Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-09-27 / 39. szám

Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2015. szeptember 27. *• 5 Régi szeretet, új otthon Ünnepi házszentelő Máriaremetén ► Korszerű és méltó helyszínen folytatódhat a „kezek evangéliuma”: szep­tember 20-án ünnepi istentisztelet keretében szentelte fel dr. Fabiny Ta­más diakóniáért felelős püspök a Sarepta Budai Evangélikus Szeretet­otthon új részlegét. A nagyszabású beruházás eredményeképpen az ott­hon ötven fogyatékkal élő lakója költözhet át a Krizsán András Ybl-dí­­jas építész által tervezett, Máriaremetei út 80-82. szám alatti épületbe. Görög Zoltánná, Hajnalka Fébé-főnökasszony és Hanfried Zimmermann Bétheltől az új Sareptáig ► Az „új Sarepta” felavatásáról olvasóink már bizonnyal értesültek la­punk e számának címoldaláról. Amikor örömmel részt vehettem a sze­retetotthon új épületének múlt vasárnapi avatásán, óhatatlanul eszembe ötlött: milyen hosszú és küzdelmes volt az út „Bétheltől az új Sareptáig” A cím nyilván magyarázatra szorul. A Béthel héber szó - Isten házát jelenti a vele jelölt épület a Fébé Evangélikus Diako­nisszaegyesület piliscsabai szülőháza volt. A Sarepta pedig (a bibli­ai történetet Illésről és a sareptai özvegyről most talán nem kell fel­idézni) evangélikus diakóniai szolgálatunk egyik központi intézmé­nye a budai Hűvösvölgyben. Az ünnepi házszentelő istentisztele­ten részt vettek a Sarepta németorszá­gi partnerintézményei is: mintegy hatvan külföldi vendég osztozott az örömben, hogy a tizenhat évnyi állha­tatos munka meghozta gyümölcsét. Az istentisztelet alatt a berlini Stephanus-Stiftung fúvószenekara szolgált, a bevezető ének után Szto­­janovics András intézményvezető lelkész imádkozott, és köszöntötte az ünneplő gyülekezetét. A121. zsoltár szavaival fohászkodott Gregersen- Labossa György, egyházunk a diakó­niai bizottságának elnöke és Gertrud Heublein berlini nyugalmazott dia­­konissza-főnökasszony, majd Buda Annamária, az országos iroda diakó­niai osztályának vezetője adott hálát az Úrnak az új épületért. A vendéglátás és a befogadás ter­mészetességét és feltétel nélküli szük­ségességét hangsúlyozta Zsid 13,2 alapján tartott prédikációjában Fabi­ny Tamás. Nem kirekesztő egyházat akart Jézus, a kiszolgáltatott vándor­lókhoz, az elesettekhez, a szenvedők­höz nyitott szívvel és ajtókkal kell vi­szonyulni - figyelmeztetett az irgal­masság gyakorlására az Északi Egy­házkerület lelkészi vezetője, utalva az aktuális menekültválságra is. Az ott­hon fogyatékkal élő lakóit angyalok­nak nevezte, akik sok mindenben mások, mint a többi ember, de mind­nek van szárnya. „Akik itt dolgoztok, ti is angyalok vagytok, angeloszok. Akik az eu-angeliont, a jó hírt terjesz­titek szóval és cselekedettel” - kö­szönte meg a Sarepta munkatársai­nak a püspök az éjt nappallá tévő szolgálatot. Az épület felszentelése után Szto­­janovics András és Ulla Eichhorn lin­­xi-diersheimi lelkész mondta el az Úrtól tanult imát, majd Krizsán And­rás nyújtotta át az új otthon kulcsát. Megható levéllel készült az alka­lomra az otthon hatvanhét éves, hal­mozott fogyatékkal élő lakója, Juhász Endre. A Sareptában töltött ötvenki­lenc évet, a társait, a barátait, a sze­­retetet és a gondoskodást idézte fel. „Nem hittem volna, hogy még az élet­ben költözni fogok. Tetszik a gondo­lat, az új házzal egy új élet is elkezdő­dik. Hálás vagyok az Úrnak és min­denkinek, aki hozzájárult ehhez az új élethez. A legjobban az tetszett, hogy mi is részesei lehettünk, ahogy nap­ról napra, hónapról hónapra épült a ház, a leendő otthonunk.” A Sarepta lakói rövid műsorral kedveskedtek az összegyűlteknek: tánccal és két énekkel fejezték ki hálájukat és örömüket. Az ároni áldásban magyarul Fabi­ny Tamás, németül pedig Hanfried Zimmermann, a berlini Stephanus- Stiftung lelkésze részesítette az ün­neplő gyülekezetét. A házszentelő alkalom a külföldi és magyar vendégek köszöntőjével zá­rult: Ulrich Zenker a Bajor Evangéli­kus Egyház képviseletében, Prőhle Gergely, egyházunk országos felügye­lője, Láng Zsolt II. kerületi polgármes­ter, Hanfried Zimmermann, Lányiné dr. Engelmaier Ágnes gyógypedagó­gus, pszichológus, címzetes egyete­mi tanár, Heinrich Götz, az augsbur­­gi diakonisszaintézet rektora, Greger­­sen-Labossa György, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a helyi országgyűlési képviselő tolmá­csolta jókívánságait. A Sarepta szeretetotthon 1951-ben Sztehlo Gábor szervezőmunkája nyo­mán kezdte meg a fogyatékkal élő és idős személyek gondozását a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület átmentett épületeiben. Noha a dolgo­zók szeretete és gondoskodása eny­hítette a zsúfoltság okozta nehézsé­geket, Sztojanovics András igazgató lelkész már 1999-ben javasolta egy új épület megépítését. Az intézmény vezetése 2000-től tudatos és sziszte­matikus megtakarítási programot ve­zetett be, minden adományt elkülö­nített bankszámlán gyűjtöttek és ka­matoztattak. Ezzel párhuzamosan megkezdték az építési telek keresését is - Hűvösvölgyben, Nagykovácsiban és Adyligeten is. Több meghiúsult próbálkozás után már az eredeti - Báthori utcai - épü­let lebontását tervezték, hogy a meg­lévő telken építsék fel az új és kibő­vített szeretetotthont. Az építési bi­zottság Benczúr László vezetésével 2011-ben alakult meg, és meghívásos tervpályázatot hirdetett, amelyen Krizsán András és tervezőcsapatának munkája bizonyult a legjobbnak. Már a pályázat lezárása után nyílt vá­radanul lehetőség a Máriaremetei úti volt Petőfi Művelődési Ház telkének megszerzésére, amelyet 2012-ben 300 millió forintért meg is vásárol­tak. A telken álló elhanyagolt épüle­tet lebontották, és 2013 áprilisában is­tentisztelet keretében helyezték el az új épület alapkövét. Az építkezést a Konfektor kivitele­ző cég végezte el bruttó 705 millió fo­rintért, és a kitűzött határidőre - 2015 júniusára - az épület el is készült. A kivitelezés műszaki ellenőrzését a Spányi és Jakab Iroda bonyolította le. Az építkezés költségeihez 230 miihó forinttal járult hozzá a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház, 300 ezer euró­­val a Bajor Evangélikus Egyház, mint­egy 40 ezer euró értékű anyaggal az augsburgi diakonisszaintézet kórháza. A berlini Stephanus-Stiftung 12 500 euróval és számtalan tárgyi eszközado­mánnyal segített, az oberschwaben­­bodenseei johanniták tizenöt év alatt körülbelül 150 ezer euróval támogat­ták a szeretetotthont. Az építkezés összköltsége 1,3 milliárd forintot tett ki, ennek hetvenöt százalékát a Sarep­ta Budai Evangélikus Szeretetotthon teremtette elő. ■ Walkó Ádám Protestáns egyházainkban a 20. szá­zad első évtizedei a „rügyfakadás” évei voltak. Hazai evangélikus egy­házunk is az éledés reménységes je­leit mutatta. A gyülekezetek erő­södtek, a 19. század közepétől szer­veződött gyülekezeti és országos egyesületek jó szolgálatot végeztek. Néhai Gáncs Aladár lelkészünk sze­rint „az ébredés határán” álltunk. Igaz, nem evangélikus egyházunk égisze alatt, de hazánkban is létrejött a Bethánia Egyesület, és - több más egyesülethez hasonlóan - megalakult a Magyar Evangéliumi Diákszövetség is. Egyre több alkalmat, konferenci­át tartottak itt is, ott is, amelyeken Is­ten igéjére szomjasan vettek részt százak, olykor ezrek. Ebben a „lendületben” született meg 1924-ben a Fébé Evangélikus Di­akonisszaegyesület Pauer Irma veze­tésével, akinek a világháború miatt még 1916-ban haza kellett jönnie egyiptomi missziói szolgálatából. Valakinek az ajánlására az egyesület Piliscsabán, Klotildligeten hozzáju­tott egy házhoz, s ez a Béthelnek el­nevezett épület lett a Fébé bölcsője. (Az egyesület első titkára éppen a már említett Gáncs Aladár lelkész volt.) Az egyre népesebb diako­nisszaközösség a klotildligeti Bé­­thelben házi-, de missziói munkát is végzett: tagjai bibliaórákat tartot­tak, szolgáltak gyerekek, betegek között. A tevékenységi kör egyre bővült: egyre több gyülekezetbe és in­tézménybe hívták a diakonisszákat szolgálni. Mindjárt az alakulás utáni évben vásároltak nyomdafelszereléseket. A nyomdai ténykedés 1925-ben szin­tén a Béthelben indult, majd a fővá­rosi Damjanich utcában folytató­dott. Saját kiadványaik sora látott napvilágot (Fénysugár, Kis Harang fa­linaptár...), sőt 1938-tól a Fébé önál­ló könyvkiadó lett. Az egyesület erősödött, s a diako­nissza testvérek is egyre többen let­tek. Piliscsabán is gyarapodtak új épületekkel (Emmaus, Siló, Sión, Gileád), és 1926-ban már lelkészek­nek szerveztek konferenciát, amelyet azután konferenciák, evangelizációk sorozata követett. 1929-ben a Hűvös­­völgyben megvásárolták a Márvány­menyasszony vendéglőt, ez lett a későbbi „diakonissza-anyaház”. A múlt század közepére már száz­nál is többen voltak a diakonisszák, ám ekkor bekövetkezett a törés: 1951-ben az állam feloszlatott minden egyházi egyesületet, így a Fébé diakonisszáinak is világi állás után kellett nézniük. (Zá­rójelben jegyezzük meg: ezek az évek voltak az egyházi iskolák államosítá­sának esztendei is.) Az emlékezet ezen a ponton egy ismerős nevet hoz elénk: Sztehlo Gábor lelkipásztorét. Ő, aki a hábo­rú alatt az üldözött zsidó gyermeke­ket mentette, majd a háború után a kitelepítetteket látogatta és támogat­ta, most - végigjárva gyülekezeti szeretetintézményeinket - megszer­vezte evangélikus egyházunk dia­kóniai szolgálatát. Más szóval: így „mentette át” az egyébként államo­sításra ítélt szeretetotthonainkat. Ennek a szolgálatnak lett a központ­ja a budai Sarepta. Az úthoz hozzátartozik még az Evangélikus Teológiai Akadémia tör­ténete. Az intézmény ugyanebben az időben került át Sopronból Buda­pestre. Sokáig a Sarepta egyik épü­lete és kápolnája volt a teológusok otthona is - e sorok írója is ott lakott. Még emlékszem néhány nővérre, aki Sztehlo Gáborral együtt dolgo­zott, és emlékszem, a beteg fiatalok és felnőttek milyen ragaszkodó sze­retettel vették körül Gábor bácsit. A Sarepta útja összefonódott az akkortájt alakult pesthidegkúti gyü­lekezet életével is, amely mindmáig a Sareptában tartja alkalmait, jelen­leg Fodor Viktor lelkész szolgálatával. Az évtizedek során - többek kö­zött - Muncz Frigyes, Csizmazia Sándor és (1998 óta) Sztojanovics András lelkész igazgató vezetésével erősödött a diakóniai szolgálat, s most rá hárult az otthonbővítés ha­talmas feladata. Hosszú és küzdelmes volt az út. Voltak olyan szakaszok, amikor szin­te lehetetlennek látszott a továbbju­tás. Mégis: a Sarepta fejlődött. A Fé­­bén kívül a Sarepta kötelékében mű­ködik a Modori úti intézet és a Nyugdíjas Lelkészek Otthona is. Azzal a reménységgel vagyunk, hogy az út, ha nem is könnyű, de foly­tatódik. Hiszen máris tervben van egy további, ötven személy életét megkönnyítő új szeretetotthon épí­tése is... Isten, aki elsegített Béthel­től Sareptáig, segítsen a legújabb Sarepta-részleg felépítésében is ke­gyelmesen, hogy az intézmény újabb testvéreknek is oltalmat és nyugodt életet tudjon biztosítani. ■ Keveházi László Jobbról: Krämer Gyógy, Radosné lengyel Anna, Schmitt Pál és Makray Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents