Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-12 / 28. szám

4 -m 2015. július 12. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Szeretetmű a nyomortelepen Interjú dr. Békefy Lajossal, „a kairói Teréz anyáról" szóló könyv magyar fordítójával lim környezetben ez nem volt egy­szerű, gyanakvást, ellenségeskedést váltott ki. A második óvodát a had­sereg buldózereivel rombolták le, hi­vatalos állami felhatalmazással. Az építési engedély hiányára hivatkoz­tak, ami természetesen nem volt igaz. De Maggie-ék nem adták fel: a lerombolt óvoda helyett három újat építettek. o N CC N m <- Hogyan tudták finanszírozni az építkezéseket? Hisz kezdetben sehon­nan sem remélhettek támogatást.- Valóban, legalább tíz évnek kellett eltelnie, mire először a kopt egyház, majd a nyugati segélyszervezetek, vé­gül - a gyerekek oktatásáért - az egyiptomi állam is támogatni kezdte Mama Maggie szeretetszolgálatát. Ele­inte a családi ékszereinek elzálogosítá­sából szerezték meg az indulótőkét, Maggie még a jegygyűrűjét is beadta egy örmény aranyműveshez. A férje, Ibrahim persze már másnap - saját zsebből - visszaváltotta a jegygyűrűt.- Hogyan kapta Maggie a „mama” megszólítást?- Maggie a gyerekek között érezte a legjobban magát, velük megtalálta azt az örömöt, amelyre mindig is vá­gyott. Igyekezett mindenben azono­sulni velük. Nem festette magát, nem használt kölnit, egyszerű, maga tervez­te fehér lenruhába öltözött. Jelenség volt, és a gyerekek viszonozták a sze­­retetét, ők kérték, hogy „mamának” szólíthassák. A Csend grádicsa című imameditá­ciójában Maggie ezt írja: „Ha letérde­lek, és ránézek erre a gyermekre, Krisz­tust látom a szemében, és Krisztus szó­lít meg engem, hogy kövess engem. Azt a gyermeket pedig követni kell, vi­gyázni rá és tisztelni, mert az én Uram tekint rám az ő szemein keresztül.” Érdekes adalék, hogy Maggie ma­mát életművéért tavaly az egyiptomi szociális minisztérium kitüntette a „példamutató anyának” járó érem­mel, amelyet évente osztanak ki. Az elismerés jelentősége óriási, mert jelzi, hogy a hivatalos muszlim kor­mányzat is értékeli egy keresztény asszony munkásságát és hitét, aki rá­adásul „százezer gyermek anyjának” tartja magát.- Maggie mamának viszont van két vér szerinti gyermeke is.- Igen, van egy lánya, Ann és egy fia, Amir. Maggie Gobran szellemisé­gének, különleges személyiségének is köszönhetően a fia életében is hason­ló fordulat következett be. Amir is a legjobb egyetemeken tanult közgaz­daságtant, és nagyon jó állásban he­lyezkedett el. Két éve azonban, mivel a lelki kielégülést ő sem találta meg si­keres világi karrierjében, londoni bankmenedzserként, a Sínai-félsziget egyik kopt kolostorába vonult elmél­kedni. Három ott töltött hónap és in­tenzív bibliaolvasás, számtalan beszél­getés és imameditáció után döntött úgy, hogy bevonul szerzetesnek. Édes­anyja soha nem erőltette rá a vallást és Krisztus követését, de kisugárzásá­nak, szelídségének kétségkívül nagy szerepe volt fiának döntésében.- Miben látja a könyv és Maggie Gobran életművének üzenetét?- kz üzenet többrétegű. Van dia­­kóniai üzenete, nevezetesen, hogy minden szónál ékesebb és meggyő­zőbb a tett. Az építkező, a cselekvő szeretet olyan keresztyén életmintát mutat fel, amely a szeretet hatalmát és erejét példázza napjainkban. Interkulturális ésfelekezetközi jelen­tőséget is hordoz: a muszlim környe­zetben és kultúrában felmutatni a keresztény örökséget a rivalizálás rossz íze nélkül. Láttatni a cselekvő szeretet eredményeit. Az iskolák, óvodák muszlim gyerekeket is befo­gadnak, nem kizárólag a kopt keresz­tényeknek épültek. A könyv túlemel az előítéleteken és a felekezeti, vallá­si elfogultságon. Az ima fontossága, az orációs élet korszerűsége a következő érték. A könyvben több helyen olvasható, hogy nem volt döntés, amelyet ne előzött volna meg ima. Maggie mama semmit sem tett, amíg belülről nem érezte, hogy Isten rábólintott a dönté­sére. A gyermekeket is megtanította imádkozni, és munkatársainak száza­ival heti rendszerességgel jön össze ige­tanulmányozásra és imádkozásra. Szociológiai jelentősége is van a könyvnek, mert leplezetlenül feltárja a nyomortelep világát és a benne léte­ző különös ellenkultúrát, amely a fel­emelt gyerekek és szüleik hálájáról szól. Bepillantást nyújt továbbá az „arab ta­vasz!’ ellentmondásaiba és az önzetlen­ség - olykor az egyiptomi elit részéről is megmutatkozó - kultúrájába. Erre mutatott példát az ország főépítésze is, aki a szeméttelepekre ingyen megter­vezte az egyszerű, lakható, a fertőzé­seket csökkentő könnyűszerkezetes házacskákat - Maggie mama szeretet­­műve iránti tiszteletből. Ennek a szeretetműnek és a könyv­nek azonban talán a pedagógiai jelen­tősége a legfontosabb. Felfedezteti az olvasóval, milyen veleszületett, is­tenadta nagylelkűség, önzetlenség lakozik a nyomornegyedek gyermeke­iben. Minden hazai egyházi s nem egyházi iskolában ajánlott olvasmány­ként lehet(ne) szólni a könyvről, tanul­hatnának belőle a pazarló jólétbe, önzésbe feledkező, szeretethiánytól vergődő hazai generációk. ■ Walkó Ádám * A stuttgarti Evangéliumi Sajtószolgálat szerkesztője, az evangélikus Judith Kubitscheck iszlámkutató és Ju­dith Kühl szabadfoglalkozású újságíró 2014-ben fél évet töltött a kairói Mokattam szeméttelepen. A keresz­tény szemétgyűjtők életét, illetőleg Maggie Gobran és az általa alapított Stephen’s Children Szeretetszol­gálat munkáját tanulmányozták. Tapasztalataikat könyvbe foglalták, amely Németországban az év elején jelent meg. A könyv magyar fordítása rendkívül gyorsan elkészült, és az Immánuel Alapítvány Kiadója má­jusban meg is jelentette. Az Alexandra könyváruház eladási listáján - vallás kategóriában - jelenleg a leg­­- keresettebb kiadványok között van. Lapunk a könyv fordítójával, dr. Békefy Lajos nyugalmazott reformá­tus lelkésszel, a Presbiter című lap főszerkesztőjével beszélgetett a kivételes asszonyról és életművéről. Az egyiptomi fővárosban nincs hi­vatalos szemétszállító szolgálat. A több mint tízmillió kairói szemetét kopt keresztények gyűjtik össze és szállítják el szamaras kordékon, s ugyancsak ők dolgozzák fel a haszno­sítható hulladékot. Zabbalinoknak nevezik őket. Mintegy hetvenezer ember él ebből a nyomorúságos üz­letből, amely továbbra is a nyomorban tartja őket. A muszlimok nem vállal­ják ezt a munkát, ez a keresztények „stigmája” Mama Maggie története is Mokattamban indult 1989-ben, ami­re a hírek alapján én is rákaptam...- Maggie Gobran akkor még infor­matikát tanított a kairói amerikai egyetemen. Milyen változás követke­zett be akkor az életében?- A Gobran család tehetős, a kopt keresztény egyház iránt elkötelezett dzserként a Siemens és a BMW cég egyiptomi kirendeltségén, professzo­ri állást kapott az egyetemen, a kairói felső tízezerhez tartozott. A feltűnő szépségű szőke nőben viszont végig bujkált egy hiányérzet: nem érezte ki­elégítőnek az életét. A kopt egyházban a gyülekezetek diakóniai szolgálatot is végeznek, és egy ízben Maggie-t elhívták a mokat­­tami nyomornegyedbe karácsonyi ajándékosztásra. (A kopt karácsony ja­nuár 7-re esik. - A szerk.) Később csat­lakozott ahhoz a fiatal orvoshoz, dr. Adelhez, aki a szeméttelep lakóit látta el. Maggie-t mélyen megrendí­tette a gyerekek kiszolgáltatottsága, az elviselhetetlen bűzben, mocsokban, patkányok között töltött élete. A látot­tak nem hagyták nyugodni. Eszébe ju­tott Teréz anya szolgálata és az ige, ván: „Neki nagyobb szüksége van rá, mert még sosem volt cipője, és ő ha­tunkért járja a szeméttelepet.” Maggie elképedt a kislány önzetlenségén. Akkor tapasztalta meg először, hogy a mélyszegénységben élők is milyen nagylelkűek tudnak lenni.- Alkalmankénti adományokkal azonban nem lehet érdemi változást elérni egy nyomornegyed gyermekei­nek életében.- Ezzel Maggie is tisztában volt. Óvodákat, iskolákat kell a gyere­keknek biztosítani, ahol az alapvető higiéniai ismereteket, a közösségi vi­selkedést, az írást és az olvasást el­sajátíthatják. A szakképzés is kulcs­­fontosságú, hogy a nyomorból ki tudjanak törni, hogy a „zabbalin­­sors” ne termelődjön újra. Az első óvodát 1993-ban adták át. A musz­- Angyal szállt le Kairóra - ezzel a címmel készített exkluzív interjút Maggie Gobrannel az Evangélikus Élet számára, az írás 2014. február 23-i lapszámunkban jelent meg. Ho­gyan ismerkedett meg a „kairói Teréz anya” történetével?- A nemzetközi hírekben keresgél­ve bukkantam rá a kopt Mama Mag­gie történetére valamikor 2010-ben, amikor még a Magyarországi Refor­mátus Egyház honlapjánál hírszer­kesztő voltam. A hír szerint öt ame­rikai szenátor lobbizott a jelölőbizott­ságnál, hogy Maggie Gobran megkap­ja a Nobel-békedíjat. Tudomásom szerint ötször jelölték már e díjra. Még nem kapta meg, de ez semmit nem von le személyiségének értékéből. Kutatásom során aztán megismer­kedtem az általa alapított Stephen’s Children - Szent István Gyermekei - Szeretetszolgálattal, amely akkor már nagyon széles körű jótékonysági há­lózatot épített ki Kairóban, illetve Felső-Egyiptomban. Mára mintegy kilencvenöt keresztény szellemiségű óvodát, iskolát - ebből nyolcvanban ambuláns klinika is található -, öt szakmunkásképző központot, vala­mint látogatószolgálatokat, táborok és családközpontok projektjeit működ­teti ez a több mint ezerötszáz munka­társsal dolgozó szervezet. Ezek több­sége a Kairó délkeleti részén elterülő szeméttelepen, a Mokattam nevű hí­res-hírhedt szegénynegyedben tevé­kenykedik. orvosdinasztia. Maggie-re nagy hatás­sal volt édesapja, George, aki a szegé­nyeket rendelési időn kívül is mindig - ingyenesen - ellátta, illetve a nagy­nénje, Mathilda - Tedda néni -, aki­től a kopt spiritualitást, az imádkozást, a napi bibliaolvasást vette át. Maggie kitűnő eredménnyel végezte tanulmá­nyait, sportolt, irigylésre méltó karri­ert futott be: dolgozott vezető mene­mely szerint Jézus „gazdag lévén sze­génnyé lett értetek, hogy ti az ő szegény­sége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). Visszament a szeméttelepre. Út­közben találkozott egy faszénárusító kislánnyal és édesanyjával. A kislány mezítláb volt, noha olyankor ott is meglehetősen hideg van. Maggie ci­pőt akart neki vásárolni, de a lány in­kább édesanyjának kért cipőt, mond­

Next

/
Thumbnails
Contents