Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-27 / 39. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. szeptember 27. !► 3 Lelkésziktatás Zalaegerszegen és Pusztaszentlászlón Új őrállók: Zsugyel Kornél és Zsugyel-Klenovics Katalin ► Előzetes értesítés hiányában csak némi késéssel tudunk tudósítani a Zala megye két egyházközségét is érintő közelmúltbeli eseményekről. Szerzőnk jóvoltából azonban immár a zalaegerszegi, illetve pusztaszentlászlói ünnepségek sem maradnak dokumentálatlanok. - A szerk. Közel négy évtizedes, áldásos lelkészi szolgálat után vonult nyugalomba Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész és felesége, Szabóné Piri Zsuzsánna, Pusztaszentlászló pásztora. A zalai gyülekezetekben töltött tizennégy évre emlékezve augusztus í-jén köszöntek el ünnepi istentiszteleten híveiktől, tisztelőiktől. A lelkész házaspárnak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület elnöksége hűséges szolgálatuk elismeréséül egyházkerületi érmet adományozott. Alig két héttel később - szeptember 12. kora délutánján - iktatási istentiszteletre hívogatott a harangszó a Zalai-dombság festőién szép helyére épült pusztaszentlászlói evangélikus templomba. Ekkor iktatta hivatalába a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese Zsugyel-Klenovics Katalint, a 225 éves gyülekezet tizenötödik megválasztott lelkipásztorát. Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes prédikációjának alapigéjét Máté evangéliumából választotta: „Ti vagytok a világ világossága. (...) Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat’.’ (Mt 5,i4a.i6) Zsugyel-Klenovics Katalin pedig a Zsoltárok könyvéből vett ige alapján tartotta szószékfoglalóját: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105) Az ünnepi istentisztelet bensőségességét tükrözte az elbocsátó gyülekezet énekkarának közreműködése, Bánk polgármesterének, Ivanics Andrásnak és a lelkésznő közeli szolgatársának, EszlényiÁkos ősagárdi lelkésznek útra bocsátó szavai, valamint a pusztaszentlászlói lelkészelőd, Szabóné Piri Zsuzsánna szeretetet sugárzó mondatai. Az egyházmegye nevében dr. Hári Tibor felügyelő, a helyi gyülekezet részéről Koltai Erzsébet másodfelügyelő köszöntötte az új lelkészt. Az ősi Confirma tíz Luther-kabátos lelkész - közöttük a lelkésznő nagybátyja, Bándi János - ajkáról hangzott. Ugyanezen nap késő délutánján a zalaegerszegi evangélikus templom harangjai is megszólaltak, hogy köszöntsék Zsugyel Kornél lelkészt és beiktatásának vendégeit. A szertartást itt is Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes végezte. Prédikációja íKor 3,11 alapján hangzott: „Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki Jézus Krisztus” A Nógrád megyei Bánkról érkezett lelkész a zalaistvándi egyházközségből 1904-ben önállósult gyülekezet nyolcadik parókusa. Szószékfoglalójában megszívlelendő magyarázatot adott a választott igéhez: Jgazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és szabadításodról.” (Zsolt 40,11a) ' Az ékszerdoboznak is nevezett zalaegerszegi templomban összegyűlt hívek, barátok és ismerősök áhítattal hallgatták a Canterina kamarakórus tagjait, a Bánki énekkart, valamint a tizenhárom Luther-kabátos evangélikus lelkész és a helyi református lelkipásztor megerősítő szavait. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen dr. Hári Tibor egyházmegyei felügyelő, Balaicz Zoltán polgármester, Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő és dr. Kostyál László gyülekezeti felügyelő köszöntötte az egyházközség új lelkészét és feleségét. Az ünnepi iktatási istentiszteletet mind Pusztaszenüászlón, mind Zalaegerszegen szeretetvendégség követte. A lelkészcsalád lakhelye a zalaegerszegi parókia. ■ Dr. Jani János Zsugyel Kornél Miskolcon született 1980-ban. A belvárosi gyülekezetben konfirmált. Már középiskolásként (1994-1998) kántorként szolgált a diósgyőr-vasgyári gyülekezetben. 1998-tól az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatója volt, de a 2003/2004-es tanévben ösztöndíjasként a németországi Neuendettelsauban tanult. A hatodévet a budahegyvidéki gyülekezetben végezte. 2005-ben avatta lelkésszé Gáncs Péter püspök Aszódon, majd - az ugyancsak Budahegyvidéken töltött - egyévi beosztott lelkészi szolgálat után Fabiny Tamás püspök küldte lelkész feleségével, Zsugyel-Klenovics Katalinnal együtt Bánkra, ahol a gyülekezet egy év múlva lelkészének választotta. A tizenkét éve házas párnak a kilencévi bánki szolgálat alatt született mindhárom gyermeke: Dániel, Hanna Zorka és Marcell. Zsugyel-Klenovics Katalin 1979-ben született Nagykanizsán. Iharosberényből származik. Anyai nagyapja, Bándi István a gyékényesi gyülekezetei pásztorolta évtizedeken át, nagyanyja diakonisszaként szolgált a rend feloszlatásáig. Katalin már gyermekként bekapcsolódott a herényi gyülekezet életébe, később kántorként, ifjúsági tagként tevékenykedett. A csurgói református gimnáziumban érettségizett, útja innen az Evangélikus Hittudományi Egyetemre vezetett. A 2003/2004-es tanévet a németországi Neuendettelsauban töltötte ösztöndíjasként. 2006-ban avatta lelkésszé dr. Fabiny Tamás püspök hatodéves szolgálati helyén, a rákospalotai gyülekezetben. Onnan férjével együtt Bánkra került, de önállóan már nem állt szolgálatba, mert első gyermeküket várta. Aktív lelkészi szolgálatát 2011-ben - második gyermekük hároméves korában - kezdte. Egyházmegyéjében kisegítő lelkész, majd Nógrádon helyettes lelkész volt. Két év nógrádi szolgálat után megszületett harmadik gyermekük, aki most egyesztendős. Üzenet az öltözőből - 2.0 Csodálatos a korszerű technika: csupán egy-két kattintás, és lapunk archívumából elő tudom varázsolni az első EPOT-ról írt cikkemet, amely ugyanebben a rovatban jelent meg 2009. szeptember 20-án Üzenet az öltözőből címmel. Ez az írás tehát immár a téma 2.0-s változata. S hogy mennyit változtunk, netán fejlődtünk hat év alatt, azt döntse majd el a kedves olvasó... 2009-ben az evangélikus presbiterek első országos találkozójának nyitóáhítatában hatalmas öltözőhöz hasonlítottam a pestszentimrei Sportkastélyt, amelybe „félidei szünetre, eligazításra” érkeztek gyülekezeteink presbiterei. Akkor is, akárcsak most, a hatéves szolgálati ciklus közepén találkozhattunk. Az akkori kérdés ma sem kerülhető meg: hogyan értékeljük az első félidőt? Csapatunk nyerésre, netán vesztésre áll, vagy csupán döntetlenre, „tisztes vereségre” játszunk? Mit nyújtottunk eddig a pályán? Megtaláltuk-e a helyünket a küzdőtéren, vagy csupán .érdeklődő nézőként közelről szemléljük a játékot? Mire számíthatunk a második félidőben? Miben kellene változnunk és változtatnunk a 2017-es reformációi jubileumra készülve? Hat éve Pál apostol segített tisztázni identitásunkat: „Isten munkatársai vagyunk” (íKor 3,9) - hangzott a találkozó bibliai mottója. Most Péter apostol nem kevesebbet ígér, mint hogy Isten sokféle kegyelmével megajándékozott, jó sáfárok lehetünk. Mi az, ami változott 2009 óta? A körülöttünk lévő világ, a szekuláris kontextus nem lett reménytelibb, sőt... Amit hat éve írtam, sajnos ma is aktuális: „...a mérkőzés állása nem túl biztató, a továbbjutási esélyek erősen kétségesek. A globális gazdasági és morális válság nemcsak kívülről szorongatja egyházunkat, de pusztítóan jelen van belülről, gyülekezeteink mindennapi életében is. Ezzel szembesítenek minket a makacs tények, egyházunk, gyülekezeteink sokkoló népmozgalmi és egyéb statisztikai adatai. Mit tehetünk mindezzel szemben a következő esztendőkben? Először is tudomásul kell vennünk, hogy a játéktér adott: ott kell játszanunk, ahol Mesterünk pályára küld. Nem a külső körülményekkel, az elkért üldözöttek és a menekültek megsegítésére ajánlottuk fel. Őszintén szólva korábban inkább csak megmosolyogtam az egyházi világszervezetek, nagygyűlések sablonosnak tűnő felhívásait egy békésebb, igazságosabb világért, földünk teremtett jó rendjének megőrzéséért. Pedig ezek jogos vészjelzéseknek bizonyultak, de napjainkra lejárt a hangzatos nyilatkozatok ideje. A krízis valódi gyökereit gyógyító tettek kellenek, hiszen a szó szoros értelmélenféllel kell foglalkoznunk: ezek objektív adottságok...” Csakhogy 2015 szeptemberében nem lehet nem foglalkozni a külső körülményekkel, a minket körülvevő, már-már fojtogató menekültáradattal. Megbolydult világunk kínzó kérdéseit nem lehetett kizárni a lágymányosi Tüskecsarnokból sem. Szép és nemes feladat együtt készülni az ötszáz éves jubileum méltó megünneplésére, de vajon mit is jelent a reformáció öröksége délről és keletről ostromlott földrészünkön, amely a második világháború óta nem került akkora krízisbe, mint napjainkban? Nem véletlen, hogy a találkozó oífertóriumát is - összhangban az országos presbitérium felhívásával - a keresztény hitűben Európa kerítéseinél tolonganak azok a milliók, akik már nem bírják tovább a megsebzett bolygónk bizonyos területein pusztító békétlenséget, igazságtalanságot, a jó rend sárba tiprását. Nemcsak az egyház, hanem az egész világ is megújulás, átalakulás, ha úgy tetszik, egyfajta reformáció után kiált. Rég volt ennyire aktuális Pál apostol prófétai látomása a teremtett világról, amely „sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19). Gondolatébresztő a sóvárog igének az a jól ismert magyarázata, amely a „sóra várás” vágyakozását véli felfedezni a magyar kifejezésben. Ha Isten engedi, és élünk, 2016 júliusában éppen a Tüskecsarnok ad majd otthont a közép-európai keresztény találkozónak, melynek evangéliumi mottója Jézus bátorító szava: „Ti vagytok a föld sója’.’ (Mt 5,13) De vajon van-e még időnk a jövő nyárig sóvárogva várni a romlást meggátló, jó ízt és zamatot ajándékozó sóra? Aligha! Hiszen látjuk a különböző európai határoknál készült „hadi felvételekből”, hogy a türelmes sóvárgás egy idő után könnyen átcsap elkeseredett agresszióba... A második EPOT szellemes szimbólumává vált a többfunkciós svájci bicska. Jól tudjuk, hogy egy bicska agresszív kezekben életveszélyes fegyverré is válhat, de felelős kézben igen hasznos szerszámnak bizonyulhat. Ahogy bevezető áhítatomban is utaltam rá: ez a praktikus hétköznapi eszköz segíthet abban, hogy megosszuk egymással azt a mindennapi kenyeret, amely nem csak a miénk, és amelyet Luther Márton Kis kátébeli magyarázatának fényében olyan gazdagon, sokszínűén értelmezünk. Remélem, még emlékezünk rá a konfirmációs és hittanórákról, de talán nem felesleges egy kis memóriafrissítés ebből a tömör és mindmáig aktuális hitvallási iratunkból: „Mi a mindennapi kenyér? Felelet: Mindaz, ami a test és élet fenntartására és táplálásra kell, mint például: étel, ital, ruházat..., ház, anyagi javak. .., jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, közrend...” Ezeknek jó részével még rendelkezünk az úgynevezett „keresztény (?)” Európában. Sőt talán még a megosztást segítő bicska is a mi kezünkben van. De ha sokáig várunk még valamiféle csodára, akkor a helyzet drasztikus és tragikus fordulatot vehet... Jézus előre figyelmeztette az övéit: „Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek’.’ (Mt 5,13) Az EPOT-ról távozóban még viszszapillantottam a Tüskecsarnok kü-ÉGTÁJOLÓ lönleges tetőzetű épületére, és bizarr látomásom támadt: már nem egy túlméretes sündisznót, hanem egy hatalmas sószórót fedeztem fel benne, melynek nyílásain presbiterek százai szóródtak szét, indultak el haza, az ország legkülönbözőbb pontjai, gyülekezetei felé. A prédikáló kép mellé hang is társult, Scholz László ismert éneksorai szólaltak meg bennem: „ízt ad a só, megtart, óv romlatlanul. / Ilyen hivatást szánt népének az Úr... / Legyünk végre azzá, mi benned vagyunk: / Vonzó látvány, íz, fény - úgy lesz holnapunk!” (EÉ 473,1.4) Beszállva a kocsiba a biztonság kedvéért még megtapogattam a nadrágzsebemet, és megnyugodtam: a bicska ott lapult, kéznél van, csak ne feledjem, miért és mire kaptam! Az EPOT igei mottói segíthetnek, hogy mindig és mindenütt eszünkbe jusson a helyes válasz: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel..” (Zsolt 100,2), valamint az apostoli bátorítás: „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai..” (íPt 4,10) Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
