Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-09-27 / 39. szám

io -« 2015. szeptember 27. FÓKUSZ Evangélikus Élet Ébredjetek! - Poszt-európai csapdák A röszke-horgosi „csatatéren” 9/16-án történtek margójára ► Poszt-Európa - európaiként és magyarként ez a fogalom motoszkál ben­nem azok után, amiket az elmúlt hetekben a menekültekkel kapcsolat­ban láttam és tapasztaltam sok millió honfitársammal és európai uni­ós polgárral együtt. De különösképpen azután, ami szeptember 16-án - nevezzük 9/16-nak 9/11 mintájára - Röszke 2 határátkelőnél történt. Úgy gondolom és érzem, hogy a poszt-Európa fogalom nagyon is ráil­lik arra a helyzetre, amely tegnapra-mára kialakult. Mert helyzet van. ellenségképeket gyártó műhellyé, nacionalista szűkkeblűséggé. Ellenkezőleg. Úgy tűnik, hogy ez a menekültáradatos, kritikus helyzet ismét felszította azt, ami a hamu alatt ezek szerint mégis ott parázslóit, parázslik. Hogyan lehetne másként értelmezni a „jó szomszédok” felelős politikai vezetőinek megnyilatkozá­unió olykor saját teherbírásának a maximumán is teljesít. Szerbia „csak” átengedi a menekülteket a területén. Vagy éppen megtűri a provokátoro­kat. Miféle Európa-képe van a szerb miniszterelnöknek? Nekem minden­esetre az ilyen kijelentések hallatán rögtön beugrik Srebrenica több ezer halottja, legyilkolt muszlimja... ■ Dr. Békefy Lajos Tudjuk, mi történt. De a történtek után Európa már nem az, ami koráb­ban volt. Nem az, mert kiderült, hogy a hazánkkal szomszédos Szer­bia területén nem csak együttérzé­sünkre, Európa és hazánk segítségé­re, szolidaritására rászoruló, ottho­naikból hitük, nemzetiségük vagy csak egyszerűen létezésük okán elül­dözött menekültek vonulnak át, ke­resve és találva befogadást, humani­tást mint kézzelfogható európai ér­tékeket. 9/16-án ugyanis kiderült, hogy hiába nyitotta meg Horvátor­szág és Szlovénia az újabb menekült­ösvényt, vannak olyanok, akik csak azért is maradnak ott, ahol - most már harminc napra - lezárult előt­tük a menekültút. u. Ugyanezt tapasztalhatjuk Nyu- 7 gat-Európában. Sőt! Ott újraéledt a “ Kirchenasyl korábban kissé meg­­z gyengült intézménye, azaz a templo­­& mok, illetve gyülekezetek befogadnak £ menekülteket, amíg tartózkodásuk hivatalos engedélyezése meg nem Helyzetfelmérés. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai - Fabiny Tamás evangélikus püspökkel - történik. De még ennél is többet illegális bevándorlók között Röszkén. tesznek: a kiutasítottaknak is adnak Nem, messze nem vagyunk túl a nacionalista téveszmék, felszítható parazsak, mardosó nacionalista dara­zsak és történelemtorzítások kor­szakán. Jogos tehát a kérdés: a poszt­európaiság mikor tisztulhat meg a na­cionalizmus újra és újra fellángoló at­titűdjétől? Mikor válik poszt-európai Európánk posztnacionalista Euró­pává minden részében, kivétel nélkül? És a média? És az egyházak? Végigszemlézve a nyugati és a transz­atlanti sajtót még a Röszke 2 utáni éj­szaka, meglepődve láttam, milyen • csavarintásokkal közlik egyes orgá­numok a röszkei „csatatérről” szóló tudósításokat. Nem sorolom fel a megannyi forrást, de a közös jellem­zőt nem lehet elhallgatni. Ez pedig a nemzetközi sajtó nagyobb részénél a szembetűnő szelektivitás, csőlátás. A sajtó egy része a gyerekmesék szintjén ír arról, hogy a magyar rendőrök könnygázlövedéket alkal­maztak, vízágyút vetettek be. De hogy