Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-23 / 34-35. szám
2 -m 20x5. augusztus 23-30. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, akihez a Krisztusban nyert bizalommal szólhatunk, segíts, hogy könyörgésünket valóban a beléd vetett bizalom formálja. [Lektor:] Könyörgünk hozzád, mennyei Atyánk, azért a teremtettségért, amely egyre nehezebben szenvedi el a rajta ütött sebeket. Az időjárás felborult rendje, az egyre fogyó tiszta víz, a fullasztó levegő, a szemétdombbá váló erdők, a kipusztuló állat- és növényfajok gyógyulás után kiáltanak. Te látod, Atyánk, mérhetetlen felelőtlenségünket és cinizmusunkat, amellyel mindannyian szennyezzük világunkat, és szemléljük pusztulását. Kérünk, ébressz pont akkora felelősségérzetet mindannyiunkban, amennyi elég ahhoz, hogy saját magunk megtegyük világunkért azt, amit nekünk kell megtennünk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] A nyári időszak végén hálát adunk neked azért, hogy adtál időt és lehetőséget a kikapcsolódásra, a töltekezésre, a megújulásra. Kérünk, te segíts bennünket, hogy megújult erővel indulhassunk el az új tanévben, munkaévben. Kérünk, add, hogy a nyári élmények a te közelségedben megtartó erővé váljanak fiataljaink számára, akik egyházi, gyülekezeti táborainkban lehettek együtt. Könyörgünk azokért is, akiknek nem jutott pihenés ezen a nyáron, és azokért is, akik nem tudnak újra munkához látni, mert nincs munkahelyük. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Adj elénk feladatokat, és adj leleményességet, hogy betölthessük azt a hivatást, amelyre elhívtál bennünket. Tölts el bennünket a benned való bizalom örömével és biztonságérzetével, és segíts, hogy közösségeinkben is ezt élhessék át mindazok, akikben felébresztetted az örök öröm és az örök biztonság utáni vágyat. Kérünk, tégy mindannyiunkat az új szövetség szolgáivá, amelyet kötöttél velünk Jézus Krisztusban. Az ő nevében kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, minden félelmünket és megnyugvásunkat, minden bánatunkat és örömünket a te kezedbe helyezzük. Építsd és erősítsd bennünk mindazt, ami összeköt veled, segíts eldobni azt, ami bizalmatlanságot szül veled szemben. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, hogy életünk a te kegyelmedben elrejtett életté lehet, és mindent elkészítettél számunkra, ami az élet teljességéhez szükséges. Ezért áldunk téged, és kérünk, tarts meg mindannyiunkat a benned való bizalom örökségében Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP - 2KOR 3,4-11 Megelevenítő Lélektől megelevenedett lélekkel A VASÁRNAP IGÉJE Megelevenedő lélek. Évtizedek óta óvónő. Az összevont csoporttal is zárásig játszik: papírállatkákat hajtogat, kánikula idején pedig vízpermetező flakonnal a kezében táncol nevetgélve a kicsikkel... A buszvezető sem pályakezdő már. Csúcsforgalom idején nem ideges, sőt élményutazásra hívja a gyermekeket: „Gyertek nyugodtan előre az ablakhoz! Hárman is idefértek! Anyukák, ne aggódjanak: miután megálltunk, kivárom, hogy hátrébb lépjenek a gyerekek, s csak aztán nyitom ki az ajtót.” Kitört a vihar. Tombol a szél, ömlik az eső. Egy utcasaroknyi futással is bőrig lehet ázni. De felhúzzák az egyik bolt leeresztett rácsát: „Jöjjenek be! Szárítkozzanak meg! Várják ki itt bent az eső végét!” Hétköznapi életképek. Amikor valakinek a lelkesedése megelevenít. Mindannyian éltünk már át hasonló hétköznapi csodákat a maguk rendkívüliségében. És talán egészen rendkívülieket is a maguk hétköznapiságában. Ilyen találkozások nyomán helyreáll a megtépázott bizalom mások iránt, s magunk is lelkesek, nyitottabbak leszünk. Sajnos azt is tudjuk, milyen, amikor a betű öl: méltánytalan elutasító határozatok („a jogszabály nem ismer más lehetőséget"), fájdalmasan hosszú kórházi várólisták, igaz kritikák kíméletlen stílusban... Pedig a betű (a határozat, a lista s a kritika is) fontos. Csak lélekkel készülnének! Odafigyeléssel, a másik iránti tisztelettel... „Az igazi értelem érez, s az igazi szív gondolkodik” - mondja a teológus, orgonista, orvos Albert Schweitzer egyik prédikációjában. (Miként az óvónő, a buszvezető vagy éppen a boltos cselekedetében...) Megelevenítő Lélek. Vasárnapi igénk is betűkről, Isten törvényének betűjéről és Lélekről, az Atya és a Fiú Leikéről szól. Pál szívén viselte a korinthusi gyülekezet - e soknemzetiségű, társadalmi helyzet tekintetében is tág ölelésű, kis csoportjaiban aktív nagyvárosi közösség - sorsát, melynek több tagját ő keresztelte. Rossz híreket hall felőlük: széthúzás, ellenségeskedés támadt közöttük, s egyes tanítók az apostol tekintélyét is megkérdőjelezik. Pál levelet ír, küldöttet küld, s maga is odasiet. De a látogatás nem sikerül jól, csak olaj a tűzre: sokan elfordulnak tőle, hitelesebbnek tűnő vezetők pártjára állnak. Pál továbbutazik, majd mégiscsak jó híreket kap: a kedélyek csöndesednek, újra békességben tudnak együttműködni a korinthusi testvérek. Ekkor írja le levelében igénk sorait is övéinek. Értelmezi, magyarázza, mi történhetett, mi lehetett a gond, amelynek nem is kellett volna gondnak lennie: hogy a betű, az Isten törvényének szolgálata fontos, sőt dicsőséges e világban, de a Lélek nélkül ölni is tud. Akkor is, ha a törvény szőrszálhasogató törvényeskedés eszközévé válik - netán hatalmi érdekek mentén -, de még akkor is, ha tükörként állítjuk magunk vagy közösségünk elé, melyből hibáinkat felismerve, ám a jobbulás útját nem ismerve kétségbeesünk. De hála Istennek, hogy törvénye használatának mintegy biztosítékául Jézus Krisztust küldte s Szentjeikét. Jézust, aki életével töltötte be a törvényt, és evangéliumában félreérthetetlen mélységében és szélességében tárta elénk a Törvényalkotó szándékát; s a Szendéiket, aki által bízunk Krisztusban, és megtanulhatjuk, hogy még Isten törvényének alkalmazása is Isten Lelke szerint (mintegy a törvény szellemében) kell, hogy végbemenjen. Mert a betű az emberi értelem és hit számára hozzáférhetővé tesz a helyes élethez szükséges tanításokat, az evangélium és az azt megérteni segítő Lélek pedig e világi logikát meghaladó gazdagságával mutat utat életünk és közösségeink élete számára. így vezetnek Istenhez az ő uralmát építve már itt és most közöttünk. Jézus Krisztus - aki félreértések elkerülése végett megmondta, hogy nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt - az őt hallgatók konfliktusban megszülető kérdésére válaszul rámutató^:: nem az ember lett a szombatért, hanem a szombat az emberért! Azaz a teremtettség rendjének ünnepe (miként az ótestamentumi törvény többi passzusa) sem önmagáért van, és nem is az embertől vár valamiféle külsődleges hódolatot, mindenek felett való törvényi megfelelést, hanem az istenképű emberek és Isten kapcsolatáért van, Istennel való és egymás közötti kapcsolatuk megszentelésére szolgál. Jézus Krisztusba vetjük mi is bizalmunkat - miként Pál és az egykori korinthusi testvérek. Aki értünk - e világi életünket hol lelkesebben, hol pedig gondokba gabalyodva élő testvérekért - élt. Aki értünk - érdekeik kegyeden logikája mentén saját bűneik eltussolása céljából - őt halálra küldő emberek miatt halt meg tanulságul a bűn ártásáról; de fel is támadt, hogy felfogjuk Isten e világi gáncsoskodáson is túlmutató igenjét az ő igaz életére és tanítására. Hogy ne essünk kétségbe, s ne adjuk fel tőle kapod: hivatásunkat: életünket és Isten akaratát a törvényalkotó szándéka - ne emberi érdekeink vagy biztonságvágyunk - szerint próbáljuk megérteni, bűneinket megbánjuk, és tanítása szerint igyekezzünk élni. Akkor elcsitulnak kétségek és aggodalmak, és helyreáll a bizalom az egymásra bízottak között. Az a bizalom, amely nem omlik össze sem e világi okoskodások, sem érdekjátszmák, sem szenvedés alatt, hanem azokon túlmutat, mert általa Jézus Krisztus von magához bennünket a Lélek hétköznapi csodáival. Nála pedig örökre feloldódnak a konfliktusok, és begyógyulnak a sebek. így tanuljuk és építhetjük Krisztusba vetett bizalommal s az ő Leikével Isten országát közöttünk. ■ Balogné Vincze Katalin Imádkozzunk egy középkori ének részletével és saját szavainkkal! „Jöjj, Szentlélek Isten! (...) Jöjj, áldott vigasztalás, drága vendég lelki társ, legédesebb enyhülés:fáradságra nyugalom, hőség ellen oltalom, zokogásban könny ülés! (...) Mosd, amit a szenny belep, öntözd, ami eleped, seb fájását csillapítsd; ami dermedt, élesztgesd ami fagyos, melengesd, ami hibás igazítsd!” Áldj meg minket, áldd meg közösségünket, mert a megelevenítő és örök evangélium szolgálatát szeretnénk végezni környezetünkben! Erősíts meg minket, mert csak e megbocsátó szeretettel tudjuk egymást is hordozni és támogatni szolgálatunkban! Ámen. Krisztus Jézus, mi Megváltónk ► Énekeskönyvünk Úrvacsora fejezete Luther Márton énekeivel kezdődik. Ahogy a múlt héten ígértük: mai, összevont számunkban ezekre irányítjuk figyelmünket. A Krisztus Jézus, mi Megváltónk (EÉ 303) az úrvacsora tartalmát, jelentőségét megfogalmazó, tanító ének. - Elemzés és meditáció egyházzenész és lelkész tollából. A Jesus Christus, unser Heiland der von uns den Gotteszorn wandt (EÉ 215) mintája - legalábbis részben - a Jesus Christus, nostra salus himnusz, amely éppúgy tíz versszakos, mint Luther versének eredeti formája. A két költemény alapkaraktere mégis nagyon különböző. A himnusz az oltáriszentség dicsőítése Aquinói Tamás Lauda Sion Salvatorem szekvenciájának stílusában. Luther pedig - egy elterjedt középkori úrvacsorahimnusz kezdetéhez kapcsolódva - kifejezésre juttatta saját reformátori szemléletét az úrvacsora méltó vételének gyakorlatáról. Az ének a reformátor korai művei közé tartozik, 1524-ben jelent'meg több énekeskönyvben is. Versformája a8, a8, b7, b8 (ez a fordításokban változni fog); kupolásán építkező dór dallama valószínűleg középkori eredetű. Magyar fordítását dallammal együtt egyetlen 16. századi forrás, Gálszécsi István énekeskönyve (1536/38) tartalmazza, de annyira töredékesen, hogy ez nem lehetett alapja a hagyományozódásnak. Az Új zengedező mennyei kar (1743) - kotta nélküli - fordításában hűségesen visszaadja a lutheri vers mondanivalóját és figyelmeztetését. „Jézus Krisztus, mi Megváltónk, / Ki haragját elvedd rólunk / Atyádnak szenvedéseddel, / S a pokoltól megmentettél. // Hogy ezt el ne felejtenénk, / Akartad, hogy tested vennénk / A kevés földi kenyérben / S véred szőlőtő levében. // Aki járul ez asztalhoz, / Az lásson jól a dologhoz; / Mert ki méltatíanul mégyen, / Az életért halált vészen. (...)// Ez asztal nem használ néked, / Ha magadban van reményed.” (ÚZMK1743,282,1-3. és 8. versszak) Jó kétszáz év után mostani énekeskönyvünk adta közre újra Luther énekét, az eredeti tíz versszakból hat strófával (1-3., 5., 9-10.) és kissé szubjektív szóhasználattal. Érdemes összehasonlítani a két változatot. „Krisztus Jézus, mi Megváltónk, / Sok halálos sebből gyógyítónk, / Értünk ontott drága vért, / Megfizetett minden bűnünkért. // Hogy erről megemlékezzünk, / Testét, vérét adja ő nekünk / Kenyér és bor színében, / Hogy mivelünk eggyé így legyen. / / Ám kit ő így vendégül lát, / Vizsgálja meg mindig jól magát, / Mert méltatlan nem mehet: / Halált venne és nem életet.” (EÉ 303,1-3. versszak) Johann Sebastian Bach is felismerte Luther énekének jelentőségét, és feldolgozta nagyszabású orgonaciklusában, a Clavier-Übung III. részében, a katekizmusénekek között. Itt minden dallam két tételt kap, egyet nagy orgonára, egyet pedál nélküli hangszerre. Az első mű trió d-mollban. A két felső szólam nagy hangközöket ugró nyolcadai és nyugtalan tizenhatodai az embernek azt a félelmét tükrözhetik, amit Isten haragjától (Gottes Zorn) bűnei miatt érez; a cantus firmusként a pedálban megszólaló dallam rendíthetetlensége pedig a bűnbocsánat ajándékát jelképezi (BWV 688). A második darab fúga f-mollban; témaként az első dallamsor szolgál, amely a darab legvégén felcsendül cantus firmusként is a tenor szólamban (BWV 689). ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa „...halált venne és nem életet.” Tinédzserkorom kedvenc Luther-énekének ez a részlete érdekel a leginkább. Ezzel nem vagyok egyedül. Több gyülekezeti taggal találkoztam, akiknek szintén fejtörést okozott ez a fenyegető korálsor. A németek ki is húzták a legújabb énekeskönyvükből. Pedig a gondolat nem Luthertől, hanem egyenesen Páltól származik: „Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian’.’ (íKor 11,29-30) Mit jelent ez ma nekem, hogyan fordíthatnám le a magam és a rám bízottak számára? Tinédzserkoromban úgy képzeltem, hogy a kenyér és a bor az úrvacsora misztériumában igazságos méregpohárrá válik annak, aki álnokul megy ki az oltárhoz - valahogy úgy, mint az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című filmben. A Szent Grál után sóvárgó, gerinctelen műgyűjtő a kehelybe kortyolva pillanato-CANTATE kon belül megöregszik: halált vesz magához élet helyett. Bár elsőre nevetségesnek tűnhet ez a popkultúrából vett párhuzam, azt hiszem, sokan fordítottuk le magunknak így ezt a korálsort. Ezt erősítheti talán a Pál apostol által használt „ítélet” szó is. Ma máshogyan látom a dolgot. Hiszen életünk minden percében halált veszünk magunkhoz. Napról napra halált falatozunk, amíg végül meg nem telünk vele. Az élet után sóvárgunk, mégis kérlelhetetlenül a halálba húz minket valami örvénylő erő. Nem arról van tehát szó, hogy az úrvacsora a méltatlan vendégeket hirtelen istenítélettel sújtaná. Egyszerűen csak hatástalan marad. Észlelhetetlen. Megtapasztalhatatlan. Ó, pedig mekkora titok is rejlik ott a mélyben! Micsoda paradoxon! Hiszen mi az önmagát feladó Urat ünnepeljük, aki a halált és a keserű kínokat választotta, hogy megtörje a világ kérlelhetetlen rendjét. Aki az élet utáni sóvárgás helyett a félelmekkel szembenézést választotta, és beleúszott az örvénybe. Megbékélt, és eggyé lett a világgal és a halállal is. S „hogy erről megemlékezzünk” önmagát adja nekünk az úrvacsorában. Ez aztán a rágós üzenet. De csak így lesz megtapasztalható a misztérium. Ha a paradoxont hirdetjük benne: számomra az az Úr, aki a halálnak adta magát, hogy életet nyerjen mindnyájunknak. ■ Bence Áron
