Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-16 / 33. szám
8 2015. augusztus 16. PANORÁMA Evangélikus Élet MMÜ Tisztán és hallhatóan Egy baptista tollforgató írásaiból marosi Nagy Lajos Velencei emlék (...) Az első benyomások elementáris erővel hatottak ránk. A dózsepalota gyönyörű kőcsipkéi, a Campanile tornyának szédítő magassága, a Szent Márk-bazilika keleti kultúrát sugárzó kupolái, oszloprengetege, az ősi kövek szinte megbabonáztak minden látogató idegent. Rövid pillantást vetettünk a vízen ringatózó gondolákra, majd mindnyájan úgy határoztunk: elsőként menjünk be a bazilihallottam, amely rám kiáltott, és megakadályozta, hogy bemenjek a templomba. Olaszul nem tudok, így magyarul próbáltam védekezni: átlagos méretű a rövidnadrágom - miközben láttam, hogy másoknak sokkal hiányosabb öltözékben is sikerül átjutni az alig-alig ellenőrizhető tömegben. Közben a családom többi tagja bejutott, én viszont kívül maradtam. Elkeseredés, düh és csalódás tató kép villant elém. Egykor mindannyian egy kapuhoz érkezünk majd. Díszesebb lesz az, mint a velencei Szent Márk-templom kapuja. Bent nem Márk evangélista sírja, hanem maga az élő Jézus vár, és vele együtt a patriarchák, maga Márk is ott lesz. Vajon akkor majd lesz-e alkalmas (fehér) ruhám, hogy bejussak oda? Micsoda csalódás és fájdalom lenne az, hogy ahová törekszünk, ami minden vágyunk, oda nem nyernénk bebocsátást! Azután továbbsétáltunk a sikátor ősi kövein, és közben Marosi Nagy Lajos kötetének margójára Végig az ötztali völgyön (...) Óriási hegyek szorosában épült Sölden, a híres síparadicsom. Nem győztük csodálni a sziklameredélyeken megkapaszkodó kis hegyi házakat, amelyek faragott mintás erkélyein a dúsan burjánzó, színpompás virágok csodálatos hangulatot teremtenek. A település megszámlálhatatlan szállodája között, nem messze az Alpenland Jörgelétől, két rohanó gleccserpatak, az Achen és a Wildbach folyik egymásba, és hatalmas kövek között zúgnak végig az alpesi üdülőfalun. A hegyek mindig friss levegője, a táj szépsége valahányszor kellemes sétára bátorítja az utazót. Nekem, városi lakónak egy más világként tárult fel ez a hegyi vidék. Gyönyörködtem a tájban, a zöldellő völgyekben, a kis hegyi falucskák szépségében és tisztaságában. Tüdőmbe szippantottam a friss levegőt, és fülembe hangzott éjjel-nappal a zuhogó patak zenéje. Egy ének jutott az eszembe: „Hogyha a föld mint zsámolya ébreszt ily nagy örömet, / Értelem azt föl nem méri, a menny milyen szép lehet!” (.Énekeljünk az Úrnak!, 164) Láthattuk Söldent egy óriási felhőszakadás után is. Miután elállt az eső, egy rövid sétát tettem szállásunk körül. Gyönyörű fényben úszott a városka. A hegyek kontúrjai talán még élesebben láttatták magukat. A havas hegycsúcsok tisztán tűntek fel a friss levegőben. Ekkor pillantottuk meg először ablakunkból is a Sölden fölött magasodó Nederkogl 3100 méteres hegyes csúcsát. Alakja eszembe juttatta Svájc gyönyörű, nevezetes hegyét, a süveg alakú Matterhornt. Azon a szép alpesi reggelen egy hegyi kirándulás lehetőségét latolgattuk. Előbb a reggeli igét olvastuk, majd a Mai Ige magyarázatát. „Akkor cselekedj, amikor erre alkalom nyílik” Minden bizonnyal a kommentár szerzője nem erre gondolt, de mi megértettük belőle azt is, hogy indulnunk kell a csúcsok felé. A kötélpálya UV-szűrős, légkondicionált kabinja egyre csak emelkedett fölfelé a Gaislachkogel 3058 méteres csúcsa felé. Az ötztali völgy térképszerűen tárult fel az egyre távolodó épületeivel. A hangosan zúgó Achen patak kanyargó folyása már csak kicsiny vonalként jelezte Söldent. A 2170 méteres középállomáson egy kisebb kabinba szálltunk át, abban folytattuk az utazást. Túllépve a háromezres magasságot egy magas kősziklán álló vaskeresztet pillantottunk meg. Ez a Gaislachkogel csúcsa. Amikor kiléptünk a kabinból, bőrünket hideg szél csapta meg. A havasok látványa fenséges volt. kába, zarándokoljunk el Márk evangélista sírjához. A templom bejárata előtt kígyózó sorokban várakozott a turisták tömege. Mindenki be akart menni. Lassan azután a tér forróságot ontó kövein a templom díszes kapujához értünk. Őrök álltak a bejáratnál. Egyeseket beengedtek, másokat kitessékeltek. Rövid ruhában, kivágott, mély dekoltázzsal még a forróságban sem lehet a templomba bejutni. Ekkor egy erőszakos hangot vett erőt rajtam. Hisz itt vagyok, hosszú ideje erre készülök, a sok-sok kiadás, és most kívül maradtam. Bánatomat csak lassan enyhítette a város gyönyörű képe, a sikátorok egyedülálló hangulata, a szebbnél szebb paloták és szűk utcák látványos forgataga, családom megértő vigasztalása. A déli forróságban egy kis kávézó teraszán pihentünk, és miközben az olasz katolikusok fanatizmusán elmélkedtem, hirtelen egy távolba mu-Ne legyünk álszentek! Bizony hogy számon tartjuk éveink múlását! Ha előbb nem, legkésőbb a nyugdíjkorhatár előtti esztendőkben suhint meg mindenkit a földi lét végességének tudata. És akkortól az ember akaratlanul is nagyobb becsben tartja az évfordulókat. Keresztény hitben járva talán naponként hálát adunk ugyan Isten megtartó kegyelméért, ám az ilyen-olyan jubileumok, születésnapok bennünket is számvetésre késztetnek. Boldog ember az, aki az Úr szőlőjében végzett munkájáról is számot adhat... Marosi Nagy Lajos újságíró, szerkesztő nem születésnapja, hanem publicisztikai munkássága kezdetének ötvenedik évfordulója alkalmából válogatta kötetbe különböző, főként egyházi sajtóorgánumokban megjelent írásait. S hogy ez a válogatás „jó gyümölcsök” gyűjteménye, arról az újpesti imaházban július 17- én tartott bemutatón elhangzott méltatások is híven tanúskodtak. A Tisztán és hallhatóan címmel megjelent könyv bemutatóját - a szokatlanul forró kánikula ellenére- félszáznál többen tisztelték meg jelenlétükkel. A szóban forgó kiadvány megítélése szempontjából ez természetesen lényegtelen, ám annál beszédesebben jelzi a baptista egyházban számos tisztséget betöltött (és betöltő) szerző iránti megbecsülést. És elolvasva (vagy újraolvasva) a kötetbe került írásokat rögvest érthetővé is válik, miért e köztisztelet. Mert bár írásai többségében a szerző igyekszik szerényen háttérben tartani önmagát (bemutatkozását is egyes szám harmadik személyben írja!), összességében meglehetős pontossággal rajzolódik ki egy elkötelezett, Istennek odaszánt életút. Ezzel együtt sem önéletrajz a Baptista Kiadó gondozásában közelmúltban megjelent gyűjtemény. Az 1947-ben született Marosi Nagy Lajos nemcsak magánéletének epizódjai, hanem a történelem (elsősorban az egyháztörténet) fejezetein keresztül is az evangéliumot közvetíti- tisztán és érthetően. Az antológia legnagyobb része pedig - a műfaji változatosság ellenére - tulajdonKörbejártuk a hatalmas sziklacsúcsot. Lenéztünk a szédítő mélységbe, ahol hófoltok, egy gleccsertó, a szakadékban meredező sziklák és távolabb a kőrengeteg fölött kanyargó keskeny szerpentinek borzongató, mégis leírhatatlanul különleges látványa fogadott. Nem is csoda, ha eszembe jutott az ének, és azon vettem észre magam, hogy dúdolom is: „Mily nagy vagy te!Mily nagy vagy te!”(...) Részletek Marosi Nagy Lajos Tisztán és hallhatóan című kötetéből képpen a szó legjobb értelmében vett igehirdetés. Bár a rendkívül esztétikus küllemű kötet írásainak egyike-másika el is hangzott áhítatok, konferenciák alkalmával, az olvasó mindvégig érzi, hogy a sokoldalúan tehetséges szerző elsősorban mégis zsurnaliszta. (Aligha véletlen, hogy számos titulusa közül Marosi leggyakrabban azt említi, hogy alapító tagja a Protestáns Újságírók Szövetségének.) Ha már utaltunk a könyv erényeire, jegyezzük meg, hogy a borítóterv és az igényes tipográfiával végzett tördelés a szerző fiának, Nagy Rolandnak az „ajándéka) míg a gondos korrektori közreműködés Szommer Hajnalka érdeme. Végezetül essék szó a kötet címadó írásáról. A Tisztán és hallhatóan (Új Lant, 1995) a Biblikus gondolatok fejezetben olvasható, és a benne foglaltak méltán tekinthetők Marosi Nagy Lajos ars poeticájának. Komoly bizonyságtétel ez a tíz évvel ezelőtt íKor 1,17-18 alapján született opus, s ha most idézzük is az alapigét, a recenzensnek - a köszönet szaván túl - nem is lehet több mondandója: „Nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözölünk, Istennek ereje” ■ T. Pintér Károly egy régi éneket dúdolgattam: „Fehér, fehér, kell hófehér ruha! A Jézus vérén megmosva, hogy bejussunk oda!” A nap már lemenőben volt, amikor ismét hajóra szálltunk. Utolsó pillantásaim a parton levő árusok drága emléktárgyaira vetődtek. Arra gondoltam: ezen a nyáron Velencéből én mindennél drágább szuvenírrel, egy lelki tanulsággal távozom. A GAISLACHKOGEL CSÚCSA
