Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-03 / 18. szám

12 -m 2015. május 3. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Mert táborozni jó! Beszélgetés Koltainé Somogyi Lilla gyermek- és ifiúsági referenssel ► Alig egy hónappal húsvét után újra hosszú hétvégének örvendezhetünk, a szerencséseb­beknek ráadásképpen a pihenőidő még egy érettségi szünettel is megtoldódik. Nem cso­da, ha a májusi napsütésben elővakációs hangulatba kerülsz, és már a nyárra gondolsz. Mi is ezt tesszük, amikor Koltainé Somogyi Lilla gyermek- és ifjúsági referenst egyhá­zunk nyári táborairól kérdezzük. PALACKPOSTA „...akikeres, talál...” „Hol a helyem?” - olyan kérdések egyike ez, melyek végigkísérnek bennünket a fogantatásunk pillanatától egészen addig, amíg örök nyugalom­ra nem hajtjuk a fejünket. A fogantatásunk nem saját akaratunkból fakad, s nem mi döntünk lé­tünk felől sem. Senki nem kérdezi meg a vélemé­nyünket arról, hogy hol szeretnénk világra jönni, melyik családban kívánunk nevelkedni. Mégis az első és egyben legbefogadóbb közegünk az anya­méh, ahonnan elindulhat az életünk, ahol bizton­ságban fejlődhetünk. Ezért is köszöntjük a mai na­pon az édesanyákat, hiszen hálával tartozunk ne­kik a befogadásért, a szeretetért és az elfogadásért. A biztonságból a bizonytalanba lépünk, későb­bi életünkben nem kerülhetjük hát el, hogy fel­tegyük ezeket a kérdéseket: „Hol a helyem az anyaméhen kívüli létben? Hol a helyem a család­ban, a testvéreim között, a világban?” S a választ magunknak kell megtalálnunk, méghozzá úgy, hogy olyan biztonságra leljünk, amelyben önma­gunkat adhatjuk, és kiteljesedhetünk. Ez nem mindig könnyű, sőt megfelelő támogatás vagy visszajelzés hiányában akár még el is tévedhetünk. A kérdés olykor elhalkul, máskor viszont fel­erősödik, vagy éppen fenyegető módon hat ránk. A középiskolát elhagyó diák számára hirtelen az életét meghatározóvá válik, a jövőre irányítja a fi­gyelmét. Elkerülhetetlenül szembe találja magát a kérdéssel: „Vajon elegendő lesz-e az érettségi­vel megszerzett pontszám, felvesznek-e? És való­ban érdekelni fog az a szak, az a terület, amelyet választottam magamnak?” Későbbi életünk során is nemegyszer feltehetjük magunknak a „Hol a he­lyem?” kérdést: a munkahelykereséssel, a párvá­lasztás viszontagságaival, az idő múlásával kap­csolatban, az örök élet körüli kételyek és a hit ket­tősségével találkozva... „Hol a helyem?” - örök kérdése ez az ember­nek. Nem kerülhető ki, nem hallgatatható el, hi­szen várt vagy éppen váratlan helyzetekben új­ból és újból előkerül, foglalkoztat bennünket. A hangsúly azonban nem is annyira a kérdésen van, hanem sokkal inkább azon, hogy mi mit tu­dunk rá válaszolni. Megnyugtató vagy elbizony­­talanító a válaszunk? Ez attól függ, hogy a választ önmagámtól várom csupán, vagy túllátva maga­mon, élek azzal az ajándékkal, amelyet Jézus kí­nál fel a számunkra a Hegyi beszédben: ,Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek meg­­nyittatik(Mt 7,8) Az ember helye Isten mellett van, hiszen ő kap­csolatra hívott el bennünket. Olyan kapcsolatra, amely segít a hétköznapokban, amely megerősít a nehézségek között, amely irányt mutat, ha cél­talanul bolyongunk a világban. Nem kell egyedül küzdenünk, mert van hova fordulni, van kitől se­gítséget kérni. Van, aki nem hagy magunkra, és jó pásztor módjára utánunk jön még akkor is, ha távolra szaladtunk előle. A helykeresés legizgalmasabb és egyben leg­megnyugtatóbb pontja az, amikor megtaláljuk a helyünket teremtő Istenünk mellett. Tőle kérünk útmutatást, vele keressük a helyünket a világban, és az ő ajtaján zörgetünk bebocsátásért. Hiszem, hogy aki őszinte szívvel és hittel mindezt meg­teszi, annak a „hol a helyem?” kérdés nem nyug­talanító, hanem iránymutató. Kérj, keress és zörgess! Nem fogod megbánni! ■ Csorbáné Farkas Zsóíía Anna Névjegy: Csorbáné Farkas Zsófia Anna Kisgyermekkoromtól a Győri Evangélikus Egy­házközség tagja vagyok, ahol 2005 óta férjem­mel, Csorba Jánossal szolgálunk. 2009 óta a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda beiktatott iskola­lelkészeként a hitoktatás, a gyermek- és if­júsági munka, valamint a lelkigondozás ál­dott szolgálatát végzem. Szociálpedagógia szakon is folytattam tanulmányokat; ebből sokat profitálok a szülői beszélgetőkörök al­kalmával. Kiemelkedően fontos területnek tartom a szülők és gyermekek közötti kap­csolat megerősítését, a család védelmét és a keresztyén értékeken alapuló nevelést. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit- 2014 szeptemberétől az ifiúsági munka egy­házunkban az eddigitől eltérő koncepcióval zaj­lik. A korábbi gyermek- és fiúsági osztály be­olvadt az újonnan alakult gyülekezeti és misszi­ói osztályba. (Erről bővebben Gyümölcsöző gyű­rni? címmel az Evangélikus Élet 2014. október 26-i számban olvashattatok interjút Németh Zoltán osztályvezetővel. - A szerk.) Az új szervezeti egység eddigi bő féléves működése alatt milyen fő szempontok, irányvonalak rajzolód­tak ki az ifjúsági munka terén?- Az új rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy az ifjúsági munkát nem külön, hanem a gyülekezetek szerves részeként tudjuk szemlél­ni, illetve segíteni és kiegészíteni. Az első évet a megismerés évének szántuk. Azokat a jól működő programokat, amelyek ed­dig is nagy tömegeket mozgattak meg, meg­hagytuk, a kevésbé népszerűek helyett pedig újakat kezdeményeztünk. Voltak olyan rendez­vények - például a hittanverseny -, amelyek­ről már az idei szervezés előtt kikértük a résztvevők véleményét, és a beérkezett észre­vételek alapján igyekeztünk módosítani, javí­tani a lebonyolításon.- A nyárra tervezett programok listáját bön­gészve szembetűnő változás, hogy a korábbi tá­borkínálatból eltűnt a gyermek-, a zenei és a kézművestábor.- Az utóbbi években - és ez a beérkezett if­júsági pályázatokban is megmutatkozott -egy­re több gyülekezet rendezett saját gyermek-, hit­­tanos- vagy kézművestábort, így az országos szervezésű gyermektáborok iránt nem volt érdeklődés. Ugyanez mondható el a zenei táborról is. Ta­valy még meghirdették, de kellő számú jelent­kező hiányában elmaradt - ugyanakkor ország­szerte több helyen gyülekezetek és egyházme­gyék is szerveztek saját zenei tábort. Az idei munkaévben mind az osztály, mind az ifjúsá­gi bizottság nagy figyelmet szentel az ifjúsági könnyűzenének, így az idei ifjúsági pályázat­ban külön kategóriát is hozott létre ezeknek a táboroknak a támogatására.- Az említett fiúsági pályázatra április 27- ig lehetett jelentkezni. A kiemelten kezelt zenei táborokon kívül volt más jelentősebb változás is ebben az előző évek gyakorlatához képest?- Még egy új elem megjelent benne. A tábo­­ros kategórián belül a saját tábort nem tartó gyülekezetek is pályázhattak, mégpedig a fia­talok táborozásának támogatására. Azokat a kö­zösségeket szerettük volna ezzel a lehetőség­gel segíteni, ahol kevés a fiatal, saját ifjúsági tá­bora nincs a gyülekezetnek, mégis szeretnék, hogy fiataljaik ne maradjanak ki egy tábor kö­zösségi élményt adó lehetőségéből, részt tud­janak venni egyházunk országos ifjúsági tábo­raiban. Természetesen továbbra is pályázhattak a gyülekezetek ifjúsági programjaikra, táborra, illetve idén az ifjúsági munkát támogató kis ér­tékű tárgyi eszközökre is. Az elbírálásban nincsen változás, viszont azt kérjük, hogy ha lezajlott a pályázott program, vagy megvásárol­ták a pályázott eszközt, akkor harminc napon belül számoljanak el az igényelt összeggel.- Az egyházkerületi táborok közül csak a déli kerületi létezik évek óta stabilan önállóan. Lehet tudni, hogy mi a „titka”?- A Kerkit 2005-ben indult el többek javas­latára a Déli Egyházkerület táboraként. Már ak­kor is a konfirmált korosztályt szólította meg. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimná­zium jó helyszínnek bizonyult. Gáncs Péter püs­pök úr nemcsak támogatta a tábort, hanem minden évben személyesen is jelen van, hogy bátorítsa a fiatalokat. Rövid időn belül felvető­dött az az igény is, hogy ne csak a frissen kon­­firmáltakat hívják meg, hanem azokat is, akik már jártak a táborban, és jól érezték magukat, így már 2007-ben előfordult, hogy több mint százan voltak együtt. Időközben a kerületi tábor országossá nőt­te ki magát, így az utóbbi években már a gyermek- és ifjúsági osztály égisze alatt szer­veződött. Mindig színes, zenével, kirándulás­sal, meglepetésekkel, kézműveskedéssel teli a tábor, jó hangulatban, a gimnázium teljes tá­mogatásával.- Az országos ifjúsági tábor volt északi kerü­leti táborként szerepel...- Az északi kerületi táborban nem volt annyira erős a kerületi identitás, mint a Ker­­kitnél, korábban is érkeztek fiatalok a másik két egyházkerületből is, ezért a szervezők idén már deklaráltan is az ország minden tájáról várják a fiatalokat a Bánki-tó partjára. Vidámságot, él­ményeket, új barátságok születését, lelki épü­lést és rengeteg kalandot ígérnek.- Új kezdeményezés a szépítőtábor. E mögött milyen elképzelés húzódik meg?- Azt gondoljuk, talán jobban megmozgat­ja a fiatalokat, ha olyan programra hívjuk őket, amelynek keretében hozzájárulhatnak valami szép és jó megvalósulásához. Több olyan gyü­lekezet is jelentkezett, ahol elkelne a segítség, ezek közül választottunk indulásként egyet, Fehérvárcsurgót. Napi egy-két órás, közösen vég­zett könnyű fizikai munkával az evangélikus templom külső lábazata melletti kavicságyból a kavics ki- és visszatermelése, valamint a lábazat szigetelésének megerősítése lesz a feladatunk. Emellett sok kirándulást tervezünk a természeti szépségekben és látnivalókban gazdag, „a Bakony gyöngyszemének" nevezett Gaja-völgyben. A tá­borba lelkes, kirándulni szerető, a szebb és él­hetőbb környezetért, egy kicsiny gyülekezet megsegítéséért tenni kész, tizennégy-húsz éves fiatalok jelentkezését várjuk.- Elmarad a gyerektábor, lesz ellenben csa­ládostábor. Utóbbi esetében hogy készültök: egé­szen kicsi gyermekekkel „bíró” családokat vár­tok, vagy akár kamasz gyerekeket nevelők is me­hetnek?- Nem határoztuk meg a jelentkezők élet­korát egyik generáció vonatkozásában sem. A koncepciónak éppen az a lényege, hogy a „családos” megfogalmazás korlátozás nélkül le­hessen hívó szó mindenki számára. A jelent­kezők számát látva „bejött” az elgondolás, er­re a táborra már nem is tudunk több jelentke­zést elfogadni.-A táborokat hirdető plakáton két „külsős”, nem a gyülekezeti és missziói osztály által ko­ordinált lehetőség is helyet kapott.- Evangélikus egyházunkban két társadalmi szervezetként működő ifjúsági szövetség is szervez a nyárra gyermekeket és fiatafokat megszólító táborokat, melyeket jó szívvel aján­lok. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) szervezésében a fiataloknak lehetőségük van fogyatékkal élő embertársaink­kal, mozgássérültként élő fiatalokkal együtt tá­borozni - több helyen is - a nyár folyamán. A tábor iskolai önkéntes gyakorlatként is elfo­gadtatható. A Keresztény Önkéntesek Szövet­sége az Ifjúságért (KOSZI) idén nyáron pedig kreatív táborba várja 3. osztálytól 8. osztályig a gyerekeket, és kalandtáborba 7. osztálytól 12. évfolyamig az ifjúságot.- Ha páros év, akkor Szélrózsa, ha páratlan, akkor... Sokáig úgyfejeztük volna be a monda­tot, hogy Csillagpont, de most már azt is mond­hatjuk, hogy Köz-Ép-Pont. Mit lehet tudni az idei erdélyi lutheránus ifjúsági találkozóról?- Valóban, nyáron már másodszor rendezik meg ezt a találkozót, a két évvel ezelőtti sep­siszentgyörgyi után most Gyimesközéplokon július 28. és 31. között. Körülbelül százhatvan magyarországi fiatalt várnak, akiknek részvé­teli díját az országos egyház átvállalta, csak az útiköltség terheli a gyülekezeti ifjúságot. Az er­délyiek nagyon a sajátjuknak érzik ezt a talál­kozót, így most a Végh Szabolcs vezette zenei csapaton kívül nem is kértek külön feladatra magyarországi testvéreket, pedig többen szí­vesen szolgáltak volna.-És a már említett református ifjúsági ta­lálkozón tudomásotok szerint lesz evangélikus szolgálattevő? Oda készültök esetleg „közpon­tilag”?- Immár másodszor találkoznak Tatán a re­formátus fiatalok, akik ismét hívtak néhány evan­gélikus zenekart is, de egyelőre csak a Korál-szi- . get fellépése biztos. Mi innen az osztályról is ter­vezzük, hogy benézünk egy-egy napra. ■ V.J. Szépítőtábor: Fehérvárcsurgó, június 29. - július 4. • 14-20 évesek részére ♦ Jelentkezés és információ: gyulmisz@lutheran.hu • Jelentkezési határidő: május 31. Déli kerületi konfirmandus- és ifjúsági tábor (Kerkit): Bonyhád, június 22-26. • 12-17 évesek részére • Táborvezető: Deák László ♦ Jelentkezés és további információ: lelkeszlaci @gmail.com • Jelentkezési határidő: május 31. Országos ifjúsági tábor: Bánk, június 29. - július 5. • 12-19 évesek részére ♦ Táborve­zető: Csadó Balázs ♦ Jelentkezés és további információ: csado.balazs@gmail.com, illetve www.facebook.com/eszakikonfi ♦ Jelentkezési határidő: május 31. 2. Köz-Ép-Pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó: Gyimesközéplok, július 28-31. ♦ Előzetes regisztráció határideje: május 15. ♦ Jelentkezés és további információ: szelrozsa@ lutheran.hu A családostáborra további jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. Minden hely betelt! A Mevisz táborairól további információ a www.mevisz.hu oldalon található vagy a 20/824- 2047-es telefonszámon kérhető. A KOSZI programjairól a www.koszi.net honlapon lehet tájékozódni vagy a 70/329-1700-as telefonszámon lehet érdeklődni.

Next

/
Thumbnails
Contents