Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-24 / 21. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. május 24. » 11 A Szentlélek munkája Vannak bizonyos „kegyelmi eszközök” amelyeket engedelmesen el kell fogadnia és hálásan fel kell használnia annak, aki azt akarja, hogy a Szentlélek munkája valóság legyen az életében. A keresztyén életet Pál apostol sokszor hasonlítja épülethez, amelynek alapokkal kell bírnia, s a kövek egybeilleszkedésével kell mind magasabbra emelkednie, hogy Istennek alkalmas lakóhelyéül szolgálhasson; másrészt növényhez, amelynek gyökerekkel kell megfogódznia a talajban, és a növekedésben kell megmutatnia az erejét, hogy meghozhassa gyümölcsét. Ezzel a hasonlatpárral arra utal az apostol, hogy a keresztyén életnek két oldala van. Az egyik oldaláról nézve emberi munkának is tekinthetnénk, a másik oldaláról nézve a Szentlélek munkája. Valami belső titkos erő működik itt a maga szuverén tetszése szerint, s az ember csak utólag észlelheti hálás csodálkozással, hogy mi történt. A keresztyén élet épület, mert nem lehet tudatos, tervszerű munka nélkül. Semmire sem megy benne az, aki világosan ki nem tűzi a terveit, és megfeszített igyekezettel nem váltja fokozatosan valóra őket. Nem lehet eléggé a lelkünkre kötni a felelősséget, amely a mi vállunkon nyugszik mindezekben. De növekedő palánta is a keresztyén élet, mert van egy másik oldala is. Van benne valami, ami kiszámíthatatlan: ez a Szentlélek munkája életünkben. Legfőbb javaink és legfőbb eredményeink ajándékok - a Szentlélek végzi ezekben a maga munkáját. Jöhetnek ajándékai váratlan meglepetésként is. Ilyenek a hitünk bizonyosságai. Isten, bűn, kárhozat, bűnbocsánat és mind a többi régi, jól ismert és belénk nevelt dogmatikai fogalom milyen üresen hangzik sokáig. De ami korábban értheteüenül közömbös volt számunkra, az eleven, személyes ügyünkké válik a Szentlélek segítségével. Ami ellen felsorakoztattuk érveinket, most lefegyverez, és hatalmában tart. Legszembeszökőbb változás a Jézushoz való viszonyunkban következik be. Alakja mindig vonzó, tiszteletet parancsoló, példaként serkentő mindaddig, amíg egyszer új látásunk nem nyílik meg. S akkor megnő az alakja úgy, hogy ha lehetne, még többet szeretnénk mondani róla, mint amennyit valaha is állítottak és vallottak a hívei. Leborulunk, és dadogva mondjuk: „Én Uram és én Istenem!” Nem test és vér jelentette meg nekünk ezt a megismerést. Ajándékba kaptuk. így vagyunk erkölcsi győzelmeinkkel is. Hiába vettük fel a harcot kísértéseinkkel. Ha szembeszálltunk velük, előbb-utóbb elernyedt a karunk, és kihullott kezünkből a fegyver. De voltak tapasztalataink győzelemről és szabadságról is. A hosszúnak ígérkező harc hamar véget ért, mintha mögöttünk meglátott volna valakit az ellenfél, akitől megfutamodott. Vagy meg sem támadott, hanem észrevétlenül meglapult. Láthatatlan védőpajzs vett körül, hogy a közelünkbe se férkőzzék az ártalom. Nem mi győztünk. Valaki más harcolt érettünk. A legfőbb javaink mind nem a mi vívmányaink, hanem az ő ajándékai. Ami a Szentiéleknek általunk másokon véghezvitt munkáját illeti, abban is ugyanez a helyzet. Az eredmények nem akkor mutatkoznak, amikor mi terveink szerint elvárnánk, hanem a számításainktól függetlenül. Néha sokkal előbb, máskor sokkal később. És mégis kitűnik, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásunk és az imádságunk, mert megszületett belőle valami, amire álmunkban sem gondoltunk. Sokszor nagyon elégedetlenek vagyunk elvégzett munkánkkal. Ügyetlenül szóltunk és cselekedtünk. Nem jól képviseltük a szent ügyet. S ugyanakkor - magunk sem tudtunk róla - valahogyan mégis kellő súllyal esett latba a fellépésünk, mégis megragadott valakit a komolyságunk, s utólag, meglepetésünkre, mégis előttünk áll az örvendetes eredmény. Ajándékba kaptuk. A Szentlélek munkálkodott általunk. Hogyan tudhatnánk mi azt, hogy a munkánk szikrái hol hullnak gyúlékony anyagba? Váratlan meglepetések érik az embert, amikor megtudja, hogy hol, mikor mely elejtett szava vagy tette bizonyult jelentősnek valakire nézve! Nem vívmányok ezek, hanem ajándékok a Szentlélek általunk végzett munkája nyomán. A mi munkánk döntő része sem a mienk, hanem a bennünk munkálkodó Szentiéleké. ■ Szenczi László- » Életünk pünkösdje ■ Marosi Nagy Lajos Pünkösd előtt Jézus tanítványaira a csendesség és a visszahúzódás volt jellemző. A felházban együtt voltak, szívükben igyekeztek feldolgozni azokat az eseményeket, amelyek a Mesterrel történtek. A Golgota, a feltámadott Jézus megjelenése és a mennybemenetel... Azt tudták, hogy egymáshoz tartoznak, hiszen mindnyájukat Jézus hívta el tanítványául, együtt tanultak a Mester iskolájában, és együtt eszméltek a kábulatból is, amikor megjelent számukra a Feltámadott. Együtt vették Jézus parancsát: „... tegyetek tanítvánnyá minden népet...” Szívükben ott visszhangoztak a Krisztus-szavak, de hiányzott egy késztetés, egy belső erőtartalék ahhoz, hogy a missziói parancsot elkezdjék megvalósítani. Pünkösd volt az a pillanat, amikor belső erőre kaptak az addig félénk tanítványok. A szívükben levő elhagyatottság Isten felé kiáltott, és az első pünkösdön a Szentlélek szívükbe költözésével nem maradtak egyedül. A Szentlélek Isten töltötte be lényüket, és vele együtt a félelem helyett bátorság költözött a szívükbe. A hallgatás helyett készek voltak a bizonyságtételre. Pünkösd fordulóponttá lett az életükben. Állandósult az Istennel való kapcsolatuk azáltal, hogy a szívükben immár maga az Isten lakozott. Ettől kezdve más emberekké lettek. Az Istennel való szoros kapcsolat tette mássá az életüket. Ekkor váltak igazán alkalmassá arra a munkára, amelyre Jézus elhívta őket. Pünkösd ma is fordulópont a hívő ember életében. Azoknak, akik megismerték Istent, elfogadták Jézus Krisztus váltságát, találkozniuk kell személyesen is a megelevenítő Lélekkel, Megkülönböztetünk tehát pünkösd előtti és pünkösd utáni életeket. Nem feltétlenül kapcsolódik ez az évenként megismétlődő emlékünnephez. Pünkösd együtt járhat a megtéréssel, együtt járhat egy szent elhatározással, egy őszinte bűnvallással, amikor engedelmesen engedjük, hogy Lelke által szívünkbe költözzön az Isten, és irányítsa az életünket. Pünkösd, a Szentlélek bennünk lakozása nem szükségszerűen jár együtt eksztatikus állapottal, nem azonos valamiféle könnyű lebegéssel. Pünkösd nem az érzések sokasága, pünkösd reális valóság! Belső erővel ruház fel arra nézve, hogy mindazt, amit megtanultunk Jézus lábainál, a gyakorlatban is megvalósítsuk. A Szentlélek tesz képessé mindarra, amit Jézus az ő „újszövetségi törvényében” a szeretetről tanított. Pünkösd egyenlő a lélek egészségével, napi kapcsolatot jelent Istennel. Egy erős „kézfogás”, amely soha, semmilyen körülményben nem hagyja elengedni Isten kezét, és egymásét sem. Benne valósul meg az a szent egység, amely Istennek kezdettől fogva elképzelt akarata. A szív pünkösdi újulása nélkül nem léphetünk tovább. Mindazt, amit pünkösd után tehetünk csak meg, hiába próbáljuk pünkösd előtt megtenni. Kudarcok halmaza lesz az. A pünkösdöt nem lehet megspórolni. Az isteni küldetést csak pünkösd bátorságával végezhetjük el. A tanítványok is csak azután voltak tettekre képesek, „minekutána a Szent Lélek eljött” rájuk. Ma sincs ez másként. Ha azt tapasztaljuk, hogy nincs előrehaladás, ha egy helyben topogunk, és kudarccal teli az életünk, ha végezzük ugyan a missziót, de annak nincs látszata, ha versengés van közöttünk és nem egyetértés, ha hántás van, de nincs megbocsátás, akkor még pünkösd előtt járunk. Az őszinte megbánás, a buzgó szolgálat, az eredményes misszió, a testvéri szeretet megvalósulása viszont már a pünkösd utáni élet biztos jelei. A szerző a Baptista kalendárium szerkesztője Venyercsán László Pünkösd nélkül Pünkösd nélkül nincs győzelem, nem működik a kegyelem. Életerő a Szentlélek, újjá, mássá tehet téged. Nélküle minden hiába, Ő az Ige lángja, szárnya. Mi fán termek? CrossSound-konferencia a Rézkígyó kávéházban Folytatja a pörgést a CrossSound fesztivál csapata: május 16-án tartották a Mi fán termek? című konferenciát, melyen a keresztény identitás kérdését járták körbe a meghívott előadók és a kreatív workshopok. A konferencia alapigéje (Jn 15,5) a szeretetben gyökerező és a jó gyümölcsöket termő éntudatot állította középpontba, de a keresztények önazonosságát nem csak az individuum felől közelítették meg. Az előadások három blokkban - egyéni, társas és közösségi vonatkozásban - taglalták az identitás összetett kérdését. Nem az alkoholból vagy egyéb szenvedélyekből töltekeznek, hanem a Szentlélekből, valamint helyesen látják önmagukat Istenben - foglalta össze a tudatos és sikeres keresztények ismérveit a CrossSound főszervezője, Németh Bálint. Az ítélkezést és a félelemben gyökerező énképet, amelyek az embereket elválasztják Krisztus szeretetétől, meg kell változtatni, hogy a fiatalok felszabadultan tudjanak szembenézni saját gyengeségeikkel és bűneikkel - mutatott rá a rendezvény által elérni kívánt hatásra Németh. Az interaktív műhelyek keretében - többek között — kreatív randikurzuson, szabad improvizációs festésen és kortárstánc-órán vehetett részt a mintegy félszáz fiatal. A felekezetközi szimpóziumon egyházunkat Szeverényi János országos missziói lelkész, a Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz elnöke (képünkön) képviselte. ■ Walkó Ádám HETI ÚTRAVALÓ „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura!’ (Zak 4,6) Pünkösd hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi a Szentlélek kitöltetéséről és a keresztyén egyház megszületéséről adnak hírt. Isten ad Szentleiket ajándékul ma is. „Én a lelkemet adom belétek - ezt mondja az Úr -, és azt cselekszem, hogy az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ez 36,27; LK) A Szentlélek a Krisztusban való hitet teremt. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16; LK) „Ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk.” (GyLK 751) Jézus nekünk is elmondja: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek..!’ (Jn 14,26-27) A húsvét utáni ötvenedik nap „eljött a pünkösd napja, és... zúgás támadt az égből... Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel..!’ (ApCsel 2,1-4) Ez Péter vallástétele: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” S Jézus ezt mondta: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat..!’ (Mt 16,16.18) Pál a kegyelmi ajándékok sokféleségét és a Lélek egységét tanítja: „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele’.’ (íKor 12,7) Luther szerint: „A Lélek ezt a kettőt akarja elérni s megteremteni minden keresztyénben: Először bizonyosodjék meg a szívük, hogy kegyelmes Istenük van; aztán legyenek képesek maguk is segíteni másokat.” Az apostolok leírt cselekedetei tudósítanak az ő - Jézusról szóló, pünkösd utáni - tanúskodásukról (lásd ApCsel 1,8). Az első gyülekezet Jeruzsálemben egy szíwel-lélekkel kiáltott Istenhez, és: „Amint könyörögtek..., megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét’.’ (ApCsel 4,31) Fülöp Krisztust hirdette a pogányoknak Samáriában; Péter és János is lement, s imádkoztak a megkereszteltekért: „Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában’.’ (ApCsel 8,17) Péter így számolt be Jeruzsálemben a pogányok megtéréséről Cézáreában: „Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. (...) Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor... a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!” (ApCsel 11,15.18) Barnabás Pált is magával vitte; „...egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek’.’ (ApCsel 11,26) S Pál Korinthusban „bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Amikor azonban ellene szegültek, és szidalmazták..., ezt mondta: (...) Mostantól fogva a pogányokhoz megyek." (ApCsel 18,5-6) Ma is minden christianus, aki misszionárius (lásd Mk 16,15-16), kéri: „Mennyi pogány vár még a hívó szóra - / Gyújtsd össze né-A SZERZŐ FELVÉTELE
