Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-03 / 18. szám

io 41 20x5. május 3. FÓKUSZ Evangélikus Élet Acsarkodástól a párbeszédig - politika a gyülekezetekben Az, hogy politizáljon-e az egyház, talán az egyik legmegosztóbb kér­dés ma Magyarországon. A felekezeteket, egyházi vezetőket gyakran éri támadás amiatt, ha véleményt nyilvánítanak valamilyen politikai kérdésben, és amiatt is, ha hallgatnak. Püspökeinket világi lapok rend­re megkérdezik egyház és politika viszonyáról. Riportunkban mi most evangélikus lelkészeket kérdeztünk. A 2010-ben ezerötszáz evangélikus gyülekezeti tag megkér­dezésével lezajlott egyházszociológi­ai felmérés eredményei is azt mutat­ják, hogy az evangélikusok véleménye is igen megosztott a politikához való viszonyulás kérdésében. A megkérde­zettek 41,6 százaléka mondta azt, hogy az egyháznak „teljes távolsá­got” kellene tartania a politikai pártok­tól, 44,7 százalék szerint az egyháznak a céljaihoz közel álló pártokat kellene támogatnia, ám csak 3,4 százalék ál­lítja, hogy egyértelműen el kellene köteleződnie valamelyik párt mellett. A közéleti kérdésekkel kapcsolatban szintén megosztott az evangélikus egyházi közvélemény: 35,2 százalék szerint az egyház általában eleget hal­latja a hangját, 21,1 százalék szerint túl sokat, 28,4 százalék pedig úgy gondol­ja, hogy túl keveset beszélünk közéleti kérdésekről. Arról pedig, hogy a gyü­lekezeti tagok hogyan viszonyulnak ahhoz, ha lelkészük politizál, hason­lóan megosztó adatokat kapunk. A lelkész és a politika Korányi András pestszentlőrinci evangélikus lelkész, az Evangéli­kus Hittudományi Egyetem egyház­történész-professzora szerint a vé­lemények sokszínűsége önmagá­ban nem baj.- Keresztény emberekként is sok­félék vagyunk. Nem mindent élünk meg ugyanúgy, és nem is kell ugyan­úgy gondolkodnunk. A lényegben, az evangélium hirdetésében kell egysé­gesnek lenni - mondja. A probléma inkább ott kezdődik, ha a lelkész valamelyik párt szócsö­vévé válik a szószéken. Már az is ké­nyes kérdés, hogy mennyire érvénye­sülhet a lelkész politikai világlátása a szolgálatában.- Lehet politikai állásfoglalása - erről valószínűleg tudni is fog a gyü­lekezete -, de sok faktora van an­nak, hogy ez milyen hatással van a közösségre. Ha például az adott egyházközségben tekintélyelvű a berendezkedés, akkor a gyülekezeti tagok úgy élhetik meg: elvárás ve­lük szemben, hogy ők is hasonlóan gondolkodjanak. Ez esetben nyil­vánvaló, hogy a másképp gondolko­dók el fognak menni - vélekedik Ro­mánná Bolha Márta józsefvárosi lelkész. Kényes egyensúly Érthető módon a legtöbb gyülekezet­ben épp az az elvárás, hogy a lelkész egyáltalán ne vigye be a politikát a gyülekezeti életbe. Megjelent: Kamarás István OJD Titkos kutatónaplója A szociológus nagyapa vezetésével egy balatoni nyaralás közben Szocio­lógiai kutatómunkába kezd a három unoka, Bertalan, Lilla, Anna és unokatestvérük, Mötyő. Első kuta­tásuk során azt vizsgálták, hogy ki mit válaszol a nyaralók közül a „Tudja-e, hol lakik Ajahtan Kutar­­bani király?” kérdésre. Ez követte a balatonfenyvesiek fagylaltozási szo­kásainak vizsgálata. Ősszel iskola­társaik és tanáraik körében Mici­­mackó-kutatást bonyolítottak le. E kutatás közben megismerkedtek a százéves olvasáskutatóval, akit meg­tanítottak az internethasználatra, hogy segíthessen nekik az adatok feldolgozásában. Következett a karácsonykutatás: ki mit szeretne adni vagy kapni karácsonyra? A lázas és lelkes munkavégzés során egymás után sorjáznak az egy­re érdekesebb kutatási témák. A Bosnyák téri piacon azt kutatják, hogy mi van a bevásárlószatyorban, és hogy mennyire lehet ebből következ­tetni a vásárlók élethelyzetére és kulturáltságára. A kutatás az Interspar­­ban folytatódik, ahol megismerkednek és összebarátkoznak Hajléktalan Gyulával, aki bekapcsolódik a „Ha azt mondom, hogy...” kutatásba. A „Ki ad a koldusnak? Miért igen? Miért nem?” kutatás során így már külső szaktanácsadó is segíti a munkát. Vajon mi mindent lehet megtudni a társadalom tagjairól és közössé­geiről az ilyen kérdések alapján, mit gondolnak a vallásról, hitről a rocke­rek, metálosok, house-osok, hip-hoposok, tecktonikosok, punkok és szkin­­hedek, vagy mit lehet megtudni az emberekről az állatkertben tanúsított viselkedésük alapján egy képzeletbeli földönkívüli faj nézőpontjából vagy abból, hogy ki melyik szállóigét tudja vagy nem tudja folytatni? Kamarás István OJD Csigamese című könyve (mely 1998-ban az év gye­rekkönyve volt) a malakológusok (csigászok) szerint mesekönyv létére is teljesen szakszerű volt a csigákat illetően. A nyugdíjas vasútállomá­sokról szóló hangjátéka a vasutasszakma elismerését váltotta ki. Legújabb ifjúsági regényéből, a Titkos kutatónaplóból „szakszerűen” be lehet ava­­tódni a szociológiai kutatás rejtelmeibe, néhány ku­tatásnak ráadásul nagyon is valóságos alapja van. Mind­ez persze nem zárja ki a kisebbfajta csodákat sem, ame­lyekre igencsak szükségünk van mai modern, pragma­tikus-racionális világunkban. Kamarás István OJD: Titkos kutatónapló. 236 oldal, kemény­­táblás, 135 x 180 mm. Luther Kiadó, 2015. Ára 2200 Ft. LUTHER- Mielőtt Pilisre kerültünk, az ot­tani gyülekezetben megfogalmazó­dott az az igény, hogy a legjobb len­ne, ha a lelkész tartózkodna a politi­kától. Számunkra ez nem is okozott gondot. Kezdetektől törekedtünk arra, hogy minden világnézetű em­ber számára nyitott legyen a temp­lom, és tényleg megéltük azt, hogy mindenféle politikai hátterű ember eljött az alkalmainkra. Nagyon fontos, hogy ez a nyi­tottság meglegyen a gyülekezetekben. Vannak olyan helyzetek, amikor kü­lönösen is ügyelni kell erre. Például egy presbiteri ülésen, ahol különbö­ző politikai nézetű emberek vannak jelen. Mindez nem jelenti azt, hogy a lelkész ne állhatna ki azok mellett, akik valamit elszenvednek - állítja Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze, aki tizenöt éven át szolgált pilisi lelki­­pásztorként. Nehéz azonban egységre töreked­ni és a helyes egyensúlyt megtalálni a magyar közéletben, ahol a legtöbb kérdésben csak a politikai szekértá­borok acsarkodását hallani a méltó vita vagy valódi párbeszéd helyett.- Az a fajta gondolkodás, amelyik politikai világnézetek mentén folya­matosan provokálja az embereket, és állandó döntéskényszerben tartja őket, kifárasztja a gyülekezeti tago­kat is. Fontos, hogy tudjunk világo­san beszélni és a különböző szóla­moktól távolságot tartani. Nem világ­nézeti blokkok, különböző elfogult­ságok vagy aktuális trendek, hanem biblikus értékek mentén. Olyan kö­zösségeket például nem támoga­tunk, amelyek az emberi méltóság­gal szemben álló kultúrát képviselnek és támogatnak - mondja Korányi András. Pártpolitika vagy közélet? Bár a közöny és az apolitikusság érthető reakció a méltatlan politikai acsarkodásokra, a közügyek - így vagy úgy - hatással vannak hétköz­napjainkra, így a gyülekezetek életé­re is. Ám nem mindegy, hogy egy-egy közösség miként éli meg a közéleti problémák felszínre kerülését, milyen típusú szerep vállalásáig mehet el egy keresztény ember. A megkérdezett lelkészek egyetér­tettek abban, hogy a konkrét pártpo­litikai szerepvállalás, még inkább a to­borzás az, ami problémás lehet egy gyülekezet életében.- Hogyha a szószék propaganda­­eszközzé válik, az szerintem sokakat elfordít az egyháztól. Ugyanakkor merjük kimondani, hogy vannak olyan társadalmi ügyek, amelyek­nek nincsen színe, hanem embe­rekről, sorsokról, érdekekről szólnak. Mélyen egyetértek Dietrich Bon­­hoeffer azon gondolatával, hogy az egyháznak a némák jogaiért kell ki­állnia. Azokért, akiknek gyenge az ér­dekérvényesítő képességük, nem tudják nyilvánosan hallatni a szavu­kat, melléjük oda kell állni - mutat rá Románné Bolba Márta.- Más a közélet és a politika orszá­gos szinten, és más az, amikor olyan helyi döntések születnek, amelyek egy adott keresztyén közösség részéről is határozott állásfoglalást igényelnek. Ez a lelkészek egyik legizgalmasabb feladata - ezt már Pángyánszky Ágnes állapítja meg. Korányi András kifejti:- A három nagy politikai ideoló­gia, a nacionalizmus, a liberaliz­mus és a marxizmus, amelyek a 19-20. században alakultak ki, és bi­zonyos értelemben kizárólagossá váltak, a mai politikai életet is meg­határozó világnézetként vannak je­len. Az emberek igénylik, hogy nyi­latkozzanak arról, mi az emberi élet értelme, a boldogság, a világ sor­sa. Ezekre a kérdésekre a keresztény­ségnek is megvannak a maga vála­szai, amelyek saját biblikus meggyő­ződéséből következnek - és a ke­resztény válaszok akár szemben is állnak az említett ideológiákkal. Ugyanakkor rengeteg döntés politi­kai mérlegelés és tervezés eredmé­nye, ami hatással van minden ember hétköznapjaira. Az egyház tagjaiként egyszerre va­gyunk tehát politikai lények és keresz­tények - lelkészek, gyülekezeti tagok. Az ebből adódó feszültséget nem le­het megkerülni, jelen van az igehirde­tésekben, a liturgikus eseményekben is. Ezért a szó eredeti értelmében vett közélet, azaz a politika elkerülhe­tetlenül belekerül a gyülekezeti élet­be is - zárja mondandóját Korányi András. Van-e helyük szélsőséges nézeteknek? A szélsőséges nézeteket valló temp­lomba járókkal kapcsolatban szin­tén megoszlanak a vélemények. ményformáló hatása is - állítja Pán­gyánszky Ágnes.- Indulatos, erős érzelmi reakció azért is törhet felszínre vitás kérdé­sekben, mert az illető sérülhetett egy adott helyzetben. Nem az állás­pontjával vitatkozunk ilyenkor. Fon­tos látni, hogy sérelmeinek kibeszé­­lésével tulajdonképpen gyógyítani akarja magát. Csak nem tudjuk, hogy mi motiválja, mivel nem tanultunk meg beszélni egymással. Fontos an­nak tudatosítása: szabad, hogy az adott kérdésben más legyen a véle­ményünk, és a véleményeket össze is lehet ütköztetni, de ezt ne bántó in­dulattal tegyük - hangsúlyozza Bol­ba Márta. Békesség néktek - különbözőség a szentek közösségében A párbeszéd főként akkor valósulhat meg, hogyha az ember ideológiai be­folyásoltságtól mentesen, kézhez ka­pott válaszok helyett saját maga ál­tal megharcolt, átgondolt álláspon­tot tud képviselni. — Ez sokakat irritálhat, például egy depressziós társadalom tagjait, Eredmények az egyházszociológiai felmérésből (2010) 15,2 35,2 28,4 i Igen, általában eleget hallatja i Nem, túl sokat hallatja a hangját Nem, túl keveset hallatja a hangját 1 Nem tudja 21,1 1. diagram: Véleménye szerint az egész országot érintő politikai, közéleti kérdésekben eleget hallatja-e a hangját az egyház? 10,2 I teljes távolságot kell tartania 41,6 . az egyház céljaihoz közelálló pártokat kellene támogatnia egyértelműen el kellene köteleződnie valamelyik párt mellett 1 nem tudja 44,7 2. diagram: Véleménye szerint az egyháznak hogyan kellene viszonyulnia a politikai pártokhoz? Van, aki szerint mindenfajta szélső­séggel szemben zéró toleranciát kell mutatni azon az alapon, hogy nem lehet egy gyülekezetben közös­séget vállalni olyasvalakivel, aki maga nem képes közösséget vállal­ni emberek bizonyos csoportjai­val. Mások azt mondják, éppen a ra­dikálisabb gyülekezeti tagok érde­kében lehet különösen fontos, hogy a lelkész helyre tegyen bizonyos kérdéseket.- Nagyon érdekes feladata a lel­késznek, hogy amikor szélsőséges vé­leményekkel találkozik, hogyan rea­gáljon rájuk. Egyenlőségre, az élethez való jogra, egymás befogadására, el­fogadására, toleranciára lehet he­lyezni a hangsúlyt, akkor is, ha tud­juk, hogy ülnek olyanok is a temp­lompadokban vagy akár a biblia­órán, akik szélsőséges nézeteket val­lanak. Egy bibliaórai beszélgetésnek vagy egy igehirdetésnek lehet véle­hogyha tőlük értékválasztást, dön­téseket várnak el. Gyülekezeteink is nyilván leképezik ezt a depresszív szemléletet, ez sem áll meg a temp­lom kapuinál - állítja Korányi And­rás. - Ugyanakkor a Biblia azt teszi világossá - és ez az Újszövetségre hatványozottan igaz -, hogy az em­beri élet megváltása, megmentése a legfontosabb. Politika és gyülekezet viszonyát te­kintve a gyülekezetek vezetőinek te­kintetbe kell venniük a tagok terhel­hetőségét. Ugyanakkor törekedhet­nek a párbeszéd, a békesség elérésé­re közéleti kérdésekben is. Az min­denesetre szép - és a társadalom szá­mára is példamutató - mozzanata a gyülekezeti életnek, amikor különbö­ző pártállású gyülekezeti tagok együtt veszik az úrvacsorát és az áldást - amikor az egyéni elköteleződések felülíródnak a közösség megélésében. ■ Laborczi Dóra

Next

/
Thumbnails
Contents