Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-19 / 29. szám

Evangélikus Élet

»PRESBITERI«

2015. július 19. *• 13

■mm

Menekülők. Mednyánszky festményének sebesült katonája jut eszembe, ahogy nézem a riadt, fáradt arcokat. Katona ül a havas árokparton, karja véres pólyába tekerve. Nem tudni, kiért és miért harcolt, vesztette el bajtársait. Körötte magány, irtóztató csönd. Néma kiáltás a kép. Vád és jajgatás. Nem tudok szabadulni a festménytől, ha látom a menekülők emberáradatát. Fiatalokat és időseket. Lábukat vonszoló, nyolc-tíz éves leányokat. Karjukon csecsemőt ringató anyákat. Szétszakadt, csonka családokat.

„Kétezer-ötszáz kilométert gyalogoltunk” - mondja a bekötött fejű fiatalasszony. Drága sportruhás férfi ellök mindenkit, és panaszkodik: „Alig adnak enni. Rossz ország, ezért kár volt elindulni.”

Néhány napja a 6-os villamosra hárman szálltak fel. Testvérek lehettek, az egyikük vak, akit társa védőn karolt, szorított magához, ő riadtan kapaszkodott.

Tegnap szegedi utamon újból közelről láthattam őket. Jöttek, özönöltek, előtte végigtaposva a közeli falvakat, széttiporva sok gazda egész évi munkáját. A pályaudvaron lábbal lerugdosva a fölszállni akaró magyarokat.

Elítéljem őket? Gyűlöljem? Aki az életét menti, az mindenre képes. Mondom magamnak, én bizonyára nem így tennék, vigyáznék az ott élők zöldségeskertjére, búzaföldjére. Nem gyújtanám föl a lombjukkal bújtató erdőket. Vagy mégsem? Mint a Szíriából, Líbiából jöttek, tíz körömmel félteném, menteném magamat, a családomat.

Sára Sándor. Prófétai ezüst szakállal, bottal a kezében régi dokumentumfilmjéről beszél. A Pergőtűzről. A forgatás nehézségeiről, a hatalom tiltásáról, az emberek félelméről. A Don-kanyarra emlékezni négy évtizeddel ezelőtt bűn volt. Szégyellni való történelem. Hál’ Istennek, Sára Sándor az utolsó pillanatban szóra bírta a még élőket, a jeges pokolból hazatérőket.

Haditudósító meséli hihetetlen életét, a szörnyű pusztítást. A hóba fagyott ágyúkat és lovakat. A halott magyar katonákat: belesüppedve a hómezőkbe, két kezüket az égre emelték. Mit akartak? Miért tették? Senki nem tudja a választ...

Megrázó, ahogy a feketébe öltözött asszonyok elcsukló hangon idézik emlékeiket. Elszorul az én torkom is, amikor özvegy Frank Józsefné beszél. Minden évben elmegy a Donhoz, ahol egy közös sírra leteszi a virágait. Arra gondol, talán valahol messze az ő férje sírjához is tesz valaki egy tavaszi zöld ágat.

# * *

Isten és a tudomány. Régóta gyűjtöm híres emberek nyilatkozatait. Érdekes és tanulságos vallomások. Max Born Nobel-díjas fizikus írja: „A tudomány teljesen nyitva hagyta Isten kérdését. A tudósnak nincs joga ezt megítélni. A tudomány által megerősített egyik alapvető törvény szerint az anyagi világban mindennek oka van. Egyszerűen nem lehet elképzelni a teremtett világot Teremtő nélkül.”

* He Hí

Nagyon fáj. A szívem akadozik, lusta, ahogy tegnap a fiatal orvos mondta. Egyre fáradtabb, este már legszívesebben leülök a fotelba, és olvarnitnriMrii—ir»»ni

Jegyzetlapok

(Napló, 20is)

sok, vagy természetfilmet nézek. Olykor a szívem hirtelen szúrni kezd, mintha vágnák a gyökereit. Nem csodálom. Inkább azt, hogy bírta eddig, évtizedeken át a megpróbáltatásokat, a szaporodó félelmet. Cipelni kedves halottaimat, mint súlyos keresztet. A szívem minden pillanatban emlékezik és figyelmeztet.

* *

Székelyné Sebestyén Mária. Késő esti beszélgetés. Szép, tiszta arcú nő emlékezik az 1956-os forradalomra. Merre harcolt, megsebesült, börtönben sínylődött hosszú éveken át. Nincs benne gyűlölet, bölcsesség és szeretet ragyogja be tekintetét. A film végén Nagy Imre és társai újratemetését említi. A kivételes megtiszteltetést, hogy június 16-án ő is ott lehetett a koporsók mellett. Könnyek közt ezzel fejezi be: „Mikor ott álltam a Hősök terén, úgy éreztem, hogy itt vannak mellettem halott bajtársaim.”

* * *

Kulturális napok. Lelkesen újságolja barátom, hogy belesodródott egy szép ünnepségbe. A nagy erdélyi találkozóba, amelyre minden évben összejönnek a gyerekek. Olyan kis helyekről, ahol nincs magyartanítás. „Csodálatos érzés látni a régi fiúkat és lányokat. A szeretet hoz össze bennünket” - mondja Csillikné Szvorák Ilona tanárnő. Mákedik körötte. Váratlanul többször is elvéti: a közelben feltűnt egy föltupírozott nőstény kutya. Arany nyakörvén kis csengő. Vége az engedelmességnek, a műsornak, a kalapba hulló pénznek. És vége a szorgalmas, drága idomításnak is. Szerelmes ugatás lesz mindenből.

# # #

Eső és napfény. Két napon át zuhogott, hegyes fogú hideg szél tépte a júniusi lombokat. Ma reggel váratlanul kisütött a nap. Remegő és arany fény mindenütt, kék-tiszta ég. Gyalog sétálok hazafelé, hogy minél többet gyönyörködjem a tobzódó színekben, érezzem a hársfák illatát. Földöntúli ez a szépség, mintha az emberek is óvatosabban mennének, csendesebben beszélgetnének, hiszen olyan ritkák mai világunkban a békés délutánok. * % %

írok, tehát vagyok. Öt év után újból Czigány Lóránt hatalmas naplóját olvasom. Előbb a ceruzával megjelölt részeket, utána a frissen felfedezetteket. A nyugati emigráns irodalom nagy összetartója 1956-tól élt külföldön. Oxfordban és Londonban tanult, a British Museum könyvtárában dolgozott, majd Amerikában tanított... A remek szövegből, rögtön az elejéről idézek néhány sort: „Nulla dies sine linea - azaz egy nap se múljék el feljegyzés nélkül. Ezt a pedagógiai elvet vallotta masok arról beszélnek, hogy az utóbbi időben nagyapák is ellátogatnak, művészek és versmondók is. A megrongálódott, képzeletbeli híd, amely átível Magyarországra, egyre szebb lesz és erősebb.

# * *

Bach: Máté-passió. Véletlenül került a kezembe a bakelitlemez. Előbb beleolvastam a kis füzetbe, mert régen ilyen is járt a nagy művekhez, kiegészítve egy-két korabeli képpel és rézkarccal. Néhány perc, és úgy érzi az ember, ott van a mester valamelyik házi muzsikáján. Ez valódi zene. Időtlen. Igazi vigasz egy fáradt, borúlátó férfi számára.

Kt * *

Kutyajáték. Kis tér: fiatal férfi labdát dobál, és az állat igyekszik elkapni. Úszva a levegőben, bámulatos gyorsasággal. Rögtön nagy nézősereg kere/

gyartanárom. Fülembe az ő intelme csengett, amikor a kaliforniai egyetemen dolgoztam. Megajándékoztak egy nagyalakú naptárral, s kedvem kerekedett, hogy ebben számot adjak magamnak napjaim múlásáról.”

