Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-27 / 39. szám
14 4» 2015- szeptember 27. KRÓNIKA Evangélikus Élet HIRDETÉSEK Tenor szólamba vár jelentkezőket a Lutheránia A Lutheránia énekkar új énekesek jelentkezését várja a tenor szólamba. Akiket érdekelnek a részletek, látogassanak el a kórus honlapján (http://lutherania.lutheran.hu) a Hívogató fülre, vagy írják meg kérdéseiket a kórus címére (lutherania@lutheran.hu). Csendeshét Szarvason Szeretettel várjuk a szarvasi Holt-Körös partján lévő üdülőben (Szarvas, Üdülő sétány 2.) október 11-15. között tartandó csendeshetünkre. Vidékieknek szállást és teljes ellátást térítés ellenében az üdülő épületében biztosítunk. Számlaszámúnk: 11733058-20015556. Érdeklődni Péter A ttila lelkészi vezetőnél (20/824-5472) lehet. Középhalmi Evangélikus Misszió Alapítvány Ötvenéves a Hermons A magyar keresztyénség első könnyűzenét képviselő zenekara, a Hermons 1965-ben alakult Nagytarcsán. Az ötven év alatt közel háromszáz énekes, muzsikus szolgált a Hermons név alatt. Október 11-én 16 órai kezdettel a pesterzsébeti evangélikus templomban (Budapest XX., Ady Endre u. 89.) jubileumi hangversenyt adunk, melyre szeretettel várunk mindenkit. Föllépnek az eredeti „régi” fiúk, valamint a zenekar későbbi generációinak képviselői. Elhangzik az alapító, Győri János Sámuel Föltámadás című rockoratóriumának pár tétele is. Igehirdetéssel Gáncs Péter elnök-püspök szolgál. Erre az alkalomra jelenik meg a Hermons énekeit tartalmazó kottás kiadvány is. A Reformáció Emlékbizottság programtámogatásra szóló pályázata gyülekezetek, intézmények részére A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve a Reformáció Emlékbizottság nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő programtámogatásra kiírt pályázatot hirdet. A jelen kiírás keretében, valamint a 2016-ban és 2017-ben tervezett pályázatok útján a bizottság olyan megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok megvalósulását szeretné ösztönözni és támogatni, amelyek a reformáció örökségét kifejező értékőrző, értékmentő, értékteremtő munkához kívánnak hozzájárulni. Részletek: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzetisegi-es-civil-tarsadalmi-kapcsolatokert-felelosallamtitkarsag/hirek/megjelent-a-reformacio-emlekbizottsag-programtamogatasra-szolo-palyazata; http://www.emet.gov.hu/_userfiles/felhivasok/reb/reformacio_programtam__palyazat_veglegesJavitott.pdf A pályázat benyújtásának határideje: 2015. október 15., 23.59. Istentiszteleti rend ♦ 2015. szeptember 27. Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Ef 4,1-6; Ézs 49,1-6. Textus: Lk 14,1-11. Énekek: 446., 265. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bence Imre; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. fél 10. Veperdi Zoltán; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Veperdi Zoltán; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Jakab Béla; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; de. 11. (úrv., kantátazenés) Cselovszky Ferenc; du. 6. (orgonazenés áhítat) Smidéliusz Gábor; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.); de. 11. (úrv.) Aradi György; Józsefváros, VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 10. Románné Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/A de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Gáncs Tamás; de. fél 11. (úrv.) Gáncs Tamás; du. 6. (vespera) Rezessy Miklós; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál, Keczkó Szilvia; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. fél 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. 9. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) dr. Szabó B. András; Rákospalota,'XV., Régi Fóti út u. 73. (nagytemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. Szöllősi István Sándor; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szöllősi István Sándor; Árpádföld, XVI., Menyhért u. 42. (református templom) du. 3. Szöllősi István Sándor; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kovács Áron; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kovács Áron; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Kosa László; de. 11. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Deák László; XIX., Hungária út 37. de. 8. Deák László; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Hokker Zsolt; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár, (református templom) du. 2. (úrv.). Összeállította: Bállá Mária Nyolcvanöt éves a nagyatádi templom ► A Csurgóhoz tartozó nagyatádi leányegyházközség tagjai templomuk építésének nyolcvanötödik évfordulójára emlékeztek szeptember 20-án, vasárnap. Ezen az alkalmon adtak hálát az elvégzett belső felújításért is, valamint leleplezték Lelbach Keresztély emléktábláját. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-zalai esperes, Fónyad Pál nyugalmazott lelkész és Györgyi Zsolt helyi gyülekezeti munkatárs működött közre. Az embert túlélő kövekhez hasonlította Isten igéjét Lk 19,40 alapján tartott prédikációjában a püspök. Hangsúlyozta: „A templom fontos hely, mert ott Isten örök igéje szól, amelybe belekapaszkodhatunk, amelyre építhetünk, amelyből erőt meríthetünk.” Az istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen Györgyi Zsolt számolt be a felújítás folyamatáról. Elmondta, hogy a város támogatásával, illetve adományokból sikerült megvalósítani a padlóburkolat cseréjét, a padok renoválását, valamint kívül a sérült lábazat kijavítását is. Köszönetét mondott azért, hogy a munkálatok ideje alatt a hívek a református gyülekezeti termet használhatták. Lelbach Keresztély munkásságát Nagybocskai Tamás presbiter méltatta. Az egykori felügyelő, helyi földbirtokos kulcsszerepet játszott a nagyatádi evangélikus közösség megszervezésében. Földadománnyal és saját gyárában készült téglákkal is hozzájárult 1930-ban a templom felépítéséhez. Tevékenyen részt vett a missziói egyházközség 1932-es megalakulásában, amelynek első lelkésze Fuchs (Fónyad) Pál volt. A gyülekezetnek jókívánságait fejezte ki többek között Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Ormai István, a város polgármestere, valamint Jakab László helyi református lelkész. A közgyűlés végeztével a hívek kivonultak a templom elé, ahol Varga Vince gondnok és Szemerei János püspök közreműködésével sor került a külső falon elhelyezett emléktábla leleplezésére. Az áldást követően a Lelbach család jelen lévő tagjai koszorú elhelyezésével tisztelegtek ősük emléke előtt. Az ünnepség a József Attila Kollégium dísztermében tartott szeretetvendégséggel zárult. ■ AM HIRDETÉSEK Meghívó szakmai konferenciára „Párbeszéd szívtől szívig" A negyedik országos szakmai konferencia témája: „Jer velünk gyöngyöt fűzni az érzésekből!” Időpont: október 15., csütörtök. Helyszín: Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház, 1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/B. Fővédnök: Pál Ferenc Prima Primissima díjas római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. Védnök: Kovács Péter polgármester. Előadás: Pál Ferenc: Mit tesznek velünk az érzelmek - Mit teszünk mi az érzelmeinkkel? Az érzelmek kincsek az életünkben. Az őszinteség éltető erőt ad. A ki nem mondott félelmek feszültséget szülhetnek. Az öröm tanít, kárpótol, felemel. Közöttünk szolgál a Mosolygók együttes. A konferencián két műhelymunka lesz: 1. Az élet fájdalmas pillanatai, áldásai: a gyász - Gyászfeldolgozás Módszer. 2. Az élet boldog pillanatai, áldásai: a szeretet - A Dobó Bobó társasjáték bemutatása. Szervező: Csillaggyertyafény Alapítvány, Rákosszentmihályi Evangélikus Egyházközség - Börönte Márta, Kurekné Fehér Katalin, SomlainéKiss Viktória. Jelentkezni október 5-ig lehet. Részvételi díj: 1500 Ft. Az alapítvány számlaszáma: 11716008-20188511. További információk: www.csillaggyertyafeny.hu. Szivárvány Evangélikus Keresztyén Óvoda: Fényes Zengő Vadvirág Jakovác Csaba, Kéri Barnabás, Rostás Eszter www.digitalstand.hu DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!