Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-09-06 / 36. szám

Evangélikus Élet

élő víz

2015. szeptember 6. » 11

HB

„Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3)

Mondhatjuk a fordítottját is: ha megtértek, és olyanok lesztek, mint a kisgyermekek... Itt egy isteni föltételről van szó: ha. Egy Istenünktől való ígéretről: ha megtértek, és olyanok lesztek..., akkor bementek Isten országába. És mivel az Úr szava mindig igaz, ez azt jelenti, hogy belekapaszkodhatsz a szavába: ha eleget teszel a föltételnek, akkor biztos a felelet. Sok ilyen ige van:„...ha valaki... megnyitja az ajtót, bemegyek..” (Jel 3,20; újonnan revideált Károli-ford. - ÚK) „Ha megváltjuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa..” (íjn 1,9; ÚK)

De itt a nemről is szó van. Arról, hogy ha nem engedsz az Úr hívásának, és nem adod az ő gyógyító és

A hónap igéje

formáló kezébe bűnbánattal az életedet. Arról, hogy ha nem leszel olyan, mint egy kisgyermek. Akkor nagy baj van. Mert sokan reménykednek a földi életben Krisztusban, de nem tudnak hinni a föltámadásban és az örök életben. Pál apostol szerint minden embernél nyomorultabb, aki így él, mert számára csak ámítás a hit. A végén kiderül, hogy hamis úton járt. És sokan csak a földi életükhöz kérik Isten segítségét. A dicsőítés, szent ámulat, bűnbánat, lelki öröm sehol sincs ott az életükben.

Bárcsak észrevennék, hogy van tovább, és a „ha” nyomán van felelet az Úrtól! Új perspektíva nyílik a hívő előtt, kitágul a világ, az érdeklődési kör, a szolgálat egészen az örökkévalóságig. „...tágas térre állítottad lábamat” (Zsolt 31,9b) Hát nem szép így élni? Amikor már nem a magam igazáért, a visszafizetésért vagy csak a mindennapi kenyérért, csupa magamnak valóért küzdők.

Nézzük most, mi is igénk két föltétele. Az egyik a megtérés. Sokszor vádolják azokat, akik a megtérésükről bizonyságot tesznek. Azt mondják: nagyképű vagy, nem a te munkád a hitre jutás, hanem Istené. így van. De a megtérés szó pont ezt fejezi ki: Isten magához térített, magához hívott, magához fordított - és én odafordultam. Ennyit tudtam tenni, de azt megtettem. A megtérés tehát azt jelenti, hogy megbánom az elrontott múltamat, amellyel az Úr Jézusnak sok szenvedést okoztam a kereszten („Kezedbe, lábadba / a szöget én vertem,

/ Véred minden cseppje / égeti a lelkem”); aztán másodszor, hogy kezébe adom az életemet, hogy tisztítson meg, és tegyen új emberré; végül pedig, hogy a jövőmet is neki szánom, hogy legyen ő az igazi vezetője. Ebben benne van a múlt, a jelen és a jövő: ő elhívott - én az övé lettem.

Nézzük Luther 95 tételének az első pontját: „Isten azt akarja, hogy a hívő ember egész élete megtérés legyen.” Ezt némelyek rosszul értelmezik, és azt mondják, hogy tehát nincs szükség egy döntő megtérésre, csak naponkénti megtérésre van szükség. Pedig a naponkénti megtérés is az elsővel kezdődik. És ha az első lépcsőfokot kihagyjuk, baj van. Ezt a mondatot Paulik János, Zábrák Dénes és Zsigmondy Árpád így fordítja: „A keresztyén ember egész élete bűnbánatra térés kell, hogy legyen.” így már világosabban érthetjük, miről is van szó - hiszen Luther a 95 tételben a bűnbocsánat kérdéséről értekezik.

A másik föltétel: legyetek olyanok, mint a kisgyermek. Ezt is sokan félreértik. Ne olyan együgyűek, olyan gyámoltalanok, olyan kijátszhatók, olyan keveset tudók legyünk! Itt másról van szó. Arról, hogy a helyes dolgokban legyünk olyanok, mint a kisgyermekek.

A kisgyermek tud bízni a szüleiben, hogy mellette vannak mindig, és amikor szükség van rá, segíteni és oltalmazni fogják. - Bízó kapcsolatban vagy-e Istennel, hogy bármi történjék is, ő megsegít? Vagy igéjét is kétségbe vonod?

Bízz Jézusban, őérte bejuthatsz Isten országába!

■ Széll Bulcsú

Meditáció a csendről

HETI ÚTRAVALÓ

Az óbudai Hajógyári-szigeten tombol a nemzetközi ifjúság. Hatalmas üdvrivalgás, állandóan mért zaj szint, mert a környék lakossága nehezen viseli a többezres tömeg harsány ünneplését. A kívülállók fülsiketítőnek tartják, a bent szórakozók természetes adottságként élik meg a modern zenét kísérő hangerőt.

S közben olvasom egyik napilapunkban, hogy természettudósok megállapítása szerint a halak nem kedvelik a bizonyos decibelszint feletti zenét, sőt egyáltalán magát a zajt. Ártalmas a fejlődésükre. Ha elfogadjuk ezt a megállapítást, joggal kérdezhetjük: ha a zaj ártalmas a halaknak, vajon az embernek nincs kárára?

Egyik hetven feletti kedves ismerősöm önkéntes hallásvizsgálaton esett át. Örömmel újságolta, hogy a mérést végző asszisztens megdicsérte: a hallása jobb, mint sok húszévesé. Ők ugyanis mesterségesen rontják hallóképességüket, és fölöslegesen terhelik magas decibelszinten hallgatott zenével. Ez csak a hallókészülékeket gyártó üzemeknek hoz magasabb hasznot - mondta a vizsgálatot végző szakember.

Lehet, hogy igaza van a költő Ladányi Mihálynak? „Nagy a ricsaj hússzagú rezervátumaidban, huszadik század, / az esték meghitt csendjében csak az öregek és a költők üldögélnek.”

Az emberi érintkezés egyik legfontosabb feltétele, hogy meg tudjuk hallani a másik kérését, véleményét a szó kettős értelmében is. Képesek legyünk a hangrezgéseken keresztül meghallani s aztán felfogni, amit a társunk mond. Ha ez valamilyen ok miatt lehetetlenné válik, megszűnik számunkra a világ, s a másik ember is. Marad a kínos írásbeli érintkezés és a lassú gondolatcsere.

E néhány soros okfejtésből is kiderül, mennyire fontos érzékszervünk a fül. Sokkal jobban kellene vigyáznunk rá.

Ha a csendről gondolkozunk, akkor természetesen ennél sokkal többre is szabad emlékeztetni magunkat. A Bibliában is olvasunk a csendről. Többszörös értelemben is.

A csend zajmentes helyzetet tételez fel. Minden és mindenki néma marad (ApCsel 15,12; 21,40; Jel 8,1).

Isten magára is csendet tud parancsolni, de csendet tud teremteni mennyen és földön (Zsolt 107,29). „Megnyugodott, békés az egészföld.. (Ézs 14,7)

Talán legelőbb a viharzó tenger lecsendesítése jut eszünkbe (Mt 8,26). De tudunk a hullámzó indulatok, a viharzó kedélyállapot lecsendesítéséről is (ApCsel 19,35).

Isten sokszor semmi mást nem vár az embertől, csupán azt, hogy legyen csendben (2MÓZ 14,14). Zsolt 37,7; 46,11 és 62,2.6 szerint az ember igazi csendje az Istenben való feltétlen bizalomban valósul meg.

A „csendes életet élni” kifejezés pedig a becsületes, tisztességes életfolytatásra való biztatást tartalmazza (iThessz 4,11; íTim 2,2).

A Biblia tud még arról a különleges csendről is, amikor az Isten hallgat. Ekkor megszakad az Isten és ember közti párbeszéd. Ez a legfájdalmasabb helyzet, amelybe az ember belekerülhet (Jób 30,20; Ézs 64,11).

De milyen örömteli, ha szól hozzánk! Illés, Isten lánglelkű prófétája Jezábel pogány királyné haragja elől éjszakára egy barlangba költözik, s aztán reggel keresi a Seregek Urát. Először az erős szélben vélte fölfedezni, amely sziklákat tördel. De az Úr nem volt ott a szélben. Aztán a földrengés következett, de az Úr nem volt jelen a földrengésben, sem az azt követő tűzben. De megszólalt a tűz után, szelíd és halk hangon. Illés eltakarta arcát, és így figyelt a szelíd és halk hangra, amely új király felkenésére küldte (íKir 19,9-18).

Isten ma is szól halk és szelíd hangon templomok csendjében, erdők mélyén, meghitt tisztásokon, hegyek ormán, ahol kitágul a panoráma, hogy észrevegyük keresését, felfedezzük útbaigazító, küldő szavát. Olykor életünk váratlan sorsfordító eseményeiben kiált ránk.

Csend. Akkor értékeljük, ha előtte hangos, olykor alig elviselhető zaj elszenvedői voltunk. Akkor értékeljük, ha a tomboló vihar lecsendesedik, a villámok elülnek, a szél eláll, a természet s a természetünk megnyugszik. Akkor értékeljük, ha az érzelmi viharok körülöttünk megszűnnek, változó kedélyállapotunk újra harmóniára talál.

Keressük a csendet, keressük a csendben megszólító Urat, s bizonnyal megajándékoz minket - talán leginkább önmagával, mint egykor Illést: „Keljföl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!” (íKir 19,8)

■ D. SzebikImre

„Áldjad, lelkem, az Urat, és nefeledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli és heti igéi hirdetik: a Szentlélek elevenít meg.

Csak akiben hit által már lakozást vett az Atya-Fiú Lelke, az tud Dáviddal együtt énekelni heti igénk szavaival Isten irgalmáról. Becsengettek Jézus iskolájában is, s e tanévben az imádat és a hálaadás a fő tantárgyunk. „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsolt 118,1; LK) „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (GyLK 728) Isten szeretete mindörökké az istenfélőkkel van (lásd Zsolt 103,17); így ők egész életükkel az Urat magasztalják, dicsőítik, imádják „csak” azért, mert ő Isten, s hálát adnak minden áldásáért. így tett egy samáriai leprás, kit Jézus meggyógyított: „...visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. (...) És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged’.’ (Lk 17,15-16.19) Pál üzeni, hogy akik Krisztusban vannak, Lélek szerint járnak: „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (...) Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is..!’ (Róm 8,14.17) Luther erről így vall: „Akiben Krisztus-hit van, annak szívében a Szentlélek vigasztalást és erős gyermeki bizodalmát teremt. S éppen ez az a Lélek, ki arról biztosít, hogy Isten gyermekei vagyunk, s szívünket szívbeli könyörgésre készteti.” Pál kér (lásd íTim 2,1), és hálát ad Timóteus őszinte hitéért: „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit... Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!’ (2Tim 1,5.7) Ez a meggyógyított vak bizonyságtétele: „Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni’.’ Kiközösítése után Jézus „találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? (...) Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt!’ (Jn 9,33.35-38) Pál megírja Filemonnak, hogy imádkozik érte: „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek..., mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről...” (Filem 4-5) S visszaküldi a megtért, hasznossá lett rabszolgát. A templomépítésre szánt önkéntes adományok számbavételekor Dávid hálaimájában mondta: „Áldott vagy te, Uram..., öröktől fogva mindörökké! (...) Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet!’ (iKrón 29,10.13) Halála előtt az Úr Jézus új parancsolatot adott mindenkori követőinek: „...ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Pál hálát ad, s állhatatosságra buzdít minket is, „akiket szeret az Úr (...), hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében’.’ (2Thessz 2,13-14) És ez lehet a te önként vállalt, soha véget nem érő „házi feladatod”, küldetésed is: „Boldog vagyok, / Hogy én őt zenghetem, / Hálát adok neki, / Áldom nevét (...)/ Ott választottak seregével / Dicsérem őt.” (EÉ 62,5) A most tizenharmadik évfolyamát elkezdő Heti útravaló küldetése is változatlan; hirdesse: Solus Christus! A hal jelképpel is ezt teszi: Jézus Krisztus, Isten Fia Megváltó.

■ Garai András

IX0YC

Gyorsabban szeretnél menni - vagy messzebbre szeretnél jutni?

Nemrég a Kegyes hazugság (The Good Lie) című remek filmet láttam. Szudáni menekültek kis csoportjának igaz történetén alapul, akik a hazájukban kialakult elnyomás miatt elmenekültek, és végül a Missouri állambeli Kansas Cityben leltek új otthonra. A film végén egy afrikai közmondás jelenik meg, mely összefoglalja hihetetlen vándorlásukat: „Ha gyorsan akartok haladni, menjetek egyedül. Ha messzire akartok jutni, menjetek együtt."

Két mondat - tele bölcsességgel és igazsággal. Amikor olvastam, első gondolatom az olimpia volt. Egyéni futóversenyeknél a futók egyetlen célja, hogy elsőként érjenek a célba. Viszont váltóban vagy maratonoknál,

ahol a résztvevők csapatokban futnak, a kölcsönös támogatás elengedhetetlen. Egy hosszú táv teljesítéséhez szerencsésebbnek tűnik együtt futni, mint egyedül.

Amikor egy újság szerkesztője voltam, rendszerint egyedül írtam a cikkeket. Viszont amikor a magazin arculatát kellett megtervezni, egy tehetséges csapat dolgozott együtt, és a csapattagok kreativitása összeadódott. A végeredmény fantasztikus volt: az egész mindig több volt a részek összegénél.

Az üzleti világban gyakran hallunk vállalkozókról, akik nagy célokat tűztek maguk elé. Egy ideig bizonyára jól megy nekik, gyorsan törnek előre, közben pedig függetlenek maradnak. Ám hogy álmaikat igazán valóra válthassák, ahhoz még a legnagyobb újítóknak is szükségük van segítségre - legyen szó akár számítógépes technikáról, gyártásfejlesztésről vagy ruhatervezésről...

Jó pár éve Frank Sinatra énekelte egyik slágerének refrénjében: „A magam útját jártam.” Ám Sinatra sikeréhez még idősebb korában is rengeteg emberre volt szükség: zenészekre, zeneszerzőkre, háttérénekesekre, adminisztratív stábra, újságírókra és másokra, akik hozzájárultak hatvan éven át töretlen karrierjéhez.

Az üzleti életben gyakran szóba kerül a „ranglétra” megmászása. Két érdekesség ezzel a „létrával" kapcsolatban. Egyrészt, ahogy mászol, gyakran keresztezed az útját azoknak, akik már elértek olyan magasra, amilyen magasra csak tudtak, és most épp a lefelé vezető úton vannak. Másrészt, ha a létra túl magas, szükséged van valakire, aki tartja neked, hogy le ne ess. A létrát nem tudod egyedül megmászni.

A Bibliában is találhatók példák olyan emberekre, akik elég bölcsek voltak ahhoz, hogy együtt messzire menjenek. Mózes és Józsué, Illés és Elizeus, Jézus és a tanítványai, Barnabás és Pál, Pál és Timóteus. Szintén találunk példát olyan emberekre, akik egyedül és gyorsan próbáltak haladni, majd életük vége felé elbuktak: Dávid király és fia, Salamon király a legjelentősebbek.

Néhány idevágó bibliai alapelv.

Kihozhatjuk egymásból a legjobbat. Egy közös cél elérésében segíthetünk egymásnak hatékonyabbá válni. Még a konfliktusok is értékesek lehetnek. „Vassalformálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. ” (Péld 27,17)

Együtt többet elérhetünk. Ahogy a vadludak is úgy tesznek meg nagy távolságokat, hogy a vezetés munkáját megosztják, az üzleti életben is a hosszú távú hatékonyság szükséges feltétele, hogy egységbe kovácsolódva egyesítsük erőinket. „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van’.’ (Préd 4,9)

■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna