Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-11-01 / 44. szám

Evangélikus Élet PANORÁMA 2015. november 1. » 9 BMÉ anyanyelven lyet imádsággal és úrvacsorával kezd­tek, és benne megvalósult az egyen­lőség és a szabadság. Tyndale a ha­zájában közkinccsé tette a hívők egyetemes papságának fogalmát, a papi kizárólagosság helyébe a pres­biteri szolgálatot állítva. Az általa lét­rehozott egyháztanácsban a pászto­rok, vének, püspökök egyformán presbiterek voltak. Ez pedig a teljes egyenrangúságot hozta, azonos jogo­kat és kötelességeket rótt papokra és világiakra egyaránt. Aztán nemsokára jött a genfi Bib­lia. Nem véletlenül Genfben, ahol Kálvin ugyan franciául magyarázta az Igét, de hamar megszületett az angol nyelvű bibliafordítás is az ő kezdemé­nyezésére. A menekült bibliafordító tudósok között volt Kálvin sógora, William Wittingham, illetve a skótok reformátora, John Knox is. 1560 körül már készen volt ez a fordítás is. Az an­gol nyelvű teljes Biblia tehát Géniből került Angliába. Ez a Szentírás volt az, amely aztán Shakespeare költészeté­re a legnagyobb hatást gyakorolta. A zarándok atyák ezt a genfi Bibliát vitték magukkal az Újvilágba, Ame­rikába, s ez lett az új nemzedékek lel­ki és morális mértéke, nevelési eszkö­ze, vigasztalása, erőforrása. Reformátorok, menekültek Kálvin maga is menekült volt. Elő­ször francia szülőföldjét kellett el­hagynia, mert a hugenottaüldözés miatt életveszélybe került. Másod­szor akkor menekült, amikor Géni­ből a bankárok „konspirációja” haj­totta el Straßburgig. Amikor vissza­hívták, hugenotta, francia protestáns testvéreit fogadta be ezrével, adott nekik letelepedési lehetőséget, sőt a megtért bankárok még életkezdési segélyt is nyújtottak a szakember franciáknak. Kálvin hittestvéreinek nyújtott vé­delmet és menedéket, de a befoga­dottak között akadt zsidó, sőt török is! Mózes ötödik könyve alapján tar­tott igehirdetés-sorozatában érdeke­sen fogalmazta meg a menekültpo­litika teológiai összefüggéseit: „Jólle­het egyetlen szót sem értettünk egy­más beszédéből, Urunk mégis meg­mutatta, hogy testvérek vagyunk. Hiszen Krisztus az egész világ és min­den lakójának igazi békessége. És mindenféle ellenségeskedésben, ami­vel csak találkozunk, Krisztus alkal­mat kínál nekünk arra, hogy ellenáll­junk az ellenségeskedésnek.” A jó szándékú menekültek, hittest­véreink vagy más üldözöttek igen, de a báránybőrbe bújt farkasok nem! Egy neves egyháztörténész a mögöt­tünk maradt évszázad súlyos éveiben, amikor minden, amit keresztyén ér­téknek tekintettek, a világháború mocskában, vérében és füstjében mindörökre elveszni látszott, írta: „Ezekben az időkben mindennél na­gyobb szükségünk van Luther ben­­sőségességére, Melanchthon tiszta lá­tásmódjára, Zwingli egyszerűségére és Kálvin belső tüzére, Istenért égő szívére.” Jó lenne ma sem beérnünk keve­sebbel! Amint Kálvin Somerset gróf­jának Angliába, Radziwill hercegnek pedig Vilniusba írta, csak a „szent re­formáció” teheti naggyá az országot, s azok, akik az igaz hitben és a tisz­ta tudományban iskolázottként állnak be a nemzetépítők sorába. Igaza lett, igaza van. A genfi reformátor szere­tett volna Lutherrel bizonyos kérdé­sekről személyesen beszélni. Ezt ír­ta Wittenbergbe: „Ha erre a földön nem kerül sor, remélem, Isten orszá­gában hamar pótolható lesz.” Ezt a reménységet is köszönjük Kálvinnak és Luthernek, s valljuk: a legszebb, legértékesebb még hát­ravan. Amíg pedig nem tehetjük azt, amit szeretnénk, azt tesszük, ami le­hetséges. Etika és szabad döntés Ne feledkezzünk meg a reformáció etikai tekintetben forradalmasító ha­tásáról, a korrupcióellenesség kiala­kításáról sem. Kálvinnál ilyesmiket ol­vashatunk: Szegénytől nem szedhe­tő kamat; A pénzkihelyezéssel nem szabad a szegényt lepézni; Nem fel­tétlenül kell mindig mindent minden­kitől elvenni; Nem a kamatszokások, nem a világ igazságérzete a döntő a pénzzel kapcsolatban, hanem Isten Igéje; Egyéni és közhaszon egyensú­lya; A vagyon szociális elkötelezett­sége; A koldulás szégyen, a munka­­nélküliség káros... Kálvin nyomán a Biblia vezetett oda, hogy a reformációt követően az emelkedő kapitalizmus és a gyarma­tosítás viszonyai között például Hol­landia minden tekintetben embersé­gesebb gyakorlatot valósított meg. * * * Luther hangsúlyozta leginkább, hogy a családi élet, nem a kolostori szer­zetesi életmód a keresztyén jellem­képzés legjobb iskolája. Messze ha­tó megállapítása volt: „A házasság jó, a szüzesség jobb, de a szabadság a legjobb.” S ez nem a libertinizmust, a szexuális vagy házassági szaba­dosságot jelentette, hanem a szabad döntésből hozott elhatározást. Azt a szabadságot, hogy megkötni vagy meg nem kötni a házasságot egyfor­mán szabad a keresztyén ember­nek. De mindenben felelősen, mert mindennek vannak következményei! Luther realista volt és maradt. Tisztában volt azzal, hogy a házas­ság nem könnyű kereszt. A witten­bergi reformátor prédikációiban (mert akkor mind nála, mind Kálvin­nál első renden az igehirdetés volt az erkölcsi nevelés kerete) többször megállapította: Isten kegyelme, ha a sok vita közben mégis egyek lehe­tünk. A Szentlélek az, aki világossá teszi, hogy három csoda van a föl­dön: ha a testvérek egyező vélemé­nyen vannak, ha a szomszédok sze­retik egymást, és ha egy nő és egy férfi megegyezik valamiben. „Ha ilyen párral találkozom, nagyon örü­lök, mintha rózsakertben járnék — mondotta. - De ez ritkán adódik” - tette hozzá. Ref500-reflexiók Csaknem ötszáz éve tart a reformá­ció, és nem szűnik sugárzása. Meg­újul az ember, és megújulnak a nem­zetek. Mint fa a mély gyökereivel, szívjuk a reformáció frissítő gondo­latait. Mi történt 1517. október 31-én, midőn Luther Márton a vártemplom kapujára szegezte 95 tételét? Emleget­jük, de ismerjük-e egészen? zsef református püspök beszélt: „Is­ten aláhajol, és megmutatkozik ne­künk. Mindent elmondott magáról Jézussal. A reformáció nagy vívmá­nya, hogy az igehirdetés áll az isten­­tisztelet középpontjában. Hűsége­sen kell továbbadni az üzenetet...” Szép és fontos színfoltjai voltak a Protestáns Újságírók Szövetsége Akadémiai színvonalú konferen­cia színhelye volt október 17-én a Ká­­roli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Karának díszterme. A reformáció 1517-es kez­detének ötszázadik évfordulójára „felkészítő” szimpóziumról múlt heti számában az Evangélikus Élet is részletesen beszámolt, néhány sze­mélyes reflexió azonban külön is ki­kívánkozik jegyzetlapjaimból. „Tudnunk kell, Luther, Kálvin, Zwingli és mások nem tévedhetetle­nek - fogalmazott előadásában dr. Hafenscher Károly. - A reformáció üzenetét nem elég tudni, élni is kell. Bizodalmas hittel magunkat Istenre bízni" - tette hozzá a Reformáció Emlékbizottság munkáját miniszte­ri biztosként segítő evangélikus lel­kész. A legfontosabbról Steinbach Jó­(Prúsz) által szervezett egész napos konferenciának a művészi megnyilat­kozások. A Kossuth-díjas Gryllus fivérek zenei összeállítása végül még közös éneklésre is rábírta a hallgató­ságot, Lázár Csaba színművész pe­dig - mások mellett - Illyés Gyula versét hozta el: A reformáció genfi emlékműve előtt. Ez a vers súlyos kér­déseivel és válaszaival mintegy össze­gezte a „reformált századok” értékeit áttekintő napot. Hadd idézzek én is ide néhány sort a hömpölygő költeményből: „Száz­negyvenhármat léptem; ez a hossza / az emlékműnek. Hírnök, ki megölt / milliók végső tisztelgését hozza, / úgy mentem el a szobor-sor előtt. / Kálvin, Knox, Faréi, Béza! S bika-fő­vel / a hadrakelt hit zord hadnagyai / a Vilmosok! és Coligny és Cromwell / - ők néztek rám - s a szablyás Bocskay!... (...) // Hiszed, hogy vol­na olyan-amilyen / magyarság, ha nincs - Kálvin? / Nem hiszem. (...) // Látták vagy nem a céljuk, / azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; / a múlt, ahogy füst-vetve összeomlott, / úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: / előre! és ők vállalták e sorsot - / Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!” ■ Fenyvesi Félix Lajos Védőpajzsunk: a Biblia Az, hogy ma a világprotestantizmus él, és világméretekben érezhető a hatása, annak köszönhető, hogy haj­tóerejét, energiabázisát, „lelki uráni­umát”, a Bibliát újra és újra lefordít­ják, közkinccsé teszik. Már 2820 nyelven, nyelvjárásban olvashatja ko­runk embere. A földön jelenleg mint­egy hétezer - nagy és kis - nyelvet be­szélnek, tehát még van bőven tenni­való a bibliafordítók előtt. Ezzel együtt a Biblia a legnagyobb pél­dányszámban kiadott könyv a világon, a sikerkönyvek sikerkönyve. Egyre inkább tanúi vagyunk annak is, hogy a történelmi egyházakban ott érezhető a megújulás, a felvirágzó ke­resztyén élet, ahol bibliaiskolák, bib­liakörök, -tanulmányozó közössé­gek, kurzusok viszik a mai generáci­ókhoz egyre közelebb Isten Igéjének élő és ható titkát, értelmét, magát az éltető Igét, a Szentlelke és Igéje által köztünk ható, tevékeny Úr Jézus Krisztust. Ez a biblikus irányvétel, mil­liók lelkét az írásra hangoló tanulás és tanítás a legradikálisabb és legha­tékonyabb reformációi örökségünk. Ez az a forrás, amelynek tiszta vi­zéből tud táplálkozni az élete értel­mét mindig kereső s gyakran nem ta­láló vagy azt elvétő egyes ember éppúgy, mint a különféle egyházak, népek közösségei. Ha megmaradunk ennél a forrásnál, nincs a tanításnak, más vallásoknak, lábbal vívott újabb háborúknak, lerohanásoknak olyan orkánja, amely elsodorhatná, eltipor­hatná Isten népét. A keresztyénség ellenfelei ma egyik kezükben Koránt, a másikban kardot tartanak. De Wittenberg és Genf örökösei nem tarthatnak mást kezük­ben, mint Bibliát és olajágat. Ám ha a végszükség úgy hozza, nyitott pa­lástjuk alá fel kell kötniük a jogos ön­védelem fegyverét is. Vagy ahogyan egykoron ők tanították: a lelki fegy­verzetet az egyháznak, a testi fegyver­zetet az arra választott magisztrátus­nak vagy felsőbbségnek kell viselnie és forgatnia. ■ B. L. A Panoráma oldalak szerzővel nem jegyzett írásai dr. Békefy Lajos tollából származnak. Eredetileg megjelentek a Reformáció 500 Emlékbizottság hon­lapján: http://reformacio2017.hu/oktoberi-tisztelet-adas-luther-es-kalvin-elott/ FOTÓ: GALAMBOS ADAM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents