Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-26 / 30. szám
6 -m 2015. július 26. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Angyalok súrolják vállaink Tornay András új verseskötete ANGYALOK SÚROLJÁK VÁLLAINK-:.r Valóban olyan közel lennénk Istenhez, hogy szinte angyalok súrolják vállaink? Van Valaki felettünk, aki teremti a szépet? Van, aki adja az ihletet? Tornay András költő számára bizonyosan, akinek legújabb, Angyalok súrolják vállaink című verseskötetét június 25- én könyvbemutatón ismerhette meg a nagyközönség. A dedikálást megelőzően Madarász Isti filmrendező beszélgetett a szerzővel és a szerkesztővel munkájuk összhangjáról és a kiadvány születéséről. „Szerelmesnek kell lenni a versbe, amivel dolgozom!”- nyilatkozta Keretes Monika, aki a kötet gondozása közben kritikával, ugyanakkor tisztelettel és odaadással terelte a költőt az anyag válogatásában, tematizálásában. Azt reméli, az olvasóból is ezt a reakciót váltják ki a versek, amelyek mindennapi érzéseinket öntik ünnepi formába. A modern vers egyik érdekessége, hogy nemcsak „találkozhatunk” magával a szerzővel, „beszélhetünk” vele, hanem mindannyian saját élményeink, tapasztalataink alapján tudunk kapcsolódni hozzá. Tornay András meg tudja fogalmazni számunkra azt, amit érzünk egy koldus láttán, egy adventi estén vagy épp egy költözéskor, de nem akarja megmagyarázni, mit gondoljunk - ezt ránk, olvasókra hagyja. András szívesen beszélt a mindennapi élet ihlető jelenlétéről éppúgy, mint istenélményeiről vagy fájdalmairól, amelyek nemcsak jobb költőt, de jobb embert is faragnak belőle. A közönség kérdésére elmondta, hogy fékve, tudatosan őrzi „gyermeki énjét” amely segít az élet egyszerűségét értékelni, a játékos dolgokat élvezni és a természetes gyermeki hit segítségével észrevenni Isten csodáit. A könyvbemutatón a beszélgetés közben Rajkai Zoltán, Nagy Péter és - felvételről - Váradi Viki színművész tolmácsolásában szólaltak meg versek a kötetből. Ki olvas ma verseket? Egyáltalán milyen hatásuk van? A vers mindenkinek szól, akiben van fogékonyság, nyitottság a szépre. A vers lélekből szól a lelkeknek. Akik értik az üzenetet. Tornay András verseskötete azoknak szól, akik meg szeretnék érteni, hogy mit jelent: „Sosem vagyunk egyedül!” „Vidd magaddal az élményt és a könyvet!” - zárta az összejövetelt a moderátor. Az Angyalok súrolják vállaink című verseskötet - kipróbáltan belefér farmerzsebbe, kistáskába - a szerző honlapján (www.tornayandras.hu) rendelhető meg. ■ Bödös Eszter Tornay András: Angyalok súrolják vállaink. Válogatott versek. Szerzői kiadás, Budapest, 2 015. Ármegjelölés nélkül. Kicsordult a könnye, mikor meglátta a templom belsejét ► Fotókiállítással hívja fel Cs. Mayer Katalin festő a figyelmet arra, hogy az udvari evangélikus templomot összefogással lehetne, kellene felújíttatni. De nem csak ez az egy épület vár megmentésre. Néhány éve Cs. Mayer Katalin Párizsban élő festő éppen barátnőit látogatta meg Udvariban.- A szememet a falu felett álló evangélikus templom vonzotta, amelynek égbe nyúló tornyáról hiányoztak a cserepek, cshk a lécek álltak, itt-ott már törötten. Kísérteties volt, Bözödújfalura emlékeztetett. Peszt Attila polgármester úrral már akkor is beszéltünk róla, aki elmondta, hogy már fáradozik azon, hogy megjavíttassa a torony tetejét. Megnyugodtam. Aztán az újságból értesültem róla, hogy sikerült. Nagyon örültem. Eltelt pár év, és lehetőségem lett a falu vendégszeretetét élvezni és itt festeni. Első utam az evangélikus templomhoz vezetett. Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a templomhajó feletti tetőrész összeomlott, beázik. Ez alkalommal a templom kulcsát is megkaptam. Amikor beléptem, a látványtól előjöttek a könnyeim - meséli Cs. Mayer Katalin. A szomorúságot gondolat, ezt pedig tett követte, és a festő most nem ecsetért, hanem fényképezőgépért nyúlt. Kiállítását nemcsak Udvariban, Az udvari templom rövid története Már az 1770-es évek közepétől volt evangélikus gyülekezet Udvariban. Tagjai az 1840-es években kezdték el saját erőből e templom felépítését. Építőmestere Marcsik von Simonthurm volt, aki nagy hozzáértéssel, műgonddal, klasszicista stílusban építette fel a templomot. Az építkezés a gyülekezet elapadó anyagi forrásai miatt elhúzódott, ezért báró Sina György és fia, Simon földbirtokosok segítették adományukkal a templom befejezését. 1862. június 22-én Haubner Máté szentelte fel a templomot. A toronyba három harang került, melyek szerencsére még ott is vannak. 1900-ban az orgonát is felállították, amelyet Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő készített. A hangszer faváza még most is megtalálható - sajnos a fémtolvajok az orgonasípokat nem kímélték. de legutóbb például a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban is látni lehetett. A segítségnyújtásnak az a módja, hogy a településhez tulajdonképpen csak baráti alapon kötődő művész a képek révén igyekszik támogatókat gyűjteni, Udvari partnertelepülése, Seifhennersdorf polgármesterének nagyon megtetszett. Karin Berndt szorgalmazta, hogy Németországban ,is legyen kiállítás, ennek révén pedig kétszázezer forintnyi euró jött össze. A templom sorsát, mint Cs. Mayer Katalintól megtudtuk, Kollár Zsolt, Gyönk evangélikus lelkésze is a szívén viseli. A festő elmondta, jól tudja: nem az udvari az egyetlen épület, mely megmentésre vár. Ilyen például a tamási evangélikus templom, mely igazi ékszerdoboz, és amelyet tervei szerint szintén a maga módján segítene. ■ Budavári Kata Forrás: teol.hu „Hosszú haj, rövid ész”.. „Az ész a fontos, nem a haj” - na, akkor most melyiknek van igaza, a népi bölcsességnek vagy Illéséknek? Tán érdemes lenne az 1969-es slágerszöveg keletkezési hátteréről egyszer alaposan kifaggatni Bródy Jánost. Csatári Bence - más szemszögből, de szintén a mögöttest kutatva - frissen megjelent könyvében mindenesetre hozzálátott, és alaposan benézett a Kádár-kori pop-, beat- és rockzene színpadai mögé. Internetes találatok sora jelzi, hogy Csatárit régóta foglalkoztatja a hazai könnyűzene és a pártállam kapcsolata. (Az Evangélikus Élet vele készült interjúja a július 12-i lapszámban olvasható.) A történész, újságíró szerző, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója most a Kádárrendszer könnyűzenei politikájának kulisszatitkait vizsgálta. Ezúttal nem híres előadók történeteiből válogatott, hanem alapos levéltári forráskutatás nyomán arra kereste a választ, hogyan viszonyult a diktatúra a könnyűzenéhez mint (társadalmi) jelenséghez, illetve a párt- és állami vezetés milyen módon befolyásolta a kultúrpolitika e szeletét. Az elsőre talán száraznak tűnő téma ellenére a kötet „olvastatja magát" mert az izgalmas kérdésfelvetés szerencsésen ötvöződik a szerző adottságaival: a történész alaposságával és az újságíró élvezetes stílusával. Presser Gábor, AdamisAnna, Nagy Feró, Kovács Kati, Zorán, Omega, Kex, Neoton família, Budai Ifjúsági Park, Csili, Pusztavacs - ha valakinek e nevek és helyszínek szemernyit sem dobogtatják meg a szívét, azért a könyvesboltban ne tolja félre azon nyomban a keményborítós, neonzöld kis kötetet! Az ugyanis korántsem Variációk hajra Csatári Bence kötete a Kádár-korszak könnyűzenei politikájáról csupán a - mára kissé pocakos, itt-ott kopaszodó-őszülő, ám nosztalgiázásra hajló - egykori rajongóknak szól, hanem mindenkinek, akit kicsit is érdekel, hogyan működött Magyarországon az 1956 utáni egypárti politikai rendszer több mint három évtizeden keresztül. A mechanizmust ezúttal könnyűzenei alulnézetéből látjuk, de a részletek kirajzolják az egészet (a jó történeti munka ismérve!). A pártállami bábáskodás a „felépítményben” is jelen volt, hiszen ahogy az egyházak működését, úgy a kulturális, a szellemi élet, a művelődés, a szórakozás színtereit is mélyen áthatotta. A Kádár-rendszer úgy hitte, mindenre megtalálta a receptet. Mindenre volt „politikája” s azokat szinte egy kaptafára akarta megvalósítani. Könnyűzenei politikája és „kaptafája” is volt, hiszen e terület alapelveit is a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) szűk körű legfelső vezetése dolgozta ki, gyakorlati végrehajtását pedig a különböző szervekre bízta. A múltidéző kötetben megelevenedik az egykori gépezet. Életre kelnek a kor jellegzetes könnyűzenei intézményei: a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MVH) vagy az Országos Rendező Iroda (ŐRI), amely akkoriban a működési és fellépési engedélyek cenzoraként, a „szocialista koncertszervezés őreként” funkcionált. A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) pedig a „könnyűzene fertőiben tévelygő” ifjúság szocialista erkölcs szerinti megjavításában kapott jelentős szerepet. KÖNNYŰZENEI POLITIKÁJA Saját egykori nyilatkozataik révén megszólalnak a kor mindenható hatalmasságai \s:Aczél György, a Kádár-korszak kultúrpolitikájának atyaúristene, aki maga spéciéi „nem kedvelte a könnyű műfajt” vagy Bors Jenő, az MHV igazgatója és Erdős Péter, a cég szürke eminenciása. Csatári következetesen járja végig a Kádár-korszak időszakait, történészként pontosan tudva, hogy a harminchárom éves diktatúra közel sem volt egységes. Sajátos kockázatot jelentett „az akasztófák árnyékában” az úgynevezett konszolidációs években (1957-1963) színpadra állni, amikor a kultúrpolitikában is az „először megverni, aztán megnyerni” volt a hivatalos irányelv, és a pártvezetés számára irritálóan forradalminak tűntek egyes könnyűzenei előadók és produktumok. S megint más volt az új lehetőségeket felvillantó, táncdalfesztiválos hatvanas években, a „kinyíló és záródó kapuk” idején, amikor még a nyugati demokráciákban is borzolta a vezetői kedélyeket egy-egy Rolling Stones-koncert vagy a Beatles kiváltotta tömeghisztéria. Amikor a nyolcvanas évek elején, gimnazista koromban - nagyapám kissé szándékosan megszaggatott ingében és csőszárú farmerban - először voltam rockkoncerten, és a barátaimmal képes voltam órákat utazni a P. Mobil kedvéért, na, akkor éreztem, hogy bár semmi rendbontót nem teszek, a jelenlétemmel és a ruházatommal mégis valami „rendszerellenesnek” a része vagyok. A hatalom érzékelhetően tartott a fiatalok e szórakozási formájától. Hamar ráaggatta a megbélyegző jelzőket az extravagáns kinézetű fiatalokra, akik galerikba gyűlnek, huligánok, hippik, a beat pedig maga az „alvilági, erotikus eltévelyedés”... A társadalom ily módon kriminalizált rétege ellen a hatalom nyűt és titkos rendőri, belügyi technikákat vetett be. Éppúgy, mint más, a rendszerre nézve veszélyesnek minősített kategóriák, például az „egyházi reakció” ellen. Figyelmeztetés, oszlatás, gumibotozás éppúgy szerepelt a módszerek között, mint titkos nyomozás, besúgóhálózat működtetése, a fellépések ellenőrzése kül- és belföldön. A hivatalos művelődéspolitika „három T” elve mellett a „beatbandák belügyi bomlasztását” takaró „három B” koncepciót is igyekeztek érvényesíteni. A hatalom azonban nem volt mindvégig következetes, idővel engedett a szorításon. Fokozatosan liberalizálta például az öltözködéssel kapcsolatos álláspontját, és 1971-től engedélyezte a farmer viselését a Budai Ifjúsági Parkban. A Csatári által „slendrián diktatúrának” nevezett Kádárrendszer, önmagának is ellentmondva, következetlenül alkalmazta hol a túlzott szigort, hol az érthetetlen engedékenységet. A konkrét döntések sokszor a megyei vezetőkön, a helyi kultúrhatalmasságokon múltak, e kiszámíthatatlanság azonban folyamatos bizonytalanságot szült a zenekarok életében. Nagy Feró emlékezete szerint egyszer az Árpád hídon egy rendőr megfogta, és szó nélkül becipelte a legközelebbi borbélyhoz hajat vágatni. Ehhez hasonló, ma már elképzelheteden szituációk sora esett meg a Kádár-korszakban; tudunk alkuba, együttműködésre kényszerített vagy csalogatott zenészekről, szórakozni vágyó, de megregulázott, bántalmazott fiatalokról, posztjukon magukat mindenhatónak érző „szervekről” - mindez sűrűn átszőtte e zenei világot. A rendszer úgy képzelte, hogy a frizurával együtt a „haj alatti területet” is irányítani képes. Az Illés az ellenkezőjét énekelte bele az éterbe. Ma, huszonöt évvel a kádári diktatúra kimúlta után, amikor a kopaszság dívik, tudjuk, mi számít, mi a fontos? ■ Mirák Katalin A szerző történész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának tagja. Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája 1957-1990. Jaffa Kiadó, Budapest, 2015. Ára 3150 forint.
