Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-22 / 8. szám
2 «I 2015. február 22. FORRÁS ■■■■■HM Evangélikus Élet Oratio oecumenica BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAViT) - 1MÓZ 3,1-13 Ne vígy minket kísértésbe! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, te megváltásunkra küldted egyszülött Fiadat, aki emberi formánkat felvéve kísértést szenvedett bűnbeesés nélkül; hallgass meg minket, amikor hozzád fordulunk kéréseinkkel! [Lektor:] Kérünk, Urunk, könyörülj egyházadon, ne engedd, hogy a hatalom, a pénz bűvölete vagy bármilyen tetszetős tanítás eltérítse tőled és szent evangéliumodtól! Szentlelked megvilágosító ereje legyen velünk, hogy hűséges tanúid lehessünk a világban! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk minden szolgálatot viselőért az egyházban. Add, hogy törvényedet hallgatva felismerjék a bűn minden csábítását, leleplezve és megvallva azt, evangéliumod erejéből pedig képesek legyenek mindennap életújító és bűnbocsátó kegyelmed által újat kezdeni. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezeteink tagjaiért. Add, hogy igédet hallgatva és megtartva, az oltáriszentséggel Krisztus közösségében élve ellent tudjanak mondani a gonosznak, meg tudjanak állni az anyagi javak, a mások fölötti ítélkezés, a kirekesztés, az önérdek-érvényesítés, a kényelemszeretet kísértései közepette! Tartsd meg őket és mindnyájunkat az üdvösségre elhívottak testvéri közösségében! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az egész teremtett világért. Kérünk, fékezd meg az előítélet, a gyűlölet, a másiknak és a környezetnek ártás lelkületét és indulatát mindenhol a földön. Szereteted békességet és életet adó ereje töltsön el minden embert, hogy teremtési rendednek megfelelően védjük, ápoljuk és gondozzuk a világot, hogy egymás javára és a te dicsőségedre élhessünk! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akiket a kormányzás felelősségével bíztál meg. Kérünk, ne engedd, hogy a tőled kapott hatalommal visszaélve önös érdeküket érvényesítsék a rájuk bízottak fölött. Add nekik bölcsességedet, hogy szeretettel és bölcs értelemmel mindig mások érdekét és javát szolgálva hozzák meg döntéseiket. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik a szenvedés, a betegség, a szegénység, a kisemmizettség terhét hordozzák, vagy akiket a gyász fájdalma szorongat. Éreztesd velük kegyelmedet és szeretetedet, hogy tudják, te mindig velük vagy, nem hagyod magukra őket, mert hordozod gyengeségeiket és betegségeiket, és Krisztusban győztél a halál fölött. Add nekik Lelked vigasztaló erejét, hogy benned bízva tudják viselni az élet terhét! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, tarts meg minket kegyelmedben, amikor szent evangéliumod alapján lélekben elkísérjük Urunkat a szenvedés útján a golgotái kereszt felé, ahol győzelmet aratott a bűn fölött, hogy életünk minden napján benned bízva és igédre hallgatva éljünk itt és majdan mennyei országodban örökkön-örökké az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. A kísértő egy ártatlannak tűnő kérdéssel kezdi: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” Mint aki nem biztat, nem bátorít semmire, csupán tisztázni szeretne egy kérdést. Ügyes fogás! Bizalmat gerjeszt, és elejét veszi a gyanakvásnak. A kísértés szinonimájának a csábítást szoktuk tartani. A csábítás nem nyílt felhívás valaminek a megtételére. A csábító nem cselekvésre szólít, hanem vágyakozást kelt. Ezt teszi a kísértő is. Egy szóval sem mondja, hogy „szakítsatok a tiltott fa gyümölcséből!”