Milyen jó, hogy annyi veszendő értéket megörökített, és milyen kár, hogy tíz év után abbahagyta. Távol élni a hazától, bujdosni a gyönyörű magyar nyelvben nem volt könnyű, de egyedüli menedék volt több százezer magyar számára.

§ # *

Holdfény. Az erkélyen állok, hallgatom a kert csendjét, sűrű lombok neszét. Valahol madár szárnya verdes, váratlanul felvijjog a közelben. Sokáig nézek a távolba, az alvó városra, az éjszakai fényben tisztán látom életünk reménytelenségét. Micsoda nap: a fél világ lángokban áll, kis háborúk mindenütt, tengerparti üdülőben géppisztollyal halomra gyilkoltak embereket. Egy francia vegyi üzemben robbantottak, a merénylőt azonnal lelőtték, otthon szép család várta haza valami régen várt ünnepre.

% * 9

Romtemplom. Megállunk a falu szélén, váratlanul megpillantjuk a kora alkonyi fényben. A porló falakat a csönd tartja, az üres ablakokban sárga vadvirágok. Nézek ki az oltár előtti résen, középen fűzfa hajladozik. Csodaszép. Bezárt présház mellette, madár röppen föl, és a közeli fenyőerdő felé száll.

9 9 #

Imádság. Istenem! Világ teremtője, életem Ura! Vedd el tőlem a tétlenséget, a csüggedést, a reménytelenséget. Adj bölcs, belátó, szeretetteljes lelkületet. És adj erőt is, hogy a sok gyönyörű tervből néhányat meg tudjak valósítani. Világviharokban őszi levélként sodródó Magyarországot kérges kezeddel óvd sokáig.

■ Fenyvesi Félix Lajos

Husziták

Nagylakon

1415. július 6-án Jan Hus (magyarosan Húsz János) híres cseh prédikátor befejezte földi pályafutását. Nem engedett a pápának sem, meg volt győződve, hogy az evangélium tiszta ereje vonzó az emberek számára. A csehek szívesen jártak Prágában a Betlehem-kápolnába, ahol Hús csehül magyarázta az evangélium tisztaságát.

A 16. század elején Nagylakon, a Maros-parti töltésen állt a Jaksics család vára és temploma. Nem messze a husziták imádkoztak csehül, akiknek saját templomuk volt. A huszita pap - alaptanításukhoz híven - kehelyből osztotta az úrvacsorát: testvérek voltak az Úrban. A cseh énekek a Maros partján zengtek az ég felé, dicsérve az Urat, erőt adva a huszitáknak.

De hogyan jön ide a vár és a Jaksics család? - kérdezheti jogosan az olvasó. A következőképpen. Báthory István temesi ispán és Kinizsi Pál Kenyérmezőn leverte a törököt, maga Ali pasa is csak nehezen tudta megmenteni az életét. A hadizsákmányból részesült a csatában részt vevő Jaksics család is, ebből emelték Nagylakon a szerb templomot. Ide jártak imádkozni a nagylaki szerbek. A cseh származású Anna Jaksics közbenjárására a templomot egy fallal kettéválasztották. Egyik részében a szerb pópa imádkozott a híveivel, másik részében a huszita pap és hívei csehül.

Anna Jaksicsról feljegyezte a történelmi emlékezet, hogy hitében erős asszony volt, aki levelezett Luther Mártonnal, és tehetséges nagylaki fiatalokat küldött Krakkóba és Wittenbergbe tanulni. Halála után a cseh husziták elhagyták Nagylakot, és visszatértek Csehországba.

A különös templom története nem szokványosán folytatódott: a török hódoltság idején mecsetté alakították, és muszlint szertartás zajlott benne. Még a 20. század közepén is éltek török leszármazottak, akik emlékeztek rá felmenőik elbeszéléseiből.

Nagylakon - jelenleg ez a legnagyobb erdélyi evangélikus gyülekezet - a templomnak és a várnak már csak romjai látszanak. Köveit a határátírások után széthordták az iskola és a községháza építésére, ám a legenda ma is él.

■ Id. Molnár Iván