Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-05 / 14. szám
2 -m 2015. április 5. FORRÁS Evangélikus Élet —ginigiia Oratio oecumenica [Lelkész:] Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk! Örvendező szívvel dicsérünk téged, hogy szent Fiad feltámasztásával győzelmet arattál a bűn és a halál felett, és megnyitottad előttünk az örök élet kapuját. Ezzel a tőled kapott reménységgel visszük most eléd mindazt, ami szívünkön van. [Lektor:] Köszönjük, Istenünk, a húsvéti örömhírt, hogy feltámadott és élő Urunk van, aki nem hagy minket magunkra sem életben, sem halálban. Kérünk, add, hogy meghalljuk mi is ezt a bátorító üzenetet, amelyet az angyal hirdetett egykor az asszonyoknak az üres sírnál. Add meg nekünk, hogy ne félelemben, de az örök élet reménységében tudjuk élni földi életünket. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, nem maradtál a sírban, ez azt jelenti, hogy ígéreted szerint azóta is velünk vagy. Békesség árad ebből a tudatból, mert kétségek és gondok között is érezhetjük a te megtartó és szabadító oltalmadat. Húsvét ünnepének áldott reggele azt jelenti nekünk, hogy megerősödhet a hitünk. Add mindnyájunknak ezt a drága felismerést! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, feltámadásod világosság a népek számára, és fény minden embernek itt a földön! Hadd legyen a mi életünk is ezzel a világossággal teljes, hogy sugározni tudjuk ezt a fényt a sötétségben, hogy boldog örömhír kovászává lehessen minél többek számára! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Oltalmazó szeretetedbe ajánljuk a megfáradtakat, a betegeket, a magányosokat és a gyászolókat. Vigasztalj minden szomorkodót az örök élet evangéliumával. Ébressz felelősséget az emberi szívekben, hogy szeretettel és áldozatosan tudjuk hordozni egymás terhét, és segítsünk a rászorulókon. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Istenünk, mert te vagy a mi mennyei Atyánk. Tiéd a dicséret és hálaadás mindörökké a mi élő Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. HIRDETÉS Nyári kántorképző tanfolyamok A fóti Evangélikus Kántorképző Intézet szeretettel várja a kántori szolgálatra készülőket az idei nyári bentlakásos tanfolyamokra. A tanfolyamok időpontjai és vezetői: ♦ Június 25. - július 11.- Bence Gábor ♦ Július 16. - augusztus 1.- Németh Sándor ♦ Augusztus 4-20.- Kertész Botond Jelentkezni levélben (2151 Fót, Berda József u. 3.) vagy e-mailben (kantorkepzo@lutheran.hu vagy kantorkepzo@citromail.hu) lehet. Kérjük, hogy a jelentkezéshez mellékeljenek lelkészi ajánlást és rövid zenei életrajzot. A tanfolyamokkal kapcsolatos tudnivalókról a résztvevőket külön értesítjük. További információ és letölthető jelentkezési lap a kántorképző intézet honlapján (kantorkepzo.lutheran.hu) található. Jelentkezési határidő: május 26. Ne legyen rest a szívünk! HÚSVÉT 2. NAPJA - LK 24,13-35 Szeretem az emmausi tanítványokat, mert olyanok, mint mi. Csalódottak, letaglózottak, reményt vesztettek, frusztráltak. Oly mértékben, hogy az útközben hozzájuk csatlakozó Jézust idegennek tekintik. Még jobban szeretem ezt a Jézust, aki végtelen isteni türelemmel kezelésbe veszi őket depressziós vakságukban. Csak egyiknek tudjuk a nevét, a panaszt megfogalmazó Kleopásét. Tehát nem ők voltak a fő és fontos apostolok, de Jézus mégis csatlakozik hozzájuk. A névtelen tanítvány névtelen marad, pedig Kleopás sem volt olyan bátor, mint a felesége, hogy ott állt volna Jézus keresztjénél (Jn 19,25). Ha pedig mégsem róla szólna János az evangéliumában, akkor még inkább feltűnne jelentéktelensége. Jézus azonban másként értékeli az embert. Eszünkbe juthatna, hogy Jézus számára mi sem vagyunk érdektelenek. Kétségtelen, fontos egyházi vezetők esetleg a nevünket sem tudják, vagy a sok száz vagy ezer arc közül már elfelejtettek bennünket egy-egy röpke találkozás után, s ez emberileg érthető is. De íme, Jézus ismer, és életünk útján mellénk szegődik. Úgy járunk-e mi is, mint az emmausi legények? Mentek a saját bújukban elmerülve, orrukkal szántották a köves, homokos talajt, s panaszolták egymásnak reményeik szertefoszlását. Ebben a lelki helyzetben csatlakozik hozzájuk az idegen, aki tapintatosan érdeklődik beszélgetésük témája felől. Kleopás kioktatóan szól, és tájékozatlannak nevezi a hívatlan útitársat. Szégyenszemre haza kell menni Emmausba, bizonyára oktondi szomszédok gúnyolódásának kiszolgáltatva. Nahát, ennyi-AZ ÜNNEP IGÉJE re mentetek a messiásotokkal? Pedig nagy volt a reményetek és a szátok. Mire mentetek vele? Az idegen elmondatja velük bajuk fő okát. Ők nem restek elpanaszolni a fenséges názáreti Jézus esetét a nem felismert feltámadt Krisztusnak. Tömören számot adnak a végzetes perről, a brutális kivégzésről is. Mindennek vége, oda a remény, és még zavaros dolgokat is lehetett hallani könnyen fecsegő asszonyoktól, de a sírt ellenőrző férfi tanítványok semmi bizonyítékát nem lelték a dolgok jobbra fordulásának. Sőt a holttest is eltűnt. Semmivé lobbant a remény, cipeljük hát csalódottságunk csonka keresztjét. S az útitárs türelmes. Hadd mondják ki fájdalmukat, van még idő az úton. Mi is megérdemelnénk - akár most, húsvét ünnepének elpogányosított hétfőjén - azt a lelki fej- és szívmosást, amelyben ezeknek a hazafelé támolygóknak volt részük. Miért érdemeljük meg? Több mint négy évtizeden keresztül, lelkészi szolgálatom éveiben kivétel nélkül minden esztendőben volt nagyhét és ünnepe a feltámadásnak. Lelkesen szólt a hír a templomban, oltár előtt, a szószéken, ezt zengte az ének: Jézus feltámadt, halleluja, örvendjen a szív, a halált legyőzte, ő él! Vége volt a húsvéti istentiszteletnek, és a nép áradt kifelé a templomból. Mintha mi sem történt volna. Mintha el sem hangzott volna a kétezer éves hír. Elindultak haza, ki-ki a saját Emmausába. Csüggedten, fásultan, közömbösen, rezignáltan. Mintha nem történt volna semmi. Hát nem történt semmi? Mintha nem hangzott volna el semmi. Most is így lehetünk, amikor ezeket a sorokat olvassuk, és nekünk szól a Feltámadott szigorú szava: „O, ti balgák! Milyen rest a szívetek..’.’ Sok-sok éven keresztül álltam ott húsvét ünnepén a templomajtóban, kézfogással elköszönni az ünneplők tömegétől. „Krisztus feltámadt!” - mondtam, és volt, aki megtorpant, mint aki rosszul hall, és visszakérdezett: „Tessék?” Megismételtem a klasszikus tételt, és a válasz az volt, „ja, persze”, húsvét van. Van sonka, tojás, locsolkodás. Nem férne ránk egy kis lelki fejmosás? De csak tőle! Amit ő mond, amikor felhangzik az igei tanítás, hogy mindezt megmondták a próféták, szenvednie és megdicsőülnie kellett a Krisztusnak. Ő mondja ezeknek az emmausi tanítványoknak, és most nekünk is. így kellett történnie - miattunk. Csak nejenne balga a lelkünk és rest a szívünk! Lehet, hogy túl hamar mentek ki a templomból? Meg kellett volna várni a kenyér megtörését? Mert egyszer majd megnyílik a szemünk! A feltámadt Krisztus nem erőlteti rá magát senkire, ezekre a tanítványokra sem. Emmausban úgy tett, mintha tovább akarna menni. Bennük megvolt a nagy fordulat első gesztusa: unszolva kérték, hogy maradjon velük, mert esteledik. Talán nem is tudták, miért kérik ezt az idegent. Mert jó vele! Maradj velünk! És az Úr asztalánál megtörtént a nagy csoda. Megnyílt a szemük. Jézus eltűnt, nem látták már, de rohantak vissza Jeruzsálembe. Pedig már lement a nap, de nem féltek az éjszaka rejtelmes sötétjétől, se vadaktól, se rablóktól, mert csordultig volt a szívük a nagy meglátással. A tanítványok is ezzel a hírrel fogadják őket, és ők is elbeszélik a történetüket. Micsoda élmény! Micsoda örvendezés! Lehetne-e idén másképpen ünnepelni a feltámadás ünnepét? Mert nem csak egy ünnepről van szó. Sokkal többről. Más fényben kellene látnunk múlandó életünket, a feltámadott Krisztus világosságában. Templomainkat ne közömbösen, rezignáltan hagyjuk el, miután elhangzott a nagy hír: az Úr feltámadt! Ez a történet minket is érint. Részben úgy, hogy megújulhat megfeneklett életünk, részben úgy, hogy messzebb látunk a halálnál. Neki köszönhetően! Mert Jézus is átment a kínhalálon; erről szólt a nagyhét, amikor az emberi szenvedés minden rettenetét elviselte. Félünk a szenvedéstől, a haláltól, és ez így emberi. Senki ne hazudja, hogy ő nem fél. Bárdolatlan cinizmus a kedvező pillanatban, de ott és akkor már - például a zuhanó repülőgépen — senki nem henceg. Jézus megmutatta, hogyan ment át a szenvedésen (érdemes a szenvedése során elmondott szavait végiggondolni), és egyszer csak megtörtént a vá-. raüan fordulat: győzelem a halál felett. Pál írja harcias levelében a galatáknak: az Atya Isten feltámasztotta Jézust a halottak közül, hogy kiszabadítson minket (Gál 1,1.4). Ha megnyílik a szemünk arra, hogy ez velünk is megtörténik, igazi ünnepünk lesz! ■ Ribár János Imádkozzunk! Feltámadott Urunk! Szegődj mellénk életutunkon, és nyisd mega szemünket, hogy ne legyünk restek neked és benned hinni, aki feltámadott Megváltónk vagy. Ámen. „Békesség néktek! - Ne féljetek!’’ ^ Legnagyobb keresztény ünnepünkön, húsvétkor újra visszatérünk a história műfajához. A16-17. század nagy evangélikus zeneszerzője, Heinrich Schütz (1585-1672) ugyanis a feltámadás történetét is zenei keretbe foglalta. Olvasóink talán emlékeznek arra, hogy karácsonykor Schütz másik ilyen műfajú kompozícióját mutattuk be, Jézus születésének megelevenítését. Most a szerző korábbi műve, a História der Auferstehung Jesu Christi, SWV 50 következik. Részletes címe szerint: A mi egyetlen megváltó és üdvözítő Urunk, Jézus Krisztus örömteli és győzedelmes feltámadásának története. A mű 1623-ban jelent meg nyomtatásban Drezdában; ekkor Schütz a szász választófejedelmi udvar karnagya volt. A 16. század közepén Szászország és Türingia protestáns templomaiban vált szokássá a nagyobb ünnepek, különösen húsvét és karácsony evangéliumainak „zenés história” formájú előadása, szereposztással és kórusbetétekkel. A passiókhoz hasonlóan az egyes szerepekhez a hangfekvésnek és a karakternek megfelelő recitáló hang tartozott. Az egyre kifejezőbb előadásmód azonban a zsoltárszerű recitálástól egyre inkább a drámai, gyakran basso continuo kíséretes recitativóhoz vezetett. Schütz a maga húsvéti történetében elődje, Antonius Scandellus művének szövegmintáját és húsvéti tónusát - első tónus, d-dór - követi; az evangélista részben már recitativószerűen megkomponált szavait gambakvartett kíséri. A mondatok mindig d-a-c-a hangokon indulnak (ez az első tónusú antifónák egy részének kezdőmotívuma). A zene akkor tér ki a szokványos mederből, és zár más hangon, ha a drámai párbeszéd ezt indokolja. Schütz idejében a húsvéti história előadására az ünnepi vespera keretében, az igehirdetés előtt került sor. CANTATE A mű szövegkönyve Mt 28,1-15, Mk 16,1-14, Lk 23,55-24,48 és Jn 20,1-233 kompilációja. Tökéletes dramaturg volt, aki a négy evangélium szövegéből egységes „librettót” készített! (Ugyanezt a munkát végezte el Prőhle Károly, amikor létrehozta a magyar evangélikusok számára a karácsonyesti és a passiós liturgiát - énekeskönyvünk J és K rendjét.) Mi most nem térünk ki a história összes részletére, hanem csak a jeleneteket mutatjuk be, kiemelve a legfontosabb verseket, párbeszédeket - segítve ezáltal a húsvéti történések áttekintését. Introitus: „A mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadása, ahogyan azt számunkra a négy evangélista leírta.” 1. Húsvét hajnala: „Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét’.’ „És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.” 2. Jézus megjelenik Mária Magdolnának: „Jézus így szólt hozzá: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.« Jézus nevén szólította: »Mária!« Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: »Rabbuni!« - ami azt jelenti: Mester:” 3. A fehér ruhás ifjú a sírban: „[Az ifjú] így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. íme, ez az a hely, ahova őt tették.«” 4. Jézus megjelenik az asszonyoknak: „És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: »Legyetek üdvözölve!« Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: »Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.«” 5. A főpapok tanácsa: „íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: »Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk.«” 6. Jézus megjelenik az emmausi tanítványoknak: „Akkor [Jézus] így szólt hozzájuk: »0, ti balgák!Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondták a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?«” „Ekkor így szóltak egymásnak: »Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az írásokat?«” 7. Jézus megjelenik a tizenegy tanítványnak: „Maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: »Békesség néktek!« Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: »Miért rémültetek meg és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg és lássatok.«” 8. Jézus elküldi tanítványait: „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: »Békesség néktek!« És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: »Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.« Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta: »Vegyetek Szentleiket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.«” Conclusio: „Istennek hála, győzelem!” A mű zárókórusának elérhetősége: http://goo.gl/i Y3FVK; ezzel kívánunk minden olvasónknak igazi húsvéti örömöt, félelem nélküli békességet! Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Halleluja! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
