Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-10 / 19. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. május 10. » 7 A szenior Tisztelgő látogatás 80. évfolyamában járó hetilapunk 90 éves nyugalmazott főszerkesztőjénél ^ Elődöm az Evangélikus Sajtóosztály élén eltöltött csaknem másfél évtizedes szolgálata után az ezredfordulón, 75. életévében adta át az Evangélikus Élet szerkesztésének „stafétáját”. Egyházunk hűvösvölgyi lelkészotthonában május 9-i születésnapja alkalmából kerestük fel korábbi helyettesemmel, Boda Zsuzsával, aki már „Miska bácsi” idejében is gazdája volt hetilapunk gyermekrovatának. Kettősünk láttán Tóth-Szöllős Mihály - hiszen róla van szó - derűs mosollyal jegyezte meg: „Az összeköttetés megvan.” És mintegy kétórás beszélgetésünk alatt ezt mi is mindvégig így éreztük. Keveseknek adatik meg, hogy egy nagy múltú hetilap egy egész korszakával emlegessék együtt a nevüket. Ráadásul Tóth-Szöllős Mihály igencsak izgalmas időszakban, 1988 és 2000 között állt egyházunk sajtóosztályának élén...- Miska bácsi, te milyen felirattal címkéznéd meg sajtómunkád több mint tizenkét esztendejét?- Ezen sohasem gondolkodtam. Csináltam, amit kellett.- No de épphogy átvetted a lapszerkesztést, jött a rendszerváltás, és ha egyházunkban a nyugati, dunántúli kerület újbóli felállását tekintjük mérföldkőnek - márpedig szerintem abszolút annak tekinthető -, akkor elmondhatjuk, hogy te a társadalmi rendszerváltás hajnalától úgymond az egyházi közélet konszolidációjáig jegyezted - mintegy az átmenet szerkesztőjeként - a hetilapot...- Lehetséges, de nem hiszem, hogy az embernek tudnia kellene, hogy különleges időket él. Elég, ha teszi, ami rábízatott. Felkavaró és megnyugtató események egyaránt voltak az én időmben is, ám lényegében egész munkánk az imádságon alapul. Én magam mindenesetre a legnagyobb jelentőséget mindmáig annak tulajdonítom, hogy Istennel meg lehet beszélni a dolgokat. És tőle mindig lehet erőt kérni. Mert persze voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy már nem bírom... De csináltam tovább. Hozzáteszem, jóval mostohább körülmények között: akkor még nem volt internet, nem álltak rendelkezésre korszerű eszközök...- Volt viszont egy okkal irigyelt előnyöd. Mire ugyanis egyházunk hetilapjának szerkesztője lettél, neked már rendkívül széles volt a kapcsolatrendszered. Hiszen több évtizedes lelkészt életpálya állt mögötted. Idézzük azért fel ennek is a főbb állomásait!- Cinkota, Kiskőrös, Dunaegyháza, Kecskemét. Lelkészként ebben a négy gyülekezetben szolgáltam. A teológiára édesapám nyomdokában indultam a fasori gimnáziumból. Megjegyzem, gimnáziumi osztálytársaim közül még ketten folytatták 1943 szeptemberétől Sopronban a tanulmányaikat: néhai Muntag Andorés Gáncs Aladár. Amikor 2007-ben egy emlékfüzetben - Hatvan év távlatából a címe - tekintettünk vissza a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karán 1947-ben végzett évfolyamunkra, tízünk közül nyolcán már hazatértek. Gáncs Aladárt, akinek - a nyolc gimnáziumi évet is beszámítva - tizenkét éven át voltam padtársa, 2009-ben szólította el az Úr, így e hűvösvölgyi lelkészotthonban már csak özvegyének lehetek szomszédja. Annak idején a teológián én voltam a szenior. Talán ezért maradtam utolsónak az évfolyamból...- Nem lehetett könnyű a német, majd a szovjet megszállás alatt abszolválni kiváló eredménnyel az egyetemi vizsgákat, de lelkészi szolgálatod első évtizede sem épp szélcsendes időszakra esett. Az említett emlékfüzetből is tudható, hogy téged a rákosszentmihályi templomban - édesapád kívánságára - Ordass Lajos püspök ordinált. Közeli kapcsolatod meg tudott-e maradni a püspökkel 1956 után is?- Közeli, baráti kapcsolatba édesapám került Ordass Lajossal, amikor ő még Wolf Lajos volt, én pedig még gyerek. Ettől függetlenül engem is „ordassistaként” könyveltek el, és tény, hogy a püspökkel akkor is tartottam a kapcsolatot, amikor - tisztségétől megfosztva - a Márvány utcában lakott. Sőt midőn esperesnek jelöltek, tőle kértem tanácsot, hogy vállaljam-e a megbízatást.- Ez lett volna a következő kérdésem. Hogy tudniillik „Ordass-közeli lelkészként” hogyan lehettél 1972-ben esperes?