Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-26 / 30. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. július 26. *■ 7 Az ENSZ-főtitkár és a sola Scriptura Száztíz éve született Dag Hammarskjöld ► Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tragikus repülőszerencsétlenségben elhunyt svéd evangélikus főtitkárának -1953-1961 között töltötte be e tisztséget - valamennyi tudatos döntését ugyanaz a belső lelki koordináta-rendszer határozta meg: Isten Igéje, a Biblia. Halála után a világszervezet New York-i palotájának 38. emeletén lévő dolgozószobájában, a széfben megtalálták évtizedeken át írt lelki naplójának, a később Vägmärken (Útjelzők) címmel megjelent ige- és imagyűjteménynek, gondolattárnak a kéziratát. Hamarosan svédül, angolul és más nyelveken is megjelent ez a nagy meglepetést és feltűnést keltő spirituális gyűjtemény. Sokan elcsodálkoztak, korábban kevesen tudták: ez a diplomata, Dag Hammarskjöld az akkori világtörténelem legkényesebb, legveszélyesebb ügyeiben is belső iránytűje, a Biblia általi „finomhangolással” hozta meg felelős politikai döntéseit. Világpolitikus és Isten világkormányzó akaratának kutatója, tudakolója, a békesség nagykövete volt ő, aki a gyakorlatban is megélte a sola Scriptura, „egyedül a Szentírás” reformációi alaptételét. Bármennyire szokatlan is ezeket-összekapcsolni, Dag Hammarskjöld ebben a spirituális kapcsolatrendszerben élt. Ezért is olyan izgalmas az élettörténete mindmáig. „Nem elég naponta Isten elé állni. Az a döntő kérdés, hogy vajon kizárólag Isten előtt szeretnénk-e megállni” - e gondolat jegyében járta földi vándorút)át. Méltó, hogy születésének száztizedik évfordulóján (július 29.) emlékezzünk rá. Útjelző igékből- egy élet lelki térképe A kivételes talentumokkal megáldott Dag Hammarskjöld éppúgy otthon volt a zene és a művészetek világában, mint a filozófiában és a nyelvekben, a fordításban és gondolatai találó megfogalmazásában, a stílusbravúrban vagy a bankvilágban és a közgazdaságtanban. De a természetismeretben is. Életének alapja mégis bibliaszeretete volt. Az ötvenhat évesen a mai Zambia Ndola városa fölött bekövetkezett repülőgép-katasztrófa következtében elhunyt ENSZ-főtitkár mindig mindenhová magával vitte Bibliáját, illetve Kempis Tamás középkori egyházi író gyönyörű könyvecskéjét a személyes Krisztus-követésről, amelyet ő maga ültetgetett át svéd anyanyelvére. Mindkettő nála volt az utolsó úton is. A katasztrófa utáni napokban az ENSZ-székházban, a főtitkári dolgozószobában megtalálták közel harminchat éven át írt - és titkolt - lelki naplóját, amely harminchárom ó- és újszövetségi ige fényébe vonta gondolatait, imáit. így lett ő a kegyességi misztika magával ragadó 20. századi „világi” művelője, európai történelmünkben olyanok kivételes lelki rokona, mint Kempis, Keresztes Szent János, Pascal, Hölderlin, valamint a messzi észak lelki lírájának hangjait megszólaltató skandináv költők. Ha csak a Vägmärken (Útjelzők) címmel később kiadott lelki napló maradt volna fenn utána, akkor is rekonstruálni lehetne ennek a gazdag életnek a lelki csomópontjait, útelágazásait, döntéseit, az ezeket megelőző belső mérlegeléseket, olykor vívódásokat. Egy élet lelki térképének az útjelzőivé váltak ezek az igék a sola Scriptura reformátori alapelve értelmében, amelyet ténylegesen megélt ez az istenáldotta protestáns hívő ember. „Hívő hermeneutika”- bibliai példák 1956. karácsony másnapján, amikor szokásához híven elkészítette éves lelki mérlegét, ezt jegyezte naplójába: „Ezek a feljegyzések? Ezek bizony igazi útjelzők voltak arra az esetre, amikor eljutsz ahhoz a ponthoz, ahol nagy szükséged van a szilárdságra, ami nem múlik el. És ezek az útjelzők ugyanazok maradtak. Életed azonban nem. Az megváltozott.” A bibliai idézetek, a lelki térképen útjelzőként használt igék két évben fordulnak elő a legsűrűbben a lelki naplóban. Egészen különös, hogy az egyik ilyen esztendő a legújabb kori magyar történelem magasra ívelő, ám tragikus szabadságküzdelmének éve: 1956. A másik a főtitkár tragikus halálának éve: 1961. Az igék Hammarskjöld számára nemcsak értelmezni tanították az életet, sőt a nagypolitika eseményeit, hanem még inkább lelki traverzek, tartóbordázatok voltak. Néhány példa erre 1956-ból. Az egyre veszélyesebb közel-keleti válság, a Szuezi-csatorna fölötti ellenőrzés jogáért folyó nagyhatalmi huzavona kellős közepén, mielőtt júniusban repülőre szállt, tanácsolást kért-kapott az igén keresztül: „...amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott." (Zsolt 33,9) Június 10-én lejegyezte: tisztában van békekezdeményezéseinek kockázatával, amely rá nézve a legsúlyosabb lehet: „...jobb nektek, hogy egyetlen ember ta őt ebben a helyzetben, féltő sorokat írt neki. Hammarskjöld igei józansággal, szent realitásérzékkel idézte a zsoltárt: „Gyalázatos lettem az emberek előtt... Segíts meg Uram, Istenem!” (109,25-26) Halála előtt három hónappal jegyezte le megtartó igéjét: „Megrendítetted, megrepesztetted a főidet. Gyógyítsd be sebeit...” (Zsolt 60,4) Az utolsó igei bejegyzés egy hónappal végzetes útja előtt: „...Isten a kősziklájuk, a felséges Isten a megváltójuk’.’(Zsolt 78,35) Ezzel az igével, ezzel a bizonyossággal indult utolsó repülőútjára, hogy a halálos ellenségeket Kongóban tárgyalóasztalhoz ültesse. Ebbe ő halt bele... Aki a szóval visszaél, az semmibe veszi az embereket Lelki fejlődése, belső világa kiműveléséhez idejében rátalált a helyes útra, az isteni Ige, a Kijelentés kulcsfontosságára és vezetésére. Az Ige lett számá-A svédországi Hammarskjöld-túraútvonalon az Útjelzőkből vett egy-egy idézet gondolkodtatja el a természetjárókat haljon mega népért, semhogy az egész nép elvesszen’.’ (Jn 11,50) Július 5-én Moszkvába utazott. Előtte az Ige tanácsolását kérte, s ezt kapta: „Őrálló, meddig tart még az éjszaka, őrálló, meddig tart még az éjjel? Közeleg a reggel..!’ (Ézs 21,11-12) A szovjet vezetés mindezt nem látta; ateistaként, világuralmi törekvései közben miért is látta volna? A Nyugat elkötelezettjét látták benne, megbuktatását fontolgatták. A szovjeteknek ő nem a világbéke őrállója volt. Útja végén, augusztus 16-án reménykedett, sikerült a világot az újabb világháborútól megmenteni: „De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élőkföldjén. Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!” - szólt hozzá a biztatás (Zsolt 27,13-14). A magyar válság és a szuezi válság igen bonyolult nagyhatalmi küzdelmeiben legalább egyvalami sikerült: megmenteni a békét, „...nálad van a bocsánat, ezért félnek téged” (Zsolt 130,4) - írta 1956 decemberének elején. Sűrűk az igék 1961-ben is. Az év elején a főtitkár lelkében felsejlett a közeli halál képe. Februártól egyre többet dolgozott a kongói válság megoldása érdekében. Szuez válsága épphogy elmúlt, és Kongó lett a nagyhatalmak szakítópróbájának kihelyezett állomása. Még Albert Schweitzer is óvta az emberi érettség, az emberség mértéke, de forrása, garanciája, ébresztője, gazdagítója is. Már érettségiző diák korában nagy döntés előtt állt. Egy hónapon át töprengett azon, hogy tanuljon-e teológiát. Családi lelkipásztoruk volt a világhírű lutheránus érsek, Nathan Söderblom, akinek Isten valóságáról írt könyve nagy hatást gyakorolt az ifjú Hammarskjöldre. A diák lelke magába szívta a nagy kultúrájú érsek gondolatait. Ezek az emlékezet és a tudat mély tárnáiból aztán három évtized múltán a felszínre jöttek, s kikristályosodtak az Ige tiszteletéről alkotott gondolataiban: „Az isteni Ige és az emberi szó tisztelete az első feltétele annak, hogy az embereket intellektuálisan, értelmileg és erkölcsileg is érett felnőttekké neveljük. Az isteni Ige tisztelete, ennek gondos alkalmazása, a rendíthetetlen belső igazságszeretet a további feltétele annak, hogy növekedhessünk a közösség és az emberi nemzetség javára. Aki pedig az Igével és az emberi szóval visszaél, az az embereket veti meg..." Ma sem lehet mást mondani! íme, az isteni Szó mint a felnőtté nevelés és a közösség javára, hasznára váló élet forrása. Az Ige az emberi szó megbízhatóságának garanciája, mert aki visszaél az Igével, az visszaél az emberi szóval is! Kristálytiszta felismerés, amelynek használhatósága ma sem kétséges. 1955 szentestéjének reggelén hasonlóképpen fogalmazott: „Figyelni a Szóra! - ez az első követelmény, amely az emberi érettséghez vezet, értelmileg, érzelmileg és erkölcsileg. A szavakkal visszaélni nem más, mint semmibe venni az embereket.” Észak csendje az ENSZ-központban A csend szeretete és dicsérete, valamint a természet tisztelete, teremtéstársi vigyázása, óvása jellemezte Dag Hammarskjöldöt. S egyfajta ökokultúra korai megjelenítése is. A csend, a természet keresése összefüggött mély, bibliás hitével. Szüksége volt a csend szigeteire, amelyeket főként ünnepek táján talált meg a Lappföldön, a végtelenséget idéző fenséges tájon tett hatalmas túrái során. (Egy ideig a Svéd Királyi Turisztikai Társaság elnöke is volt!) A középkori Eckhart mester szavait szőtte tovább naplójában a csendről: „Hogy szép fává növekedhessünk, teljes csendben rá kell találunk arra a csöndre, ahol a Teremtő akarata szinte belső ösztönünkké változik, annyira a sajátunkká lesz.” New Yorkban és másutt többször visszaidézte a messzi északot, ahol egész napi járóföldre csak a fenséges csend az ember útitársa. Égő szívében „hallgatag, mégis halló csend honol” amely mindig képes Isten halk és szelíd szavára felfigyelni. Ebben „a halló csendben” lehet igazán imádkozni. Észak titokzatos, nyugtató csendjét szerette volna a nyüzsgő világpolitikai központba, az ENSZ üvegpalotájába is becsábítani - ahogyan ezt megfogalmazta a meditációs terem, „a csend csarnoka” ünnepi megnyitásakor. 1957 adventjének kezdetén, november végén nyitották meg ezt az egyszerű termet, ahol a fény és az északi svéd földről hozott, hat és fél tonnás, kristályosán csillogó vaskő tömb alkotja az oltárt. A rejtett világítás ezt a „fémoltárt” felülről rácsorgó fénybe vonja. Beszédében a főtitkár így fogalmazott: „Vissza szeretnénk ide csábítani a csendet, amit már elveszítettünk stresszes helyzeteinkben és zajos üléstermeinkben. Azt a csendet, amit semmiféle zaj nem űzhet el, s elmélyülésünknek ez ad szárnyakat. Ebben a csendben gondolatainkat odafordíthatjuk ahhoz az elemi igazsághoz, hogy az élet a fényből él. És visszahozzuk ide a szolgálat eszméjét, az alázat érzését azzal szemben, aki nagyobb és hatalmasabb, mint mi.” Lehet-e ezt olvasva csodálkozni azon, hogy ilyen lelkülettel a politika és az etika, a csend és a szó tiszteletét magától és másoktól megkövetelő, a csúcsokon Isten diplomatájaként forgolódó Hammarskjöld New York-i hivatalba lépésekor tartott rövid székfoglalóját egy svéd imával fejezte be? Az imát így vezette fel: „Legmélyebb imáinkban nem a győzelemért könyörgünk, hanem a békéért.” Meghallotta a táj énekét Emlékező soraink végén hadd idézzük még azt a kifinomult, gyönyörű tájlírát, természetleíró költői prózát, amelyre őt a svéd táj, egyáltalán a természet hangolta és inspirálta. A teremtő Isten alkotásában, a természetben áhítatos lélekkel jártkelt, s himnikus sorokat írt róla. A fenséges lappföldi tájról azt, hogy „Istenről énekel”, ő pedig meghallotta a táj énekét, megszólaltatta fenséges ökolírájában. Ahogyan ezt vándorlásai közben tette, az a legjobbakhoz társítja őt: Assisi Ferenc, Hölderlin, Goethe vagy Áprily Lajos, a misztikus tájképfestő, C. D. Friedrich a lelki rokona Hammarskjöldnek. Hallgassuk csak kicsit sorai dallamát! „Átható sirályjaj töri meg az éjszaka maradék homályát, a csend áttetsző membránját. Beleszövődik a csend a föveny gyorsan változó fehér csipkéjébe, sóval és növekvő szellővel fölékesítve.” Vagy a tavaszról: „Márciusi napsütés. A karcsú nyírfácska keskeny árnyékában a kásás havon kikristályosodott a levegő fagyos csendje. S hirtelen felcsattan a feketerigó párját csalogató éneke. Hirtelen azt érzed, ez a paradicsomi világ, ahonnan a mindentudás zárt ki minket.” És az őszről? „Halovány nyírfák fénye villan sötét felhők vásznán. Széllökések korbácsolják az erdei tó vizét acélszürkére. Szarvasnyom iramlik a föld véres foltjain. A hallgatás áttöri a bércek páncélját, s meztelenül omlik az ősz fenséges ragyogása elé.” És az elmúlásban képes megpillantani az élet himnuszát: „Az esőt terelő lágy keleti szél az őszi Lappföldön végigiramlik. A sárguló-ezüstös nyírfák a parton hajladoznak az erősödő szélben. Ezek az akkordok mégsem a megsemmisülésről szólnak. Ez az elmúlás valójában az élet himnusza.” így csak az tud fogalmazni, aki a tájon át is arra lát „fel” aki egyetlen szavával teremtett mindeneket, s aki Igéjével mindent megteremtett nekünk, hogy az ő vezetésével szép, élni érdemes, értelmes életet éljünk, még tragikus megszakadásai ellenére is. Mert az előtt és az után is van valami páratlan, amelyet szavakban alig lehet kifejezni. Csak sejtetni, ettől oly gyönyörű. Mindezt attól kapjuk, akit eleink a sola Scriptura elvének, az egyedül a Szentírás hitének alázatában és fényében ismertek meg igazán. Ezt tette az ENSZ harmadik főtitkára, Dag Hjalmar Agne Carl Hammarskjöld is ötvenhat éven át. Ezért még ma is sokakat gazdagít alkotó élete. Legyen érte soli Deo gloria - egyedül Istené a dicsőség! ■ Dr. Békefy Lajos Az idézetek a szerző Isten diplomatája - A100 éve született Dag Hammarskjöld titkos naplójáról című könyvéből valók (Magyar Református Presbiteri Szövetség Budapest, 2005).
