Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-15 / 7. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. február 15. » 3 Konzultáció a felügyelők feladatairól A Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében működő huszonhat anyagyülekezet felügyelői részére szerveztek nagy érdeklődés mellett konferenciát az elmúlt hétvégén. „Az egyházközségi felügyelők munkáját és szolgálatát kívánjuk segíteni” - fogalmazott Polgárdi Sándor esperes. A viszonylag nagy egyházmegyében a jövőben is igény lesz ilyen jellegű tanácskozásra, így a tervek szerint 2016-ban is találkozni fognak. A nap kezdetén Polgárdi Sándor Kol 3,16 - „Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek” - alapján tartott áhítatot. Kiemelte, hogy a kezdetektől fogva jelen van egyházunkban á tanítás szolgálata. Hangsúlyozta, hogy 2015 a reformáció és az oktatás éve. Gyülekezeteinkben a reformáció kezdetén először iskolát építettek. Ez a szolgálat napjainkban is kiemelt jelentőségű - elég csak az állami iskolákban végzett hittanári munkára gondolnunk. Nagy igény van még több hitoktató szolgálatára. Szamosi Attila egyházmegyei másodfelügyelő mint zsinati tag szólt a zsinat felépítéséről, munkájáról, kiemelve a törvényi szabályozás mindenkori aktualitását. Az életből vett példákkal is rávilágított a szabályozás szükségességére. Henn László egyházmegyei felügyelő előadásában egy esztendő tapasztalatait gyűjtötte össze. Miután föltette a kérdést, hogy a jelenlevők közül ki olvasta el már az egész törvénykönyvet, felhívta a hallgatóság figyelmét törvényeink megismerésének fontosságára. A gyülekezeti szabályrendeletek aktualizálását kérte. Az egyházmegye esperese a jelen levő felügyelők számára összeállított egy olyan munkaanyagot, amely segíti szolgálatukat, valamint az elnökségben a közös munkát. A kiadvány ismerteti a megyei, az egyházkerületi és az országos programokat, továbbá az elmúlt időszakban megjelent gazdasági körlevél különösen lényeges részeit. Polgárdi Sándor előadásában áttekintést adott az elmúlt évnek az evangélikus egyház és az egyházmegye szempontjából fontos eseményeiről. Hangsúlyozta, hogy egyre több a hitoktatási feladat, és utalt a tanítás szolgálatára is. A hitoktatói illetmények központi bérszámfejtése nagy terhet vett le a gyülekezetek válláról. Az esperes a „Mókus rendszerben” történő elektronikus bevallás előnyeit taglalta. Az elmúlt év végén a megyei közgyűlésen és a számvevőszéki elnököknek tartott konferencián többször ismertették a szöveges pénzügyi beszámolót; egy dunántúli gyülekezetben és Budapesten tartottak továbbképzést a témában. Meghívott előadó volt a hétvégén Mekota Ervin, a Magyar Tudományos Akadémia Főtitkári Titkárságának műszaki szaktanácsadója, aki a gyülekezetek beruházási tevékenységéről beszélt. Az elmúlt EU-s ciklusban az egyházmegyében sok templom újult meg úgynevezett LEADER programokból, és kétszázötvenmillió forint értékű pályázati forrásból renoválták a templomokat. Mekota Ervin a beruházások minőségbiztosítási rendszerére hívta fel a figyelmet Jövőkép - problémakezelési megoldások címmel. Előadásában rámutatott arra, hova szeretnénk eljutni: a tervezéstől a megvalósításon át az egyéves műszaki bejárásig. A vetített előadás lehetővé tette, hogy a gyülekezeti vezetők végigkísérhessenek egy fontos beruházási tevékenységet. Az alapkérdések tisztázásán túl ismertette azt is, hogy az épületdiagnosztika, épületállomány-kataszter mindenkit segít abban, hogy lássa, mire kell még jobban figyelni. ■ -I-R Szarvas: idén negyedszer osztottak ételt. Nyolcszáz adag Jókai-bablevest osztott ki múlt vasárnap a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat a székhelye előtti parkolóban. Az ételosztásokat helyi vállalkozók, névtelen adományozók karolták fel. Az idősek otthonának munkatársai a szorgos kezű lakók és önkéntesek segítségével