Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-21 / 25. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. június 21. » 3 Az Úr tanítványságra ébreszt Seben Glória ordinációja ► Teológushallgatóként két esztendővel ezelőtt Csömörön töltötte hatodévét Seben Glória, és ugyanitt szentelte őt lelkésszé június 13-án Gáncs Péter déli egyházkerületi püspök. Az ünnepi alkalomra a Pest megyei település evangélikus temploma zsúfolásig megtelt rokonokkal, barátokkal, a helyi egyházközség és a küldő legéndi gyülekezet tagjaival. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter püspök (képünkön Seben Glória balján) a meghívón szereplő Ézs 50,4 alapján tartott prédikációjában kiemelte azt a négy lépést, amelyet Ézsaiás próféta a választott versben az Úr elhívásáról leír. „Mindennek az alapja az - hangsúlyozta az igehirdető hogy az élő Isten engem, mint az ő szolgáját, minden reggel feléb-Seben Glória hetilapunk kérésére ekként mutatkozott be: - Evangélikus lelkészcsaládban születtem Kaposváron 1984-ben; apám, nagyapám is lelkész volt. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégiumban érettségiztem. 2002 és 2008 között a Pécsi Tudományegyetemre jártam pszichológia szakra, itt kerültem kapcsolatba már elsősként a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel (MEKDSZ), amelynek helyi diákkörében jutottam el a személyes hitre Jézus Krisztusban. 2004-től diákkörvezető, önkéntes, később vezetőségi tag voltam, 2012 őszétől pedig munkatárs lettem a MEKDSZ-ben. A MEKDSZ 2008-as téli táborában vált egyértelművé számomra, hogy Isten a teológiára hív. A család szűkös anyagi helyzete miatt csak több MEKDSZ-es anyagi támogatásával sikerült megkezdenem teológiai tanulreszt, mert üzenete van számomra. Én pedig az ő szavát tanítványként fogom meghallani, olyan tanítványként, akit ő arra is megtanít, hogyan adjam át a rám bízott üzenetet. Az Úr ezenkívül még azt is a szívemre helyezi, hogy igéjét a megfáradtaknak és elfáradtaknak hirdessem. Ez pedig Jézus egyik legszebb mondatára rezonál” - mondta a püspök, majd így fordult az ifjú lelkésznőhöz: „Lelkészi szolgálatodban te is légy minél több ember lelki támasza, elfáradtak felüdítője!” Az ordináció liturgiájában a püspök mellett dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense és Eszlényi Ákos lelkész, annak a Nógrád megyei legéndi gyülekezetnek a pásztora vett részt, amelyben Seben Glória édesapja, Seben István szolgált négy és fél évvel ezelőtt bekövetkezett váratlan haláláig. Az úrvacsorái istentisztelet végén, a köszöntések sorában adta át a püspök a lelkészi oklevelet, illetve Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő üdvözölte az immár „északiból délivé” lett lelkésznőt. ■ Boda Zsuzsa mányaimat. A Sólyom Jenő Alapítványnak és a kegyelemből jól sikerült tanulmányi eredményemnek köszönhetően a második félévtől tandíjmentesen tanulhattam. 2013-ban diplomáztam teológus-lelkész szakon. A teológiai évek alatt a Meglepetés Színház nevű, bibliai történeteket rögtönző technikával megjelenítő amatőr színtársulat aktív tagja voltam. Az evangélikusok mellett sokat köszönhetek református és metodista testvéreimnek, valamint a bakonybéli bencés szerzeteseknek. 2015 őszétől a mezőberényi I. kerületi evangélikus gyülekezetben leszek beosztott lelkész Lázárné Skorka Katalin mellett, fő munkaterületem pedig a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium lesz, ahol iskolalelkészi szolgálatot látok majd el. Álmok Közel ötvenkét éve, pontosabban 1963. augusztus 28-án mondta el Martin Luther King a világ egyik legnagyobb hatású beszédét Washingtonban kétszázötvenezer fős hallgatóság előtt. Ma is visszhangozzák paradigmatikussá izmosodott gondolatait: „Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásban áll. Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak: minden ember egyenlőnek lett teremtve. Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé. Van egy álmom: hogy négy kicsi gyermekem egy napon majd olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.” A történelemformáló, sorsfordító nagy álmok adhatják meg Jacques Derrida francia filozófus kérdésére az egyértelmű pozitív választ, hogy valójában felelősek vagyunk-e álmainkért. Martin Luther King álma is határozott igenlő válasz erre, mert az ő álma mélyen a valóságban gyökerezett, s egy bátor lélekben fogalmazódott meg. Mert a nagy álmokhoz bátorság kell, tiszta szív, helyes erkölcsi döntés, erős hit és töretlen reménység. Az álmok, mint Carl Gustav Jung mondja, „létezésünk forrása”, minden ember belső egzisztenciális, szubjektív élménye, az önmagunkká válás főszereplője. Kedves olvasóm, nekem is van egy álmom. Persze ez nem olyan nagy, sorsfordító, világmegváltó, mint Martin Luther King vagy Descartes jeles álma, ez csak olyan egészen banális, hétköznapi álom. Olyan kis magyar álom, vagy hívhatnám kis magyar erdélyi álomnak. Én éppen arról kezdtem álmodni, hogy nálunk, itt Romániában, hirtelen megszületett az igazság, a jólét, a becsület és méltányosság országa. Itt többé senkinek nem kell hazudni, lopni, csalni, sunyizni, mert tökéletesen és korrektül működni kezdett minden. Győzött a becsület, a tisztesség, a jóérzés, a nagy Igazság, és győzött végre a sosem volt álomdemokrácia. Szeretett új államelnökünk, akinek egyelőre exponenciálisan nő a népszerűségi indexe, bátran mondhatja ki, hogy nagyvonalú országában nincs magyarkérdés, mert való igazat mond, s nem fordít az igazságon. Mert valójában az itt élő, másfél milliós magyarság már annyi jogot meg pozitív diszkriminációt kapott, hogy azt sem tudja, mit kezdjen vele. Már nekünk kell tiltakozó gyűléseket tartani, hogy valahogy állítsák már le ezt a jogbiztosító bőséget, mert lassan elviselhetetlenné válik. Mi meg alig várjuk, hogy olyan csendesek, konstruktívak és lojálisak legyünk, mint a múzeumi létszámúvá avanzsált erdélyi szászság. Álmomban az is nyomasztani kezdett, hogy a kiterjesztett, igen sokszínű területi, közigazgatási, kulturális, magyaros autonómiák mellett útonútfélen ránk erőszakolják a magyar nyelv használatát, meg annyi egyetemet, iskolát, hogy ettől gyermekeink teljesen összezavarodnak. Mármint a túlkínálat bőségétől, s így egy-egy magyar anya szülte gyermek kénytelen két-három egyetemi szakot is elvégezni. így aztán egyetemeink, főiskoláink padjait külhoni vendég diákokkal igyekszünk megtölteni. A magyar orvosképzésben beállt az infláció, úgyhogy mi pótoljuk egész Európa, Amerika és Ázsia orvoshiányát. Az egyházak közötti ökumené, szeretet, tisztelet és megbecsülés éppen csúcsokat döntöget. Az ortodox „államegyház” készséggel utasít el minden politikai, gazdasági privilégiumot, s mások javára épületek, ingatlanok, egyéb tulajdonok sokaságáról mond le. Éppen a napokban adták vissza a Fenyő Szállót Kovászna önkormányzatának, mivel országosan legalább száz darab van a tulajdonukban csak szállodából, és Kovászna nagy többsége református lévén, hát nagyobb hasznát venné a testvéregyház. A Székely Mikó Kollégium - álmomban - egy félreértés volt, azóta a Mikóval együtt annyi iskolát szolgáltattak vissza a magyar történelmi egyházak tulajdonába, hogy petíciót nyújtottunk be, zsinatok, püspökök és hívek, amelyben kérjük ezek egy részének visszaállamosítását. Tesszük ezt szívesen, ingyen, mert hitéleti, dia„Most állok a rajtvonalhoz” Lelkészszentelés Pürkerecen ► Mivel Pürkerecen nyolcvan esztendeje nem volt lelkészszentelés, igencsak népes gyülekezet sereglett egybe május 31-én, Szentháromság vasárnapján a Brassó megyei település evangélikus templomában. Ekkorra volt ugyanis meghirdetve az alkalom, amelyen Adorjáni Dezső Zoltán püspök ordinálta a pürkereci lelkészjelöltet, ezen sorok íróját. Meghatározó élmény volt számomra ez a nap, amelyre a Gondviselő sokszor mély humorral átjárt ügyintézésének köszönhetően napra pontosan tíz esztendővel azután került sor, hogy a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kibocsátó istentiszteletén elmondhattam - több mint harminc társammal együtt - az útra induló lelkészjelöltek esküjét. Ilyen értelemben most egy kicsit úgy éreztem magam, mint konfirmálásom idején, illetve ahogyan látom az évről évre megkonfirmáló fiatalokat, hogyan élik meg az alkalmat. Eddigi életem majdnem felét azzal a gondolattal töltöttem el (beleértve a teológiai öt esztendőt is), hogy majd valamikor én is lelkész leszek. Most egyáltalán nem érzem azt, hogy megérkeztem volna a célba. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy most állok a rajtvonalhoz. Ami eddig volt, az a felkészülés ideje volt, az edzések, a próbaversenyek, az önismeret, a saját határaim meghatározása, illetve azoknak a lehetőségekhez képest legtávolabbi pontig való kitolása. És íme, most érkezett el az a pillanat, amikor a rajtvonalhoz állhatok, és vagy minden eddigi edzés, próba, felkészülés most fog gyümölcsöt teremni, vagy a versenyből való kiesés következik. Arról mélyen meggyőződtem az edzések során, hogy ha a magam erejére támaszkodom, akkor csúfos bukás lesz a dologból. Talán ezért is tartott eddig, hogy vonalhoz álljak. Ugyanakkor arról is teljes szívvel és lélekkel tudok bizonyságot tenni - és ez volt igehirdetésem fő gondolata is -, hogy ha a versenyfutásban rá tudom magam bízni a Lélek vezetésére, akkor biztosan célba jutok. Azt nem tudom, hogy milyen kanyarok, buktatók és egyéb izgalmak várnak rám. Igazából nem is érdekel. Egy dolgot tudok csupán biztosan: a Lélek célba vezet. És erről meggyőződve, őszinte izgalommal és jóleső kíváncsisággal várom a próbákat, a buktatókat, a sikereket és örömöket, amelyeket a mindenható Isten számomra elkészített. És meg vagyok győződve róla, hogy ha vele együtt indulok, akkor tartalmas és izgalmas élet után őhozzá fogok megérkezni. Emberi életnek ennél több értelme pedig nem hiszem, hogy lenne. ■ HANKÓ SZILAMÉR Lorrás: evangelikus.net Hankó Szílamér a 2013-as sepsiszentgyörgyi Köz-ép-pont találkozón kóniai, oktatási, kulturális tevékenységeinket olyan bőkezűen támogatja a mindenkori kormány - önzetlenül, szeretetből -, hogy nagy fölöslegünkből az állandósult pénzhiánnyal küzdő magyarországi testvéregyházaknak is juttatunk bőven. Azóta ők nagyon szeretnek bennünket, s csak az a terhelő, hogy ünnepeikre, alkalmaikra állandóan hívogatnak, és nagyobb lett a becsületünk a bajoroknál. Hétköznapi álmom akkor lett teljes, amikor kávéra invitált Kolozsvár polgármestere. Na nem, bocsánat, rosszul emlékszem, amikor egy csésze teára bejelentkezett Kolozsvár polgármestere, és tisztelettel megkért, hogy fogadjuk el ajándékba a város legnagyobb szállodáját, a fellegvári Belvedere épületét. Rögtön hozzátette, ezzel egy csomagban jönne az az öt darab 18. századi műemlék épület, amely a hotel körül található - természetesen a felújítás és a működtetés költsége a várost, illetve a kulturális minisztériumot terhelné. Nehéz szívvel, de elfogadtam a nemes ajándékot, már el is terveztem, hogy egyik ökumenikus nagygyűlést a másik után fogjuk tartani, az Európai Egyházak Konferenciája, a Lutheránus Világszövetség, az Egyházak Világtanácsa rendezvényeit saját költségünkön mi fogjuk szervezni. Álmomban arra is gondoltam, hogy feltámasztjuk a már nem létező Magyar Evangélikus Konferenciát, mert lesz itt a működésére pénz, paripa, fegyver. ÉGTÁJOLÓ Hát nem gyönyörű ez az álom? Ha nem is olyan nagy, sorsfordító, világmegváltó, mint Martin Luther King vagy Descartes álma, csak olyan kicsi, „hétköznapi” mégis olyan szép kicsi magyar álom ez itt, Erdélyben. Mert mint Lreud mondja, az álom mindig vágyteljesítés, s a vágyak néha az égig hágnak. „A nagy álom a jövő, és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.” Csak az a kutya ébredés ne volna, meg a szürke józan valóság. Martin Luther King mondásával zárom soraimat: „Azt mondom nektek, barátaim, hogy bár szembe kell nézni a mai és a holnapi nehézségekkel, mégis van egy álmom.” Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház FOTÓ: MOLNÁR FERENC
