Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-11-22 / 47. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. november 22. *• 3 wmamamsMaxmk A gyengeségből táplálkozó erő Lelkésziktatás Farádon ► Kettős ünnepet ültek november 14-én, szombaton délután a farádi evangélikus gyülekezet tagjai. Megszépült templomukért adtak hálát, illetve megválasztott lelkészüket iktatta hivatalába Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Hanvay Enikő személyében először került női lelkész az egyházközség élére. A liturgiában Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye leköszönőben lévő esperese, valamint Luptákné Hanvay Mária kiskőrösi másodlelkész működött közre. Hanvay Enikő Miskolcon született. Hat élő testvérével együtt keresztyén neveltetésben részesült, családjával a miskolc-belvárosi gyülekezetbe járt. 1987-ben, a gimnázium elvégzése után egy évvel jelentkezett az Evangélikus Teológiai Akadémiára. Az egyetemi tanulmányok befejezésével, 1992-ben került Bakonyszentlászlóra, ahol hitoktatóként dolgozott. 2008-ban gyülekezeti munkatársként vette át a gyülekezet vezetését, és azóta egyedül neveli két leányát. Húsz évvel a diploma megszerzése után kérte ordinálását, 2012-ben avatta lelkésszé Szemerei János püspök. Ezt követően került beosztott lelkészként Farádra, ahol a parókusi alkalmassági vizsgálat sikeres teljesítése után a gyülekezet parókusává választotta. Templom és lelkész összetartozik, mint a közösség két pillére - hangsúlyozta íKor 10,31b alapján tartott prédikációjában a püspök. „Olyan helyen vagyunk együtt, ahol Isten igéjét megbecsülték és mint kapaszkodót, iránytűt nagyra tartották. Ezt az örökséget érdemes kincsként kezelni és életben tartani” - mondta. Szemerei János arról is beszélt, hogy egy lelkésznő tevékenysége másfajta értékeket hordoz, mint a férfi szolgálattevőké, hiszen a nők ereje a gyengeségből táplálkozik. Hanvay Enikő igehirdetésében Jel 5,11-12 alapján kiemelte: semmink nincs, amit ne Istentől kapnánk: se erőnk, se bölcsességünk, se tisztességünk. Mindenért neki tartozunk hálával. Az istentiszteletet követő közgyűlésen köszöntőt mondott - többek között - Gabnai Sándor leköszönő esperes, Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, Gyopáros Alpár, a régió országgyűlési képviselője, valamint Szálai Zoltán helyi polgármester. A család nevében Luptákné Hanvay Mária fejezte ki jókívánságait a lelkésznőnek. Az ünnepség a farádi kultúrházban tartott szeretetvendégséggel zárult. ■ A.M. Gazdagon áldott indulás Lelkésziktatás Baján ► Reménység vasárnapján, november 15-én iktatta be lelkészi hivatalába a bajai gyülekezet megválasztott lelkészét, Gazdag Zsuzsannát, hetilapunk korábbi főmunkatársát Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese. Az ünnepi alkalmon Gáncs Péter püspök szolgált igehirdetéssel. A kerület lelkészi vezetője az Útmutató aznapi zsoltárversét néhány további verssel kiegészítve választotta prédikációja alapigéjéül: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” „Most te vagy az a boldog ember - fordult a püspök a beiktatandó lelkészhez -, aki az Úr házában lakhat.” A boldogság egyik alapja pedig az, hogy azon a helyen vagyok, ahol az Isten látni akar - tette hozzá Gáncs Péter. Az iktatás szertartása után Gazdag Zsuzsanna mondta el Józs 1,9 verse alapján tartott szószékfoglaló prédikációját. Megemlékezett arról, hogy a bajai gyülekezet idén ünnepelhette fennállásának százhetvenötödik évfordulóját. „Tény, hogy a közösség ma meglehetősen kicsiny, ám már lassan kétszáz esztendeje létezik! Emeljük ki: Isten akaratából és kegyelméből.” Majd így folytatta: „A Bajai Evangélikus Egyházközség, ha nem is mindig virult, de igenis élt az évek, évszázadok alatt, és én hiszek abban, hogy ha Isten és a gyülekezet tagjai is úgy akarják, élni is fog. Hálaadással és köszönettel fogadom Istentől és a gyülekezeti tagoktól a megbízást ennek a szolgálatnak a folytatására. Hiszem, hogy megadatik hozzá az a bizonyos, felülről való plusz is, ami elengedhetetlenül szükséges: az Úr áldása.” Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte, amelynek keretében a Déli Egyházkerület részéről Radosné Lengyel Anna felügyelő, az egyházmegye nevében pedig Dudla Erzsébet felügyelő köszöntötte a beiktatott lelkésznőt. Nemcsak evangélikus lelkészkollégák, de a testvéregyházak lelkipásztorai is elmondták „gazdag” áldáskívánásaikat egy kis szójátékkal élve a lelkésznő vezetéknevére is utalva. Az ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével Vedelek Norbert alpolgármester is, aki nemcsak a saját nevében köszöntött, hanem felolvasta Baja város polgármesterének, Fercsák Róbertnek üdvözlő levelét is. A közgyűlés záró felszólalója Szirmai Zoltán nyugalmazott esperes, fasori lelkész volt. Gazdag Zsuzsanna keresztelő és konfirmáló lelkipásztora meleg hangú szavaiban felhívta a bajai gyülekezet figyelmét arra, hogy használják ki azt, hogy Zsuzsával nagyon jól lehet beszélgetni. „A beszélgetést aztán ő néha egy remek interjú formájában meg is írja az Evangélikus Életnek’ - egészítette ki nevetve mondandóját, derültséget keltve a hallgatóság soraiban is. Az ünnepi alkalom bőkezű vendégfogadással zárult. ■ - Bodazs-Gazdag Zsuzsanna 1972-ben született Budapesten. 1998- ban szerzett lelkészi diplomát az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, októberben ordinálta D. dr. Harmati Béla püspök. Két évig a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában dolgozott adminisztrátorként, emellett bekapcsolódott a fasori gyülekezetben végzett ifjúsági munkába. 2002 nyarán vehette át újságírói másoddiplomáját a bajorországi Erlangenben, a Friedrich Alexander Egyetem publicisztika szakán. Hazatérése után az Evangélikus Élet szerkesztőségébe került; 2008-ig volt lapunk főmunkatársa, de távozása óta is rendszeresen publikál hasábjainkon. 2006-ban elnyerte az Alzheimer-centenárium alkalmából kiírt újságírói pályázat első díját. Fordítója volt Vájta Vilmos A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben című, a Luther Kiadónál megjelent könyvének. 2012-ben mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember képesítést szerzett a Semmelweis Egyetemen. 2009 és 2011 között Tótkomlóson a helyi gyülekezeti szeretetotthon lelkészeként és mentálhigiénés munkatársaként, illetve az egyházközség beosztott lelkészeként szolgált, majd 2013 februárjáig Szegeden volt helyettes lelkész. 2013-ban állami ösztöndíjjal, a Körösi Csorna Sándor program keretében Stuttgartban töltött fél évet. 2015. augusztus 15. óta él és dolgozik első parókusi szolgálati helyén, Baján. Melyik úton, merre és kivel jársz? Októberi Égtájoló írásomban bemutattam a migránsoknak összeállított On the Road (Az úton) című kiadványt, amely harminchárom bibliai menekülttörténet aktuális üzenetét tartalmazza. Ezúttal is maradjunk még az úton, hiszen az idei révfülöpi felügyelői konferencián a sokat emlegetett damaszkuszi út mellett egyéb utak is előkerültek, amelyeken érdemes együtt elgondolkoznunk. Az Égtájoló rovat lógóját követve, bibliai tájakon, igazi spirituális barangolásra hívom a kedves Olvasókat a négy égtáj szerint: északi, déli, keleti és nyugati irányba. Ezúttal nem az egyházkerületek tájolásáról van szó, hanem Jeruzsálemből, a szent városból indulunk négy különböző település felé. Négy olyan úton járhatunk, ahol provokáló kihívások, személyesen megválaszolandó kérdések és életformáló találkozások várnak ránk. Jó eséllyel ezek a földrajzilag tőlünk távoli tájak nagyon közeliek és ismerősek lesznek nekünk. Zarándoklatunk végére kiderülhet, hogy átvitt, szimbolikus értelemben talán már nem is egyszer jártunk ezeken az utakon. Sőt akár most is ezeken halad az életünk... Először forduljunk kelet felé, a Jerikóba vezető útra, amely Lukács evangéliumában fontos szerepet kap. Jézus példázatában ezen az úton akár rablók karmai közé is kerülhetünk (Lk 10,30-37). De az is lehet, hogy már csak a rablók egyik áldozatába botlunk bele, aki kifosztva, félholtan hever az út szélén. Vajon átlépjük, félrenézünk, cserben hagyjuk, vagy irgalmas samaritánusként elsősegélyben részesítjük, és időt, pénzt nem sajnálva biztos helyre szállítjuk? Bármikor, bárhol kerülhetünk mi is olyan élethelyzetbe, amikor ez az elméleti kérdés gyakorlati választ követel... Ha továbbhaladunk az úton, Jerikó közelében újabb kihívással szembesít Lukács evangélista. Egy vak koldus kiált segítségért: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Lk 18,38) Vajon mi is rászólunk-e, hogy hallgasson el, amint ezt a Mester akkori kísérői tették? Vagy megnyílik nemritkán vaksi, rövidlátó szemünk, és odavezetjük a koldust a gyógyulás forrásához, ahogyan ezt az Úr