Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-28 / 26. szám
Evangélikus Élet mozaik 2015. június 28. »► 15 Útban van, mégsem gaz A lándzsás útifű Még érettségire készülve tanultam meg a növényhatározást, s természetesen a lándzsás útifűre, a Plantago lanceolatára is emlékeztem. De mint aki a fától nem látja az erdőt: mindig ott volt a szemem előtt, észre is vettem, tudtam is, mire való, mégsem kezdtem vele semmit. Csak azután, hogy egy véget érni nem akaró köhögős időszak vége felé egyik kedves ovistárs anyuka rákérdezett, hogy a lándzsásútifű-teát próbáltam-e már. Azt nem, de szirupot igen - mondtam -, meg minden mást is, minden gyógyszerész mást ajánl, persze segíteni akarnak, tudom, de közben csak soványodik a pénztárcám. Most másként történt: délután ott volt egy ajándék zacskó a kilincsünkre akasztva, benne a misztikus „fű” és az utasítás a teakészítéshez. Azóta megnyugodtunk: a nyálkahártyám is, meg én is. Hiszem, nem csak attól, hogy hiszek benne, s mert kedves ajándék volt. Azóta nemcsak észreveszem „jó barátomat” a lándzsás útifüvet, hanem kampányszerűen, dobozzal nekiindulva keresem a társaságát. Hozzáértő ajándékozóm biztosított róla, hogy nyugodtan le lehet szedni már azt is, amely az úttól két méterre van, hisz manapság már nem ólmozzák a benzint, s igazán ettől lehetne csak benne maradandó káros szennyeződés. A többi alapos áztatással eltávolítható. Bárkinek jó szívvel tudom hát a figyelmébe ajánlani a gyűjtését és a fogyasztását személyes tapasztalatból, az alábbi néhány egyszerű gyakorlati tudnivalót szem előtt tartva. A lándzsás útifűben május-június folyamán vannak a legnagyobb koncentrációban az értékes hatóanyagok (aukubin nevű glikozid, polifenolok, nyálka-poliszacharidok, C-vitamin, cserzőanyag, kovasav, kálium, cink). Gyűjtésre fel hát! ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran.hu Légzőszervi megbetegedések esetén egyszerre oldja a hurutot, és csillapítja a köhögési ingert, bevonva a nyálkahártyát. Használják azonban vérzéscsillapítóként, emésztőrendszeri zavarok esetén, máj- és hólyagbántalmak kezelésére, de fog- és fejfájás csillapítására is. Néha tövestül kiszakad a levél, ilyenkor érdemes lecsippenteni a legalsó lilás véget. A csigák is előszeretettel rágcsálják, ez azonban a minőségén nem igazán változtat, de érdemes ép, illetve minél szélesebb leveleket gyűjteni. Levelét használjuk, a virágját ne! Hideg vízben hagyjuk ázni három ízben. Nyugodtan maradhat benne tíz percet is, ennyi idő alatt nem oldódnak ki az értékes hatóanyagok. Majd csutakoljuk meg, mintha hajat mosnánk. Teregessük szét, és pormentes helyiségben szárítsuk szép bronzszínűre. Nem feltétlenül szükséges összetörni a leveleket. Teakészítéskor másfél liter vízhez használjunk egy jó nagy marokkal a hosszú levelekből (hársfavirágot is lehet hozzákeverni, arányosan több vízzel forrázva). Érdemes mézzel és cukorral fogyaszthatóvá varázsolni a gyógyírt. Szirupot is készíthetünk azonban belőle. (Mind a tea-, mind a szirupkészítéshez számtalan hasznos receptet kínál a világháló.) Biztatok mindenkit, ne habozzon gyűjteni e kedves, ősidők óta magasztalt „gazból” s nyugodtan nézzen a lába elé-alá, munkából-oviból hazafelé menet, erdőben kirándulva, saját kertjében fűnyírás előtt, és így tovább. Mi több, az árkokból felpillogva, nyitott szemekkel találkozva sok új barátot is lehet szerezni. Egészségünkre! ■ Egresi Kornélia Alvó gejzírkúpok Zemplénben A teremtett világ geológiai érdekességeit nem csak anyabolygónkon kereshetjük. Akkor sem, ha maga a görög eredetű szakkifejezés kifejezetten a Földre utal. A Naprendszer többi égitestének összetételét és felépítését tanulmányozva ugyanezt használják a bolygótudományokkal foglalkozó kutatók. A planetológiát helyszíni vizsgálatokkal segítő űrszondák révén tárult fel kozmikus környezetünk számtalan olyan részlete, mint a gejzírek jelenléte a Naprendszer távoli pontjain. Ezekben a földiekhez hasonlóan a folyadékot a mélyben levő hőforrások melegítik, és kényszerítik szökőkútszerű, jellemzően szabályos időközönként bekövetkező kitörésre. A gyűrűs bolygó, a Szaturnusz holdrendszere hatvannál több objektumot számlál. A műszertechnika és az űrkutatási eszközök fejlődésével folyamatosan fedeznek fel újabb és újabb kísérőket. Értelemszerűen ezek egyre kisebb méretű holdacskák. Az Enceladus a hét legnagyobb között szerepel a maga ötszáz kilométeres átmérőjével. Érdekességét az adja, hogy a Cassini szonda vizsgálatai gejzíreket azonosítottak jeges felszínén. Olyan gejzíreket, melyek a földi folyamatoknak megfelelően vizet lövellnek a magasba. A távoli Neptunusz körül keringő Triton a teljes Naprendszer viszonylatában is a hetedik legnagyobb hold. Ennek felszínén ugyancsak megfigyelték gejzírek működését, ezekből azonban nem víz, hanem nitrogén és metán lövell ki. A földihez képest jóval alacsonyabb gravitáció miatt a kitörési sugár a nyolc kilométeres magasságot is eléri. Földi tekintetben Izlandot kell elsőként megemlíteni, hiszen az egyik itteni szökőforrás volt a jelenség névadója. A tudományos ismeretterjesztés révén a leghíresebbek az egyesült államokbeli Yellowstonepark meleg vizes kitörései. Az Európa peremén fekvő szigetország és az Egyesült Államok mellett Oroszország, Chile és Új-Zéland területén tapasztalható világviszonylatban is nagyszámú kitörés. Hazánkban nincsen aktív gejzír. A földtani múltban azonban megfigyelhető volt, ennek nyomai máig megőrződtek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sárospatak és Sátoraljaújhely között járva a 37-es számú főútról nyílik egy bekötőből erdeivé váló út. A Megyer- és Király-hegyhez, valamint az előbbi fő látványosságát jelentő tengerszemhez vezet. Az út bevezető szakaszán található a Botkői-pihenőerdő. Az itt található geológiai látványosság a Bot-kő gejzírkúp. Nem működő, halott képződmény. A geológiai közelmúlt, a miocén időszakában alakult ki. A vulkanikus eredetű riolittufát járta át a feltörő meleg víz, ennek hatására jött létre a ma is látható, nagy keménységű kőzet. A föld kincseit tudatosan hasznosító eleink malomkövet készítettek belőle. Ma érdekes természeti látványosság, keressük fel, ha a Zempléni-hegységben járunk. ■ Rezsabek Nándor HIRDETÉSEK Felhívás álláshelyek betöltésére Az Evangélikus Pedagógiai Intézet pedagógiai előadó, pedagógiai szakértő munkakörökbe (elsősorban teljes munkaidőben) várja azoknak a leendő munkatársaknak a jelentkezését, akik legalább tízéves, kiemelkedő, eredményes szakmai munkával, kifejezetten jó együttműködési és kommunikációs készséggel, szociális kompetenciákkal rendelkeznek. A pedagógus-szakvizsga előfeltétele az alkalmazásnak. Kiemelt területek: óvodapedagógia, általános iskola. Előnyt jelent evangélikus köznevelési vagy szakmai szolgáltató intézményben szerzett tapasztalat. A jelentkezés határideje: július 10., 16 óra. jelentkezni lehet Majorosné Lasányi Ágnes igazgatónál önéletrajz és motivációs levél elektronikus úton történő megküldésével. Levelezési cím: 1085 Budapest, Üllői út 24. E-mail cím: agnes.lasanyi@lutheran.hu. Egyháztörténeti utazás Erdélyben „... mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fii 4,11-13) A fenti igét tanulva imádkoztunk étkezések előtt a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola 7. a osztályával, amellyel június 1-6. között végigjárhattuk a magyar reformáció szempontjából fontos emlékhelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul! pályázatnak a támogatásával. Már az út tervezésénél fontos szempont volt, hogy a diákok számára emlékezetessé tegyük azokat á személyeket és a hozzájuk köthető helyszíneket, akiknek a nevét egy protestáns iskolába járónak illik megjegyeznie. Nemcsak mint történelmi személyekről beszéltünk róluk, hanem mint olyanokról, akik a hitüket megélték, azért harcoltak, abban szűkölködtek vagy bővölködtek. így kerestük fel Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén, illetve a sírját Gyulafehérváron, emlékezve arra, hogy testvériskolánkat, a ma Nagyenyeden működő református kollégiumot ő alapította ebben a városban. Fogarason az Árva Bethlen Kata írónő menyasszonyi ruhájából készült úrasztali terítőben gyönyörködhettünk, és olvashattuk a Bőd Péter, Kata udvari lelkésze által fogalmazott feliratot a sírján. Tudjuk, hogy amint Bethlen Gábor az iskolaalapítással sokat tett a reformáció terjedéséért, a magyar művelődés megerősödéséért, ugyanúgy Árva Bethlen Katának nagy szerepe volt a kor lánynevelésében: a gyógyfüvek felismerésére, használatára, hímzésre, gazdálkodásra tanította udvarában a fiatal lányokat. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceummal egy épületben működik a református kollégium is, amelyet szintén megtekintettünk. Jó volt felfedezni a tablók között olyat, amely 1907-ből származott, abból az évből, amikor a mi iskolánk indult. Az egyháztörténet ismeretéhezhez hozzátartozik, hogy megismerjük a római katolikus vallást is. Ezért is volt gazdagító, amikor a gyimesi csángókhoz látogattunk, akik számára diákjaink évek óta gyűjtenek iskolai felszereléseket, melyek az ottani kisdiákok tanulását segítik. Ennek kapcsán találkoztunk Hidegségpatakán a helyi hetedikesekkel, és együtt táncolva, énekelve, beszélgetve ismerkedtünk egymással. Adományainkat nemcsak a családokban élő gyermekek számára gyűjtjük, hanem a gyimesbükki Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonának is, amelyet most szekéren utazva látogattunk meg. A látogatást közös focimeccsel zártuk. Az ezeréves határnál június 4-én emlékeztünk meg nemzetünk összetartozásáról. Kolozsváron nem hagyhattuk ki a Házsongárdi temetőt, ahol nemzetünk protestáns nagyjai, költői, tudósai és bibliafordítója sírjánál helyeztünk el megemlékezésül szalagokat. A kulturális és egyházi emlékek mellett a teremtett világ szépségeit is felfedeztük, túrázva a gyimesi hegyekben, meglátogatva a parajdi sóbányát is. Ahogy a reformációban fontosak voltak a körülmények, mi is megtapasztalhattuk, hogy Isten hogyan rendezi az utazásunkat. Átéltünk eltévedést, lerobbanást, viperamarás okozta riadalmat, de mindenre volt erőnk a Krisztusban, aki megerősített minket, és neki hálát adva tekintünk vissza utunkra. ■ Bölcsföldiné Türk Emese, Puskásné Benczúr Csilla, a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola tanárai