- Az egyházmegye lelkészeivel igen jó, testvéri közösségben voltunk, és többségük ebben is támogatott...-Már esperesként hívtak meg Kecskemétre, ahol tizenhat éven át pásztoroltad a gyülekezetei. Időközben azonban még egy felelősségteljes feladatot vállaltál...- A Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűlésének „háznagyi” teendőivel bíztak meg. Négyévnyi előkészítő munka után elsősorban magának az LVSZ-nagygyűlésnek a „levezénylése" lett a fő feladatom, és kétségkívül talán ez a szolgálat jelentette életpályám legnagyobb kihívását. Ezt követően még sokáig sok helyre hívtak élménybeszámolót tartani, és mi tagadás, felettébb jólesett például a német kollégáktól hallani: nem gondolták volna, hogy a kommunista Magyarországon ilyen gördülékenyen fog lezajlani a rendezvény...-A kecskeméti gyülekezet sem látta kárát nemzetközi szervezőmunkádnak?- Ellenkezőleg, a nagygyűlésre való tekintettel sikerült felújítanunk kecskeméti templomunkat és „kiszabadítanunk” udvari bezártságából. Sokatmondó tény, hogy ehhez az akkori pártkorifeustól, Romány Páltól kaptuk a legfőbb támogatást...- Feltételezem, jelesre vizsgázott szervezőkészséged is közrejátszott abban, hogy négy évvel később téged bíztak meg a sajtóosztály vezetésével.- Először „csak” az EvÉlet szerkesztését vettem át, és ebben inkább korábbi sajtos ténykedésem játszott szerepet. Elődömnek - Lehel Lászlónak - azonban csakhamar úgy megnőttek az ökumenikus feladatai, hogy meg kellett válnom kecskeméti gyülekezetemtől, és nyilvánvalóvá lett, hogy a sajtóosztály irányítása mellett az esperesi tisztséget sem vállalhatom tovább. Előtte ugyan engem is jelöltek a - Káldy Zoltán 1987. május 17-i halálával megüresedett - püspöki tisztségre, de ezt a jelöltséget D. dr. Harmati Béla „ellenében” magam is inkább csak baráti szívességből vállaltam...- Az akkori egyházvezetés milyen elvárásokat támasztott az EvÉlet szerkesztésével kapcsolatban?- Nem voltak deklarált elvárások, de kétségtelen, hogy Nagy Gyula püspök főként saját koncepcióját szerette viszontlátni a hasábokon... Viszont az Állami Egyházügyi Hivatalnak ekkor már nem volt befolyása. Eleinte még be-bejártak az illetékesek a szerkesztőségbe, de nekem már egyetlen példányt sem kellett előzetesen bemutatnom nekik.-A sajtóosztály vezetőjeként a könyvkiadás feladatai is rád hárultak. Bár hetilapunk akkor még csak hat oldalon jelent meg ám mindemellett a rádió evangélikus műsorait is szerkesztetted. Melyik munkaág állt hozzád a legközelebb?- Egyértelműen a lapszerkesztés. Talán mert azzal volt a legtöbb dolgom. Akkor még hétfőn kellett nyomdába adnunk a betördelt oldalakat, így a tizenkét év alatt nekem nemigen volt se szabad szombatom, se vasárnapom. A hétvégeken sokszor bent is aludtam a szerkesztőségben.- Hogy élte meg mindezt a család?- Cinkotai segédlelkészként megismert későbbi feleségemet 1989- ban szélütés érte, tíz évvel később bekövetkezett haláláig állandó gondozásra szorult... Három fiam ekkor már viszonylag önálló életet élt, tehát lényegében egyedül voltam. Ezzel együtt bűnként rója fel a lelkiismeretem, hogy a családomat akkor..., hogy nem tudtam úgy... Mondhatnám persze: ez volt az ára annak, hogy a szolgálatot el tudtam látni...- Egy ilyen kerek születésnap apropóján nem lehet nem megkérdezni: életed kilenc évtizedéből mire emlékszel vissza a legszívesebben, és mi az, amit másként csinálnál?- A sajtóosztályon eltöltött évekből legkedvesebb emlékeim feltétlenül a Harmati Béla püspökkel tett vi£ déki utak. Hibának pedig leginkább > azt tartom, hogy - csak azért, mert £ valahol ott voltam - én írogattam a cikkeket. De a püspök elfogadott, a vele való barátság erősödött, s ez a barátság számomra máig sokat jelent.- Végezetül némi félelemmel kérdezem: mi a véleményed a mostani EvÉletről?- Régebben a karakteresen lutheránus színt hiányoltam az újságból. Az utóbbi idők lapszámairól azonban nem tudok véleményt mondani...