Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-05 / 27. szám

2 •« 2015- július 5. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Drága mennyei Atyánk, aki Megváltót küldtél ennek a világnak, ké­rünk, fordulj felénk, és a te szent Fia­dért hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a teremtett vi­lágért, amelyet te alkottál mindnyájunk javára. Segíts minket hűséges sáfárként élni ajándékaiddal! Ne kihasználjuk, hanem a te tetszésedre használjuk őket minden kegyelmedben megélt napban. Békességed hassa át az embe­riség szándékait, terveit! Ments meg minden embert a háború szörnyűsé­gétől szerte a világon. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Kérünk, Urunk, Istenünk, könyörülj meg egyházunkon és min­den egyházon, amelyek testvéreink az Úr Jézus Krisztusban. Ne hagyd, hogy egyházad tanítása eltérjen Szent­­lelked üzenetétől, a te jóakaratodtól és kinyilatkoztatásodtól. Kérünk, őrizd meg minden gonosztól egyházi elöljá­róinkat, hogy igaz hittel hirdessék a te mindeneket átfogó szeretetedet. Ne­ked tetsző döntéseket hozzanak, me­lyek az evangélium ügyét erősítik, és egyházunk életét újítják. Jézus Krisz­tusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk világi elöljá­róinkért. Kérünk, engedd meg, hogy a te ajándékodként tekintsék földi ha­talmukat! Add nekik bölcsességedet, hogy szolgálhassák a köz javát. Ne a hangos többség befolyásolja őket, ha­nem a te akaratodat keressék. Legyen távol tőlük az önzés, a szűkkeblűség kí­sértése, mások javára éljenek min­denkor. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekeze­tünkért. A legkisebbtől a legidősebb gyülekezeti tagunkig, kérünk, őrizz meg bennünket magadnak, hogy ben­ned gazdagodjunk és gyarapodjunk. Áldd meg a közösségünkben folyó szolgálatokat! Sokan sokféleképpen szolgálunk téged, ezért kérünk, kísér­jen ezekben a feladatokban bennünket naponta áldó kezed. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk mindazo­kért a családokért, amelyek ezekben a hetekben indulnak nyári szabadsá­gukra. Védd meg őket az úton, adj ne­kik feltöltődést és megújulást. Legyen helye és ideje a pihenésben az előtted való megállásnak, elcsendesedésnek is. Legyen a szabadság ideje az egymás­nak való örömszerzés lehetősége is. Jé­zus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg ■ minket! [Lektor:] Imádkozunk azokért is, akik elmenekültek szülőföldjükről, és idegen országokon keresztül bolyong­va keresik a boldogulás, a megnyugvás és a békesség reménységét. Adj a be­fogadóknak és a menekülőknek is bölcs döntéseket, hogy mindenkor hozzád találjunk, nálad lehessünk ott­hon! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk! Tarts meg minket kegyelmedben, hogy igéd igazsága vezessen életutunkon. Engedd meg, hogy a te szavadban bízva nevelhessük gyermekeinket és unokáinkat. Adj ki­tartó hitet és hűséget, hogy megbecsül­hessük szüleinket, és segíthessünk idős nagyszüleinknek. Ebben erősíts meg mindnyájunkat a te országod teljességre jutásáig, amelyet elkészítet­tél a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen!, SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP - 1MÓZ 12,1-4A A hit embere Konfirmandusainkkal minden évben együtt táborozunk a vizsga előtt, hogy közösen készüljünk az ünnepre. Ennek a felkészülésnek szerves része az úgy­nevezett láthatatlan színház. A konfir­mandusnak bekötött szemmel kell végigmennie Jézus szenvedésének stá­cióin. Miközben hallja a bibliai törté­netet és a különféle zajokat, kitapogat­ja az eszközöket, amelyek az adott ese­ményhez kötődnek, valaki kézen fog­va vezeti egyik helyről a másikra. Tel­jesen rá kell bíznia magát a kísérőjére, ezért ez egyben bizalompróba is. Az előadás, az élmény nem a szemen ke­resztül, hanem egyéb érzékszervei út­ján születik meg benne. A szó ereje. „Menj el földedről... arra a földre, amelyet mutatok neked!” így és nem egy látomással vagy csodás ese­ménnyel, különleges istenélménnyel kezdődik az a nagyszerű történet, amely három világvallás számára is ki­emelkedően fontos. A hangzó szó ereje, a megszólító ige, amely ugyan­akkor ígéretekhez köti magát, teremti meg a hitet és az engedelmességet Áb­rahámban. Mind a zsidóság, mind a keresztyén­­ség és kettejük ötvözeteként, de mégis más értelemben az iszlám vallás számá­ra is kulcsfontosságú Ábrahám szemé­lye. Ő az az ember, aki nem látta és nem ismerte korábban az élő Istent. Semmi­féle csoda, égi jel nem előzte meg a hoz­zá szóló parancsot. Mégis hittel enge­delmeskedik a szónak, elindul az isme­retlenbe, rábízva az életét arra a kézre, amely neki jó jövőt ígér. így lesz ő a hit embere. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy in­duljon el arra a helyre, amelyet örök­ségül fog kapni. És elindult, nem tud­va, hova megy” (Zsid 11,8) Amikor Ábrahám életére figye­lünk, jogos a felénk irányuló kérdés: va­jon mi meghalljuk-e a nekünk hang­zó isteni szót, hívást? Engedjük-e, hogy hallótávolságba kerüljünk Isten igéjéhez? Friss élményem: nívós zenei alkalom zajlik gyülekezetünkben, híres elő­adóművészek Bach-muzsikát játsza­nak. A belépés ingyenes, a műsor fe­lénél igehirdetés hangzik el. A teli templomban az első padokból látvá­nyosan állnak fel emberek, amikor a lelkész megjelenik a szószéken. Nem, ők esélyt sem akarnak adni a Szentié­leknek, hogy hangjával elérje őket. Szinte menekülnek az ige elől. Való igaz, olyan világban élünk, ahol a körülöttünk és bennünk lévő lár­ma könnyen elnyomja, meghallha­­tatlanná teszi a teremtő igét, amelynek pedig volna hatalma új irányt adni éle­tünknek. Akadálymentessé kell először ten­ni az utat Isten szava számára, hogy egyáltalán eljusson hozzánk küldő parancsa. Érdemes elgondolkodnunk: mennyire fontos nekünk Isten üzene­te? Őseink sok kilométert is képesek voltak megtenni egyik faluból a másik­ba vasárnaponként, hogy eljussanak a templomba. Tudták, hogy a hallott ige, az evangélium tartja meg hitüket. Ma elkényelmesedtünk, nehezen mozdu­lunk, nehezen lépünk ki saját komfort­zónánkból, nem akarjuk feladni meg­szokott életünket. A hit emberének bá­torsága hiányzik belőlünk. De ho­gyan lehetünk mi is a hit emberévé? Az ígéret ereje. Ábrahám hallja a szót, és rácsodálkozik a hozzá kap­csolódó ígéretekre. Gazdagon árad a gyermektelen, idősödő ember fe­lé a jövő, mégpedig egy fantasztikus jövő víziója: „Nagy néppé teszlek, naggyá teszem nevedet, és megálda­lak, és áldás leszel. Megáldom a té­ged áldókat... Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (2-3. vers) Az, aki megszólítja, és kimozdítja megcsontosodott életkörülményei közül, a szeretet hangján szól, és re­ménnyel ajándékozza meg. Azon az úton, amelyre az Úr indítja, közös­ség, család, nagyság, méltóság, áldás és a messze jövőbe elható, a világ minden népére kiterjedő áldásfo­lyam vár rá. Mi, mai bibliaolvasók tudjuk, hogy Isten megtartotta szavát, mindez be­teljesedett. Ha minden ígéret nem is Ábrahám életében, de utódai és főleg Jézus Krisztus életében valóban kiáradt az isteni szeretet és áldás folyama minden nemzet felé. Áldottnak lenni azt jelenti: Isten je­lenlétében élni, neki engedelmesked­ni. Az a bizalom teszi ezt lehetővé, amely nem kételkedik Isten szavá­ban. Ez nem azonos a vakhittel, amely gondolkodás nélkül cselekszik. Ennek a bizalomnak az alapja a kapcsolat, amely Isten ígéreteire épít. A Bibliában gyakran megfigyelhet­jük ezt a kettősséget: Isten megszó­lít valakit, feladatot bíz rá, és megígé­ri segítségét, jelenlétét, erejét a kül­detés végrehajtásához. Gondoljunk csak Mózesre, Illésre vagy a