Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-19 / 29. szám
FORRÁS Evangélikus Élet 2 -m 2015. július 19. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - 2MÓZ 16,2-3.11-18 Lelki táplálék az Istenben bízó élethez Oratio oecumenica Mindenható Isten, szerető menynyei Atyánk! Áldunk és magasztalunk téged, és gyermeki bizalommal hozzuk eléd imádságunkat. Hallgasd meg hálaadásunkat és könyörgésünket! Köszönjük, Urunk, drága igédet, mely ma is hangzik, és a sötétségből világosságra, a hit által örök életre hív. Add, hogy ne felületes igehallgatók legyünk, hanem odaszánt életű keresztények. Formálj minket tetszésed szerint! Szabadíts meg a bűntől és minden tisztátalanságtól! Szenteld meg és tedd gyümölcstermővé életünket! Köszönjük, Urunk, ajándékaidat, áldásaidat, amelyekkel az elmúlt napokban halmoztál el: az örömöt, a szeretetet és a törődést, amelyet másokon keresztül mutattál felénk. Hálásak vagyunk azért, hogy erőtlenségünkben te adtál erőt, küzdelmeinkben te segítettél, és a kétségek között te adtál bizonyosságot. Köszönjük, Urunk, azokat a testvéreket, akikhez odafordulhattunk, és szeretetedet vihettük közel hozzájuk. Nem vagyunk méltók szolgálatodra, te mégis fel tudsz használni bennünket áldott munkádban - hálásak vagyunk ezért. Köszönjük, Urunk, az időt, mely rendelkezésünkre áll: az új lehetőségeket, a nyári szünet még hátralévő heteit. Add, hogy megbecsüljük és bölcsen osszuk be a napokat, és hogy találjunk lehetőséget a pihenésre, felüdülésre! Eléd hozzuk, Urunk, fájdalmunkat is: azokat a testvéreket, akik veszteséget, tragédiát éltek át szűkebb és tágabb környezetünkben. Imádkozunk az erőszak és terror áldozataiért és az ő szeretteikért, testileg-lelkileg megnyomorított embertársainkért s a kilátástalan helyzetben élőkért. Kérünk, munkáld a békességet, gyógyítsd a sebeket, adj útmutatást! Könyörgünk, Urunk, azokért, akik nem látják életük értelmét, ezért a halált óhajtják. Beszélj a szívükre, akadályozd meg, hogy eldobják maguktól az életet, és mutasd meg nekik az Élet útját! Kérünk, Urunk, te légy azokkal, akik házasságkötésre készülnek, és közös életükre a te áldásodat kérik templomainkban. Add, hogy egymás iránti elkötelezettségük szilárd legyen, és hozzád forduljanak majd örömben és bánatban egyaránt. Imádkozunk a családokért, hogy a gyermekek és a fiatalok szerető otthonban növekedhessenek. Könyörgünk az idősekért és a magukra maradtakért, akik hosszú és tartalmas évek után kiszolgáltatottá válnak, és méltatlan helyzetbe kényszerülnek. Add, hogy jobban odafigyeljünk rájuk családunkban és a gyülekezetünkben is! Imádkozunk, Urunk, az előttünk álló hétért, annak minden tervezett és most még nem sejtett dolgáért. Add, hogy megtegyük azt, ami tőlünk telik, és elfogadjuk azt, ami nem áll befolyásunk alatt. Mindenkor jóakaratodra bízzuk magunkat, Urunk! Ámen. Könnyedén beleképzelhetjük magunkat a pusztában vándorló nép helyzetébe. Hiszen a nyári kánikula idején hasonló gondjaink vannak nekünk is, amikor sűrűbben szomjazunk meg egy-egy tikkasztóan meleg napon. Mindig inkább a könnyebb út... A szomjúság érzése Isten népénél már Márában kezdődött: „Mit igyunk?’’- kérdezték Mózestől, mert a víz keserű volt. Mózes egy faágat dobott a vízbe, és az édessé lett. Majd pedig Élimbe vezette őket az Úr, ahol tizenkét forrás és hetven pálmafa mellett ütöttek tábort, és ott hűsöltek, akárcsak magunk is egy nyári napon a gyülekezeti tábor délutánján vagy a szabadság idejét élvezve a pihenés óráiban. Nem sokkal később továbbindult a zsidó nép onnan is, és Szín pusztájában jött a következő kérdés: Mit együnk? És itt már egészen keményen kikeltek Mózes és Áron ellen: „Bárcsak haltunk volna meg az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsosfazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetét éhhalálra juttassátok?” Milyen tipikus emberi reakció! A múltba való menekülés az ember talán legáltalánosabb nyomorúsága. Szépíteni az egyáltalán nem túl szép múltat, ahelyett hogy a jelenben próbálnánk bízni az Úristenben, és ezzel a bizalommal igyekeznénk előretekinteni. Az egyiptomi húsosfazekak képe a visszafelé tekintő ember szimbóluma. Azé az emberé, aki a múlt mindig széppé varázsolt ékkövein mereng - és azzal példálódzik, ahelyett hogy feladatát látná meg. Mendelssohn 1829-ben, húszévesen vezényelte Johann Sebastian Bach Máté-passiójának 19. századi első előadását, s elsősorban Bach és Händel hatása alatt állva kezdett 1834-ben a Paulus komponálásához. A szerző életében a Paulus népszerűsége még a később született, ma jobban ismert Eliasét is felülmúlta: az oratóriumot a bemutatás utáni másfél évben több mint ötvenszer adták elő Németországban és Angliában; 1837-ben pedig az Egyesült Államokba is eljutott. Már ebben a műben is megfigyelhető Mendelssohn fiatalon kifejlődött és megérett ellenpontművészete, mely át- meg áthatja a kórustételeket. Magyarországon hosszú kihagyás után az elmúlt években próbálták meg feleleveníteni, a köztudatba visszahozni Mendelssohn oratóriumait. A Művészetek Palotájában 2013 januárjában szólalt meg a Paulus a Purcell kórus és az Orfeo zenekar előadásában, Vashegyi György vezényletével - korabeli hangszerekkel Magyarországon első alkalommal. (2015 elején - a régizene fesztivál keretében - Philippe Herreweghe vezetésével megismételték az előadást.) 2011-ben ugyanitt az Elias oratóriumot is megszólaltatták (erről a műről szóltak e rovat júniusi cikkei). Vallásos témájú kompozíciói jelzik, milyen mélyen foglalkoztatta Men-A VASÁRNAP IGÉJE Pedig a múltra egészen másként is lehet tekinteni: Isten eddig is megsegített, hogyan hagyná azt, hogy elvesszünk?! Hát nem emlékszel, hogyan hozott ki bennünket Egyiptomból?! - mondhatná ezt is a nép, és bátoríthatnák egymást hasonló szavakkal. Mindebből azonban az derül ki, hogy az ember nem igazán akar Istenre bízott életet élni. Ehelyett inkább lázad. Lázad a vezetők ellen, lázad Isten ellen. A lázadás ott van minden egyes történetben, végig az egész pusztai vándorlás során. így ebben az esetben is. Isten tanít a bizalom útján járni. A csodálatosan gyönyörű azonban az, ahogyan Isten tanítja népét a kegyelemből való életre. Mert bár a pusztai vándorlás elsődleges célja a szövetségkötés volt, a népnek ajándékozott törvény átvétele, a Tízparancsolat kézhez vétele, mindaz, ami a Sínaihegynél történt, volt azonban egy másik célja is Istennek azzal, hogy népét a pusztában vezette. Ezt a másik célt pedig így mondhatnánk: hogy megtanuljon a nép Istenben bízva élni. A fürjek és a manna ennek a jelképei. Húst ettek tehát este - kicsiny madarakat, melyek egy-egy hosszú repülés után úgy elfáradtak, hogy kimerültségükben szabad kézzel is össze lehetett fogni őket reggel pedig mannát. S hogy mi is volt ez a manna? A tamariszkuszfa leveleiből delssohnt a keresztény hit kérdése. A zeneszerző zsidó családból származott, amely a kikeresztelkedéskor vette fel a Bartholdy második nevet. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor a Pál apostolról szóló oratóriumban Felix a saját hitéletének egy szakaszát is feldolgozhatta. Az oratórium első része két nagy jelentőségű történetet tárt elénk: István megkövezését és Saul megtérését. A második rész Pál apostol missziói munkáját és az azzal járó veszélyeket mutatja be. Sajnálni szokták, hogy a drámai szempontból leginkább értékes jelenetek - mint például Pál és Szilász szabadulása a filippi börtönből - nem kerültek bele a darabba. Mendelssohn szándéka valószínűleg inkább Az apostolok cselekedeteinek elmesélése volt, és nem Pálnak mint személyiségnek a bemutatása. A nyitó kórustétel - amely a szokásostól eltérően nem négy-, hanem ötszólamú - a kereszténység hangját szólaltatja meg: „A föld és annak teljessége az Úré és az ő Krisztusáé. Mivel nyilvánvalóvá vált a te dicsőséged, eljönnek mind a pogányok, és imádnak téged." A történetet a recitativókban most is többnyire az ApCsel alapján követhetjük (bár nem mindig könnyű felismerni a konkrét verseket). „Pál elment a gyülekezetbe, és nyíltan szólt az Úr egy rovarfajta szúrása által fehér cseppek képződnek, amelyek megkeményedve lepottyannak a földre. Ha azonban a nap rájuk süt, akkor elolvadnak - szól a tudományos magyarázat a mannáról. Hogy ez lett volna-e a manna, azt pontosan nem tudjuk. De a manna üzenete akkor is csodálatos. Először is azért, mert van valami gyönyörűséges abban, hogy bármennyit szedett is valaki, egyenlően kellett elosztani az egészet. Vagyis azt is üzeni nekünk a manna, hogy Isten előtt nincs hierarchia, nincsenek előkelők és kisemmizettek. Nincsenek olyanok, akiknek több járna, és akiknek kevesebb. Azaz nincsenek másodrendű polgárok! A manna az egység szimbóluma abban az értelemben, ahogyan - hiszem - az úrvacsora is az, még akkor is, ha az ma még el is választ bennünket, katolikusokat és protestánsokat egymástól. Másrészt a mannával kapcsolatban azt is meg kell jegyeznünk, hogy az ügyeskedők megszégyenültek mind. Akik megpróbáltak eltenni belőle, azok rosszul jártak, mert a másnapra tartogatott manna tönkrement. Nem lehetett tartalékolni belőle! Vagyis a manna nem mást, mint a kegyelem kiáradásának módját hozza közel hozzánk: Isten kegyelméből nem lehet önző módon hasznot húzni. Isten kegyelme csak akkor sokasodik bennünk és rajtunk keresztül, ha mindazt nem magunknak akarjuk megtartani. Hanem továbbadjuk, továbbsugározzuk. Krisztus egyháza is csak akkor tölti be küldetését, ha eszerint él, ha nem akarja Isten kegyelmét csak magának megtartani, hanem továbbsugározza. nevében.” (9,28 nyomán) „Ezt mondta a Szentlélek: »Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.« Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket’.’ (13,2-3) Barnabás és Pál tenor-bariton duettinója megfogalmazza a rájuk bízott feladatot: hogy Krisztus nevében szóljanak és figyelmeztessenek. A táncos léptű, bájos kórusfúga megerősíti az elhívatást: „Mily kedvesek azok, akik békét hirdetnek. Az egész országban hallatszik a hangjuk, az egész világon a szavaik.” Amint a Szentlélek küldte őket, elhajóztak, hogy - az arioso szerint —: „Énekeljünk az Úr örök kegyelméről, és hirdessük az ő igazságát.” Ez a szolgálat akkor sem volt konfliktusmentes, és azóta sem az. „Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének [és így szóltak]: Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító’.’ (ApCsel 13.45; Ézs 43,n) „És üldözték Pált, eldöntötték, hogy megölik, és így szóltak egymáshoz: »Nem ő az, aki mindenkit üldözött Jeruzsálemben, aki az Úr nevét hívta? Némuljon el minden hazug! El vele!«” A Máté-passiót idéző kórusturbák most a zsidó népet személyesítik meg. A viharos kórustétel domináns (nyitva maradó) zárlata után a korái megállás a cselekményben, reflexió a történtekre: most különösen is az, mert az Adagio tételt hallgatva valóban kizökkenünk az időből. A klarinét, a fagott és a cselló egymásba fonódó tizenhatodjai készítik elő a korálsorokat, melyek először szóló-A csak aznapra elég manna tehát a mindennapi kenyér, a mindennapra elég kegyelem gyönyörű üzenetét hozza elénk. Azt az igazságot, hogy bármit gyűjtöttünk is ebben a földi életben: pénzt, vagyont, tudást, mindez semmit sem ér akkor, ha nincs meg hozzá a mindennapi lelki táplálék, az Istentől kapott kegyelem. Ha nem úgy tudjuk mindezt fogadni, mint Isten irgalmából való javakat, melyekkel nem mást, mint Isten dicsőségét szolgáljuk. Élő kenyér. Ez az egész mannatörténet előremutató jeladás az „Élő Kenyér” felé, aki nemcsak a nagy sokaságot volt képes táplálni a pusztában - ahogy az evangéliumi történetben a négyezer ember megvendégeléséről olvassuk -, hanem őbenne, Krisztusban a mennyből szállt alá az igazi kenyér, hogy táplálja, éltesse ezt a világot és benne mindnyájunkat. Mennyei kenyérként mindennapi táplálékot hozott nekünk. Isten kegyelmét árasztotta ki ránk, hogy akik abból a kenyérből esznek, örökké éljenek. Ő segítsen nekünk, hogy ne felejtsük: bárhogyan alakul is életünk, bármi történik is velünk, nekünk van táplálékunk, amelyből élünk. Isten gazdag kegyelme táplál minket ma is, és holnap is. Ámen. ■ Baranyay Csaba Imádkozzunk! Urunk! Úgy érezzük, ezer okunk volna az elégedetlenségre, a zúgolódásra és a félelemre. Rászorulunk, hogy bízó életet tanuljunk tőled. Kérünk, vedd el tőlünk a szorongás és az aggódás lelkét, és add nekünk azt a lelki kenyeret, amely a lelkünket táplálja, hogy valóban élni tudjunk. Ámen. CANTATE Eged Illen diczerünc, hangokon, majd a kórus ajkán szólalnak meg. Mendelssohn ismét zseniálisan megtalálja az ideillő szöveget: Johann Heermann énekének (O Jesu Christe, wahres Licht) két versszaka az Ó, Jézus, kincsem, vigaszom (EÉ 503) dallamán hangzik fel: „Ó, Jézus Krisztus, igazi fény, / világosítsd meg azokat, akik nem ismernek téged, / és gyújtsd őket nyájadba, / hogy az ő lelkűk is üdvözüljön. // Adj világosságot a vakoknak, / hozd ide azokat, akik elszakadtak tőlünk, / gyújtsd össze a szétszóródottakat, / erősítsd azokat, akik kételkednek.” A zeneszerző mesterien hangolja össze a dúr koráldallamot a tétel moll alaphangnemével; végül pedig a bensőséges B-dúrba érkezünk. Recitativo és duett folytatja a történetet: „Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: »Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhozfordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogány ok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a főid végső határáig. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.«” (ApCsel 13,46-47; Róm 10,13) Hogyan is lett Pálból a pogányok apostola? Ez derül ki rovatunk jövő heti írásából. ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa „Pogányok világosságává teszlek” ► Múlt heti írásunk a „pálfordulás” feletti örömöt kifejező kórustétellel zárult. Ma - rövid történeti áttekintés után - Felix Mendelssohn Bartholdy Paulus oratóriuma második részének első felét ismerhetjük meg.