- Miska bácsi, ne fújjuk még el a gyertyát, hadd készüljön néhány fotó! Isten éltessen! ■ T. Pintér Károly Messziről jött ember sárkánycsonttal Paterson Hain János emlékezete Bayer János lelkész-iskolaigazgató 1662-ben Kassán kiadott, Ostium vei atrium naturae... című műve közli Hübner Izrael orvos, matematikus, asztronómus 1661-es metszetét. A lenyomat arról nevezetes, hogy - a magyar, német és szláv evangélikus templomok mellett - pontosan jelzi az Eperjes (ma Presov, Szlovákia) egyik emeletes épületének északi szárnyán található fedett teraszt, a nyugati városkapuval szemben álló obszervatóriumot. A metszet - több magyarországi és szlovákiai csillagászattörténész véleménye szerint is - Magyarország első csillagdájának hiteles ábrázolása. (Bayer Jánosról az Evangélikus Élet 2005/30., Hübner Izraelről 2007/1. számában publikált e sorok írója.) Druga Lászlónak, a Szlovák Központi Csillagvizsgáló nyugalmazott csillagászattörténész szakemberének szíves közlése alapján tudjuk, hogy írásunk főszereplője, Paterson Hain János a csillagászat iránt élénk érdeklődést tanúsított. 1630-ban tevőlegesen hozzájárult az első csillagászati obszervatórium felépítéséhez, Hübner Izraellel távcsövet szerkesztett, és asztronómiai, meteorológiai megfigyeléseket végzett. A Szinnyei József-féle - forrásértékű - Magyar írók élete és munkái című kiadvány viszonylag kevés általános életrajzi adattal szolgál Paterson Hainnal kapcsolatosan. Annyit mindenesetre megtudunk, hogy nem Magyarországon látta meg a napvilágot: Poroszország szülötte. Német anyanyelvű, így a szakirodalomban használt János keresztnév eredetileg Johannesként hangzott. Vezetéknevét latinosán, Patersonius formában használta. Pontos születési és halálozási dátumot Szinnyei sem ismert, de a szakirodalmi források 1615-re és 1675-re teszik ezeket. Hatvan évével akkori szemmel nézve hosszú (és teljes) életet élt. Orvos volt. Szakmai pályáját Lengyelországban kezdte, majd a Habsburg uralta Magyar Királyság területére költözve Eperjesen lelt új otthonra - és hazára. Sírja is a felvidéki településen domborult. Rendszeresen publikált, elsősorban orvosi témában, de foglalkozott ásványtannal és őslénytannal is. Utóbbira még visszatérünk... A Kenyeres Ágnes szerkesztette Magyar életrajzi lexikon 1000-1990 további kiegészítő adalékokkal szolgál. Katonaorvosként specializálódott, Eperjest megelőzően egy másik felvidéki városban, Lőcsén gyógyított, és a befolyásos Thököly és Teleki családok orvosi tanácsadója is volt. Őslénytani vizsgálataira ez a forrás is kitér... Kapronczay Károly Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok 1945-ig című akadémiai doktori pályázatában további adatokat gyűjtött. Innen tudhatjuk meg, hogy Paterson Hain az 1650-es évek második felében telepedett le a cipszerek földjén. Thököly Imrével és Teleki Mihály erdélyi kancellárral közvetlen levelezésben állt a kiterjedt famíliák betegeinek kezelése végett. Jeles tagja volt a Természetbúvárok Császári Akadémiájának, megfigyeléseit a lipcsei Természettudományi Akadémia Miscellanea című folyóiratának postázta. Ásványtani és őslénytani, sőt növény- és állattani vizsgálataihoz saját maga készítette mikroszkópot használt. Barlangok mélyén „sárkánycsontokat” talált... Tasnádi Kubacska András Nagy magyar természettudósok című, személyes hangvételű tudománytörténeti munkájának (az Élet és Tudomány kiskönyvtár sorozatban jelent meg) egyik főszereplője - maga Paterson Hain! A kötet szerzője - jeles geológus-paleontológus, ismeretterjesztő, akinek édesapja egyébként fasori tanár volt - 1928-ban a bécsi udvari múzeum és könyvtár magyar vonatkozású kéziratait és nyomtatványait kutatta. Paterson Hain 1671-1672-es, sárkánykoponyákról, -fogakról, -karmokról, méteres csontokról szóló levelei nagy hatást gyakoroltak az ifjú kutatóra. Az írásokban elevenen élt az ókori-középkori mesék ősi sárkány alakj a. Ezt ellenpontozva Paterson Hain korszerű metszetekben mutatta be a Kárpátok barlangjaiban talált csontokat. Információdús levelei és plasztikus ábrái mellett a leletekből rendszeresen küldött külhoni tudóstársainak. Hogy aztán másfél évszázaddal halála után ezek segítségével állapítsák meg: a „sárkánycsontok" a jégkorszaki, réges-rég kihalt barlangi medve maradványai! ■ Rezsabek Nándor
