Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-01 / 5. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. február 1. » 3 Evangélikus Élet Adjuk tovább az örömhírt! Emléktábla-avatás és imalíétzáró istentisztelet Nyíregyházán ^ Két figyelemre méltó esemény is jutott az ökumenikus imahét múlt vasárnapi zárónapjára Nyíregyházán, az Északi Egyházkerület püspökének, dr. Fabiny Tamásnak a szolgálatával. Délután a Nagytemplom szomszédságában álló Luther-ház homlokzatán leleplezte és megáldotta dr. Dómján Elek püspök emléktábláját, este pedig az ökumené jegyében szervezett hagyományos eseménysor záró istentiszteletének igehirdetője volt az evangélikus főpásztor. A nyíregyházi püspöki tisztségben fájdalmasan rövid idő adatott a Szentgyörgyvölgyi nemesi előnevet viselő dr. Dómján Eleknek: 1937-ben történt beiktatását követően egy év múlva váratlan betegség vetett véget a tudós püspök szolgálatának, aki egyébként a tiszai egyházkerület második főpásztoraként Geduly Henriket követte. Az emberek közti békesség megteremtésén fáradozó egyházi vezető munkásságát, tudós életművét méltatta beszédében Fabiny Tamás, idézve a márványtáblán is megörökített igét a Példabeszédekből: „Az értelmes ember szívében bölcsesség lakik..!’ (14,33) Az emléktáblát Kovács László Attilával, a nyíregyházi gyülekezet igazgató lelkészével leplezték le. Ezt követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit az egyházkerület, az egyházmegye, a gyülekezet, a Rákóczi Szövetség és a család nevében. Vasárnaptól vasárnapig tartott az ökumenikus imahét Nyíregyházán is, és a helyi hagyománynak megfelelően a történelmi egyházak egymás templomaiban tartották a közös áhítatot, rendre vendég pap igehirdetésével és liturgiái szolgálatával: például míg a római katolikus társszékesegyházban metodista, baptista lelkész prédikált, evangélikus és református liturgussal - említjük csak a hétfői és a keddi programot -, a református templomban katolikus érsek beszélt. A nyitó- és záróáhítatnak pedig az evangélikus Nagytemplom - mint a legnagyobb befogadóképességű épület - a helyszíne. Zsúfolásig megteltek a földszinti padsorok ezúttal is római, görögkatolikus, református, baptista, metodista és evangélikus hívekkel. Az oltártérben pedig egyházi vezetők, esperesek, valamint helyi parókusok, plébánosok, lelkészek, papok foglaltak helyet. „Sokan gyűltek össze, hogy elmélkedjenek ennek a megrendítő történetnek a befejezésén" - kezdte prédikációját a szószékről Fabiny Tamás evangélikus püspök, rögtön arra irányítva hallgatósága figyelmét, hogy három határátlépést kell észrevennünk. Jézus szóba állt egy samáriaival - ők sokak szerint a zsidók cigányai voltak, tette érthetővé a mai embernek, mi ebben a különleges -, aki ráadásul asszony és rossz hírű, bűnös is. Jézusnak fontos volt, hogy épp vele beszéljen. Az ott hagyott korsó - az első üzenet - a letett terheket, a megbocsátást jelenti. A megvetett nőszemély lesz a hiteles igehirdető, a bizonyságtevő, aki továbbadhatja az örömhírt. Uram, maradj velünk - kéri a történetben szereplő közösség, mert olyan jó az ő közelsége. „Olyan jó ott együtt lenni a keresztelőmedence körül! - mutatott az oltár előtt ülő különböző felekezetű egyházi emberekre Fabiny Tamás. -Még jobb lenne, ha az úrvacsorái kelyhet adhatnánk egymásnak! Legyen ez a további ima tárgya az imahét után, hogy éljük meg az összetartozás érzését, csodáját.” Hogy mit jelentene az ökumenikus gyülekezet közös úrvacsorázása, arról az elmélkedés csöndje után a . baptista, evangélikus, görögkatolikus, református és római katolikus énekkarból alakult összkar csodás szolgálata alatt is töprenghettek a hívek. ■ Veszprémi Erzsébet Dómján Elek Sopron megyében, Vásárosfaluban született 1869-ben. Soproni, majd németországi teológiai tanulmányait követően Miskolcon kezdődött lelkészi pályafutása, aztán Fancsalon szolgált. Életének legjelentősebb színtere Sátoraljaújhely volt, ahol harminc évet töltött. Számon tartjuk történelmi, neveléstudományi és vallásügyi munkásságát, egyebek mellett lefordította II. Rákóczi Ferenc saját kezűleg írt, latin nyelvű önéletrajzát magyarra és franciára. Ez a műve a Rákóczi-szabadságharc kétszázadik évfordulójára, 1903-ban Miskolcon jelent meg. írt a tehetséggondozásról is, de Az áldozati kultusz című vallástörténeti tanulmányát tekintik legértékesebb munkájának. E műve alapján avatták a vallásbölcselet doktorává a debreceni egyetemen 1926-ban. 1933-ban kormányfőtanácsosi rangot kapott. Ekkor már főesperes, aki jelentős közéleti munkája mellett gyakran járt Nyíregyházára, hogy a betegeskedő Geduly Henrik püspök segítségére legyen... 