Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-06 / 49. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. december 6. *• 11 Egy könyv azoknak, akik boldogok szeretnének lenni ► Istenről beszélni jó - vallja Büky Anna író. Most elkészült, ötödik könyve, a Megtérés huszonegy különleges beszélgetést, huszonegy tanúságtételt gyűjt egybe. A szerzőt a megtérésről, a keresésről és a könyv megszületéséről is kérdeztük.- írt már sikeres könyveketférfiakról, nőkről, családról. Hogyan született meg a gondolat, hogy most megtéréstörténeteket gyűjtsön egy kötetbe?- Egy könyv megszületése előtt mindig különös hangulatba kerülök. Nemrég visszaolvastam, hogy mit írtam akkortájt a naplómba, amikor megfogalmazódott bennem a könyv ötlete. Érdekes volt visszanézni, hogy milyen izgatott várakozás lett úrrá akkor rajtam. Tudtam, hogy írnom kell, de nem volt témám, nem tudtam pontosan, mit írjak. Egyik nap azonban hallottam a hangot magamban, amely azt mondta: „Ez a könyv meg van írva.” Kérdeztem magamtól, mit akar tőlem az Isten, milyen könyvet vár. írtam már regényt, novelláskötetet, készítettem fordítást, majd rájöttem: interjúké tetet még nem írtam, és egyetlen téma volt, amely már évek óta maximálisan kitöltötte a gondolataimat: Isten.- A forma és a téma meglett. Mégis, hogyan lát neki az ember egy ilyen súlyú feladatnak?- Imádkoztam. „Engedd meg, Atyám, hogy ne rettenjek meg a feladattól, és ne engedd, hogy ellustuljak. Add, hogy felismerjem minden pillanatban, hogy mi a teendőm a Te dicsőségedre" - írtam le a naplómba. Láttam magam előtt: ahhoz, hogy egy ilyen beszélgetéskötet meg tudjon valósulni, olyan háttérre van szükség, amelyben a megnyilatkozó fél teljes biztonságban érzi magát. Lehet, hogy furcsának hangzik, de úgy képzeltem ezt el, mint az anyaméhet, a tökéletes teret. Egy burkot, amelyben az ember vallani tud Istenről, a megtérésről. Ezután kerestem meg az Evangélikus Élet főszerkesztőjét, T. Pintér Károlyt, majd a Luther Kiadót.- Huszonegy rendkívül különböző evangélikus kortársunk története olvasható a könyvben. Hogyan talált rá az interjúalanyaira?- Évek óta járok rendszeresen templomba, egyházi rendezvényekre, és jó ideje érzékelem a különbséget a vallásukat gyakorlók és a hitre jutottak között. Én az utóbbiakhoz akartam közelebb kerülni. Megkerestem Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkészt, bíztam az ajánlásaiban. De voltak olyanok is, akiket én ismertem és szerettem volna megszólaltatni, és persze nagy segítségemre volt T. Pintér Károly, aztán Bakay Péter, egyházunk országos cigánymissziói referense és Keczkó Pál, az én lelkészem. Olyan emberekre próbáltunk rátalálni, akik mernek a hitükről bizonyságot tenni.- Luther Márton a mindennapi megtérésről beszél, ám vannak, akik villámcsapásszerű változásról tanúskodnak. Sokan vannak azonban, akik egy életen át keresnek, és nem találnak. Ön szerint milyen a megtérés?- Isten azt szeretné, hogy mindenki megtérjen, de nem mindenkiben van meg a befogadókészség. Van, aki gyakorolja a vallást, de nincs meg benne a hitre jutás „képessége”. Mert ahhoz nyitottság szükséges. Nagyon szépen írja ezt le a Biblia: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorátok, ő pedig énvelem’.’ (Jel 3,20) A megtérésre nincs recept. Van, akinek nagyon egyszerű módon, van, akinek sok szenvedés árán történik. Én a magam részéről már hosszú évekkel ezelőtt észrevettem, hogy kifejezett szívszúrást érzek, ha Jézust „bántják", vagy valamilyen gúnyolódást hallok, olvasok vele kapcsolatban. Amikor az ember életében megtörténik a változás, még ha nem ismeri is fel azonnal, érzi, hogy megváltozott, másként viselkedik. Nagyon fontos, hogy legyen ebben a helyzetben egy közösség, egy lelkész, aki az embert „felfogja”. Az általam feljegyzett különböző történetekben van hasonlóság is. Például mindegyik beszélgetőtársamnál volt egy olyan pillanat, amikor erős belső késztetésre úgy érezték, hogy muszáj olvasniuk a Bibliát. Nem tudták letenni. Érdekes, hogy ilyenkor megnyílnak a szavak: az, amit régen nem értettünk, egyszerre csak tiszta, személyes üzenetté válik.- Sokan nem tudnak vagy nem akarnak a hitükről beszélni. A kötetben megszólaló huszonegy ember is nehezen nyílt meg?- Mindegyikőjük szívesen mesélt, mert azt érezték: jó Istenről beszélgetni. Óriási bátorság a részükről, hogy így megnyütak a hitükről, az életükről. Soha nem tapasztaltam még azt, hogy interjút készítve végig boldog voltam a beszélgetés alatt. Minden Istenről szólt, és azonnal megvolt a konszenzus.- Különleges szerkesztési elv, hogy bár interjúkötetről beszélünk, nincsenek benne portréfotók. Ez tudatos döntés volt?- Azért nincs benne kép, mert dialógust folytattunk, és nem egymást csodáltuk, hanem Jézus Krisztust. Nem éreztem szükségét, hogy a képekkel elvonjuk a figyelmet a lényegről. A lényeg pedig az, hogy Isten megérintette őket.- Kiknek ajánlja a kötetet?- Egyrészt azoknak, akik keresnek, vagy még azt sem tudják, mit, kit keresnek. Ilyenkor az ember élete tele van tragédiákkal. Nincs könnyedség, nincs magától értetődő megoldás. Ezt a saját életemben is megtapasztalhattam, pedig kerestem, kutattam én is. Ezért is írok könyveket és tizennégy éves korom óta naplót. Ez az ötödik könyvem. Istenről szól, a rendről, a teljességről, arról, hogy ez a világ jó, és nem csak szenvedés van benne. Különösen ajánlom még e könyvet a nőknek, hogy megismerjék, milyen csodálatos és klassz nők vannak a Bibliában, és hogy Jézus mindig milyen mélységes megértéssel és együtt érző szeretettel fordul hozzájuk. De alapvetően mindenkinek ajánlom, aki boldog szeretne lenni! ■ Kezdi Beáta Büky Anna Megtérés című interjúkötetének bemutatója december 10-én 17 órától lesz a belvárosi Centrál kávéházban (Budapest V. kér., Károlyi utca 9.). Minden érdeklődőt szeretettel hív a Luther Kiadó. Az esten - mások mellett - közreműködik Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze. A hónap igéje „Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törj etek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és megkönyörül az elesetteken’.’ (Ézs 49,13) Hol jobb lakni, testvérem? Sivatagban vagy dzsungelben? A sivatagos és kiszáradt élet elerőtlenít. A bozótok közt élő bárány élete az eltévedés, a kilátástalanság, az ellenség veszedelme. Mégis, hol jó élni? Hát, bárhol a földön. Azon a helyen, amelyet Isten teremtett a számunkra. Amelyről a teremtés hat napja során újból és újból kijelentette: „...ez jó’.’ És ebből ma is sok mindent tapasztalhatunk. Kétségtelenül vannak nehezebb és kilátástalanabb napok, de a java tele van Isten ajándékaival, békességgel, jó közösséggel, megelégedettséggel. A napok váltakoznak, van, amikor igen jól alakulnak a dolgok. De nem arról beszél a próféta, hogy ezért örvendezzünk. Hanem azért, mert az Úr nem hagyta magára az embert, és ezt most fölismerhetjük. Fölismerhetjük karácsonykor, amikor Jézus, a Megváltó megszületett, és fölismerhetjük nagypénteken, amikor életét adta értünk, hogy kiengesztelje a bűneink miatt méltán haragvó Istent. S ha erre életünknek az ő kezébe való letétele a válasz, akkor majd föl fogjuk ismerni őt útjainkon, a meghallgatott imádságokban és a meg nem érdemelt ajándékaiban. Mert ő mondotta: „Aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom eí.’( Jn 6,37; újonnan revideált Károli-fordítás) Az egek és a föld, a hegyek és a völgyek ujjonganak, mert Jézusunk lába megszentelte őket. A völgy fölemelkedik, az alázatos szív vigasztalást, biztatást kap. A halom lesüllyed, a büszke, magának való ember rájön, hogy jobb hitben járni, és odaborul a karácsonykor megszülető Jézus elé. Imádságunk lehet: „Uram, nem hoztam aranyat, tömjént és mirhát, de hozom vallást tevő ajkam hódolatát.” Amikor Ézsaiás próféta egekről és földről ír, az egész világ kozmikus öröméről van szó. A mi bolygónk az, ahova az örömhírt hozta, és ez a jó hír mindenkihez eljuthat. Ezért lehet az Úrral folytatni az életünket. Az egész teremtett világ - tudatíanul is - sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Akik valami más irányba fordítják a világ kerekét. Akik kimozdítják a végzetes kátyúból és bénaságból. Akiknek az élete nyomán világos lesz, hogy van gazdája a világegyetemnek, és van Gazdám nekem is. Egy ateistát próbáltam meggyőzni az Úr létezéséről. Az egyik érvem a teremtett világ volt: „Valaki kellett, hogy alkossa ezt a megtervezett, jó rendet kapott világot.” „De akkor Istenben is hinnem kellene.” „És?” „Akkor meg kellene változtatni az életemet, mert valaki előtt számadással tartoznék.” Hát ettől fél az ember, ezért tagadja Istent, még ha nem is így fogalmazza meg. Önálló akar lenni, és öntörvényű lesz. Ennek a következménye pedig a lelki és fizikai káosz. Ézsaiás erről a jövendőről beszél: ha Isten Krisztus által elrendezheti az életünket, ha megérkezik a földre a Megváltó, akkor lesz boldog rend az életben, életed személyes összevisszasága helyén is. Akkor megvigasztal téged a bajok között, és megkönyörül: amit nem érhetsz el egyedül soha, abból azt, ami valóban szükséges, megadja neked. Ez a mindenek fölött való öröm is. Ha bármi - vagy minden egyéb - hiányzik is, ő velem van, én pedig ővele. Ez a vele való élet öröme. ■ Széll Bulcsú HETI UTRAVALO „...egyenesedjetek fel, és emelj étek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok’.’ (Lk 21,28) Advent második hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Jézus második eljövetelekor bekövetkező világítéletre emlékeztetnek. Mi még két advent között, ítélet előtt, kegyelem alatt élhetünk. Ám: „Az Emberfia eljön az ő Atyjának dicsőségében, és megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Mt 16,27; LK) S addig „hirdessétek a népeknek, és mondjátok: íme, az Isten, a mi Üdvözítőnk eljő / Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten / Hívjál engem segítségül a szorongatás idején...” (GyLK 709,3.6) „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel’.’ (Lk 21,27) „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Lk 21,33) - figyelmeztet az Úr, s int Jakab: „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van’.’ (Jak 5,8) Luther Márton írja: „Az irgalmas Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenséggel lepjen meg bennünket. Ezért kegyelmével megtisztelve híven figyelmeztet. Hirdetteti igéjét, s megtérésre hív; a Krisztusban minden bűnünk bocsánatát kínálja, ha szent Fiában hiszünk!” E bátorítás nem csak zsidóknak szól, tanúsítsunk szeretetet s kitartó állhatatosságot is „mindvégig amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket”. (Zsid 6,11-12) A felmagasztalt Krisztus is üzen helyi gyülekezeteinek János által; int, megtérésre hív, és a győztesnek ajándékot ígér. A mindenkori tévtanításokból „térj meg...!”. (Jel 2,16) „Akigyőz, annak adok az elrejtett mannából. .., és... új nevet...” (Jel 2,17) „...de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet’.’ (J el 2,4) „Aki győz, annak enni adok az életfájáról’.’ (Jel 2,7) Pál bizakodva s hitben járva várta Urának visszajövetelét. Arra törekedett, hogy kedves legyen neki: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett..!’ (2l<or 5,10) A nagytanács előtt az első „perdöntő” kérdésre - te vagy a Krisztus? - Jézus így felelt: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek..’.’ (Lk 22,67) „De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján’.’ (Lk 22,69) A másodikra pedig - te vagy Isten Fia? - így: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.. ’.’ (Lk 22,70) Mi is vallhatjuk: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyával egylényegű. Ott ül az Atya jobbján, újra eljön...” (Niceai hitvallás) Pál közli a feltámadás rendjét, ne legyünk tudatlanok az elhunytak felől: „Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úrfog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk’.’ (iThessz 4,16-17) „Ó, boldog nap! / Bemegyek Jézussal / Az Úr örömébe (...)/ Az én Uram feltámaszt engem! /(...) s élek a mennyben / Mindörökké!” (EÉ 519,3) ■ Garai András
