Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-11-29 / 48. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. november 29. !► 3 „Ne az órára, hanem az Úrra figyelj!” László Lajos Gergely iktatása a leányból anyává lett tázlári gyülekezetben A szépség Istene Hálaadás a felújított vanyarci templomért ► Kezdjük egy találós kérdéssel: mit nevezett az Evangélikus Élet múlt heti száma „egy örvendetes folyamat megkoronázásának”? Elárulom: László Lajos Gergely hamarosan elkövetkező beiktatását a Bócsa-Táz­­lári Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi tisztébe. November 22-én Tázláron megtörtént a „megkoronázás” de mielőtt erről írnék, fontos felidézni az „örvendetes folyamatot” is, hogy megértsük ennek az eseménynek az igazi súlyát. László Lajos Gergely 1986-ban született Budapesten, evangélikus család­ban, egyedüli gyermekként. 2005-ben érettségizett a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban, s folytatta tanulmányait az Evangélikus Hit­­tudományi Egyetem teológus-lelkész szakán. 2012 tavaszán egy félévig ösztöndíjasként a finnországi Joensuuban tanult. Gyakorlati évét Mag­lódon töltötte, diplomáját 2013-ban vehette kézbe. Gáncs Péter püspök 2013. augusztus 15-i hatállyal a bócsai és a tázlári evangélikus gyüleke­zet gondozására és építésére helyezte ki. Az elmúlt két évben megerő­södhetett a két kis közösség, ennek köszönhetően 1975 óta ismét önál­ló gyülekezet lehet a bócsa-tázlári, amelynek László Lajos Gergely im­már parókus lelkésze. Bocsa és Tázlár két különböző egy­házközség leánygyülekezete volt - egészen a közelmúltig, amikor az egy­házkerületi közgyűlés kimondta ön­állósodásukat. (Bocsa korábban Solt­­vadkerthez tartozott, Tázlár pedig Kiskunhalas filiája volt.) A két közös­ségben felébredt a vágy, hogy - har­minchat évnyi szünet után - újra le­gyen helyben lakó lelkipásztoruk. Mindez 2013-ban meg is valósult, amikor Gáncs Péter püspök László Lajos Gergelyt helyezte ki a két gyü­lekezetbe beosztott lelkészként. Rengeteg minden megváltozott az új lelkipásztor érkezésével: a ha­vi két, illetve egy istentisztelet helyett minden vasárnap összejönnek az evangélikusok a bócsai és a tázlári templomban. Felújították a paróki­át, és idén nyáron Bócsán egy fedett, de szabadtéri istentiszteleti helyet is kialakítottak. Valóban nem túlzott a tudósító, amikor „örvendetes folyamatokról” írt, hiszen tényleg megújult a két kö­zösség élete, megnőtt az istentiszte­letre járók létszáma is. Ilyen előzmények után iktatta be Lupták György, a Bács-Kiskun Egy­házmegye esperese múlt vasárnap László Lajos Gergelyt parókus lel­késznek. Gáncs Péter püspök igehirdetésé­ben az okos és a gonosz szolga pél­dázata (Mt 24,45-51) alapján arra hív­ta fel az új parókus lelkész figyelmét, hogy Isten szolgaként rábízott más szolgálókat. S az Úr mindezt azért tette, hogy László Lajos okos szolga­ként a kegyelmi időben adja meg a rá­­bízottaknak az evangéliumot, a sze­­retetet és az odafigyelést. Kérte, hogy a beiktatott lelkipásztor a szol­gálata közben ne az óráját figyelje, hogy miként lehetne - gonosz szol­gaként - visszaélni a helyzettel, ha­nem az Úrra figyeljen, akitől erőt és áldást fog kapni a feladatai elvégzé­séhez. így lesz ő is „hű, okos és bol­dog szolga”. László Lajos a beiktatása utáni igehirdetésében arról beszélt, hogy ezekben az órákban örülnie kell a bó­csai és a tázlári közösségnek, de ki­emelte, hogy komolyan kell venni a közösségek előtt álló kihívásokat, feladatokat is. Isten kegyelméből negyven év után megvalósult a régi álom, de ezután újra és újra tenni kell azért, hogy a két településen valóban élő gyülekezetek fejlődhessenek. Az iktatási istentisztelet végén énekkel szolgált a soltvadkerti evan­gélikus gyülekezet férfikara, a fiata­lok pedig kedves verscsokorral kö­szöntötték lelkészüket. Az ünnepi közgyűlésen köszöntöt­te az új parókus lelkészt - többek kö­zött - Radosné Lengyel Anna egyház­kerületi felügyelő, az egyházmegye lelkészeinek nevében Halasi László, valamint Homoki Pál soltvadkerti pásztor, illetve Bán Róbert tázlári pol­gármester és Balogh Tibor iskolaigaz­gató. Végül egy személyes gondolat. Kedves Lali! Mint kerületi missziói lelkészed, aki többször jártam nálad az elmúlt két esztendőben, s aki ré­szese lehettem ennek az egész áldott folyamatnak, a következőt javaslom: Emlékezz vissza mindig örömmel er­re a „koronázásra” aztán vedd le a ko­ronát, s maradj az a közvetlen, segí­tőkész és elkötelezett lelkipásztor, aki eddig is voltál! Szeresd és a pászto­rold azt a kicsiny, de élettel és lelke­sedéssel teli közösséget, amelynek tagjai megszerettek, s akik a te szá­modra is nagyon fontossá váltak. Ha így teszel, hiszem, hogy egyszer egy egészen másmilyen koronát fogsz kapni, nem is akárkitől: magától az élő Istentől! ■ Deák László déli egyházkerületi missziói lelkész ► Ünnepi istentisztelet keretében adott hálát a népes gyülekezet kívül­­belül megújult, kétszáztizenöt éves templomáért november 22-én, va­sárnap Vanyarcon. A felszentelés és igehirdetés szolgálatát dr. Fabi­­ny Tamás püspök végezte, a liturgiában Szabó András esperes, az egy­házközség parókus lelkésze és Juhász Dénes hatodéves teológushall­gató működött közre. Jelen voltak továbbá Gombor Krisztián és Baj­­nóczi Márió lelkészek, a gyülekezet korábbi hatodévesei. A feleme­lő alkalmon az egyházközség hittanos gyermekei és kórusa is énekek­kel dicsérték az Urat. Fabiny Tamás az igehirdetése elején Károli Gáspár fordításából olvasta fel a 27. zsoltár 4. versét: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhas­sam az Úr házában életemnek min­den idejében; hogy nézhessem az Úr­nak szépségét, és gyönyörködhessem az lelkészek együtt énekelték a Confir­­ma áldást. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlést Matuch Pál egyházközsé­gi felügyelő nyitotta meg. Először Szabó András, a Nógrádi Egyházme­gye esperese, a gyülekezet lelkésze is­ő templomában’.’ Az Északi Evangé­likus Egyházkerület lelkészi vezető­je a gyönyörűen felújított templom­ban az Atya, vagyis a teremtő Isten, a Fiúisten és a Szentlélek Isten szép­ségéről szólt az egybegyűlteknek. Rámutatott, hogy az igazi szépség az Istennel való harmónia, és hogy a Szentlélek a gyülekezet tagjaiból mint élő kövekből építi fel templomát. A felszentelési liturgia bevezetése­ként a gyülekezet a Jövel, Szentlélek Úristen kezdetű éneket zengte, majd a püspöki szolgálat után a jelen lévő mertette a templom felújításának körülményeit, és köszönte meg a felújításban résztvevők munkáját, az adományozók áldozatvállalását. Ez­után köszöntőt mondott Fabiny Ta­más, dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő, Hrncsjár Mihály né polgár­­mester és Koncz István egyházmegyei felügyelő. Az együttlét a közeli gyü­lekezeti házban szeretetvendégség­­gel zárult, amelyen a jelenlévők meg­tapasztalhatták a vanyarciak bőséges vendégszeretetét. ■ Balicza Máté Gyermekáldásra várva... Az emberi életet, a családokat mélyen érintő és sok tekintetben át is alakí­tó nagy eseményt, a gyermekáldást vetem fel ma témaként. Nem mi várunk babát, és még nem is a gyermekeink. Nem is az év végén családunkban ünnepelt szüle­tésnapok adják a téma aktualitását, ha­nem azok az újszülöttek, akik a na­gyobb közösségünkbe, egyházkerüle­tünk lelkészeinek családjaiba érkeztek. Ritkán gondolunk arra, hogy az is a reformáció öröksége, hogy lelkésze­ink házasságban élhetnek. Fontos tudatosítani azt is, hogy a lelkészek családjaiba érkezőkön, a lelkészgye­rekeken keresztül Isten mennyi áldást adott a mi egyházunknak is, és a ben­nünket körülvevő világnak is. Isme­rünk többgenerációs lelkészdinasztiá­kat, lelkészcsaládokból induló, kivá­ló képességű tudósokat, művészeket, pedagógusokat, elkötelezett gyüleke­zeti, egyházi és világi vezetőket és sok hitben járó, példás életű embert. Ez persze nem automatikus. Ma­gam is a bőrömön érzem, hogy a tel­jes embert (néha még annál is többet) kívánó lelkészi hivatásunkat nem mindig könnyű összehangolni a te­remtés rendjében Istentől kapott egyéb kötelezettségeinkkel, a házas­társi vagy a szülői feladatokkal. Saj­nos lelkészgyerekek is válhatnak „hát­rányos helyzetűvé” a túlzottan el­foglalt lelkész szülők miatt, és ennek negatív következményei is lehetnek. Ezek a tények bennünket, lelkészeket hivatásunk és családi életünk figyel­mesebb összehangolására kellene hogy késztessenek, egyházunk népét pedig a lelkészcsaládokért való buz­góbb imádságra. Az elmúlt hetekben kerületünkben négy lelkészcsaládot tölthetett be a gyermekáldás miatt érzett nagy öröm, amikor egy új élet érkezett kö­zéjük, és a következő napokban ugyanez várható egy ötödik lelkész­családban. Érdekesség, hogy két lel­késznőnk nemcsak időben szült egy­máshoz közel, de fizikailag is. Egymás mellett feküdhettek a szülészeten... Egy másik családban elég hirtelen, nem kilenc hónapnyi felkészülés és várakozás után, hanem szinte azon­nal, mindössze egy hét alatt kellett berendezni a gyerekszobát. Ez utób­bihoz annyi magyarázat szükséges, hogy ennél a házaspárnál sajnos ter­mészetes úton nem születhetett gyer­mek, ezért ők egy újszülött csecsemő örökbefogadásának lehetőségét fo­gadták Isten kezéből. Örömmel fi­gyeltem fel arra, hogy a gyermekek - egy kivétellel - legalább két másik testvért követve, többgyermekes csa­ládokba érkeztek. Természetesen nagy szeretettel gondolok az ez évben korábban szü­letett további négy kis jövevényre is. Vagyis a kerületünk lelkészcsaládjai­ba idén eddig megérkezett, összesen nyolc kicsi gyermekre: Lili Annára, Hunor Andrásra, Flórára, Lénára, Lászlóra, Barnabásra, Eszterre és Viktóriára, valamint a várva várt ki­lencedikre. Isten áldása kísérje életút­­jukon ezeket a kedves kis testvérein­ket és családjaikat! E cikken keresztül is kívánom, hogy Isten szeretete, bé­kessége és öröme töltse be továbbra is az otthonaikat! A testvéri együtt örülés felemelő él­ménye mellett pár szót írok arról is, hogy az anyává váló lelkésznőink szolgálatból való kiesése néhol ko­moly gondot, szinte megoldhatatlan helyzetet teremtett. Ez azt is jelzi, hogy a most édesanyai hivatásba át­lépő lelkésznőink olyan fontos szol­gálatot végeznek, hogy kiesésükkel szinte megállt az élet. Néhol csak töb­bek összefogásával sikerült átmeneti megoldást találnunk. E helyről is kö­szönöm azoknak a kollégáknak a se­gítségét, akik sok saját munkájuk mellett megértőén részt vállaltak a he­lyettesítésben is. Kívánom, hogy az át­menetileg túlzottan is megsokasodott feladataik és szolgálataik ellátásához Isten adjon nekik erőt és egészséget! Az ádventi időszak első vasár­napján a gyermekáldás várásáról egy másik összefüggésben is szólok. Is­ten nemcsak a teremtés titkát hozza közénk minden születésben, hanem a megváltás csodáját is így készítet­te el! Úgy tetszett neki, hogy az idők teljességében kicsi gyermekként jöj­jön közénk. Ádventben, amikor az Úr eljövetelére várunk, amikor a prófé­tai ígéretekre figyelve próbáljuk lel­künket is ráhangolni a nagy találko­zásra, szent áhítattal csodálkozha­tunk el azon, hogy mit jelent nekünk az első ádvent, Jézus Krisztus egyko­ri eljövetele, gyermekként való meg­születése. Gyönyörű kifejezés ez, hogy „gyer­mekáldás”. Mert Isten valóban áldást akar adni a kicsi gyermekek születé­sén keresztül a rájuk váró családok­nak, és még inkább áldást akar aján­dékozni a gyermekként a földre jött Úr által. Ézsaiás próféta így jövendölte meg Isten szabadítását és az áldást hozó Megváltó érkezését: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és orszá-ÉGTÁJOLÓ gában, mert megerősíti és megszilár­dítja törvénnyel és igazsággal mos­tantólfogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt” (Ézs 9.5-6). Isten féltő szeretete kísérje a most érkező gyermekeket, családjaikat, de egész egyházunk népét is az ád­venti úton! Töltse be életünket az az áldás, amelyet Isten készített el szá­munkra is az ádventi gyermek által, hogy benne és általa életünk legyen, és Isten gyermekeivé lehessünk! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents