Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-29 / 13. szám
8 2015. március 29. PANORÁMA Evangélikus Élet Luther-1. kép: Luther: Ein Sermon von der Bereitung zum Sterben (Sermo a halálra készülődésről, 1519). Eredeti címlap. A reformátor könyvecskéje - a címlapkerettől eltekintve - nem tartalmazott képeket. 2. kép: Jean Gerson: La science de bien mourir (A jó halál tudománya, 1408). Az „ars moriendi” hagyomány műfajteremtő darabja. A haldokló leikéért versengő angyalok és démonok a késő középkori vallásos kultúra alapvető kellékei. 3. kép: A kétségbeesés kísértése. Az illusztrált ars moriendik 2/a táblája (színes fanyomatos könyv, 1460). A démonok különböző bűnök felidézésével gyötrik a haldoklót (ezeket jelenítik meg az emberalakok), az egyikük pedig (a jobb felső sarokban) a haldokló bűneinek listáját tartja a szeme elé. Mivel a másolatokat hol a dúc negatívjárói, hol a pozitív nyomatról készítették, a kép időnként „megfordult” mint itt (vő. a 4. és 5. kép tájolását). A változtatás tudatos is lehet, mert ezzel a helyére kerül néhány részlet, amely E. S. mesternél eltér a szokásos ábrázolástól (vő. 6. kép). ■ Ittzés Gábor 1519 tavaszán Luther megkeresést kapott Bölcs Frigyes szász választófejedelem egyik tanácsosától, aki a halálra való felkészülésben kért segítséget a reformátortól. Luther először rövid könyvajánlással hárította el a kérést, a lipcsei vita után azonban visszatért rá, és november legelején már tiszteletpéldányokat küldött a megrendelőnek a felkérés nyomán született könyvecskéjéből (1. kép). Az Ein Sermoh von der Bereitung zum Sterben - „Sermo a halálra készülődésről” - azonnal sikerkönyv lett, és a lelkigondozói szakirodalom tanúsága szerint máig sokan olvassák. Közel fél évezredes adósságot törlesztünk, amikor ez a nagy hatású írás Luther válogatott műveinek 6. kötetében - terv szerint még ebben az évben - végre magyar fordításban is megjelenik. A sermo olyan prédikációt jelent, amely nem egy bibliai szöveget értelmez, hanem egy témát fejt ki, és gyakran eleve nyomtatásban való megjelenésre szánták. Luther szövege sem hangzott el szószéki igehirdetésként, hanem azonnal nyomdába került a kézirat. A halálra felkészítő könyvecskéknek a reformáció idején már évszázados hagyományuk volt; Luther sermója is ebből táplálkozik, ugyanakkor alaposan meg is újítja. A középkori örökség A műfaj neve, amelyben a Bereitung gyökerezik, latin szakszóval ars moriendi, vagyis a meghalás művészete (avagy tudománya vagy mestersége). "Egyik legkorábbi példája a Canterburyi Anzelmnek (11. sz.) tulajdonított, úgynevezett „Anzelmi kérdések” című rövid irat, legfontosabb darabja pedig Speculum artis bene moriendi („A jó halál - pontosabban a jól meghalás - művészetének tükre”) címen a 15. század elején keletkezett. Ennek szerzője ismeretlen, de azt tudjuk, hogy hátterében Jean Gersonnak, a párizsi egyetem kancellárjának és kora egyik legbefolyásosabb teológusának néhány évvel korábban írt műve áll (2. kép). A Speculum alaptétele, hogy a halál Isten előtt értékes lehet, de fel kell rá készülni. Ehhez kíván segítséget nyújtani a könyv. A 2. fejezetben például a haldoklóra leselkedő öt kísértést foglalja össze, egyszersmind az ellentétpárjukat is megnevezi. Ezek a hitetlenség, a kétségbeesés, a türelmetlenség, a gőg és a múló javak, ellenszerük pedig értelemszerűen a hit, a remény, a türelem, az alázat és a lemondás. A következő fejezetek a halálos ágy körüli helyes magatartásra tanítanak. A haldoklót hite megvallásához igyekeznek hozzásegíteni, a megfeszített Krisztus példájának követésére és a megfeszített Krisztusról való meditációra biztatják, valamint számos imádságot tartalmaznak mind a haldokló, mind az őt kísérők számára. Mindeközben a Biblián kívül rengeteg egyéb tekintélyt is idéznek az ókori filozófusoktól az egyházatyákon át a középkori szentekig, tudósokig és pápákig. A Speculum 2. fejezete a 15. század közepén önálló életre kelt úgy, hogy a szöveg tizenegy képpel egészült ki. Ezek közül öt pár a Speculum 2. fejezetében tárgyalt kísértések - és ellenpárjuk - illusztrációja (3—4. kép), az utolsó pedig a kísértések feletti végső győzelmet ábrázolja, amint a A meghalá A középkori „ars halál pillanatában távozó lelket az angyalok befogadják. A könyv népszerűségét bizonyítja, hogy a metszetsorozatnak több mint egy tucat változata maradt fenn. A sermo bevezetése Luther húsz szakaszra tagolja rövid írását. Az első öt alkotja a bevezetést, amelyet három nagyobb téma követ. A reformátor először nagyon röviden beszél a halálra készülő testi és lelki búcsúzásáról (1-2. szakasz), a haldoklónak azonban már nem azzal kell foglalkoznia, amit hátrahagy, hanem az előtte álló úttal. A harmadik bekezdés néhány erőteljes képpel átértelmezi a halált. Olyan az, mint a szülőcsatorna, amely szűk, szoros és sötét, de az életre és a korábbinál összehasonlíthatatlanul tágabb és szebb világra vezet. Erre az útra azonban fel kell készülni, aminek legjobb eszköze a szentségek vétele (4.), a szentségek pedig tiszteletet érdemelnek, amelynek kulcsa a hit (5.). A sermónak ez a bevezető része sok szempontból rokonítható a Speculum 1. fejezetével. Luther is a halál értelmezésével, isteni rendbe illesztésével indítja a gondolatmenetet, nála is az utóbbi alapozza meg a rémisztő kilátás átértékelését, és ő is hangsúlyozza, hogy a meghalásra fel kell készülni. A szentségek és a hit kétségtelenül sokkal markánsabban jelennek meg a bevezető részben Luthernél, mint az őt megelőző szerzőknél, bár a hit megvallásának fontosságát a középkori szövegek is hangsúlyozták, sőt olyan is akad közöttük, amely viszonylag jelentős teret szentel az oltáriszentség vételére való felkészítésnek. Fontosabb eltérés, hogy Luther néhány bibliai verstől eltekintve egyáltalán nem idéz tekintélyes forrásokat, és sokkal közvetlenebb hangon szólal meg, mint elődei. Reformátori képmeditáció A hatodik szakasztól az első nagy tematikus egységben a szentségek erejét azon keresztül láttatja Luther, hogy megmutatja, milyen hatalmas fenyegetéssel szemben vannak segítségünkre. A haldoklóra törő kísértéseket három képben foglalja össze, amelyeknek egy-egy szakaszt szentel. A halál képe hűtlenné tesz Istenhez (6.), a bűn pedig reménytelenségbe taszít (7.), míg a pokol - amelyet Luther az eleve elrendelés kérdésével azonosít - figyelmünket Isten szeretetéről a haragjára irányítja, és így elveszünk (8.). A párhuzamok a Speculum 2. fejezetével nyilvánvalók. Szerkezetileg is hasonló helyen bukkan fel a két szövegben ugyanaz a téma, és mindkét esetben ez a legnagyobb terjedelmű egység. Az első két kísértés - a hitetlenség és a kétségbeesés - is közös a két szövegben. Amikor a reformátor képekről beszél, valószínűleg az illusztrált ars moriendik általánosan ismert fanyomataira is gondol (3. kép). Ezekkel egész közeli ikonográfiái párhuzamokat is megfigyelhetünk a következő szakaszokban. A magunk erejéből nem vagyunk képesek legyőzni a kísértés kárhozatba döntő képeit (9.). A megoldást az jelentheti, hogy újrakeretezzük a halál, bűn és pokol képét, és nem önmagukban, hanem Krisztusban tekintünk rájuk. A halálra Krisztusban és szentjeiben kell néznünk, akik legyőzték (10.). Az illusztrált ars moriendik második képén nemcsak egy angyal, hanem a szentek végeláthatatlan sora áll az ágy