. Hiszen ha .ezt mondaná, valószínűleg elutasításba ütközne. De ezt nem kockáztatja. Ennél okosabb. Amikor választ kap álnaivan feltett kérdésére, akkor Istennek a kert közepén álló fáról tett kijelentését veszi célba: „Dehogy haltok meg!Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz’.’ Ezzel azt állítja, hogy Isten hazudott, mert amit a fa gyümölcséről mondott, az nem igaz, sőt annak az ellenkezője igaz. A kísértő ezzel feladta a leckét: kinek hisz az ember? Istennek hisz, vagy neki? Mert ezen dől el minden. Az ember döntését két körülmény nehezíti. Az egyik, hogy nincs tapasztalata a fa gyümölcsével kapcsolatban. Csak akkor tudhatja meg, hogy halálos méreg-e, vagy Istenhez válik hasonlóvá tőle, ha már megette. A másik körülmény a látvány. „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet...” Ha a gyümölcs csúnya, férges lenne, esetleg orrfacsaró bűzt is árasztana, rög-A VASÁRNAP IGÉJE tön gyanút fogna. De a látvány a kísértő szavát látszik igazolni. A kísértő számítása ezért beválik. Amikor az ember teljesen a hitére van utalva, döntését a látvány meghatározóan befolyásolja. Ki mondott igazat a fa gyümölcséről? Isten vagy a kígyó? Az ember a szemének hisz ahelyett, hogy Isten szavának hinne. Bukását az okozza, hogy öt érzékszervének ad hitelt Isten igéjével szemben. Mert amit Isten igéje jónak mond, azt az érzékeink nem tartják kívánatosnak. Amit viszont Isten igéje rossznak mond, az csábítja az érzékeinket. Ami pedig csábítja az érzékeket, azt az ember természeténél fogva jónak ítéli. A kísértő okos: soha nem szólít fel nyíltan bűn elkövetésére, csupán kérdőjelet tesz Isten szava mellé, mert tudja, hogy érzéki úton nyert tapasztalataink és nyomukban az értelmünk érvei a kérdőjelet fogják fölnagyítani. Ha pedig nem utasítjuk el határozottan az Isten igéje mellé tett kérdőjelet, máris elbuktunk. A bűnös cselekedet ennek csupán következménye lesz. Mi teszi tehát bűnössé az embert? A cselekedete? A világ előtt talán igen. A bibliai bűneset története azonban világosan rámutat: az ember akkor esett bűnbe, amikor Isten szavával szemben a kígyó szavának adott hitelt. És ebből a szempontból közömbös, hogy a látvány a kígyó szavát támogatta. Az embernek - ha el akarja kerülni a bűnt - minden körülménytől függetlenül és minden érvvel szemben Isten szavának kell hitelt adnia. Akkor is Isten igéjét kell igaznak tartanunk, ha az érzékszerveink útján szerzett tapasztalataink az ellenkezőjéről akarnak meggyőzni. De vajon képesek vagyunk-e erre? Képesek vagyunk-e hinni? Ateista környezetben már az olyan ember is hívőnek számít, aki nem tagadja Isten létét. De ne feledjük: Isten létét a kísértő sem tagadja. Mégsem neveznénk hívőnek. Jakab apostol is így figyelmeztet: „Te hiszed, hogy egy az Isten, [ól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek’.’ (Jak 2,19) Mert Istenben hinni annyi, mint Istent igaznak tartani, és ezért szavának feltétel nélkül hitelt adni. A kísértő nem tartotta Istent igaznak. Szavai arról tanúskodnak, hogy Istent teremtményeire féltékeny zsarnoknak tartja, aki azért tiltja el az embert a tudás fájától, nehogy olyan legyen, mint ő: jó és rossz tudója. Ha a kísértő igazat mondana, akkor Isten maga lenne a leggonoszabb ördög, és az ördög lenne az ember jótevője, mert fel akarja szabadítani a gonosz és irigy Isten zsarnoksága alól. Abszurd gondolat? Kimondva biztosan annak tűnik. De nem így gondolkodunk-e mégis, amikor idő előtt nagykorúsítva magunkat, jó és rossz botcsinálta tudóiként Isten parancsolatait rossznak ítéljük, mivel úgy érezzük, hogy megrövidítik a boldogságunkat, és megszegényítik az életünket? Tilalmait viszont kívánatosnak tartjuk, és úgy érezzük, hogy éppen akkor leszünk boldogok, ha áthágjuk őket. így már nem is olyan magától értődő a felelet arra a kérdésre, hogy egyáltalán képesek vagyunk-e hinni. A magunk erejéből bizony nem vagyunk képesek. Természetünkből fakad, hogy Istennek a jó és a rossz kérdésében tett kijelentéseit éppúgy megkérdőjelezzük, miként az ígéreteit is. Ezt jelenti, hogy Ádám bűne örökletes. Valamennyien Ádám természetével jöttünk a világra. És ezt a természetet a magunk erejéből nem tudjuk levetkőzni. A vasárnap evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézust a Lélek vitte ki a pusztába, hogy megkísértse az ördög. De Jézust nemcsak vezette az Isten Lelke, hanem be is töltötte, és így minden szava egyben a Szentlélek szava is volt. Ezért volt hatalma megállni a kísértővei szemben. Ebből meg kell értenünk, hogy Isten Leikétől elhagyottan, csupán a magunk erejére támaszkodva semmi esélyünk sincs a kísértésben. Hitünk kudarcot vall, és menthetetlenül elbukunk. A magunk erőtlenségére nézve kell naponta így imádkoznunk: „...ne vígy minket kísértésbe..!’ De ha nem csupán szánkkal valljuk magunkat Jézus követőinek, hanem valóban az ő nyomában járunk, és hitünket eközben, sőt emiatt éri próbatétel, akkor bátran bízhatunk Urunk ígéretében: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10,19-20) ■ Véghelyi Antal „Gyötrődik az én lelkem a bűn rabságában” ^ A böjti időszakban azzal szeretnénk segíteni olvasóink elcsendesedését, hogy bűnbánati énekekhez közlünk elemzést és meditációt, egyházzenész, majd közvetlenül utána egy lelkész tollából (éppúgy, mint öt éve, a heti énekek sorozatában). CANTATE Eged lilén diczeriinc. Böjt kezdetén figyelmünk befele fordul, s bűnbánatunk során az Úrhoz kiáltunk, aki meghallgat minket. A 91. zsoltár szavaiból - „Ha kiált hozzám, meghallgatom” - lett ez az első vasárnap Invocavit vasárnapja. És hogy miért esedezünk hozzá? Ezt beszéli el Gyötrődik az én lelkem kezdetű bűnbánati énekünk (EÉ 410). Szövege két elkötelezett felvidéki lutheránus tollából származik; mindketten nagy részt vállaltak 1609 márciusában a magyar és szlovák evangélikusság számára is létfontosságú zsolnai zsinaton. írója Lányi Illés (Elias Láni, 1570/1575- 1618) mosóci lelkész, majd biccsei esperes, Thurzó György nádor (1567-1616) udvari lelkésze, akit a zsinaton szuperintendenssé (evangélikus püspökké) választottak. A Tranoscius-énekeskönyvben is megtalálható cseh szöveget Thurzó György, a zsinat elnöke fordította magyarra. Nyomtatott formában először az Ács Mihály-féle Zöngedöző mennyei kar (1696) közli, az ebben található öt versszak azonban csak fő mondanivalójában és kezdősorában egyezik az általunk ismert énekkel. Folyamatosan alakult az ének alakja - a Keresztyén énekeskönyv (ismertebb nevén Dunántúli énekeskönyv [1911], 320) ugyancsak öt versszakkal, de a maihoz sokkal inkább hasonló formában hozza a szöveget. De vessünk egy pillantást a dallamra is! A fordítás strófafelépítése (7,6, 7,6,7,6,7,6) megegyezik az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel (EÉ 200) passiós énekünkével. Minthogy világi dalok átszövegezése korabeli gyakorlat volt, e korái gyökerét is egy szerelmes dalban kereshetjük. Hans Leo Hassler 1601-ben komponálta a Mein G’müt ist mir verwirret kezdetű dalt. Közkedveltségének köszönhetően hamarosan megszületett a kontrafaktúrája (egyházi szöveggel való összekapcsolása): először a Herzlich tut mich verlangen (Szívem szerint kívánom), majd Paul Gerhardttól az O Haupt voll Blut und Wunden (Ó, Krisztus-fő, sok sebbel). Ez utóbbi /. S. Bach Mátépassiójának vezérkorálja: a dallam ötször hangzik fel a zeneműben. A keresztyének bűnbánata mindig a reménység fele mutat! Ez a reménység szövi át az egész éneket, így annak első versszaka a temetési szertartáson a ravatalnál, a bűnbánati résznél is használatos. Végezetül álljon itt énekeskönyvünk negyedik, egyben utolsó strófája, amely a böjt bűnbánatán keresztül talán leginkább hangsúlyozza az örök élet reménységét. „A bűnt, sátánt, világot / Ha legyőztem veled, / Úgy letehetem bátran / E múló életet. / Ha hitemet mindvégig / A földön megtartom, / Nálad a mennyországban / Lesz örök otthonom.” ■ Halász-Táborszky Györgyi Füle Lajos Sírni című versét ezekkel a szavakkal kezdi: „Naponta a világon / milliókat költenek arra, / hogy az emberek nevessenek. / Pedig a legtöbbnek / arra lenne szüksége, / hogy sírjon.” S aztán folytatja: „Sírjon elfeledett, / szívet megszaggató, / megindító szomorúsággal, / mint elveszett gyerek / az élet úttalan, / rémekkel teli dzsungelében.” A Gyötrődik az én lelkem (EÉ 410), ez a sok változást megélt, régi ének a „bűn rabságában” vergődő ember imádsága. Nem egyedi vétkeit siratja, amelyeket elkövetett. Nem azokra keres bocsánatot, nem azokat akarja felejteni, maga mögött tudni. Sokkal mélyebbről tör fel a kiáltás. Az elveszettség mélységéből. „A kísértő környékez, / És les rám szüntelen. / Bevonna hálójába, / Ha nem volnál velem.” (3. versszak) Az 1805-ös dunántúli Új énekeskönyvben ez áll: „Rám törnek ellenségim, / Hogy bűnbe ejtsenek, / Ellenük tehetségim, / Tudod, hogy nincsenek.” Az első fordítás (1642 előtt) így mondta: „Csavargással környülem / Ki jár, hogy elnyeljen, / Ellenállás nincs tőlem, / Felséged segéljen, / Hogy őtet meggyőzzem, / Fiad neveztessem, / Mert elveszék én velem, / Ha nem lész Istenem.” A rémekkel teli dzsungelt - legyen ez akár saját szívünk-tudatunk világa, akár a külső környezet - teleaggattuk lámpásainkkal és reflektorainkkal, hogy felejtsük-rejtsük elveszettségünket. Önkéntelen és szükségszerű védekezés ez a jövőtlenség, a kilátástalanság rettenetével szemben. Azzal a rettenettel szemben, hogy amit mások bűneként vagy betegségeként veszünk észre, azt nem tudjuk magunktól elidegeníteni, sem lerázni magunkról - az valósággal a mi bűnünk és terhűnk is. Az eredeti szöveg második versszaka, amely a mi énekeskönyvünkből már hiányzik, egyedül Jézusban látja reményét: „Örömem és reményem / Csak te vagy énnékem, / Akiben helyheztetem / Én cselekedetem.” (Az 1805-ös szöveg - bizonyosan az eredetit félreértve - javítja az egyik sort: „Akiben helyheztetem / Mindenkor én hitem.” Az eredeti szövegben a „helyheztetni” ige arra utal, hogy a bűnbánó ember Jézusra vetheti tettét és életterhét.) Ma is ő a mi örömünk és reményünk. Őrá vetjük mindazt, ami terhel minket 2015 elején: a háborútól sújtott Ukrajnát, üldözött keresztyén testvéreink sorsát, a kényelmében és céltalanságában szélsőségekbe hajló és devianciába zuhanó Európát, a hírvágy miatt kiuzsorázott teremtettséget. Jézus nélkül nemcsak az örök életre, hanem emberi jövőnkre nézve sincs reményünk. Jézus nélkül gyötrődik az én lelkem. Jézus nélkül sírunk, mert rádöbben az ember - Füle Lajos szavaihoz visszatérve -, „hogy végtelen az éj, / hogy fojtogat a bűn, / hogy semmi az erő, / és nincsen más kiút, / csak sírni feltörő,'/ Lélek szerinti zokogással, / mint eltévedt gyerek; / hogy aki keres, / megtaláljon”. ■ Bencze András