már pénteken elkezdték a hozzávalók előkészítését. A tervek szerint most egy hónapig szünetelnek az ételosztások Szarvason, aztán március elsején újra meleg étel várja majd a rászorulókat az istentisztelet után. W- Facebook.com Jk 1* ii lv t i ■>»m " . [Ai € Czibere Károly államtitkár látogatást tett Gáncs Péter püspöknél Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hivatalában fogadta múlt csütörtökön Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásértfelelős államtitkárt (képünkön). A melegedő első hete ► Az evangélikus diakónia krízispontja a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Üllői út 24. szám alatti székházának földszintjén már egy hete fogadja hétköznaponként a hideg elől bemenekülő rászorultakat. A krízispontot a kezdeti bizalmatlanságot követően egyre többen keresik fel a környékbeliek közül. Van, aki csak fél órára ül be melegedni, de van olyan is, aki egész délelőtt egy asztalra borulva alszik. Akad a külvilágot szinte már teljesen kizáró, de olyan is, aki szívesen mesél megpróbáltatásairól. Az ott dolgozóknak és önkéntes segítőknek már az első héten több megható és erőt adó pillanatban lehetett részük. Már „régi” jó ismerősként köszönthetik a rendszeresen visszatérő Pétert, aki a lakásmaffia áldozataként néhány hete az utcán kénytelen élni. Vagy például fogadhatták az országos iroda több áldozatkész munkatársát, akik hol egy tucat zsömlével, hol süteménnyel, több esetben pedig ruhaadománnyal érkeztek. Egy, a környéken élő idős hölgy, aki a rádióban hallott a krízispontról, úgy döntött, hogy nyugdíjából tízezer forintot ad a betérők támogatására. Egy kisfiú pedig a malacperselyében gyűjtött pár ezer forintját küldte el, hogy ő is segíthessen. ■ Hajdú Tibor A múlt héten nyolcórás dráma helyszíne volt a győri vasútállomás. Koszovói albán menekültek igyekeztek Bécs felé, de a csoport egy részét már Tatabányán, a többségét pedig Győrben leszállították a vonatról. Menetjegyük ugyan volt, de érvényes személyi dokumentumot nem tudtak felmutatni. Mivel nem működtek együtt a hatóság embereivel, hosszadalmas alkudozás kezdődött, amelynek kimenetelét sokáig nem lehetett bemérni sem. Az emberek leültek a pályaudvar kövére, és nem akartak elmozdulni onnan. Lehetetlen, órákig tartó patthelyzet alakult ki. A feszültség csak a koszovói konzul személyes megjelenése után, az ő közbenjárásával oldódott fel. Szívszorító látvány volt, amikor a több mint kétszázharminc riadt embert - közöttük nagy számban könnyes szemű édesanyákat és gyermekeiket, kamasz fiúkat és lányokat - a pályaudvarra érkező rendőrségi buszokra ültették és elszállították. Ez a történet nem egyedi. Nap mint nap ismétlődik a szemünk láttára a Budapest és Bécs között közlekedő nemzetközi vonatokon, sztrádáinkon, a zöldhatáron - és persze szerte a világon. Hány és hány felkavaró történet jutott és jut el hozzánk a média közvetítésével is. Hallottunk emberekről, akik például csónakon indultak neki a tengernek valamelyik észak-afrikai országból Európa vagy Kubából az Egyesült Államok felé. Aztán félholtan, legyengülve, kiV * ♦ száradt állapotban találtak rájuk. Mások oda sem értek, nyomtalanul eltűntek, vagy azonosíthatatlan holttestüket kivetette valahol a tenger vagy az óceán. A média ingerküszöbét a probléma nagyságához képest ritkán lépi át a menekültek ügye. Csak akkor válik témává, ha valami különleges vagy „érdekes” történik ezen a területen. A múlt heti győri esemény „különleges” volt, mert egyszerre több mint kétszáz emberrel történt, és mert az alkudozás is hosszú órákig tartott... Az átlagember többnyire érzéketlenül és fásultan fogadja ezt a témát. Van, aki nem rejti véka alá azt a véleményét sem, hogy be sem kellene őket engedni az országba. Nincs kétségem, hogy az esti tv-híradó alatt is sokan szenvtelenül megnyomták a távirányító gombját, vagy újságolvasás közben, a menekültekről szóló szalagcímet látva, egyszerűen csak lapoztak egyet... Pedig az ilyen történetek sokkal többet mondanak el világunkról, egyes térségek gazdasági, politikai és mentális állapotáról, mint a jól fésült diplomaták beszédei, a lexikonok vagy világatlaszok statisztikai mutatói. A menekültek léte mindig betegséget jelez. Hogy éppen minek vagy kinek a betegségéről van szó, azt esete válogatja. Van, amikor a társadalom, a gazdaság, a szociális ellátórendszer beteg, máskor a hatalmon lévők zsarnoksága lehetetleníti el az életet. A menekülők legtöbbször fájdalmas döntést hoznak. Házukat és hazájukat hátrahagyva indulnak el. Sokakat az életösztön kényszere indít, mert ténylegesen életveszélyben vannak. Mások talán csak jobb körülményeket, könnyebb életet szeretnének maguknak és gyermekeiknek. Menekül, aki tud, menekülnek, ahová csak tudnak. A forrongó Közel-Keletről, Nigériából, Indiából és a világ sok országából borzalmas hírek érkeznek. Az Iszlám Államnak nevezett szélsőséges csoport halálbrigádjai gyakorlatilag kényük-kedvük szerint mészárolják le az útjukban állókat. Van, akinek az a bűne, hogy keresztyén, másnak az, hogy zsidó, vagy az, hogy nem úgy muszlim, ahogy ők... Etnikai, vallási, ideológiai és politikai szélsőségesek milliókat terrorizálnak szerte a földön. Ez nem csak az úgynevezett harmadik világra igaz. Sajnos bőségesen van ilyenre példa még a jó öreg Európában is. A menekültek többsége számára Magyarország nem célország, inkább csak tranzitállomás. Ám az, hogy sokan országunkon keresztül menekülnek, minket is szembesít a menekülők és a menekültek problémájával. A szomszédos Ausztria evangélikus egyháza legnagyobb társadalmi szolgálatát éppen a menekültek között végzi. Több menekültszállót működtet, amelyeken az átmeneti időben fedelet és élelmet adnak a rászorulóknak, segítenek az ügyintézésben, a további útjukra való felkészülésben, az Ausztriában maradóknak a beilleszkedésben. Természetesen az evangélikusok nagyobb családját képviselő világszervezet, a Lutheránus Világszövetség is kiemelt figyelemmel kíséri a menekültek ügyét, és leleményes szeretettel, segítőkészséggel és komoly anyagi áldozathozatallal igyekszik enyhíteni a szükséget. Nem tudom, hogy nekünk, magyarországi evangélikusoknak ilyen szervezett és szervezeti formában feladatunkká válik-e a menekültek segítése, de jó lenne, ha első lépésként észrevennénk magát a problémát. Jó lenne, ha a menekültekben meglátnánk a szükséget szenvedő embereket. Gondoljunk együttérzéssel és imádsággal rájuk, és amit megtehetünk értük, azt tegyük meg! A bibliai igék között nagyon kedves nekem az a figyelmeztető mondat, amelyet Mózes ötödik könyvében, a 10. fejezet 19. versében olvashatunk: „Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!” Mi Magyarországon joggal vagyunk büszkék ezeréves államiságunkra. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy magyar és nemzetiségi eleink is jövevényként érkeztek ide, a Kárpát-medencébe. Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok! Nemcsak arról van szó, hogy sorsukban fedezzük fel eleink sorsát, hanem arról is, hogy vegyük észre, helyzetük bizonyos értelemben a miénk is! Bárhol és bármilyen körülmények között élünk, egész földi életünk is ÉGTÁJOLÓ egyfajta jövevénység, amely valahonnan tart valami felé. A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (13,14) Nekünk, keresztyéneknek a morális kötelezettség mellett ez a másik okunk, hogy odafigyeljünk a menekültekre, mert ők példát is adnak nekünk. A menekülők azért indulnak el, mert élni akarnak. Nem adják fel, hanem belekapaszkodnak még a csekélynek látszó esélybe is. Kedves jövevény társaim! A reménytelenségben Isten esélyt, szabadulást és életet készített. Aki az igazi életet keresi, keresse Jézus Krisztust! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület