Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-07 / 23. szám
MOZAIK 2015. június 7. » 15 Evangélikus Élet Hogyan változnak meg az újságok? „Csak ment és teregetett némán" Kezdetben volt a web, amely az interneten böngészhető oldalak pókhálószerű szövedékét jelentette. Erre költöztek fel a papíralapon is létező médiatermékek, hogy az új felületen is magukhoz csábítsák az olvasókat. Bár sok-sok év telt el azóta, valójában máig nem tudni pontosan, hogy a cégek éves reklámköltéséből hatalmas szeletet kiszakító nyomtatott sajtó internetes felületei miként képesek finanszírozni magukat, amikor az újságírói és szerkesztői munka nem csökken a platformváltással, ugyanakkor egy-egy weboldal hirdetési bevételei korántsem akkorák, mint a nyomtatott lapok korábbi ilyen mutatói. Annyi bizonyos, hogy az internetes tartalomszolgáltatás virágzik. A következő lépcsőfok a web 2.0 volt, amely megváltoztatta a korábbi felállást, azt tudniillik, hogy vannak a tartalomalkotók, és vannak a tartalomfogyasztók. A blogok, a közösségi oldalak megosztófelületei mind-mind kiváló lehetőséget jelentettek arra, hogy az addig passzív szerepre kárhoztatott olvasók maguk is „újságíróvá” váljanak azzal, hogy közzéteszik a környezetükben történt eseményekről szóló beszámolóikat. A web 3.0-ról nem igazán tudjuk, hogy micsoda, ugyanis a „szemantikus web” inkább már a gépekhez kapcsolódik, amelyek egyfajta előfeldolgozóként szűrik és rendszerezik az információkat, ezzel vesznek részt a tartalomgenerálás és -fogyasztás folyamatában, így a weboldalak kialakítása is részben követi ezeket az igényeket. EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence A web hajnalán a kéthasábos oldalszerkezet kialakítása úgy volt lehetséges, hogy egy táblázatot hoztunk létre, majd annak a két egymás mellett lévő cellája közül az egyik lett a fő tartalom hordozója, a másik pedig tartalmazta a navigációs elemeket és a kiegészítő információkat. Az úgynevezett CSS-alapú dizájnok korában már könnyedén lehet pozícionálni a tartalmi elemeket, de csak a HTML5 szabvány megjelenésével vált elterjedné, hogy az egyes részek a gép számára is könnyen érthető elnevezéseket kapjanak. A fő tartalom az article, azaz cikk elembe kerül, míg az oldalsáv az aside, azaz oldalsó nevűbe. így akár a Google keresőprogram indexelője, akár egy másik gépi feldolgozó program könnyebben rájön, hogy miről is szól az oldal valójában. Az Instapaper vagy a Readability egyszerű webes, illetve mobilos alkalmazások. Egy gomb megnyomásával eltárolják a böngészőben éppen megnyitott oldal linkjét későbbi olvasásra. Annyival többet tudnak az egyszerű könyvjelzőnél, hogy az alkalmazásban az adott oldal egyszerűsített nézetét jelenítik meg. Nincsenek benne a menük, a hozzászólások, a reklámok - csak és kizárólag a cikk szövege, amiért arra az oldalra mentünk. Ráadásul mindez kellemesen olvasható, nagy betűkkel és nagyon gyorsan jelenik meg. Ha járatosak vagyunk a Facebookon, akkor mások megosztásainál sem csak egy linket kapunk, hanem a rendszer beolvassa a teljes oldalt, kiválasztja a cikket, illetve egy rövid bevezető szöveget és egy képet. Mindezt úgy, hogy némi információt is közöljön, ugyanakkor arra is csábítsa az olvasót, hogy átkattintson az oldalra. Az elmúlt héten bejelentett fejlesztés értelmében a rendszer mobilalkalmazása ezentúl bizonyos on-line újságok oldalait már a saját rendszeren belül jeleníti meg, hasonló technikával, mint ahogyan a fent említett mobilalkalmazások teszik. Vagyis az újságok immár szó szerint a Facebookra költöznek, amelyre egyre többen tekintenek úgy, mint az internet legfontosabb „közműszolgáltatására”. A legnagyobb közösségi oldal ezzel a lépéssel zárt rendszerré kezd válni, amelybe a profitorientált külső tartalmak integrálódni fognak. Ezzel olyan szimbiotikus kapcsolat jön létre, amely a látogatók és a reklámbevételek megosztására épül. Fontos persze, hogy megmaradjon az on-line újság, legyen tabletre és mobilra optimalizált változata is, de könnyen lehet, hogy a látogatók előbb-utóbb a Facebook-csatornán működő változatot fogják fogyasztani leginkább. Az egyéni hang és az ezt támogató egyedi dizájnok kora meg fog mérettetni hamarosan - a sokszínűség fennmaradása lesz a jövő kérdéseinek egyike. ■ N. B. Mintha olyan könnyű lenne hagyni a dagadt ruhákat a csudába, és a magunk örömére menni a padlásra... Az ágy alól - meg is érdemiem, kellett nekem benézni oda - komiszul rám kacsint egy porcica. (Ne szépítsem: nem cica az, vadmacska, ráadásul nem is egymagában, hanem falkában.) A konyhában apró morzsaszemek sercegnek a talpam alatt, a nagyobb kenyérhéjdarabkákba meg lépten-nyomon belebotlom. A mosogatóból az érinthetetlenek fölényével integetnek a mosatlan edények, az ablakpárkányokon és a könyvespolcokon hónaphosszat kedvükre kvaterkáznak a porszemek, a teraszajtó üvegtábláin apró kéznyomok sütkéreznek a napfényben, a fiókok mélyén zavartalanul gyűlnek a rég kidobandó feleslegek, az íróasztalon egymás hegyén-hátán tornyosulnak az újság- és iratkötegek, a már két napja megszáradt ruhák pedig abban a biztos tudatban lengedeznek a huzatban, hogy leghamarabb holnap lesznek összehajtogatva... „A rendet nem rakni kell, hanem tartani” - visszhangzik bennem gyakorta a Korzenszky Richard tihanyi bencés perjeltől hallott gondolat. Igyekszem is újra és újra rácáfolni azokra a neten keringő humoros képaláírásokra, melyek szerint a kisgyermekek lakta otthonokban nem rumli van, egyszerűen csak „lakberendezőik" még, mondjuk, totyogcr korban vannak. De még ha a felszín ideig-óráig az én sikeremről fecseg is, pontosan tudom: ebben a (szélmalom)harcban babérkoszorút nem remélhetek... * * * Egy- és háromévesek, egyszerre társaim és hátráltatóim ebben a küzdelemben. Pakolnak ők, nem mondhatom, hogy nem, csak éppen inkább ki, mint be, inkább szét, mint össze. (És gyűjtögetnek: üres papírzsebkendő-zacskók, többszörösen újrahasznosított szívószálak, kincsként őrzött szalvétafecnik a leggyakoribb vendégek. Vagy inkább önkényes lakásfoglalóknak nevezzem őket?!) Lelkesen követnek, és még lelkesebben segédkeznek: Lilla egyelőre inkább csak a lábamba csimpaszkodik, vagy valami lerántható dolog felé ágaskodik, de Anna, ha épp nincs halaszthatatlan dolga, kagylót suvickol nyakig vizesen, mosógépet töm meg minden erejét megfeszítve, partvist táncoltat nagy „boszorkányozások" közepette, teli locsolókannával egyensúlyoz aprókat lépegetve, csipeszeket adogat, a rózsaszínűeket néha a maga zsebébe süllyesztve, ha teregetek... .. .olykor - mint a mama - némán. Mert épp elég volt a gyurmázásból vagy a meseolvasásból, a legókból vagy a babákból (esetleg pont a sajátjaimból. ..), és egy kis csöndre, nyugalomra vágyom. Mert nem piszmogni akarok, hanem haladni (hogy aztán mehessünk kedvünkre), nem százfelé szakadva, hanem egy adott feladatra koncentrálva (fél füllel, fél szemmel persze óhatatlanul akkor is felettük őrködve), nem tessék-lássék módon, hanem tisztességesen. Sok más mellett ezért is pártolom az apa-lánya programokat; az egész napos együtt - lét után a gyerekek kontra házimunka versenyben utóbbi arat kiütéses győzelmet... * * * Serényen jár a kezem. Élvezem, hogy a kezem ügyébe kerülő dolgok nem ordítanak, nem toporzékolnak, nem éhesek, nem szomjasak, nem pisilnek, nem kakiinak - igaz, nem is ölelnek át szorosan, nem dobálnak puszikat, és nem köszönik meg, hogy anya van. Módszeresen, már-már kényszeresen teszem a helyükre a tárgyakat, igazítom középre, rakom párhuzamba, rendezem szimmetriába őket, mert különben szinte fizikai fájdalmat érzek, ha nem úgy, nem ott állnak, ahol kellene. Mást ne mondjak, szisztematikus vagyok a teregetésben is: egy-egy ruhadarabot csakis színre, fazonra egyező csipeszekkel rögzítek... Talán ezért is viselem nehezen, ha valaki más szöszmötöl a „fel(e)ségterületemen". (Míg e sorokat gépelem, Balázs a konyhában mosogat. Te jó ég, én nem így szoktam!) Vagy talán azért, mert még bennem sem tisztázódott pontosan, hogy miként is tekintek a hagyományosan nőknek fenntartott szerepekre és feladatokra: mennyire végzem örömmel és szívesen, és mennyire érzem nyűgnek őket, mennyire (és miért) ragaszkodom hozzájuk a végsőkig, és mennyire (és miért) szeretnék szabadulni tőlük. Vajon a rigolyáim, a tökéletességre törekvésem és a „lám-lám, nélkülözhetetlen vagyok” hozzáállásom foglya vagyok, vagy képes vagyok levetkőzni ezeket...? * * * Zsörtölődöm (felváltva magammal és a családdal). De bármennyit dohogok is, hálás vagyok a Gondviselőnek, amiért van hol, van mit, van kiknek mosni, teregetni - és van kikkel „csak úgy” a padlásra menni. ■ Vitális Judit Ásvány, mennykő, ősállat, csontváz Kiállítás az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumában ► Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) nemcsak a diákok tanulhatnak, hanem bárki. Az egyetemi múzeum két egysége is gazdag kiállítási anyaggal várja ugyanis az érdeklődőket, a természettudományokat hobbiként művelőket. Az ELTE Természettudományi Karának Természetrajzi Múzeuma két különálló gyűjteményt és kiállítóhelyet takar: az ásvány- és kőzettárat, valamint a biológiai és paleontológiái kiállítást. Az ásvány- és kőzettani gyűjtemény eredete 1774-re datálható. Az ekkor még a felvidéki Nagyszombatban székelő universitason alapították a már indulásakor is jelentős minerológiai anyaggal bíró természetrajzi tanszéket. Az utóbb az egyetemmel Budára, majd Pestre költöző gyűjtemény egyfelől hivatalból bővült, a Habsburg Birodalom bányahivatalain keresztül, másfelől vásárlással is, példának okáért az országgyűlés által Mária Terézia lányának, Mária Anna főhercegnőnek a gyűjteményét megvásárolva. Jelentős volt az adományozás szerepe is, így került ide a magyarbarát József nádor elhunyt feleségének, a cárlány Alekszandra Pavlovnának az oroszországi szülőföldjéről hozott és féltő gonddal rendezgetett gyűjteménye. Az 1848-49-es szabadságharc idején az ásványok és kőzetek évekig ládában pihentek a Nemzeti Múzeum pincerendszerében. A gyűjtemény 1886-ban - néhány kitérővel - került az egyetem Múzeum körúti, akkor vadonatúj épületébe. Jelentőségét nemcsak az adta, hogy akkor már nagyszámú tételt tartalmazott, fontos volt a rendezettsége és szakszerű nyilvántartása, valamint a tudományos kutatásban betöltött szerepe is. A második világháborút túlélte a gyűjtemény, majd két tárát - a dekoratív bútorzat felének leselejtezésével - összevonták, a közeli nemzeti múzeumbeli társgyűjtemény 1956-os megsemmisülését azonban szerencsére elkerülte. Új, a megmaradt eredeti berendezési tárgyakhoz méretezett otthont az ELTE lágymányosi épületében kapott, 2002-től eredeti bútorzatával együtt vált látogathatóvá. Kiállítási anyagának részét képezi egy igen komoly és jól osztályozott meteoritkollekció, mely e sorok írójának különösen kedves szakterület és gyűjteményi egység. Az ELTE lágymányosi épületkomplexumának úgynevezett üvegpiramisában nyitotta meg kapuit - ugyancsak 2002-ben - a biológiai és paleontológiái kiállítás. A párosítás nem a véletlen műve. Mindkét intézmény a természettudományokat népszerűsíti, az őslénytani leletek pedig mindkét szakterület művelői számára vizsgálat tárgyát képezik. Természetesen a biológiai és paleontológiái kiállításnak is komoly tudománytörténeti és intézményi előzményei vannak. Mindjárt kettő is. Az 1886-ban alapított „Zoológiái és Összehasonlító Boncztani Múzeum” az akkori világ legjelentősebb hasonló gyűjteményével vetekedett. Az ásványokhoz és kőzetekhez hasonlóan a Múzeum körúti egyetemi épület adott otthont ennek is, sőt gyűjteményi terének méretei is azonosak voltak. A huszonötezer tételes ember- és állattani kiállítási anyag nyilvános bemutatására már akkor is gondoltak: az érdeklődő nagyközönség vasár- és ünnepnapokon látogathatta. Sajnos ehhez a kiállításhoz nem volt kegyes a történelem: a gyűjtemény döntő többsége, illetve bútorzata 1945-ben elpusztult. A biológiai és paleontológiái kiállítás másik előzménye az 1882-es alapítású őslénytani tanszék szellemisége és gyűjteményi hagyatéka. A szintén többezres, sőt tízezres tételszámú anyag a háborús pusztítást ugyan túlélte, de folyamatos költöztetése ugyancsak komoly károkat okozott. Az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum teremtett világot bemutató kiállításainak látogatói információit az intézmény Facebook-oldalán (https:// www.facebook. com/elte. ttk. tm) találhatják meg az érdeklődők. ■ Rezsabek Nándor HIRDETÉS Meghívó tanévzáróra „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz (2Kor 12,9a) Az Evangélikus Hittudományi Egyetem június 19-én, pénteken 14.30-kor tartja tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését a budapest-zuglói evangélikus templomban (Budapest XIV., Lőcsei út 32.). Az istentisztelet igehirdetői szolgálatát Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész végzi. Ünnepünkre szeretettel meghívjuk. Dr. Szabó Lajos rektor Az ünnepi ülés rendje: megnyitó ♦ rektori beszéd ♦ diplomák átadása ♦ jubileumi oklevelek átadása • a Dr. Sólyom Jenő Alapítvány jelentése és díjátadója ♦ bejelentések, köszöntések ♦ Himnusz. Közreműködik a Közel zenekar, valamint az egyetem énekkara és liturgikusének-szemináriuma. Vezényel Kinczler Zsuzsanna, orgonái Finta Gergely. Az offertórium a Dr. Sólyom Jenő Alapítvány javát szolgálja. Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak, akik felajánlásukkal, adományukkal az evangélikus lelkészképzés ügyét támogatták, és kérjük, hogy a jövőben is segítsék ezt a munkát (bankszámlaszám: 11714006-20309868).