feltámadt Jézus missziói parancsára. Az ígére­tekben Isten gondoskodó szeretete és akarata jelenik meg életünkben. Amikor Isten igéje megérint, és új út­ra hív, nem teszi ezt üres kézzel. Tart­ja magát ígéreteihez, amelyeket Jézus Krisztusban töltött be: „Mert vala­hány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is..” (2Kor 1,20) A VASÁRNAP IGÉJE A hit nem más, mint igent mon­dás erre a szeretetre, isteni tervre hét­köznapjainkban. Hinni tehát nem azt jelenti elsősorban, hogy elhiszem az egyház tanítását, vagy hiszem, hogy van Isten, hanem sokkal többet jelent ennél. Bizalmammal ajándékozom meg azt az Istent, aki Jézus Krisztus­ban bizonyította, mennyire szeret en­gem. Ez a mennyire Jézus halálába ke­rült, ahogy Jn 3,16 mondja. Az engedelmesség ereje. Gyülekeze­tünkben szállóigévé vált Kékén András lelkész egyik mondata: Isten nem az al­kalmasakat választja, hanem az enge­delmeseket. Micsoda vigasztalás van ebben a mondatban! Gyakran érezzük magunkat gyengének, erőtlennek, ránk tör bűneink súlya, rossz döntése­ink következménye. Amikor Isten megszólít, feladatot bíz ránk, nem azt nézi: mi vagyunk-e rá a legalkalma­sabbak? Egyetlen dolog érdekli: enge­delmeskedünk-e, vagy sem? Ismerjük a bibliai példákat töré­keny, bűnös emberekről, akik vétke­ik ellenére bekerültek Isten tervébe, mert megalázkodtak, és engedel­meskedtek a hívó szónak. Amíg arra várunk, hogy elérjük a tökéletességet, elszalasztjuk az alkalmat a szolgálat­ra. A hit embere ebben a kérdésben is bízik Urában. Nem bírálja felül Is­ten döntését. Ha ő küld, menni kell. így tesz Ábrahám: nem érvel, nem ke­res kibúvókat, mert tudja, a Minden­hatóval áll szemben. Hogyan lehetünk a hit emberévé? Ha Isten igéjét hallgatva, engedelmes szívvel elindulunk vele az ismereden felé. Ott is az ő keze tart meg. ■ Gerőüné dr. Brebovszky Éva „íme, látom az eget megnyílva és az Emberfiát” ► Új hónap - új téma. Ahogy ígértük, a nyári időszakban két olyan mű­vet mutatunk be, amelynek címszereplője jelentős bibliai személyi­ség: az Ószövetségből Illés próféta, az Újszövetségből pedig Pál apos­tol. Júliusban - az Elias után - Felix Mendelssohn Bartholdy korai mű­ve, a Paulus áll előttünk; ma az első rész első felét ismerhetjük meg. 1833-ban Mendelssohn nagyszabású oratórium írására kapott felkérést. A zeneszerző Julius Schubring lelkész segítségével a Biblia szövegéből - fő­ként az Apostolok cselekedeteiből - és korálversekből állította össze a libret­tót. A düsseldorfi ősbemutatón, 1836 májusában Mendelssohn szokatlanul nagy létszámú előadói gárdát vezé­nyelt: az 536 zenészből 364 kóruséne­kes volt. Mendelssohn művein egyértelmű­en érződik a barokk példaképek köve­tése: a Paulusban leginkább J. S. Bach passióinak tételtípusaira ismerhetünk. A cselekmény recitativókban szólal meg, felosztva a szoprán- és a tenor­szólista között. Ezt szemlélődő áriák, változatos karakterű kórustételek és korálok egészítik ki. „Harsány szó kiált az éjbe” - Men­delssohn első oratóriumának élén Philipp Nicolai ismert korálja (EÉ 493) áll mottóként. Az ének első versszaka az okos és a balga szüzek történetéhez kapcsolódik (Mt 25,1- 13), akiknek készen kell állniuk a Vőlegény, vagyis az Úr fogadására. A Paulusban ez a dallam Pál hitének ébredését, Krisztus-üldözőből apos­tollá válását szimbolizálja; annak az apostolnak az ébredését, aki elvitte a világnak a kereszténység örömhí­rét. Mendelssohn ünnepélyes nyi­tányban idézi a koráit, amely így nem csupán a drámai cselekmény ki­indulópontja, hanem az egész orató­rium összefoglalása. (Szimfonikus keretben, fúgaszerű feldolgozásban szólal meg a dallam, hasonló módon, mint az Erős vár a mi Istenünk a Re­formáció szimfóniában.) A kórus fohászkodása indítja a mű első részét: „Urunk, te vagy az Is­ten, aki a földet és a tengert teremtet­te. A pogányok fellázadnak ellened és Krisztus ellen. Urunk, lásd meg fenye­getésüket, és add meg szolgáidnak, hogy teljes örömmel hirdessék a te igédet.” Ezt folytatja Nikolaus Decius Glória-parafrázisa, A menny Urá­nak tisztelet (EÉ 43,1). A recitativók főleg ApCsel 6-7 alapján mondják el a felkavaró első tör­ténetet (amelyben még nem Pál a fő­szereplő): István vértanú megkövezé­­sét. „A hívők egész gyülekezete pedig szí­vében és lelkében egy volt. (...) István pe­dig - kegyelemmel és erővel telve - nagy csodákat és jeleket tett a nép között. (...) [Az írástudók] nem tudtak szembe­szállni azzal a bölcsességgel és Lélek­kel, amellyel beszélt. (...) [Ezért] hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: »Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.«” (4,32; 6,8.10.13) A hamis tanúk zenei megjelenítése is Bachot követi: a két basszus éppúgy ká­nonban énekel, mint a Máté-passióban az alt és a tenor (33.). „Ezzel fellázították a népet, a véne­ket és az írástudókat, rárohanva elfog­ták őt, és a nagytanács elé hurcolták. (...) »Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.« (...) »Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok an­nak nevében, és íme, betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal.« (...) »Hallottuk is, amikor azt mond­ta, hogy az a názáreti Jézus lerombol­ja ezt a helyet, és megváltoztatja azo­kat a szokásokat, amelyeket Mózes ha­gyott ránk.« Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé’.’ (6,12.11; 5,28; 6,14-15) A főpap kérdésére István elmond­ja a zsidó nép egész történetét az atyáktól kezdve, Mózesen át Salamo­nig (István védőbeszéde, ApCsel 7 alapján), majd így folytatja: „Ti ke­mény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szendéteknek, atyáitokhoz hasonló­an ti is. A próféták közül kit nem üldöz­tek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljö­vetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyil­kosaivá lettetek ti, akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg!’ (7,51-53) A következő kórustétel túrba; a zsidók magukból kikelve kiáltják: „El vele! Istent káromolja, és aki Istent ká­romolja, annak meg kell halnia!” István válasza: „íme, látom az eget megnyíl­va és az Emberfiát, amint az Isten jobb­ja felől áll!’ (7,56) Jézus fájdalmas és figyelmeztető szava - meglepő módon - szoprán­áriában szólal meg: „Jeruzsálem, Jeru­zsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád kül-CANTATE dettek, hányszor akartam összegyűj­teni gyermekeidet..., de ti nem akar­tátok!” (Mt 23,37) Folytatódik a véres jelenet: „Erre rá­rohantak; azután kiűzték a városon kí­vülre, és megkövezték, és így kiáltot­tak: »Kövezzétek meg! Aki Istent ká­romolja, annak meg kell halnia!« Térd­re esett, és hangosan felkiáltott: »Úr Jé­zus, vedd magadhoz lelkemet!« És amikor ezt mondta, meghalt.” (ApCsel 7,57-60 nyomán) A megkövezős túr­ba hangvételében, disszonanciáiban a Máté-passió Laß ihn kreuzigen tételét (50b) idézi. A következő korálvers a Ki dolgát mind az Úrra hagyja (EÉ 331) dallamán szólaltatja meg a hívő ember hangját: „Uram, neked akarom átadni magam, neked, akihez tartozóin. / Csak te vagy az én életem, a halál lesz nyere­ségem. / Neked élek, neked halok, légy enyém, azzal megelégszem.” „A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. (...) Saul pedig egyetértett István kivégzésé­vel. (...) Kegyesférfiak azonban eltemet­ték Istvánt, és nagy siratást tartottak fe­lette’.’ (7,58; 8,1-2) Lírai kórustétel zárja az első jelene­tet: „íme, boldognak mondjuk azt, aki szenvedett. Mert ha a test meghal is, a lélek élni fog.” A következő héten elindulunk a damaszkuszi úton. ■ Dr.Ecsedi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents