Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-12-06 / 49. szám

Evangélikus Élet evangélikus elet 2015. december 6. *• 3 nHHHBHI „Felkiáltójelként hirdesse Isten jelenlétét” Megújult a csomádi evangélikus templom ► A csomádi evangélikus gyülekezet tagjainak sokéves terve valósult meg, amikor idén nekiveselkedtek 1784-ben épült műemlék templomuk fel­újításának. Nem titkolt céljuk volt, hogy az épület megújításával pár­huzamosan a közösség lelkileg is megújuljon... Isten megszépült haj­lékát Mekis Ádám, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese szen­telte fel. A múlt vasárnap tartott ünnepi istentisztelet igehirdetője dr. Fabiny Tamás püspök volt. Az egyházközség épületeinek renová­lására 2013-ban indított gyülekezeti adománygyűjtés jóvoltából mintegy négymillió forint teremtett ígéretes ala­pot az álom megvalósításához. Azután 2014-ben az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumától - többszöri próbálko­zás után - hétmillió forint értékű pá­lyázati támogatást sikerült elnyerniük. Ez az összeg - és a helyi önkormány­zat bőkezű támogatása - tette lehető­vé a munkálatok tényleges megszerve­zését, illetve megkezdését. Mindenben az Örökségvédelmi Hi­vatal útmutatása szerint kellett eljár­niuk, és mi tagadás, nagyon nehéz volt teljesíteni a műemlékvédelmi előíráso­kat. Főként a kivitelezési technológi­ák alkalmazását illetően volt szükség kompromisszumkészségre... A templom tetőtől talpig megújult: új toronysisakot, tetőácsolatot, cse­­repezést, külső-belső festést, padló­fűtést, új nyílászárókat, süttői mész­kő burkolatot és teljesen megújult környezetet kapott. Az oltár, a szó­szék, a keresztelőkút és a papi pad biatorbágyi restaurátorok munkája által születhetett újjá. A templom körüli kerítés elbontá­sa nem csupán egy új főteret hozott lét­re a településen, hanem a nyitottságot is jelezni kívánja. Szükség is van a nyi­tottságra, hiszen - a főváros közelsé­ge miatt - egyre többen költöznek a fa­luba, egyre több gyermek jár hittanra. (Idén huszonnégy gyermeket írattak be az első osztályos hitoktatásra.) Aho­gyan a helyi lelkipásztor, Lajtos János megfogalmazta: „Nemcsak templo­mot újítottunk, hanem lelki közössé­get Krisztus Jézussal a mi megváltó Urunkkal. Mert nélküle nincsen élet itt, Csornádon sem!” A templomszentelő istentisztele­ten teljesen megtelt a templom. Dr. Fabiny Tamás igehirdetésében Ma­­lakiás próféta könyvének 3. fejezete alapján arról is szólt, hogy minél in­kább rendeződtek Malakiás korá­ban a körülmények, annál nagyobb lelki és erkölcsi lazaság uralkodott el a népen. Isten azzal a hálátlan feladat­tal bízta meg a prófétát, hogy a ma­gát egyre jobban elbízó, Isten nélkül élő embereknek hirdesse, hogy mind­ezekből a bűnökből meg kell térniük. Ahogy Luther is mondotta: az Úr mindennapi megtérésre hív mind­nyájunkat. „»Láthatóan evangélikusként« kell élni az életünket, ahogy a templom is 1784-ben azért épült a falu közepén lé­vő kis dombocskára, hogy kikerülhe­tetlen épületként, az imádság házaként minden embert megszólítson, és fel­kiáltójelként hirdesse Isten jelenlétét és Krisztusban való közelségét közsé­günkben” - hangsúlyozta az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője. Miután