megparancsolta követőinek? A városba érve is szükség van a Jézus által gyógyuló szemekre, hogy felfedezzük a fügefa lombjai között rejtőzködő fővámszedőt, Zákeust, és meglássuk benne az új életre szomjazó embert (Lk 19,1-10) Napkelet után váltsunk irányt: induljunk el napnyugat felé a szent városból egy kis falu, Emmaus felé. Lukács leírásában ezen az úton először a csüggedt Kleopással és tanítványtársával találkozhatunk, akik csalódottan temetik a Jézus-ügyet, pedig abban reménykedtek, hogy ő hozza el a megváltást (Lk 24,21). A történet pikantériája, hogy mindez a feltámadás ünnepének alkonyán történik, amikor egy furcsa vándor szegődik melléjük. Ő nem útonálló, hanem empatikusán kérdező útitárs, türelmes hitoktató, és tapintatosan hazakísérő lelki gondozó. Ő nem rabló, hanem éppen ellenkezőleg, visszaadja mindazt, amit oly sokszor mi is elveszítünk az életünkből: a hevülő szívet, a megnyíló szemet, az éltető reménységet, amely megmozdítja a bénult lábakat és visszavezet a tanítványi közösségbe, a gyülekezetbe. De itt az ideje, hogy nyugat és kelet után dél felé is „nyissunk” Jeruzsálemből délnyugatnak fordulva lépjünk a Gáza felé vezető útra, amely legalábbis Lukács szerint „néptelen” (ApCsel 8,26). Ehhez képest hamarosan tanúi lehetünk egy izgalmas „hintóstopnak”, amikor Fülöp megállítja az etióp pénzügyminiszter szolgálati kocsiját. Nem véletlenül használom ezeket a modern kifejezéseket, hiszen ez a történet hihetetlenül aktuális, ha úgy tetszik, igazi mai, 2015-ös történet különböző kultúrák találkozásáról az úton. Ebben a színes, fordulatos történetben az eltérő kultúrák nem ütköznek, nincs konfliktus, viszont megvalósul az egészséges konfrontáció. A zsidó Fülöp és a fekete-afrikai valóban kölcsönösen elmennek a végső határokig, hogy megértsék egymást, sőt, ami még ennél is fontosabb: megértsék Isten igéjét. A modellértékű dialógus kulcsa Fülöp bátran provokáló kérdése: „Érted is, amit olvasol?” Manapság talán így formálhatnánk a kérdést: „Egyáltalán olvassuk-e még azt a könyvet, amiből megérthetnénk Isten tervét a világgal és benne az életünkkel?” Példaértékű a kincstárnok őszinte visszakérdezése is: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” Bárcsak ma is meglenne bennünk ennek a színes bőrű barátunknak a bölcs alázata, aki nem szégyelli, hogy szüksége van az írásokban jártasabb testvér segítségére! Fülöp az ézsaiási próféciából kiindulva hirdeti neki Jézus Krisztust. Valójában erről szólnak a napjainkban sajnos sok helyütt kiöregedő gyülekezeti bibliaórák. Együtt hajolni az Élet Könyve fölé, hogy a közösen megtalált evangélium világosságában, az etióphoz hasonlóan, mi is örvendezve folytathassuk utunkat hazafelé... S végül forduljunk észak felé, a damaszkuszi útra, amelyről hallottuk a révfülöpi reggeli áhítaton, hogy befelé vezet. Olvashattuk lapunk előző számának vezércikkében, hogy „mindenekelőtt Krisztushoz és önmagunkhoz, a szembenézéshez vezet, és nem kétséges - ehhez az úthoz bátorság kell.” De a bátorság mellett még szükséges valaki, aki ezen az úton is mellbevágó, szívbemarkoló személyes kérdéssel állít meg: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4) Nem az a célja, hogy kiüssön a nyeregből, hogy megvakítson. Még azt sem akarja, hogy forduljak vissza, és ne menjek Damaszkuszba. Csupán szeretne beszélő viszonyba, élő kapcsolatba, dialógusba kerülni velünk, hogy mi is feltegyük életünk legfontosabb kérdését: „Ki vagy, Uram?”S ha meghalljuk a választ: „Én vagyok Jézus..’.’ azaz a te Szabadítod is, akkor bekövetkezhet az igazi pálfordulás. Ez a közhiedelemmel szemben nem követel feltétlenül totális irányváltást, hiszen Saul végül is eredeti céljához, ÉGTÁJOLÓ t a damaszkuszi keresztények közösségéhez érkezik meg, de már nem Saulként, hanem Pálként: új névvel, új szívvel és lélekkel! Négy égtáj felé indulva különböző utakat jártunk be, de végül is mindenhol ugyanazzal az Úrral találkozhattunk, akiről John Oxenham angol költő így vall a Keresztyén énekeskönyv 754. énekében, ami sajnos kimaradt a jelenleg használatos Evangélikus énekeskönyvből: Nincs Krisztusban Kelet, Nyugat, És nincsen Észak, Dél, Csak egy szeretetközösség Hol földön ember él, Benne eggyé lesz minden szív, És testvérre talál, Mert összeköt szolgálata, Mint szent aranyfonál. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