miért, arról hallgatnak. Mintha egyes újságírók fejében megfordult volna a világ! Mintha a ma­gyar rendőrök lettek volna a provoká­torok. Tény, újra igazolódott tény: sem a nacionalizmuson, sem a szelek­tív újságíráson nincs túl Európa! És az egyházak? Tudnak valóban azzá lenni, amivé lenniük kell? Láthattuk tévéből, hallhattuk, ol­vashattuk, hogy idehaza az egyházi segélyszervezetek (a máltaiak, az Ökumenikus Segélyszervezet...) igye­kezett segíteni a rászorultakat. S azt is tudjuk, hogy a kormányzat az egyházi közreműködők segítségnyúj­tását kétszázmillió forinttal támogat­ja. Igen, jó szívvel hallottunk, olvas­tunk imákat a menekültekért, az ül­dözöttekért és az üldözőkért is. Aki menekül, az nem provokál Ha valaki menekült, akkor keresi a menekülés útját, a „vészkijáratot”, és nem dekkol százas tömegben egy sokadik biztonságos ország lezárt államhatára előtt. Aki igazán mene­kült, az nem rugdalja, feszíti fel az ál­lamhatárnak kialakított kaput, az nem tör-zúz, hogy tudatos, ösztönös vagy nagyon is manipulált, forgató­könyvszerű agresszivitása kiéléséhez kődarabot szerezzen, fahusángot ta­láljon, autógumikat gyújtson fel. Aki menekült, az menekül, nem provokál. Az is 9/16 meglepő történései kö­zé tartozik, hogy ezek az agresszív provokátorok a szerb rendőrök sze­me láttára nyugodtan felmászhattak a valamikori vámmentes üzlet tete­jére, s a háztetőről folytathatták a ma­gyar rendvédelmi erők hajigálását. Hasonló rendbontás esetén Európa melyik országában ne lépne közbe azonnal a rendőrség? A szerb olda­lon ilyet nem láttunk. Csak tétlenül szemlélődő „rendőröket”. A korábbi, a törékeny békére és egyensúlyra kínosan vigyázó Európa már mögöttünk lenne - két világhá­borújával, forradalmi és ellenforradal­mi tapasztalataival, leomló falaival, szörnyű börtöneivel, titkos és kevés­bé titkos szolgálatainak rémtörténe­teivel meg az egyesülés, újraegyesü­lés „határtalanságával”, heurékájá­­val, üdvmámorával? Poszt-Európa - ahol megjelent az a sajátos harcmodor, amelyet el­eddig csak a Közel-Keletről ismert a világ. És most itt mutatkozott be ha­tárainknál. Újraéledő nacionalizmusok Azt jó ideje mondogatjuk, hogy posztmodern korban élünk, poszt­modern társadalomban, posztsze­­kuláris - „(f)elvilágiasodás” utáni - keresztyénség jelzi az öreg konti­nenst. Milyen csapdába gyalogolt Euró­pa? S vajon kik keverték bele az új­raéledő nacionalizmusok életveszé­lyes csapdájába? Mert az a 9/16-ra történt külföldi reagálásokból is egy­re nyilvánvalóbb, hogy az ősrégi elő­ítéleteken bizony nem vagyunk túl. Azaz a posztmodern Európának (vagy legalábbis egyes régióinak) még nem sikerült eljutnia a posztna­cionalizmus korszakába, amikor a normális, egészséges és nélkülöz­hetetlen nemzettudat nem torzul sait? Amikor a román miniszterelnök így fogalmaz: emberként és európai polgárként felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, ame­lyekhez hasonlókat Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott. Milyen történelemórai torzí­tás emlékképei jönnek elő benne? Vagy amikor az Egyesült Álla­mokban hivatalos látogatáson tartóz­kodó szerb miniszterelnök az esemé­nyek hírének hallatán kijelenti: „Se­gítünk népünknek, és senkinek sem engedjük meg, hogy megalázzon minket, és többé senkinek sem en­gedjük meg, hogy a Szerb Köztársa­ság területére könnygázt dobjon.” (Miről beszél a belgrádi miniszterel­nök?) Majd ugyanebben a szellemben hozzáteszi: „Képesek leszünk megvé­deni országunkat, nemzeti méltósá­gunkat és területünket. Ha szükséges lesz, az európai értékeket az Európai Uniótól is megvédjük." Miféle döbbenetes logika és érve­lés ez? Európa értékei között az idegenek befogadásának keresztyén erkölcsi parancsa is ott van. Amelyet az egész átmeneti menedéket, azilumot, s a lelkészek vagy szociális munkások megpróbálnak közbenjárni érdekük­ben a hivatalos szerveknél. A végső kiút Európa Pár nappal 9/16 előtt hazánkban járt az egyik legerősebb és leghatéko­nyabb európai protestáns közösség, a mintegy harmincmillió tagot számláló Németországi Protestáns Egyház (EKD) delegációja Hein­rich Bedford-Strohm elnök-püspök, valamint a diakóniai szolgálat elnök asszonya, Cornelia Füllkrug-Weit­­zel vezetésével. A Keletinél ugyan­úgy megfordultak, mint Röszkén. Tapasztalataikról az ekd.de sajtója A végső kiút Európa címmel számolt be. Utána, szeptember 15-én a pro­testáns egyházi vezetők közös nyi­latkozatot adtak ki Berlinben a me­nekültek - „Flüchtlinge”, nem mig­­ránsok! - aktuális helyzetéről. Hat pontban hozták nyilvánosságra ál­láspontjukat a jelenleg legégetőbb európai kérdésről. Az egyházak az idegengyűlölet minden formáját határozottan el­utasítják. Felszólítják a gyülekezete­ket, legyenek továbbra is a befogadás kultúrájának gyakorlói. Azért fára­doznak az egyházi vezetők, hogy Európa hű tudjon maradni hitbeli és humanitárius elkötelezettségéhez. Aggodalommal tapasztalják, hogy emberek milliói nélkülözik Isten ajándékait, az alapvető élelmet, a megélhetést és az otthont. Helyette éhezés, üldözés és erőszak milliók osztályrésze. Ilyenek állnak százezré­vel Európa kapuinál. Segíteni őket ke­resztyén felelősség is. De az egyhá­zi vezetők rámutatnak arra is, hogy a menekültek számára „legális bejö­­veteli utakat” kell biztosítani Európá­ba. És ezeket a legális utakat a mene­külteknek be kell tartaniuk! Ami nem jön el soha: poszt-jézuanizmus! Újra éles és valós aktualitást nyernek a röszkei „csatatér” füstjében, zűr­zavarában Jézus szavai: „...jövevény voltam, és befogadtatok..” (Mt 25,35) Ugyanő másutt ezt mondta: „...aki nem az ajtón megy be a juhok aklá­ba, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló... A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztít­son...” (Jn 10,1.10) Ebben az összefüggésben két to­vábbi jézusi figyelmeztetést jó szem előtt tartanunk. Az egyik elfogatása­­kor hangzott el ajkáról: „...akik kar­dotfognak, kard által vesznek el” (Mt 26,52) Nem sokkal előtte az alvó ta­nítványoknak ennyit mondott: „Éb­redjetek..” (26,46) Lehet, hogy valóban megkezdő­dött a poszt-európai időszámítás? Úgy tűnik. Mindenekelőtt azonban mindent meg kellene tennünk a posztnacionalizmusért!... Ami viszont egészen biztosan nem jön el, az a poszt-jézuanizmus korsza­ka. Jézus soha nem lesz „mögöt­tünk”. Őrajta szerencsénkre - Euró­pa és a világ szerencséjére - soha nem tudunk „túl lenni”! Mert az ő be­szédei megmaradnak örökké - s mindig és mindenütt igazak: Röszkén és Szíriában, Szerbiában és Románi­ában, Németországban meg szerte a világban... Ébredjetek, ébredjünk! Vigyázzunk az akol tisztaságára! Tartsuk távol azokat, akik nem az aj­tón akarnak bejönni, akik megtévesz­tik a juhokat. Mert ők báránybőrbe bújt farkasok!

Next

/
Thumbnails
Contents