiniban ugyanis levették/leveszik a kéregetők válláról azt, ami a legnehezebb: a személyes megalázkodás, a templom előtti tülekedés, a nevetségessé válás és a visszautasítás terhét. A hauhói vak Bartimeus - a legrégibb koldusszobor a 17. század végéről Az összegyűjtött pénz elosztásáról egy-egy gyülekezet elöljárói gondoskodnak, a lehető legigazságosabb és legtapintatosabb módon. Jussanak róluk eszünkbe Nagy László költő Adjon az Isten szerencsét című versének szavai: „nekem a kérés / nagy szégyen, / adjon úgyis, ha / nem kérem”. ■ Petrőczi Éva Gáncs Péter kiskátéja A Kairosz Kiadó méltán népszerű, narancssárga sorozatában a „Miért hiszek?” kérdésre válaszolnak ismert személyiségek, egyháziak és világiak egyaránt. A százötödik kis kötetben ismét egy evangélikus testvérünk, Gáncs Péter püspök szólal meg. A könyvecske egyetlen nagy interjút tartalmaz, szinte egy lélegzettel végig lehet olvasni, aztán hosszan tűnődni mindazon, amivel- hiszem - az Úr megszólít rajta keresztül. Az interjúalany a tőle megszokott őszinteséggel, gördülékenységgel és missziói küldetéssel beszél életéről, lelkészi-pásztori-püspöki elhívásról, házasságról és családról, az állam és az egyház kapcsolatáról, az ökumené ügyéről. Miközben beszél, nemcsak az ő lelkészi szolgálata elevenedik meg, hanem kirajzolódik mai evangélikus egyházunk SWOT-elemzése is: látjuk esendő és csökkenő közösségünk gyengeségeit (W, weaknesses), működésének veszélyeit (T, threats), de azt is, hogy mindig kinyílik egy ajtó. Hiszen vannak erősségeink (S, strengths), és vannak még kiaknázatlan lehetőségeink (O, opportunities) is. Főpásztorunk egyházunkért, de még inkább az evangélium ügyéért tevékenykedő és aggódó testvérként nyilatkozik. Nyíltan, természetes hangon, közvetlen stílusban beszél - ott ül az asztalunk mellett, és már nem is a riporter kérdez, hanem mi magunk. Megkérdezhetjük, mikor és hogyan ismerte meg - tizenöt évesen!- leendő feleségét. Hogy milyen áldozatokat hoz egy papné a férje hivatásáért. Vagy hogy szereti-e a focit, s hogy milyen állatokat gondoz a püspöki lakásban. Megkérdezhetjük, hogy mit (kit) kapott szüleitől útravalóul, hogy milyen volt vidéki papgyerekként felnőni az oltár közelében és az orgonapadon. Hogy számára kik a „hídemberek” Hogy mekkora esélyt lát a számos evangélikus oktatási intézményben. Hogy mikor festették föl a zebrát a nyíregyházi templom és az iskola közé. Hogy mi a negatív identitástudat. Hogy van-e magánélete egy püspöknek. Hogy mit jelent on-line lenni. Hogy hova vezet az emmausi út. A kötet személyes vallomás, amelyből mégis sokan okulhatnak. Mindenki sorsában vannak mélypontok és kairoszok, sokan találkozunk megoldhatatlannak látszó kérdésekkel, és állunk nehéz döntések előtt. Sokan tesszük fel Jobbal a „Affért?” kérdést az eget ostromolva. Az Istenre hagyatkozás csodálatos példája Gáncs Péter és Márta élete: vallják, ahol bezáródik egy ajtó, Isten megnyit egy másikat. „Nyitott ajtót adtam eléd... ” Hl RT A kötet kordokumentum, egyfajta oral history: a nagyapáink életét meghatározó ébredésről, a finn, a német, az erdélyi és az amerikai kapcsolatokról, a misszió többedik hőskoráról éppoly tárgyilagos - mégis saját tapasztalatokon átszűrt - mondatokat olvasunk, mint amikor a Kádárkorszak egyházi életéről vagy napjainkról beszél. A kötet káté. Úgy is forgathatjuk, különösen az első felét, mint evangélikus tanításunk, egyháztörténetünk, egyházi életünk és az ökumené alapkérdéseinek gyűjteményét. Hasznára is válna mindenkinek, aki konfirmációra, egyházi munkavállalásra vagy szolgálatra készül! A kötet azonban leginkább hitvallás: a nyíregyházi ifjú formálódó hitével, a fiatal lelkész tenni vágyásával, elesett - séggel és kételyekkel, missziós tűzzel és boldog elköteleződéssel szembesülhetünk Péter apostol juhokat legeltető kései utóda életének példáján. A szembesülés tükör lehet mindnyájunk számára. Vagy egy új nyitott ajtó. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA „Nyitott ajtót adtam eléd..”- Gáncs Péter evangélikus elnök-püspökkel beszélget Zimányi Ágnes. (Miért hiszek? sorozat.) Kairosz Kiadó, Budapest, 2015. Ára 1500 forint. Irsától Londonig Portréfilm Pátkai Róbert evangélikus püspökről agy öröm, hogy szép és komoly film készült Pátkai Róbertról, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspökéről. A képsor London City evangélikus templomával indul, ahol húsz éven át tartott istentiszteleteket. Csendes áhítatban az emberek, hiszen akkor ért véget egy Bach-koncert. A püspököt látjuk a hétköznapokban, autóval megy, vagy biciklin siet az uszodába, hogy teljesítse a kitűzött métereket. Barátok szólaltak meg a portréfilmben. „Pátkai Róbert jó pásztor - mondja Sárközi Mátyás író -, nagyobb nyájat gyűjtött maga köré, mint amennyien a gyülekezetben voltak. Minden angliai magyart magához hívott.” Breuer Klára, a londoni magyar nagykövetség munkatársa is meleg szavakkal emlékezett: „Nagy szívű lelkész, és jó pedagógus is. Minden cselekedetén átsüt valami derű, ami mély hitéből táplálkozik.” Dr. Fabiny Tamás püspök régi találkozásokat idézett, mikor még édesapja beszélt neki róla. És a későbbi együttléteket: „Fáradhatatlanul szervezte az ottani életet. Azt lehet mondani, minden evangélikus családot megkeresett.” A film következő nagyobb részében Pátkai Róbert életútjának fontosabb állomásait sorolta. 1950-54 között egy diktatórikus államban végezte el az Evangélikus Hittudományi Akadémiát. Szolgálatának első állomása Irsa volt. 1956, a forradalom és szabadságharc döntő szerepet játszott az életében. Leverése után Angliába távozott. Megházasodott. Két ikerfia született, egy lánya; nyolc unokája. Boldog családi képeket látunk, nyári sugárverésben, és halljuk a feleség kedves szavait: „Ennél nagyobb ajándékot nem kaphattunk volna Istentől!” Pátkai Róbert prédikált, tanított, segítette az angliai menekülteket. Mindenkinek a lelkigondozója lett. A magyar gyülekezetét negyven évig szolgálta, és az angol nyelvű közösséget is nagy szeretettel. Előbb hiányos nyelvtudással - de hát tizenöttizenhat nemzetiség volt az istentiszteleten. Fájó szavakkal emlékezett testvérére, a tragikus sorsú, jeles szobrászra. Pátkai Ervin nagy sikereket ért el Párizsban. Ami a legszomorúbb: fiatalon, tele tervekkel érte végzetes baleset. Pátkai Róbert 1977-ben az Angliai Evangélikus Egyháztanács elnöke lett. Diákotthont építtetett. Magyar Tükör címmel újságot szerkesztett, hogy a magyarországi eseményekről híradással legyen. Nyolcvanhárom évesen is aktív. Prédikációit, nagyobb ünnepekre (1848 és 1956) szánt írásait itthon is olvashattuk. „Ha nincs mosoly, szétosztott öröm, ott a közösség elkomorodik — mondta búcsúzóul. - A keresztyén élet egy felszabadult élet. Ezt kell megvalósítani, ami nem könnyű..." A közelmúltban a Duna Televízióban is bemutatott Pátkai-portréfilm pergő ritmusú emlékezés volt, minden fontosat érintett, bemutatva egy gazdag, áldozatos élet szétsugárzó mozaikjait (szerkesztő-riporter: Kerényi Dávid, rendező-operatőr: Kerényi László). Jó tudni, hogy Pátkai Róbert van, él és dolgozik ma is, gazdagítja az evangélikus egyház példaképembereinek, nagy magyarjainak sorát. ■ F. F. L.