1937-ben Szobor Pál, Nyíregyháza polgármestere, az evangélikus egyház iskolaszékének elnöke kérte fel a presbitérium döntése és felhatalmazása nyomán, hogy vállalja el a tiszai evangélikus egyházkerület püspöki szolgálatát. Dr. Dómján Elek köztisztelettel övezett munkásságának 1938. október 24-én bekövetkezett váratlan halála vetett véget. A nyíregyházi temetőben díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Szomjazom... A keresztyének egységéért tartott imahét, amely több évtizedes múltra tekint vissza, minden évben egy közös témát dolgoz fel. Az idei hét mottója, amint olvasóink is értesülhettek róla, az „Adj innom!” ige volt a samáriai asszony - János evangéliumában található - történetéből. Az imahét évenkénti témája tükrözi azt a vallási és társadalmi helyzetet, amelyben a program kidolgozói élnek. Az idei téma gazdái a brazíliai keresztények voltak. Brazília hatalmas ország, nyolcmillió négyzetkilométeren terül el, jelenleg 172 milliós népessége rohamosan növekszik, a katolikusok lélekszáma itt a világon a legnagyobb. Az egyház jelentős részt vállal a társadalmi problémák megoldásában. Ennek ellenére lebonthatatlannak tűnő, óriási falak húzódnak a nagyvárosok luxusnegyedei és a periférián található nyomornegyedek között. Mindannyian emlékszünk még a futball-világbajnokság előtti tüntetéssorozatra: a szegények fölöslegesnek tartották a focira pazarolt dollármilliárdokat, míg ők elviselhetetlen szegénységben élnek. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy a hét vezérigéjéül a brazíliai keresztények az említett bibliai történetet választották. De ez az ige nemcsak nekik hordoz üzenetet, hanem az egész világnak. Az elmúlt héten, az egyetemes imahét keretében, sok templomban körbejártuk ezt az evangéliumi történetet, hogy erőt merítsünk tartalmából, üzenetéből. E történet, úgy gondolom, az ökumenikus párbeszédet illetően is tanít bennünket, január hava pedig minden évben különösen is felhívja erre a figyelmünket. A keresztyének egységéért meghirdetett imahét rádöbbent bennünket, hogy már túl régen tart a szakadás az egyházak között, és arra hív, hogy - gyorsabban haladjunk a felé a mély hitű közösség felé, mely nem ismer akadályokat, ahogy Jézus is legyőzte a szakadást a zsidók és a samaritánusok között. A keresztyének között lévő szakadás pedig csak egyik a sok széthúzás közül, amely a környezetünkben található: félreértések, békétlenség sokszor a családban vagy a házban, feszültségek a különböző közösségekben, a munkahelyen vagy - ahogy az utóbbi időben tapasztaltuk - harag a bevándorlók, a menekültek iránt. A bennünket elválasztó falak legtöbbször szociális, politikai vagy vallási okokból épülnek, de lehet, egyszerűen csak azért, mert mások a szokásaink, a hagyományaink, és ezt nem tudjuk elfogadni. Ez robbantja ki a konfliktusokat a népek és nemzetek között, de ez szül ellenségeskedést a településeken, lakóhelyeinken is. Vajon nem nyílhatnánk meg mi is, hogy befogadhassuk a másikat - Jézus példájára -, legyőzve a különbözőségeket és az előítéleteket?! Miért ne hallanánk meg, amikor megértésért, segítségért vagy egy kis figyelmességért kiált embertársunk, még akkor is, ha más kultúra, más vallás vagy más társadalom gyermeke?! Benne is ott rejtőzik Jézus, és kérésével hozzánk fordul: „Adj innom!" Az ember elsőrendű szükséglete ez, mely minden más nélkülözést kifejez. Az idősben, a magányosban, a kitaszítottban, a szenvedőben, a munkanélküliben, az idegenben, a más hitű vagy más vallású emberben, mindenkiben, aki szükséget szenved, felismerhetjük Jézust, aki így szól: „Szomjazom”, és azt kéri: „Adj innom!” Az evangélium azt mondja, elég, ha csak egy pohár vizet adunk, és megkapjuk jutalmunkat. Erre szólít fel minket az egyetemes imahét. Egy pohár víz, egy lépés, egy elmondott ima, úgy, ahogyan egy mosoly, sok mindent megoldhat közösségi életünkben. Hitem szerint ezekhez hasonló gondolatokkal indult el több millió ember január harmadik hetében egymás felé megtisztulni, hitben megerősödni. Ez az út Jézushoz, az élő víz forrásához vezetett el minket, hogy kielégítsük szomjúságunkat, megtisztítsuk lelkünket, és megszabaduljunk bűneink rabságából. Wilhelm Busch német lelkipásztor mondott egyik előadásában egy érdekes példát: „Képzeljétek el, ha születésünktől fogva egy vasgyűrű lenne a nyakunk körül, és valahányszor vétkeznénk, egy láncszemet tennének hozzá. Egyetlen csúnya gondolat már egy láncszem. Szemtelen voltam anyámmal? Újabb láncszem. Rosszat mondtam másokról, még egy láncszem. Egy nap imádság nélkül, mintha Isten nem is lenne: még egy láncszem. Becstelenség, hazugság: újabb láncszemek. Gondolkozzunk el rajta, milyen hosszú lehet az a lánc, amit magunk után húzunk. Értik, ugye, a bűnláncot? Ilyen valóságosak a bűneink Isten előtt - még ha nem látjuk is a mérhetetlenül hosszú láncot, de cipeljük magunkkal. (...) De itt van Jézus! Ő az egyetlen, aki életünk legnagyobb problémáját meg-ÉGTÁJOLÓ oldja. Meghalt a bűneimért. Kifizette bűneim árát, amikor meghalt. Ezért van hatalma rá, hogy levegye rólam a bűnláncot. Ő az egyetlen, aki ezt meg tudja tenni.” Ő az egyetlen, aki meg tudta ezt tenni közel kétezer évvel ezelőtt a samáriai asszony életében, és ő az egyetlen, aki ezt meg tudja tenni mindnyájunknál. Zelenák Józsefpüspökhelyettes Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Dr. Fabiny Tamás püspök és Kovács László Attila igazgató lelkész
