Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-04 / 40. szám

2 it 2015. október 4.

FORRÁS

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Mennyei Atyánk! Köszönjük neked, hogy Jézus Krisztusban eltörölhetetlenül kijelentetted nekünk üdvözítő akaratodat. Köszönjük, hogy létünk teljességéért a Golgotáig menően szerettél bennünket. Köszönjük, hogy könyörgésünket is annak tudatában mondhatjuk el neked, hogy te mindenben üdvösségünket munkálod, és létünk teljességét akarod ajándékozni nekünk.

Könyörgünk minden ember üdvösségéért. Azokért, akik vallásukat szeretetlenül gyakorolják; azokért, akik keresnek téged; azokért, akik eddig még nem hallották meg kereső szavadat; azokért, akik az átélt fájdalmak miatt nem tudnak bízni benned.

Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházunkért, az egész kereszténységért. Kérünk, add meg nekünk azt a bölcsességet, hogy tudjuk: mikor kell szólnunk, és mikor kell hallgatnunk; mikor kell cselekednünk, és mikor kell várakoznunk. Add nekünk Szentlelked egyesítő erejét, hogy a közöttünk meglévő különbségek gazdagítsák közösségeink életét, és ne szétválasszanak bennünket.

Könyörgünk a világért, amelyet otthonul adtál nekünk, és azért, hogy gondozzuk és ápoljuk. Add nekünk, hogy meglássuk: saját, szűk környezetünkben is tudunk mit tenni a tisztaságért, az otthonosságért. Könyörgünk kiútért abból a menekültválságból, amit átélünk, és ami még előttünk van. Adj készséget megbékélésre, leleményességet a szeretetben, emberséget a döntésekben.

Könyörgünk azokért, akik mások közönyétől, gonosz indulataitól szenvednek. Könyörgünk azokért, akik családjaikban szenvednek az erőszaktól. Könyörgünk azokért is, akik másokat bántalmaznak, kínoznak, vagy szeretetlenségükkel mélységbe taszítanak. Te gátold meg az emberi gonoszság és közöny hatalmát, és add, hogy mi magunk is a békesség eszközeivé lehessünk közösségeinkben.

Könyörgünk a betegekért, a nincstelenekért, azokért, akiknek lelkét a gyász, az elhagyatottság fájdalma keseríti. Te adj vigasztalást, erősítést, reménységet mindenkinek, aki összetört az élet terhei alatt, aki legyőzhetetlen betegséggel küzd.

Mennyei Atyánk, könyörgünk végül eljövendő országodért, ahol színről színre láthatunk téged, ahol mindeneket a te végtelen szereteted tölt be, ahova mindannyiunkat vársz, hogy nálad legyen otthonunk. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Azután légy rajta, hogy te is mindenkinek add át magadat közösségre, és senkitől se különülj el gyűlölettel vagy haraggal: mert a közösségnek, szeretetnek és egységnek ezzel a szentségével nem fér meg a viszálykodás és szakadárkodás. Mások hibáit és szükségét a szívedre kell venned, mintha azok a tieid lennének, és minden képességedet latba kell vetned, úgy, mintha ez viszont az övék lenne, amiképpen Krisztus teszi ezt veled ebben a szentségben. Azt jelenti ez, hogy a szeretet által egymásba olvadjunk, sok darabkából egy kenyérré és itallá váljunk, saját egyéni formánkat elhagyjuk, és egy közös formát öltsünk.”

M Luther Márton: Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról (Wiczián Dezsőfordítása)

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. (HÁLAADÓ) VASÁRNAP - 1KOR 1,4-9

Az elég jó gyülekezet

Egy sötét bőrű kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén elüldözött egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda. Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől.

A kisgyerek egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?

A léggömbárus megértőén mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

Tökéletes gyülekezet? A korinthusi gyülekezetnek nem kellett szenvednie a teljesítménykényszertől, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen gyülekezeti életük gazdagsága, sokszínűsége. Elég volt csak a közelükbe menni, s bárki megtapasztalhatta, hogy Isten kegyelmi ajándékai milyen óriási erővel működnek közöttük. Voltak, akik prófétáltak, mások nagy erővel gyógyítottak, ismét mások nyelveken szóltak.

Lám, micsoda különlegességek, csodás jelenségek hordozói az ott élő keresztyének! Bármerre fordítjuk figyelmünket, ott van egy-egy bizonyíték: működik közöttük a Szentlélek.

Bárcsak töredékében átélhetnénk ebből mi is valamit! A lelkesedésből, a mozgalmasságból, a lendületből, a csodás jelenségekből, hogy eleve-A VASÁRNAP IGÉJE

nebb, jobb, élőbb legyen a mi gyülekezetünk élete.

Hogy azért kicsit kaotikus is ott Korinthusban minden? Hogy idővel átbillent a mérleg nyelve a másik oldalra a gyülekezeti életben? De legalább történik valami, ami nem engedi a tespedést, az elkényelmesedést, az elszürkülést.

Az elég jó gyülekezet. Mennyi az elég? Pál apostol szava kijózanító. Nem beszél arról, hogy lám, ez a számomra oly fontos gyülekezet, az én gyülekezetem itt tart, ide jutott, ilyen nagyszerűen növekedett, hanem egyszerűen a közösség összefüggésében áthelyezi a hangsúlyt a másik oldalra, s innen néz és láttat mindent. ,Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott’.’

Nem mondja jelentéktelennek mindazt, ami Korinthusban történik. Nem mondja azt, hogy csak látszat és kirakat, ami ott van és megvalósul a gyülekezetben, hanem felhasználja, hogy megértesse olvasóival a lényeget. A korinthusiak lelkesedését és lendületét nem töri le erőszakkal, hanem szelíden és okosan átformálja, hogy a súlypont Istenre tevődjön közöttük.

Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus egy tanulmányában ezt írja a nevelésről: öröklés húsz százalék, környezet húsz százalék, a többi kegyelem. Pál

pontosan erre a látásra hív minket, arra a felszabadító szemléletre, hogy a gazdag gyülekezeti élet forrása rajtunk kívül van. Ezért nem kell görcsölni azon, hogy mim van, és minek vagyok híjával, miben vagyok kevés, és miben vagyok gyenge, mit csinálok rosszul és esetlenül, miért nem mennek olyan jól a dolgok, mint máshol, miért nincs arányban a befektetett energiával az eredmény. A legnagyobb rész kegyelem!

S hiszem, hogy pontosan ez a látás az, ami megtart minket abban a jótékony feszültségben, amelyben megélhetjük hitünket, s átélhetjük a növekedést és a gazdagodást. Nem véletlen, hogy Pál összekapcsolja a kegyelmi ajándékokban való gazdagságot Krisztus Jézus visszajövetelének várásával. Valószínű, hogy a korinthusi keresztyének figyelmen kívül hagyták, hogy a teljesség még hátravan, s talán így gondolkodtak: olyan gazdagságát éljük meg mi itt Korinthusban Krisztusnak, hogy mi szükségünk lenne ezek után az ő teljességben való megjelenésére?

Pál apostol azonban nem választja szét e kettőt. Talán nem visz tévútra, ha így értelmezzük gondolatát egy egyszerű bibliafordítás szavainak segítségével: így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését. Ő tart meg; Pál így mondja: „meg is erősít titeket mindvégig”.

Sokszor gondoljuk, hogy erősek vagyunk, vagy azt, hogy erősnek kell lennünk, hiszen Isten maga is erre biztat minket igéjében. Az apostol megint csak áthelyezi a súlypontot a másik oldalra. Nem a karizmák tesznek erőssé, nem a különleges lelki jelenségek erősítenek meg, az erő forrása nem ebben van, hanem őbenne, aki megerősít minket.

A hálaadás szavai. Pál apostol hálaadó szavait magasztalással zárja. Annyi minden van mögöttünk, amit szeretnénk megőrizni vagy éppen kitörölni. Annyi mindent kaptunk, amit szeretnénk megtartani, de végül el kell engednünk. Annyi mindenre vagyunk büszkék, s annyi hiány felett kesergünk. Az ajándékba kapott mélységek és magasságok szent pillanatai, a veszteségek és a nyereségek, a hiány és a bőség mind azért adatik, hogy Isten munkálkodása nyomán formálódjon rajtunk egy új, Krisztussal közösségben élő ember arca. „Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.”

A Tolna megyei Murgán, ahol a kitelepítés után alig maradt evangélikus - bár a faluban állt még a templom -, az istentiszteleteket egy régi sváb parasztházban tartottuk. Általában hárman voltunk, és mindig sokat énekeltünk. A tört magyarsággal beszélő gyülekezetnek nagyon fontosak voltak a német énekek. Egyet sosem hagytunk ki. A fekete ünnepi ruhába öltözött svábok elerőtlenedve sem hagyták elfelejtődni a tapasztalást, hiszen ez volt és maradt a tájékozódásuk alapja: „Gott ist getreu.” Hű az Isten.

■ Baranyayné Rohn Erzsébet

Imádkozzunk! „Még egyet kérek, Istenem, /Hogy tarts meg mindig nálad, /És ne engedj elcsüggednem, /Ha gonosz lélek támad. /Biztass: »Ne félj.'« Védj és segélj! / Kelj híved oltalmára! /így is teszel. Velem leszel, /S én áment mondok áldva’.’Ámen. (EÉ 332,4)

„Igaz világosság te vagy”

► Reggeltől estig. Mai írásunkban olyan énekekkel foglalkozunk, amelyek szövegei imádságként segítenek abban, hogy méltó módon indítsuk vagy zárjuk a napot. Ahogy Jézus buzdít: „...amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!’ (Jn 16,23)

Különböző szerkesztési elveket követve számos napszaki énekünkről volt már szó a Cantate rovatban (EÉ 101, 103, 104, 105, 106, 107; 123, 124, 125, 126, 127, 128; GyLK 790,791, 793; 794). Most az eddig kimaradtak közül a legértékesebbeket mutatjuk be.

Az Ó, felséges Atya Isten (EÉ 91) kezdi a reggeli énekek sorát. Mintája az OtceBoze vsemohoucí kezdetű, biblikus cseh nyelvű ének, amely huszita előzmények után már a Cythara Sanctorum (Tranoscius) első kiadásában megjelent (1636). Magyar fordítása felbukkan a kéziratos Eperjesi graduálban (1635), később pedig tartalmazza a Zöngedező mennyei kar (1692-1696) és az Új zengedező mennyei kar (1743) is. Tíz versszakában minden valóban fontos kérést megfogalmaz. A Dunántúli énekeskönyv (1911) Payr Sándor átdolgozásában adja közre; mostani gyűjteményünkben nyolc versszakot találunk (a 3. és a 10. nincs benne).

Az ének nagy ívű dór dallama valóban olyan, mint a nap felkelése és lenyugvása. A re-la-do indítás az első tónusú antifónák kezdetét idézi; a második sor a csúcshangok érintése után a kvinten (a domináns hangnemben) zár; a harmadik sor pedig lefelé lépegető skálával éri el az alaphangot.

A vers különleges, háromsoros strófája - a8, a8, a8 - megegyezik a Dies irae, dies illáé szekvencia formájával. Ebből következik, hogy a szekvencia alapján keletkezett utolsó ítéletes szövegek (EÉ 495 és 496) is reggeli énekünk dallamával kapcsolódnak össze.

Az énekkincs évszázadokon átívelő stabilitását jelzi, hogy a Jézus Krisztus, szép fényes hajnal (EÉ 92) nemcsak mai énekeskönyvünkben, hanem az Eperjesi graduálban is közvetlenül követi az Ó, felséges Atya Istent. Érdekes, hogy ez az ének is háromsoros: a9 (4,5), a8 (4,4), a8 (4,4).

A nemzetközileg is elterjedt „Hajnal-dallamot” általában az O aurora lucidissima, Mater Christi, virgo pia himnuszból származtatják. A himnusz eredetileg Máriát dicsőítő adventi vers. Ebből keletkezett a Der Tag vertreibt die finstre Nacht hajnalhirdető ének, amellyel régen a városokban jelezni szokták a reggelt, a munka megkezdésének idejét.

A16. századi Jézus Krisztus az igaz hajnal tudatos protestáns vers: a hangsúlyt Szűz Máriáról kizárólagosan Jézus Krisztus személyére helyezi át. Ennek helyét foglalja el a 17. század fordulójától a Jézus Krisztus, szép fényes hajnal kezdetű, öt versszakos, tartalmában egészen önálló ének (énekeskönyvünk ebből négy strófát közöl).

A mi végű (fríg vagy harmadik tónusú) dallam különlegessége, hogy nem azonos a kezdő- és záróhangja: ez egyértelműen mutatja a gregorián eredetet (a re kezdés olyan, mintha lendületet vennénk). Az énekeskönyvünkben közölt dallam két forrást is követ: a Cantus Catholicit (Nagyszombat, 1651) és a kolozsvári énekeskönyvet (1744).

Folytassuk a sort az esti énekekkel. A Szentháromság egy Istenség (EÉ 108) egyike Luther Márton három himnuszfordításának. Az O lux beata Trinitas Szentháromság-himnusz átdolgozása Der du bist drei in Einigkeit szövegkezdettel jelent meg a Klug-énekeskönyvben (1543). Ez a gyűjtemény nem ad dallamot, mert feltételezi, hogy mindenki ismeri az eredeti himnuszt (GyLK 666). A Babst-énekeskönyv (1545) viszont egy igen melizmatikus dallamot tesz közzé, mely felveti a kérdést: húsz év alatt Luther elfelejtette volna azt, amit annak idején Thomas Müntzer himnuszfordításainak hibájául felrótt?

A Luther korábbi elképzelése szerinti (lásd EÉ 131,231) egyszerűsített dallam csak három generációval később, Johann Hermann Schein műhelyében születik meg (Cantionale). Schein zseniálisan alkalmazza azokat az elveket (például szillabikussá teszi a szövegkezelést), amelyeket Luther annak idején követendőnek tartott. Érdekes viszont, hogy a németek a mai napig a himnuszdallammal közük az éneket (EG 470).

A Luther-korál a Dunántúli énekeskönyv Új részében jelent meg először magyarul, Schulek Tibor szép és az eredetihez hű fordításában (Dt 1955,717). Mostani énekeskönyvünk ezt veszi át.

A Krisztus, ki vagy nap és világ (EÉ 109) a Christe qui lux es et dies himnusz egyik szövegváltozata. A kompletórium (napzáró zsolozsma) részét képező himnusz német terüle-CANTATE

Eged Idén diczeriinc.

ten is gyülekezeti énekké vált: Christe, du bist der helle Tag (EG 469).

Énekeskönyvünknek az 1744-es kolozsvári énekeskönyv alapján közölt dallama lényegében azonos a Pueri Hebraeorum antifónával; különlegessége az, hogy ötsoros (míg a szöveg négy sorra terjed). Erre a tágításra a német verzió, Cyriakus Spangenberg dallamváltozata adja meg a lehetőséget hosszú, melizmatikus negyedik sorával.

A magyar fordítások története igen szerteágazó: három szövegvariáció is létezik (leginkább a második sor különbözősége szembetűnő). Ebből két változatot párhuzamosan használtak a 17-19. században: az Új zengedező mennyei kar mindkettőt tartalmazza.

Lássuk most először a mi nyolc - strófás változatunk egyik kimaradt szakaszát. „Nehéz álom el ne nyomjon, / Az ellenség meg ne csaljon, / Testünk hozzá ne hajoljon, / És haragodba ne hozzon.” (ÚZMK 1743. 559-. 3- versszak)

Zárásként pedig álljon itt válogatás a tízstrófás versből: „Krisztus, ki vagy nap és világ, / Mennyországra út, igazság, / Hozzád kiált mind a világ, / Mert csak te vagy érte váltság. // Reád hagytuk mi magunkat, / Jól tudod gyarlóságunkat, / Viseld akképpen gondunkat, / Hogy vehessük országodat.” (ÚZMK 1743,558. - Dt 1955» 7i7„ i„ 6. versszak)

■ Dr. Ecsedi Zsuzsa