Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-03 / 18. szám
KULTÚRKÖRÖK 2015. május 3. » 7 Evangélikus Élet Új ének - huszonöt éve Évfordulót ünnepelt a békéscsabai vegyes kar ► Négy évtizede Munkás dalkörként indult, a rendszerváltás idején lutheránus kórus lett belőle. Jubilate vasárnapja előtt egy, Cantate vasárnapja előtt nyolc nappal negyedszázados évfordulót ünnepelt a Békéscsabai evangélikus vegyes kar. A jubileumi zenés áhítat bizonyította: ma is akadnak bőven, akik szívesen énekelnek, és olyanok is, akik örömmel hallgatják őket. A békéscsabai evangélikus Kistemplomban tartott délutánon az ünneplő kórus egy órában adott keresztmetszetet az egyházi - elsősorban protestáns - kórusirodalomból. A Kutyejné Ablonczy Katalin által vezetett együttes előadásában felcsendült többek között Mendelssohn, Weber, Gárdonyi Zoltán és Kodály Zoltán egy-egy alkotása. Elhangzott a vegyes kar jogelődjének tartott egykori Munkás dalkör vezetője, Sutyinszki János által írt két mű is; ő egy időben a békéscsaba-erzsébethelyi gyülekezet kántoraként is szolgált. Ezen darabok érdekességét nemcsak az adta, hogy a gyülekezet eredetére tekintettel a magyar mellett szlovák nyelven is előadták, hanem az is, hogy ez az alkalom volt a két kórusmű ősbemutatója. Az áhítaton Gáncs Péter elnök-püspök a 68. és a 114. zsoltárt idézte. Utalt arra, hogy ez utóbbiban a Vöröstengernél, a Jordánnál és a szomjasan keresztülszelt pusztában történt csodára emlékezik a zsoltáros. „Huszonöt évvel ezelőtt valami elkezdődött. Nemcsak a kórus háza táján, nemcsak Békéscsabán, hanem az országban és a világban is. A történelem Urának ajándéka, hogy engedett bennünket átkelni a folyón” - mutatott rá a püspök. Kiemelte azt is, hogy a zsoltár által megkövetelt új ének nem azért új, mert 2015-ben komponálták, hanem azért, mert Istennek szól. „A feltámadott Úr Jézus áll középen. Az énekkar szolgálata pedig a körülötte folytatott csapatjáték, valódi közösségi munka” - mondta az igehirdető. Az elnök-püspök Kondor Péter esperessel közösen lantot ábrázoló kitűzővel ajándékozta meg azokat a kórustagokat, akik legalább egy évtizede énekelnek a karban. így kapott ajándékot az a négy ember - Csávás Margit, Kutiné dr. Stefanovics Katalin, Timkó János és Vaszkó István - is, akik már negyven évvel ezelőtt is a pódiumon álltak. Az áhítat végén bekapcsolódott az éneklésbe a - szintén Kutyejné Ablonczy Katalin által vezetett - Calandrella kamarakórus, valamint az evangélikus iskola diákjaiból verbuvált Arrisus ifjúsági vegyes kar is, jelezve, hogy néhány évtizedig még biztosan szól kórusmuzsika a csabai templomokban. ■ -Ó-Ő-A „Az Úristennek van hallása” Interjú Böszörményi Gergellyel, a Református énekek és a református zenei fesztivál főszervezőjével ► Első ízben lesznek evangélikus szereplői is a tizenkettedik alkalommal megrendezendő református zenei fesztiválnak: május 29-én a budapesti Kálvin téri református templom késő esti zenés áhítatán vendégművészként lép fel a Kelenföldi evangélikus kamarakórus és kamarazenekar Bence Gábor vezetésével. A Művészetek Palotájában június 27-én tartandó tizennegyedik Református énekek koncert-istentiszteleten pedig helyet kapott a Kárpát-medencei egyesített kórusban az Oroszlányi evangélikus kórus. A fesztivál főszervezőjével, a Magyar Örökség és a Ferencvárosi József Attila-díjas hanglemezkiadóval, producerrel, Böszörményi Gergellyel beszélgettünk Isten és a zene kifürkészhetetlen útjairól: a progresszív rocktól a református énekekig.- A református hit és a zene iránti elkötelezettsége korántsem véletlen, ha jól tudom.- Felmenőim háromszáz éven keresztül református lelkészek voltak, anyai és apai ágon is. Én ugyan Budapesten születtem, de mivel 1955- ben édesapámat elmozdították kőbányai segédlelkészi pozíciójából, Hódmezővásárhelyen nőttem fel. Akkoriban nagy áthelyezések folytak az egyházon belül, apám pedig tudós és szókimondó ember volt - Princetonban tanult teológiát, majd Debrecenben doktorált -, nyilván nem maradhatott a fővárosban. Hódmezővásárhelyen se templom, se parókia nem volt ez időben, egy államosított általános iskola tantermében, Marx és Lenin arcképe alatt kellett a hitéletet megszervezni. Az iskola pedellusa, aki nagyon védelmezni akarta a szocialista vívmányokat, apám biciklijén minden vasárnap kiszúrta a gumit.- Így hígította a nép ópiumát...- Igen, aztán apám bement a tanácsba elpanaszolni az ügyet, erre a pedellus csak a szelepeket vette ki nagy buzgalmában, de apám túljárt az eszén: tíz pótszelepet vásárolt - és elegánsan hazabiciklizett. Egyébként is a figyelem középpontjában volt, mert a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) tartott előadásokat, illetve az összes vásárhelyi angol nyelvtanár nála tanult, a helyi entellektüel réteg aktív tagja volt, de nem tudtak ellene semmit felhozni, nem háborgatták.- Nem lett volna akkor természetes, hogy Ön is a lelkészi hivatást választja?- Apám a biztos megélhetés érdekében inkább más irányba igyekezett minket terelni; a hatvanas évek nem kedveztek az egyházi karriernek. Fiatalabbik bátyám majdnem lelkész lett, ő állt habitusában legközelebb ehhez a pályához, de végül is francia-angol szakos bölcsész lett. Idősebbik bátyám közgazdászként végzett, és én is ezt a pályát választottam. 1971-ben kerültem vissza Budapestre, amikor felvettek a közgazdaságtudományi egyetemre, ámbár a tudományos rész engem kevésbé érdekelt. Tudtam, hogy ott legalizáltan hazugságokat tanítanak, ez a hitemmel és az igazságérzetemmel soha nem fért össze. Amikor a filozófiakurzuson a materialista világszemlélet alaptételéről tanultunk, én hosszú hajú, nagy szakállú beatlázadóként tiltakoztam, hogy az anyag nem öröktől való, hanem az Úristen teremtette. A szeminárium végén a tanár - értelmes, művelt professzor - azt mondta: „Gergely, úgy gondolom, hogy magának nem kell bejárnia erre az órára.” Tudta, hogy a hivatalos butaságot terjeszti...- A zene iránt mikor kezdett érdeklődni?- A zene mindig meghatározó volt az életemben, körülöttem mindenki zenélt. Mint minden rendes polgári családban a gyerekek, ötévesen zeneiskolába jártam, szolfézst tanultam, négy év zongorázás után vadászkürtön tanultam. Szimfonikus zenekarban is játszottam, nagyon tetszett, ahogy a több szólamból összeáll a nagy egységes hangzás. A gimnázium felét zenéléssel töltöttem, a zenekarban én voltam a legfiatalabb. A többiek konzervatóriumba jártak, vagy autodidakta módon tanultak zenélni. Nem halandzsa angolt énekeltem, Magyarországon talán nekem volt először Beatles-kotta- és szövegkönyvem, ötven-ötvenöt számmal. A báli szezonban minden szombaton játszottunk. Később a katonaságnál én voltam az ezredkürtös, az egyetem alatt pedig már az első évben disc-jockey - lemezlovas - lettem a Közgáz Klubban, mert hozzá voltam szokva a színpadhoz, a mikrofonhoz. 1976-ban diplomáztam közlekedés szakon, de a Chemolimpexnél eltöltött három hónap után „nagy ívű” közgazdászpályám véget is ért. Nagyon hiányoltam a szabadságot, így mint szellemi szabadfoglalkozású megmaradtam a lemezlovasság mellett, majd 1993-ban megalapítottam a Periferic Records kiadót. Az After Crying zenekar albuma volt az első kiadványom.- Milyen zenéket játszott az akkori diszkóban?- A diszkózene csak 1974-ben jött létre, addig a Woodstock-generáció számait játszottam: Janis Joplint, Led Zeppelint, Creedence Clearwater Revivals Jethro Túlit és a többieket, akiknek a zenéje most már klasszikus rocknak számít. Később igazodtam a változó időkhöz, etno-, folk- és világzenével, de a progresszív rock, a dzsessz és a fűnk meghatározó maradt.-Hogyan jutott el a progresszív rocktól a református énekekig?- Papgyerekként rendszeresen jártam templomba, nekem a hit természetesnek tűnt, noha a transzcendens dimenzióját még nem fogtam fel. Édesanyám volt a kántor, tízévesen már énekeltem a templomi kórusban. A zsoltárok életem természetes részévé váltak. A negyedik református világtalálkozón, 2000-ben egy standon árultam a kiadó CD-it az említett műfajokban. Rengetegen keresték azonban a református énekeket, ezek hiánycikknek bizonyultak. így kihasználtam a piaci rést, hiszen a családi hátterem, a hitem, a zenei képzettségem és a kiadóm lehetővé tette, hogy a kórusok, az iskolák, a gyülekezetek számára létrehozzam a református énekek sorozatát. Minőségben is a legjobbat akartam nyújtani, hogy ritmikailag, zeneileg megfelelő legyen, mert az Úristennek van hallása. A nagy keresletet jól jelzi, hogy a református énekek több CD- je arany-, illetve platinalemez lett. A másik nagy felismerésem az volt, hogy mennyire fontos a közösségi hitélmény, az össszetartozás élménye, a magyarságunk erősítése. A református zenei fesztivál és a Református énekek mint koncert-istentisztelet éppen ezt hivatott demonstrálni. Az első Református énekek rendezvényen, 2002-ben a Zeneakadémián egy nagy gyülekezet voltunk.- Szakrális élményt nyújtott?- Mindenképpen, talán a Szentlélek is leszállt hozzánk, nagyon szép alkalom volt. Az évek során az élmény csak erősödött. Miután a Református énekek a Művészetek Palotájába költözött, „dramaturgiailag” is szerettük volna az esemény istentisztelet jellegét megerősíteni, nemcsak Isten jelenléte, de a külsőségek által egyaránt. Négy zenei blokk van, és már hetedik éve minden blokk elején egy magas rangú állami tisztségviselő olvassa fel a bibliai igét. Idén ezt Trócsányi László igazságügy-miniszter fogja megtenni, előtte többek között Balog Zoltán, Varga Mihály és Gulyás Gergely „hirdetett igét”. Számomra nagyon fontos, hogy olyan emberek vezessék az országot, akik vállalják a hitüket, ezért hiányolom, hogy nincsenek hasonló rendezvények. A református zenei fesztivál alapvetése és célja, hogy kulturális értékeinket - 2017-hez közeledve általános protestáns értelemben is - megmutassuk saját magunknak és a világnak. Valószínűleg kevesen ismerik a saját - református, evangélikus, metodista és a többi - egyházuk felépítését, struktúráját, missziós tevékenységét, és sorolhatnám tovább... A fesztivál nagy bemutatkozási lehetőség lenne mindenkinek - ezt még nem értük el, de jó úton haladunk. Korlátozottak azonban a lehetőségeink, ugyanis hárman- a feleségemmel és egy kolléganővel- szervezzük a fesztivált, amelynek tavaly például 850 közreműködője volt. Tervezzük, hogy bevonjuk a szervezésbe az egyházak különböző intézményeit. Boldog szívvel mondhatom, hogy azok az egyházi intézmények, amelyek már részt vettek egyszer - például iskolák, kórusok -, visszatérő szereplőkké váltak. ■ WalkóÁdám FOTÓ: SZEVERÉNYI TAMÁS
