Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-26 / 17. szám
MOZAIK Evangélikus Élet 2015. április 26. *• 15 Észtország csillagai Ha az ember Tallinnban lakik, ingyen használhatja a tömegközlekedést. Annak idején népszavazást írtak ki erről, és a szavazók több mint hetvenöt százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt szeretné. A lakosok egynegyede az ingyen utazás ellen olyan érveket hozott fel, hogy ezzel esetleg túlságosan is növekszik az észt főváros hivatalosan regisztrált lakossága, és így a vidék adóbevételektől esik el, meg különben is, a gazdaságot kell élénkíteni, hogy ne okozzon gondot az utazás megfizetése. Tallinnban kártyával lehet utazni, amelyet felszálláskor egy szenzorhoz kell érinteni, így kell megfizetni a viteldíjat. Noha a helyi lakosoktól nem von le pénzt a rendszer, az utazás regisztrációja számukra is kötelező. Ezeket az információkat ugyanis nagyon egyszerűen lehet felhasználni arra, hogy a közlekedési hálózat működését optimalizálják. És az észtek szeretnek mindent egyszerűen csinálni, ha az állam működéséről van szó. Észtország a legészakibb a három apró balti állam között, amelyek a kilencvenes évek elején lettek újra függetlenek. A Szovjetunió szétesésével az észtek merőben innovatív útra léptek, amikor az államigazgatás minél teljesebb digitalizációját kezdték el, így miután a közhivatalok, a bankok és a szolgáltatók is a netre költöztek, a legtöbb ügy intézése is megoldottá vált egy böngészőn keresztül. Még az országgyűlési vá-EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence ' lasztásokon való szavazás is részben az interneten történik. Lehetne még hasonló „csodákat” sorolni, kezdve a mindössze tízszázalékos észt államadóssággal, de még ennél is van jobb: létezik a virtuális észt állampolgárság, azaz az e-residency kezdeményezés. Ez valójában azt jelenti, hogy részei lehetünk az észt államigazgatási rendszernek, és használhatjuk az észt állampolgároknak járó szolgáltatások nagy részét. Ha valaki olyan internetes szolgáltatást nyújt, amelyet a világ bármelyik részén élő emberek használhatnak, akkor néhány gyors adminisztrációs lépés után létrehozhat erre egy e-észt vállalkozást. Ennek nemcsak a hivatalos ügyeit intézhetjük bárhonnan, de az észt állam még kedvező adózási feltételeket is kínál. Idén áprilistól pedig ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy ellátogatunk valamelyik észt konzulátusra, és kérelmezzük az e-azonosítót (sajnos a legközelebbi észt nagykövetség Bécsben van, miután a magyarországi külképviseletet tavaly bezárták). Észtország élen jár az internetes technológiák elterjesztésében és biztonságos üzemeltetésében, így nem csoda, hogy a NATO is ide helyezte a kiberbiztonsággal kapcsolatos intézményeit. Mindemellett a kis ország esélyes arra is, hogy az amerikai Szilícium-völgy mintájára az induló internetes vállalkozások Mekkája legyen, és a világ számos pontjáról bevonzza az ígéretes termékötletekkel előálló kreatív elméket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy például a Startup Wise Guys nevű észt inkubátorháznak, azaz internetesvállalkozás-fejlesztő központnak is van magyar támogatottja a PublishDrive személyében. E vállalkozás elektronikus könyvek gyártásával és pofonegyszerű terjesztésével kíván a világpiacra lépni. De hasonlóképpen a Learnlnvisible („tanulj láthatatlanul”) magyar csapatáról is azt lehetett hallani, hogy Észtországból kiindulva törekednek a világ megjobbítására. Nem kétséges, hogy Európa szellemiségébe tökéletesen beleillik ez a fajta észt nyitás. Nem kell, hogy feladja az ember a nemzeti identitását vagy akár csak a lakóhelyét, ahol az anyanyelvén érthet szót másokkal, mégis részesülhet magas szintű digitális szolgáltatásokban, mert európai. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy Észtország többségében evangélikus, még egy fontos húron pendülhetünk velük együtt... ■ N. B. Aki hisz, az nyer Mesterházy Balázs tudósítása az országos hittanverseny iskolai döntőjéről ► Az április 11-i piliscsabai ragyogó napsütés után kicsit borongósabb idő fogadta a 18-án Soltvadkertre érkezett fiatalokat, akiket azonban ez nem zavart abban, hogy jó hangulatban és eredményesen vívják meg a XXIV. országos evangélikus hittanverseny iskolai döntőjét. Néhányan - Sopronból és Győrből - már péntek este megérkeztek. Ők élvezhették a gyönyörű, ősszel átadott új óvoda tornatermének komfortját, illetve a közös esti beszélgetéseket. (Köszönet érte Lakatosné Hachbold Évának, az óvoda vezetőjének.) Szombaton négy korosztályban a márciusi kerületi fordulókból továbbjutott hat-hat csapat versenyzett. Akadályverseny-szerűen nyolc állomást teljesítettek, sajnos a nagy szél miatt nem az iskolaudvaron, hanem bent az épületben. E helyütt is köszönjük a kísérő kollégák segítségét, a Közel együttes tagjainak énekvezetését, a Győri Veronika iskolalelkész irányította házigazda Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola vendégszeretetét, illetve Darvas Anikó rákoskeresztúri iskolalelkész nyitóáhítatát a valódi táplálékról. Végül, de nem utolsósorban nem lehet nem megemlíteni, hogy a hittanverseny nem valósult volna meg az országos iroda gyülekezeti és missziói osztálya két munkatársának, Koltainé Somogyi Lillág nak és Szilágyi Anikónak fáradhatat^ lan és áldozatos munkája nélkül. Hisszük, hogy akik ilyen részletességgel forgatják a Bibliát, azok között csak győztesek vannak, és gratulálunk is mindenkinek. Ám mivel ez mégiscsak egy verseny volt, a döntőben az alábbi sorrend alakult ki. • 1-2. osztály 1. Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza 2. Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Budapest 3. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa 4. Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola, Alberti 5. Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Nyíregyháza 6. Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Sopron ♦ 3-4. osztály 1. Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Marcaltő 2. Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Szarvas 3. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa 4. Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola 5. Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Nyíregyháza 6. Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Békéscsaba • s-6. osztály 1. Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr 2. Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza 3. Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola, Alberti 4. Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba 5. Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium 6. Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Sopron • 7-8. osztály 1. Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr 2. Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa 3. Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Sopron 4. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 5. Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest 6. Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Orosháza HIRDETÉSEK Gyülekezeti munkatársak továbbképző konzultációja Piliscsaba, 2015. május 29-31. Május 29., péntek 15.00: Érkezés, szobafoglalás, kávé 16.00: Áhítat - D. Szebik Imre 16.30: Lelkigondozói gyakorlatok- dr. Percze Sándor 18.00: Vacsora 19.00: A bioetika aktuális kérdései mindennapi életünkben - ifi. dr. Szebik Imre 20.00: Áhítat - Kézdy Péter Május 30., szombat 8.00: Reggeli 9.00: Áhítat - D. Szebik Imre 10.00: A reformációra emlékezés mint a növekedés záloga - dr. Hafenscher Károly 11.00: Az országos egyház és a gyülekezetek kapcsolódása- Krámer György 12.00: A növekvő gyülekezet az Újszövetségben - D. Szebik Imre 13.00: Ebéd 14.00: Fogyás és növekedés egyházunk múltjában és jelenében - dr. Korányi András 15.00: Gyakorlati tapasztalatok megbeszélése - dr. Frenkl Szilvia 17.00: Rendszerelméletű gyülekezetépítés - Lábossá György 18.00: Vacsora 19.00: A templom jelentősége a növekvő gyülekezet életében (ószövetségi példa ) - Vető István 20.00: Áhítat - Vétó' István Május 31., vasárnap 8.00: Reggeli 8.30: A növekvő gyülekezet feltételei - Kézdy Péter 10.00: Istentisztelet úrvacsorával - D. Szebik Imre - Kézdy Péter 11.30: Növekvő Magyarországi Evangélikus Egyház - D. Szebik Imre 12.30: Ebéd 13.15: Úti áldás - D. Szebik Imre Evangélikus reformációi emlékutak - zarándokutak A Magyarországi Evangélikus Egyház 332 857158 Ft uniós támogatást nyert a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiíráson Az Új Széchenyi terv programban. A 350 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból nemcsak egy új, országos jelentőségű vallási tematikus út valósul meg, hanem új munkahelyeket is teremtenek. A Magyarországi Evangélikus Egyház igazán jelentős, országos szintű vallási tematikus úthálózatot szándékozik megvalósítani az Észak-Magyarország régióban. A projekt a Közép-Dunántúlon és az Észak-Alföldön megvalósuló, evangélikus emlékhelyeket érintő hasonló utak létrehozását célzó projektekhez szervesen kapcsolódik. Az emlékutakkal önálló, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció valósul meg. Az érintett, részben hátrányos helyzetű helyszíneken a település egyháztörténeti, történelmi, kulturális és néprajzi örökségének kutatására és bemutatására is lehetőség nyílik. Ezzel olyan, a vallási indíttatáson túlmutató turisztikai termék jön létre, amelyet eddig hazánkban egyetlen turista- vagy zarándokút sem biztosított. A pályázat keretében evangélikus templomokat újítanak fel - Galgagután, Legénden, Miskolcon, Vanyarcon -, Mátraszentistván településen pedig zarándokszálláshely újul meg; valamint közel 200 kilométer zarándokútvonal kijelölt nyomvonalának felfestését végzik el. 1. út: Tokaj - Tállya - Monok - Újcsanálos - Arnót - Miskolc; kb. 60 km 2. út: Egyházasdengeleg - Szirák - Bér - Vanyarc - Galgaguta - Legénd - Ősagárd - Felsőpetény - Nógrád; kb. 70 km 3. út: Felsőpetény - Bánk - Kétbodony - Terény- Cserhátsurány - Mohora - Csesztve - Szügy - Balassagyarmat; kb 60 km 4. út: Szécsény - Luciáivá - Sámsonháza - Szúpatak-Bátonyterenye - Mátraszentistván - Pásztó; kb. 60 km A projekt üzemeltetését a Magyarországi Evangélikus Egyház keretében működő központi iroda fogja koordinálni. A projekt összes elszámolható költsége 350 375 596 Ft, az igényelt támogatás 332 857 158 Ft. A fejlesztésekről bővebb információt a www.palyazat.lutheran.hu oldalon olvashatnak. pfi EVANGELIKUS.HU