Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-26 / 30. szám

8 -m 2015. július 26. PANORAMA Evangélikus Élet ► „A legnagyobb háborús bűncselekmény a második világháború utáni európai történelemben” - áll az Eu­rópai Unió parlamentjének Srebrenicáról szóló határozatában, amelyet két nappal az évforduló előtt fo­gadtak el. Ugyanekkor az Egyesült Államok képviselőháza is a srebrenicai népirtást és a népirtás tagadá­sát elítélő rezolúciót szavazott meg. A két nyilatkozat eltökélt kiállás és válasz az Egyesült Nemzetek Szö­vetsége Biztonsági Tanácsának kudarcára, amikor - Oroszország vétója miatt - nem sikerült hasonló egyez­ségre jutni. Mintegy ötvenezer ember és több mint nyolcvan diplomatadelegáció részvételével zajlott a ke­let-boszniai várostól pár kilométerre, a Potocariban lévő emlékközpontban és temetőben július 11-én az elmúlt évben azonosított százharminchat áldozat temetése és a megemlékező alkalom. Erről olvashatnak alábbi riportunkban. A képeket Kalocsai Richárd készítette. Sötét foil Húsz éve történ, Néma csendben érkezik a temető be­járatához és vonul be a több ezer em­ber, hosszú percekig hömpölyög a tö­meg. Csak a liliomos zászlók és a kü­lönböző transzparensek csattognak a szélben. A tömeg a hadsereg dísz­sorfala mellett fegyelmezetten és áhítatosan közelíti meg a bosnyák szenvedés jelképét. A Nezuk faluból induló háromnapos, megerőltető menet után végre megpillanthatták zarándoklatuk célját és a másnapi te­metésre előkészített sírkertet. A több mint száz kilométernyi, nehéz hegyi terepen megtett út után mégsem tűnnek elcsigázottnak az emberek: mindenkin magasztos meghatott­ság lesz úrrá, többen sírnak. A halál útjából a béke menete Az út, amelyet megtettek, szó szerint véráztatta: erre menekült közel tizen­egyezer civil és két-háromezernyi, zömében fegyvertelen katona, amikor kitörtek a szerbek gyűrűjéből. Az éhező, kétségbeesett menet szinte folyamatos gránát- és géppuskatűzben haladt előre a Nezuk határában húzó­dó frontvonal felé, ahol a bosnyákok által ellenőrzött területre juthattak. Nagyon sokan nem bírták erővel a halál útjának is nevezett hajtóva­dászatot, megadták magukat a szerb csapatoknak. Vesztükre: tömegesen végezték ki őket. A menekülők között is rengetegen vesztették életüket, biztonságos területre csak pár ezer ember tudott átjutni. A túlélők és a megemlékezők ugyanezt az utat teszik meg immár tizenegyedik alkalommal, csak az irány fordított: most Potocari a cél. Idén nagyjából tizenkétezer ember gyalogolta végig a béke menetét. Bosznia minden részéből útra kelnek ilyenkor a zarándokok, és évről év­re egyre több a külföldi: franciák, tö­rökök, osztrákok, amerikaiak, egyip­tomiak, spanyolok, zimbabweiek... A béke menete három üzenetet hordoz: a békéét, a bátorságét és a re­ményét - így szólt megérkezéskor az az egyik túlélő és főszervező, Mersad Dudic. Bátorság kell, hogy szembe le­hessen nézni a gyásszal, a bosszú­vággyal és az elkövetőkkel, majd megbocsátani. Reményt pedig az el­következő generációkban kell ke­resni, amelyek soha nem felejtik a bosnyák nemzet tragédiáját, hogy az még egyszer ne következhessen be. Először vett részt a meneten a ti­zenkilenc éves Bekir Hodzic, de amint mondta, minden évben vissza akar térni. Travnikból, Közép-Bosz­­niából jött, hogy lerója kegyeletét az áldozatok előtt. Az ő családját nem érintette a mészárlás. „A bosnyák fe­lejtés nép, ezt viszont nem szabad el­felejteni, az egész világnak tudnia kell" - mondja, s ez mutatja, hogy a háború után született fiatalok is a szí­vükön viselik Srebrenica hagyatékát. A hivatalos bosnyák zászlót Bekir nem érzi magáénak, a bosnyák király­ság (és a mai hadsereg) aranyliliomos lógóját tartja legitimnek. Megrázó jelenet, ahogy a felsora­koztatott, zöld lepellel borított kopor­sókat a menet tagjai és a katonák kéz­ben viszik át a gyárcsarnokból a te­mető szélére. Sorfalat állnak az em­berek, mindenki megérinti az előtte elhaladó koporsót. A kecses falá­dák légiesen lebegnek, sok esetben csak egy-két csontot tudtak a halott­kémek beazonosítani. Az imám éne­ke folyamatosan zeng; ahogy a száz­­harminchat áldozatot egymás mellé helyezik, a fájdalom és a bánat lesz úrrá a völgyön. Az esti imádságra is sokan gyűltek össze, a temetés előestéjén több ezer ember már a helyszínen éjszakázik. Selim Kamenica az Egyesült Álla­mokból utazott családjával a megem­lékezésre. Helyi területvédelmisként végigharcolta a háborút, testvére már korábban elesett, apját a júliusi vérengzésben vesztette el, viszont csak hat éve tudta eltemetni. A há­ború után, 1998-ban vándorolt ki fe­leségével, már amerikaias kiejtéssel beszéli a bosnyákot. Fia és lánya Amerikában szüle­tett; a szörnyű múlttal terhelt és elnép­telenedett, szegény városban nem fogant gyermekük. A visszatérés min­dig nagyon fájdalmas. „Nem tudom, hogyan fogom holnap is kibírni” - mondja könnyes szemmel Selim. A gyerekeit is el akarta hozni, meg akarta nekik mutatni szenvedései helyszínét, hogy ők se feledjenek. Újra a középpontban Srebrenica Húsz évvel ezelőtt, július 11-én fog­lalta el a boszniai szerb hadsereg (VRS) az ENSZ védelme alatt álló, a holland békefenntartók által védett srebrenicai biztonsági zónát. Az akciót a VRS vezérkari főnöke, Rat­­ko Mladic tábornok vezette, a bosz­niai Szerb Köztársaság elnöke, dr. Radovan Karadzic hírhedt 7. számú direktívája alapján. Most mindket­ten vádlottként állnak a hágai Nem­zetközi Törvényszék előtt - töb­bek között a bosnyák nemzetiség el­len elkövetett népirtásért. A hágai bíróság eddig tizennégy személyt, a bosnyák huszonhármat ítélt el az ügyben. A holland főparancsnokság a Po­tocariban elterülő gyártelep volt, er­re a pár négyzetkilométerre zsúfoló­dott össze mintegy húsz-huszonöt­ezer bosnyák menekült. Pár nap le­forgása alatt a boszniai szerb hadse­reg és rendőrség - az eddigi adatok szerint - 8372 férfit és kamaszfiút hurcolt el és gyilkolt meg módszere­sen. A szám még nem végleges, húsz év alatt 515 elsődleges, másod- és har­­madlagos tömegsírt tártak fel, de ezerötszáz eltűnt után még kutatnak. Az idei jubilumi megemlékezésen és temetésen százharminchat áldozat földi maradványait helyezték örök nyugalomra. A dzsenázát - muszlim temetési szertartást - mintegy ötven­ezer gyászoló előtt Bosznia és Herce­govina Iszlám Közösségének főmuf­tija, Húszéin Kavazovic vezette. A most eltemettekével együtt 6377- re emelkedett a sírkövek (nisanok) száma. A gyermek áldozatok számát legalább ötszázra becsülik. A husza­dik évfordulón tizennyolc, az el­múlt évben azonosított kiskorút bú­csúztattak. Az eseményre - óriási nemzetkö­zi médiafigyelem közepette - több mint nyolcvan külföldi delegáció ér­kezett. Jelen volt többek között Bili Clinton, az Egyesült Államok volt el­nöke, Núr Al-Husszein, a néhai jor­­dán király, Husszein özvegye, Theo­dor Merőn, a hágai Nemzetközi Tör­vényszék elnöke és Mihailo metropo­­lita, a montenegrói ortodox egyház feje. Magyarországot Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, va­lamint Négy esi /oz.se/'bosznia-herce­­govinai nagykövet képviselte. „Véletlenül életben maradtam” A temetés napján már a kora délelőtti órákban összegyűlt harminc-har­mincötezer gyászoló. Ezrek jöttek Bosznia minden részéről, hogy kinyil­vánítsák együttérzésüket. Jasminka Kahric és Erdena, a lánya Kladanjból érkezett. Ebbe a közép-boszniai vá­rosba irányították Srebrenicából a férfiaktól elválasztott nők és kisgye­rekek első buszait. A két nőben má­ig él az első menekültek kétségbeesé­se, nyomorúsága. Sokan Kladanjban maradtak, mint Jasminka ismerőse is, Munib Mumi­­novic. A férfi négy fia és felesége is a népirtás áldozata lett. Noha az új városban Munib újra megnősült, egy fia is született, három éve még­is önkezével vetett véget életének. Muszlim megbocsátá. A megbocsátás, illetve bűnbocsánat a muszlim vallás­ban is az egyik alapvető hittétel. Az iszlámban Állati­nak számos jelzője van, nevezik Megbocsátónak, Ir­­galmasnak, a Legkönyörületesebb Könyörületesnek... A fájdalom enyhülése, a gyászoló lélek megnyugvása az iszlámban sem képzelhető el a bűnök megbocsátá­sa nélkül. A százharminchat muszlim vértanú (sehid) becste­lenül elkapart, majd számtalan esetben áthelyezett, több tömegsírban szétszórt maradványainak hiába ad­ták meg végre (húsz év után!) a végtisztességet, a meg­nyugvást csak a megbocsátás hozhatja el a hozzátar­tozóknak és az egész bosnyák nemzetnek. Keresztény szempontból mindenképpen különle­ges, kényelmetlen és szégyenteljes a helyzet. Hiszen- mielőtt Srebrenica t osztag - a hírhedt szer jait és fegyvereit ortO' A megbocsátás előfi részről hol lehetett bűi tával, felhatalmazásáv: kosok? És hol az őszin lemény és hivatalos po sőt tagadja vagy relati’ Létezhet-e muszlim dox) bűnbánat nélkül büszkén vallják, hogy n lül rajtuk, hanem a mt „Keresztényebbek” a todoxoknál?

Next

/
Thumbnails
Contents