Mekis Ádám esperes fel­szentelte a megújult templomot, az ün­nepi alkalom rendkívüli közgyűléssel és a művelődési házban tartott szere­­tetvendégséggel zárult, amelyen óvo­dások, iskolások és fiatalok szolgáltak verssel, hálaadó énekkel pedig a gyü­lekezet énekkara dicsérte az Urat. ■ E. É. Sikeres parókusi vizsga Dobó Dániel, a Nagycserkeszi Evangé­likus Egyházközség beosztott lelkésze, Liszka Viktor Gábor, a Budavári Evan­gélikus Egyházközség beosztott lelké­sze és Horváth-Hegyi Áron, a Sámson­­házai Evangélikus Egyházközség beosz­tott lelkésze vett részt az Északi Egy­házkerület Püspöki Hivatala által meg­hirdetett, 2015. őszi parókusi alkalmas­­sági vizsgálaton. A vizsgázók a szóbeli meghallgatá­son, november 26-án - a törvényben foglaltak alapján négyfős bizottságok előtt - bizonyították, hogy önálló gyülekezeti szolgálat végzésére alkal­masak, így mostantól megválasztha­tok parókus lelkésznek. A vizsgabizottság először írásbeli munkáikról beszélgetett a jelöltekkel. Előzetesen be kellett adniuk gyüleke­zetük úgynevezett SWOT-analízisét; ebben az erősségeket (strengths), gyen­geségeket (weaknesses), lehetősége­ket (opportunities) és veszélyeket (threats) kellett feltérképezniük. Ezen­kívül megküldték a bizottságnak egy 2015. októberi igehirdetésük szövegét és hangfelvételét, egy temetési igehir­detés szövegét, egy konfirmációi óra vázlatát az úrvacsora témakörében és egy gyülekezeti előadást Reformá­ció és nemzet címmel. Ezek után szituációs feladatok meg­oldásával bizonyíthatták a gyülekezet­vezetéshez szükséges teológiai tudásu­kat és gyakorlati alkalmasságukat. A vizsgabizottságok tagjai - dr Fa­biny Tamás püspök mellett - Liszka Viktor Gábornál Bence Imre esperes, Krámer György lelkész és Pőcze Ti­bor egyházközségi felügyelő, Hor­váth-Hegyi Áronnál Szabó András esperes, Krámer György lelkész és Pálik Pál egyházközségi felügyelő, Dobó Dánielnél Zsamai Krisztián es­peres, Szilák-Túri Krisztina lelkész és Szuhánszki István egyházközségi fel­ügyelő voltak. Mindhárom jelölt egyhangú „igen” szavazatot kapott a bizottságától. A nem csupán egy vizsgának, hanem a szolgálatra való felkészülés részének tekinthető szakmai és lelki beszélgeté­sek után, az eredményhirdetéskor a püspök áldáskívánással nyújtotta át az okleveleket az Északi Egyházkerület három új parókus lelkészének. ■ Balicza Máté felvétele Dobó Dániel, Fabiny Tamás püspök, Liszka Viktor Gábor és Horváth-Hegyi Áron Myra püspöke és a kiszolgáltatott gyermekek Lapszámunk december 6-án, Miku­lás napján jelenik meg. A katolikus egyházban szentként tisztelt, 270 és 343 között élt Miklós a Lycia római provinciában fekvő Myra püspöke volt, és nevéhez számos legendás történet fűződik. Ezek szinte kivétel nélkül gyerekekkel kapcsolatosak. Egyszer kalózok támadták meg városukat, blokád alatt tartották a la­kosságot. Szabadságot csak abban az esetben ígértek, ha gyermekeiket átadják nekik, hogy rabszolgaként magukkal vihessék őket. Miklós két­ségbeesésében a templomba sietett. Egy nagy zsákban összegyűjtötte a kegytárgyakat, és átadta a gonoszte­vőknek, akik aztán továbbhajóztak. A püspök ezután lecsupaszított, sze­gényes templomban misézett, de boldog volt, mert a gyermekek meg­menekültek. Az ablakba kitett cipőkbe rejtett ajándékozás eredetmondája szerint pedig egyszer Miklós püspök úgy segített egy szegény emberen és há­rom lányán, hogy ablakukon nagy ér­tékű ajándékot dobott be. A cél itt is azoknak a gyermekeknek a megsegí­tése volt, akikre különben borzasztó sors várt volna. Szólni kell a gyermekszegénység­ről is. Évtizedekkel ezelőtti novellák elevenednek meg bennem. Móra Ferenc A másik csaló című elbeszé­lésének hőse, Pétör az iskolában ka­pott bögre tejjel mindig eltűnik az épületben. A tanító úr azt gondolja, hogy nem szereti a tejet, és valahol kilöttyinti, ezért egyszer utánamegy a fiúnak. Itt adjuk át a szót az írónak: „Mire a tanító úr utolérte, Pétör már ott térdelt a kapusarokban, s ön­­tögette befelé a tejet egy nagykendő­be. Beható vizsgálat kiderítette, hogy a nagykendő alul két kis lábacskában, fölül pedig egy gémberedett kis ar­cocskában végződött.” Pétör már ötödik napja az őt elkísérő kishúgá­­nak, a még nála is éhesebb Mariká­nak adta oda mindig a pohár tejet. „Öt nagy csatát nyert meg Pétör az éhes kis gyomra ellen" - összegzi Móra Ferenc. Gyerekkorom másik kedves ol­vasmánya is eszembe jut: a Csoszogi, az öreg suszter. József Attila írásában a kisgyerek ezekkel a szavakkal nyújt­ja át a lyukas cipőt a suszternak: „...a mama küldött, amikor elment a moziba, hogy hozzam el a Csoszogi bácsihoz, majd meg tetszik csinálni. Ideadta a pénzt is mindjárt.” Csoszo­gi előbb felháborodik, hogy az anya miért moziba jár, amikor a család ilyen szegény. Ám amikor megtudja, hogy ott takarít, akkor nemcsak hogy megjavítja a cipőt, de még szándéko­san rosszul is ad vissza: mintha nem ötven fillért, hanem egy pengőt ka­pott volna a gyerektől. Amikor a fi­úcska zavartan és becsületesen szó­vá teszi ezt, akkor Csoszogi tettetett felháborodással elzavarja őt. Az írás így végződik: „A gyerek megriadt, ki­hátrált, és becsapta maga mögött az ajtót. De Csoszogi, az öreg suszter még sokáig morgott magában, a fo­nalat is elszakította, mintha valóban nagyon haragudna.” Ma talán nem születnek ilyen ro­mantikus írások. De egyáltalán, ész­­revesszük-e a mai gyermekszegény­séget? És tudunk-e olyan tapintato­san segíteni, ahogy Csoszogi, az öreg suszter tette? Olykor azért akadnak ilyen példák. A minap kaptam egy le­velet valakitől. írója arról számol be, hogy - szokása szerint - nehéz sor­sú embereket vitt egy gyülekezeti­munkatárs-képzőbe. Ott az egyik férfi cipője használhatatlanná vált. Amikor ezt az intézmény gondnoka megtudta, azonnal segített. Itt is át­adom a szót a tudósítónak: „Képzel­je, Püspök úr, Gábor a legdrágább és legszebb ünneplős bőrcipőjét adta oda gyülekezetünk tagjának, akire egy számmal nagyobb volt a cipő, de olyan boldog volt, hogy szinte a mennyekben járt már boldogságában. Mindenkinek megmutatta, milyen gyönyörű cipője van, és séta közben még táncra is perdült, persze nagyon szolidan.” Egy sokgyerekes édesapá­ról van szó, így ezt az angyali segít­séget is közvetve a szegény sorban élő gyermekek kapták. Az UNICEF egy kutatóintézetének A válság gyermekei címmel megjelent jelentése szerint ma Magyarországon minden harmadik gyermek egészség­re ártalmas körülmények között él. Hatszázhúszezer gyerek otthona pe­nészes, egészségtelen. Bár a kor­mányzat számos intézkedése irányul a gyermekszegénység mértékének csökkentésére, a pedagógusok beszá­molói szerint nagyon sokan éhesen érkeznek az iskolába. Amikor sok csa­ládban kényelemben és jólétben mi­­kulásozunk, gondolnunk kell azokra, akiket valahogy soha nem találnak meg Myra püspökének mai utódai. Pedig a leleményes segítésnek sok formája lehet. Amíg ezeket a sorokat írom, tízéves kislányunk az úgyneve­zett cipősdoboz-akció keretében sá­lat, sapkát, édességet, ceruzákat és tol­lakat csomagol össze. Levelet is tesz a dobozba, amelynek címzettje egy számára ismeretlen kárpátaljai gyer­mek. Biztos benne, hogy célhoz ér a küldemény, hiszen szerinte a Miku­lás is mindig megtalálja a gyerekeket. Amikor a nehéz sorsú gyerekek­ről gondolkodunk, akkor nem sza­bad megfeledkeznünk a menekültek­ről sem. Néhány nappal ezelőtt a Sant’Egidio Közösség szervezésé­ben olyan ökumenikus alkalmon szolgálhattam, amelyen a menekü­lés közben meghalt családokért, köztük sok-sok gyerekért gyújtot­tunk gyertyát. Megemlékeztünk a hároméves Aylan Kurdiról, akinek a fényképe bejárta a világsajtót. Arcá­val lefelé, piros pólóban, kék nadrág­ban, barna félcipőben feküdt a ten­gerparton. Belehalt a reménybe. Bátyja és édesanyja is odavesztek, amikor a menekültekkel teli csónak elsüllyedt az Égei-tengeren. Gono­szak voltak az emberkereskedők, közömbösek a hatóságok, és talán fe­lelőtlen az apa. És imádkoztunk azért a talán meg­menekült szír kisfiúért, aki az aleppói bombázásokban szenvedett súlyos égési sebeket, és aztán több határon átjutva a budapesti Bethesda Gyer­mekkórházban kapott ellátást. E kis­fiúra vajon rátalál-e Myra püspöke? Amikor a Keleti pályaudvarnál tö­megesen várakoztak a menekültek, némely segítő papírlapot és színes ce­ruzákat adott a gyerekeknek. Ezeket a rajzokat nézem. A nyolcéves Mitra önmagát természetesen hercegkis­asszonynak ábrázolva azt rajzolta le, hogy milyen boldog is volt Afga­nisztánban. A Szíriából ikertestvéré­vel érkezett Mohammed rajzán légi csapások láthatók, a földön egy vér­ző férfi fekszik, a kép szélén pedig ké­sek hevernek, és emberek lövik egy­mást. A tízéves Hadi síró embereket rajzolt, közéjük a „help!” (segítség!) szót írta. Myra mai püspökei meghall­ják-e ezt a segélykiáltást? EGTAJOLO t Adódnak megrendítő példák is. A BBC News szerint jól van az az új­szülött, akit egy New York-i katolikus templom betlehemében találtak no­vember 23-án, hétfőn. A törülközőbe bugyolált kisfiú sírását a Kisded Jézus­ról (Holy Child Jesus) elnevezett temp­lom gondnoka hallotta meg, ebédide­jéről visszatérve. Rögtön riasztotta a plébánost, valamint a mentőszolgála­tot. A gyermeket, aki néhány órával az­előtt születhetett, a helyi kórházba szál­lították. A plébános így nyilatkozott: „A templom a rászorulók otthona kell hogy legyen. Ferenc pápa sokszor tanít az irgalomról, és hamarosan kezdődik az irgalmasság szentéve - mi lenne irgalmasabb, mint otthont ad­ni valakinek, aki rászorul?” A gyüleke­zet közösségéből máris jelentkezett egy fiatal házaspár, hogy boldogan örök­be fogadná a kisfiút. Myra püspökének példája mégis­csak követhető. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents