Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-25 / 4. szám

MOZAIK Evangélikus Élet 2015. január 25. » 15 HH A búbosbanka az év madara A Magyar Madártani Egyesület 1979- ben indította el Az év madara elneve­zésű programját, hogy minden évben felhívja a figyelmet egy-egy madárfaj­ra. 2015-ben az az érdekes helyzet állt elő, hogy immáron negyedszerre lett az év madara a búbosbanka. Ez az égi vándor az egyik legtar­kább és legkönnyebben felismerhe­tő madarunk. Tolla sárgás rózsa­szín, széles és lekerekített szárnya fe­kete és fehér szalagokkal díszített. A fején nagy indián fejdíszhez hason­ló „búbja” van, ezt azonban csak le­szálláskor mereszti fel, akkor is rövid ideig. Csőre hosszú, vékony, enyhén lehajtó. Fekete farkán széles, fehér ke­resztszalag húzódik. Szárnycsapá­sai lassúak, röpte kissé bizonytalan, csapongó és enyhén hullámzó, gyak­ran száll alacsonyan a föld felett. Magyarországon a zárt erdők ki­vételével szinte mindenhol megtalál­ható ez a madár; hazai fészkelőállo­­mánya 10-17 ezerre tehető, de az utóbbi években ez a szám csökkenő tendenciát mutat. Eredeti élőhelyét a fákkal, facso­portokkal tarkított sík és dombvidé­ki nyílt területek jelentették, de jól al­kalmazkodott a legeltetés, a földmű­velés által átalakított kultúrtájhoz, be­leértve a városokat is, ahol táplálko­zó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. A talajon keresgélve vadászik a fér­gekre, rovarokra - kedvence a tücsök és a tóbogár -, de apró gerincesek, gyíkok és kisrágcsálók is megtalálha­tók az étlapján. Vonuló madár, márciustól már megpillanthatjuk a visszatérő példá­nyokat. Bármilyen jó is az alkalmazkodó­készsége, vannak veszélyeztető ténye­zők, amelyek miatt egyre zsugorodik az élőhelye. A búbosbankát első­sorban a hagyományost felváltó nagyüzemi földművelés tájátalakító hatása és a rovarölő szerek haszná­lata fenyegeti. Urbanizálódó madárként új kele­tű problémát jelent számára a régi, el-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran.hu avult, gyakran szigetelés nélküli épü­letek felújítása, ami a potenciális fészkelőhelyek jelentős részét meg­szünteti. Egyre nagyobb a versengés a harkályok vájta természetes fa­odúkért, amelyekért a seregélyekkel kell megküzdenie. Aki teheti, gondoljon az év ma­darára! Kőrakásokat, dézsákat, hor­dókat is alkalmassá tehetünk búbos­­bankafészek céljára. De mesterséges odúkat is kihelyezhetünk számuk­ra a kertekben vagy akár a parkok­ban is. ■ - s. a. -Szeberényi János Mihály emlékezete A száz évvel ezelőtt meghalt Szebe­rényi János Mihály családjának tag­jai rendkívül jelentős szolgálatokat végeztek egyházunkban. Apja, Szebe­rényi János püspök csak nehezen menekült meg 1851-ben a pozsonyi törvényszék halálos ítéletétől. Más, nehéz ügyek intézése mellett bizto­sítania kellett a Selmecbányái líceum működését is. Szeberényi János Mihály 1826. február 16-án született Selmecbá­nyán. A gimnáziumot szülővárosá­ban, a teológiát pedig Eperjesen vé­gezte. Tanulmányait külföldön foly­tatta: 1845-ben beiratkozott a jénai egyetemre - három szemesztert töl­tött ott, majd egy újabbat a berlini univerzitáson. Miután hazajött, nevelősködést vállalt. Mint lelkész Egyházasmaró­­ton és Nagybörzsönyben munkálko­dott eredményesen. Utóbbi szolgálati helyén a leégett templom újjáépítése jelentett számára komoly feladatot. Selmecbányán őt választották meg lelkész apja utódjává. Ezt buzgóságá­­val, erényes munkálkodásával, szóno­ki tehetségével érdemelte ki. Reá há­rult a városi líceum további zavarta­lan működésének biztosítása az ab­szolutizmus idején. 1857. június 21-én iktatták be Sel­mecbányái szolgálatába, majd átvet­te a német gyülekezetét. Erősen kiállt az úgynevezett protestáns pátens mellett. Selmecbányán három évig működött. Amikor - különböző okokból - lemondott, Bécsbe ment, és tábori lelkész lett. 1863-1895 között a bécsi protestáns katonai püspöki tisztséget viselte. A rostocki egyetem­től tiszteletbeli doktori címet kapott. Szlovák érzelmű lelkész volt. Tá­mogatta a nemzetiségi kulturális mozgalmakat, és a Matica slovenská szlovák kulturális egyesület választ­mányi tagja volt. Több munkája jelent meg szlová­kul, németül és magyarul. Mindhá­rom nyelven alaposan kivette a részét a teológiai irodalom műveléséből. Szeberényi János Mihály Bécsben halt meg 1915. január 19-én. Szolgá­latával egyaránt gazdagította a szlo­vák és a magyar egyházat. ■ Barcza Béla Evangélikus iskolák kutató és alkotó tanárainak III. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, március 24. Az elmúlt esztendőkben megrendezett tudós tanári konferencia sikerének köszönhetően idén tavasszal is szeretettel hívjuk és várjuk az ország evangélikus in­tézményeiben tanító kollégákat, hogy kutatási témá­jukat, eredményeiket egy tudományközi konferencia keretében egymás és az érdeklődő közönség elé tárják. A konferencia célja, hogy a saját szaktárgyuk vala­milyen szaktudományi vagy pedagógiai témájával el­­mélyülten foglalkozó pedagógusok, tudományos ered­ményeket is felmutató kutató és alkotó tanárok, dok­torjelöltek és doktoranduszok jobban megismerjék egy­más kutatási területét és tudományos eredményeit. Tervezett program 9.30-10.00: Regisztráció 10.00- 13.00: Köszöntés és plenáris előadások, közben kávészünet 13.00- 14.00: Ebédszünet 14.00- 16.00: Szekcióülések 16.00- 16.30: Zárszó Helyszín Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 1071 Buda­pest, Városligeti fasor 17-21. Szekciók Hittudomány • Irodalom- és nyelvtudomány ♦ Művé­szet • Pedagógia-pszichológia ♦ Természettudomány ♦ Történettudomány Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére az UNESCO és az ENSZ célkitűzésével összhangban 2015 a fény nemzetközi éve, ezért idei konferenciánkat mi is a fény témájának szenteljük. Kérjük, hogy az előadások lehetőség szerint ehhez a témakörhöz kapcsolódjanak. Kérjük, hogy előadói szándékát a szekció megjelö­lésével, valamint előadása címének megadásával legké­sőbb február 20-ig jelezze a livia@erfalvy.hu e-mail cí­men vagy a 20/559-5779-es telefonszámon. Dr. Érfalvy LIvia szervező Dr. Csepregi András szervező Felhívjuk tisztelt vásárlóink ügyeimét, hogy január 19-én újra megnyitott könyvesboltunk! Üzletünk címe: 1081 Budapest, Kiss József u. 2/A Kiadványaink megrendelhetők: kiado@Iutheran.hu Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-17 óra között. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Felvételi tájékoztató a Deák téren A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba (1052 Budapest, Sütő u. 1.) a 2015/16-os tanévre felvételizni szándékozó diákok és szüleik számára ja­nuár 30-án, pénteken 16 órakor megismételjük a 2014 szeptemberében egyszer már megtartott felvételi tájékoztatónkat. Ezen az alkalmon az is­kola igazgatója számol be a szülőknek iskolánk működéséről, hagyomá­nyairól és a felvételi rendszerről, különös tekintettel a szóbeli vizsgákra. A gyerekek pedig diákjaink segítségével ismerhetik meg az iskolát. Szeretettel várjuk az érdeklődő, most 4. és 8. osztályos tanulókat szüleikkel együtt - elsősorban azokat, akik lemaradtak a szeptemberi alkalomról! Meghívó a leprások világnapjának központi ünnepségére A leprások világnapjának központi ünnepségét január 25-én, vasárnap 4 órakor tartják a zuglói evangélikus gyülekezet templomában (Buda­pest XIV. kér., Lőcsei u. 32. - a Bosnyák téri piaccal szemben vagy a ró­mai katolikus templom melletti kis parkon átsétálva; a Keleti pályaud­var felől a 7-es, 107-es busszal, az Örs vezér tér felől a 3-as, 62-es villa­mossal a Bosnyák térig). A műsorban filmösszeállítás mutatja be az in­diai shahdarai lepramissziós kórházban és a környező öt nyomornegyed­ben folyó tevékenységet. Rövid közgyűlés keretében elhangzik a 2014. évről szóló beszámoló. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó Fábián Gyula könyvének bemutatójára A Kairosz Könyvkiadó és a Litea könyvesbolt szeretettel várja a médi­umok képviselőit, valamint a barátokat, ismerősöket és más érdeklődő­ket Fábián Gyula Útravaló című könyvének bemutatójára. A kötetet mél­tatja és a szerzővel beszélget Gajdics Ottó újságíró, televíziós műsorve­zető. Közreműködik a szerző unokája, Fábián Anikó. Helyszín: Litea Könyvesbolt és Teázó (Budapest I kér., Hess András tér 4.), időpont: január 30., péntek, 16 óra. A kötet megvásárolható a bemutató ideje alatt a helyszínen, egyébként a kairosz.hu honlap felkeresésével vagy a Kairosz Kiadó 1134 Budapest, Apály u. 2/D alatti boltjában. Nyitva hétfő-csütörtök 9.00-16.00, pén­tek 9.00-14.00 között. Intézményvezetői pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma (1085 Bu­dapest, Üllői út 24.) pályázatot hirdet a Pilisi Evangélikus Szeretetszolgá­lat (2721 Pilis, Gólyahír u. 6.) intézményvezetői álláshelyének betöltésére. Az intézményvezető által ellátandó feladatok: az intézményvezető fel­adatkörét az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 19. §-a határozza meg. Pályázati feltételek: a személyes gondoskodást nyújtó szociális intéz­mények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM-rendelet 3. számú mellékletében meghatározott felsőfokú szak­­képzettség; büntetlen előélet; legalább 5 év, a szociális ellátás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat; felhasználói szintű számítógépes ismeret. Előnyt jelent: szociális és/vagy gyermekvédelmi területen és/vagy egész­ségügyi alapszolgáltatás vagy szakellátás területén szerzett hosszabb ide­jű gyakorlat; élő kapcsolati háló Pilis város és környéke ellátórendsze­reiben; evangélikus egyháztagság; aktív gyülekezeti elkötelezettség; B ka­tegóriás jogosítvány. A pályázathoz csatolni kell: a képesítést igazoló okiratot; szociálisszak­­vizsga-bizonyítványt vagy a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a kinevezést követő két éven belül vállalja a szociális szakvizsga megszerzését; önélet­rajzot és részletes szakmai életrajzot; az intézményvezetésére, fejlesztésé­re vonatkozó programot; 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyít­ványt; keresztlevelet; lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől. A magasabb vezetői megbízás időtartama: 5 év (3 hónap próbaidővel). Bé­rezés: a Kjt. szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 15. A pályázat benyújtásának helye és módja: a pályázatot a Magyaror­szági Evangélikus Egyház Országos Iroda (1085 Budapest, Üllői út 24.) címére 3 példányban (2 példányt papíron, 1 példányt pedig elektronikus adathordozón/CD-n), zárt borítékban kérjük benyújtani. Kérjük, a bo­rítékra írják rá: „Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat”. A pályázat elbírálásának rendje: az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény szerint. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 20/770-3643-as telefonszámon. Hibaigazítás. Előző lapszámunk Koszorúzás Rákoskeresztúron című írá­sában helytelenül tüntettük fel Hammer József gyülekezeti tag nevét. A hibáért az érintett és olvasóink elnézését kérjük. (A szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents