Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-15 / 7. szám
14 2015- február 15. MOZAIK Evangélikus Élet HIRDETÉSEK Köszönet az adó i%-ának felajánlásáért Az Erős Vár Alapítvány a Kispesti Evangélikus Gyülekezetért köszöni a számára 2014 -ben nyújtott 66 354 forint adományt. Az összeget a gyülekezet ifjúsági és missziói munkájára fordítjuk. Az alapítvány kuratóriuma Gyülekezeti elnökségi konferencia a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület elnöksége szeretettel hívja és várja egyházközségeinek lelkészeit és felügyelőit a február 20-21-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartandó gyülekezeti elnökségi konferenciára. A találkozó mottója: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Róm 15,7) A részvételi szándékot kérjük február 16-ig jelezni a püspöki hivatalban (tel: 96/200-063, mobil: 20/824-4222, e-mail: nyugati.kerulet@lutheran.hu). Meghívó könyvbemutatóra A székesfehérvári Dr. Molnár Gyula Irodalmi Kör szeretettel várja az irodalombarátokat Petrőczi ÉVa József Attila-díjas költő, irodalomtörténész és Rát Mátyás-életműdíjas publicista Szürkeháj - Két szemműtét története című könyvének premierjére. A szerzővel Bakonyi István irodalomtörténész beszélget. A beszélgetést dedikálás követi. Időpont: február 26., csütörtök, 18 óra. Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem, Székesfehérvár, Szekfű Gyula u. 1. Házigazda: Bencze András evangélikus lelkész, püspökhelyettes. Szürkeháj Két szemműtét története Asztali beszélgetések Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) együttműködve szeretettel várja az érdeklődőket következő alkalmára: Závada Pál író és Kertész Botond egyháztörténész disputájára a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Budapest V., Károlyi u. 16.) február 26-án, csütörtökön 18 órakor. Téma: Závada Pál Természetes fény című regénye. Belépőjegy: felnőtteknek 600 Ft, nyugdíjasoknak 300 Ft. A belépőjeggyel aznap megtekinthető a PIM „A törés a szavakban van” - Holokausztemlékezet és -irodalom című kiállítása, amelyen a program előtt, 17 órától Tőrök Dalma kurátor tart tárlatvezetést. A belépővel a Petőfi Irodalmi Múzeumot támogatja. A beszélgetés élő internetes közvetítéssel a pim.hu oldalon követhető. Istentiszteleti rend • 2015. február 15. Ötvened vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: íKor 12,31-13,13; Péld 9,10. Textus: Lk 18,31-43. Énekek: 441., 503. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. fél 10. (úrv.); Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv. összegyülekezés napja) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Jakab Béla; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV., Megyeri Klub, Megyeri út 207. de. 9. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv., kantátazenés istentisztelet) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. (úrv., ifjúsági istentisztelet); Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Pelikán András; Józsefváros, VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 10. Gombkötő Beáta; VIII., Rákóczi út 57/A de.10 (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. fél 11. (úrv., zenés istentisztelet) dr. Blázy Árpád; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; de. negyed 12. Keczkó Pál; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. fél 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. 9. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. Kulcsár Márton János; Mátyásföld, XVI. , Prodám u. 24. de. 9. Kulcsár Márton János; Árpádföld, XVI., Menyhért u. 42. (református templom) du. 3. Kulcsár Márton János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Deák László; XIX., Hungária út 37. de. 8. Deák László; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; XXII., Soroksár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné; Budakeszi, Fő u. 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Bácskai Károly; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. Összeállította: Bállá Mária Miért szól a húr, ha elszakad? Nemrégiben, a magyar kultúra napján lett volna hetvenkét éves Cseh Tamás, a még életében legendássá vált énekes, akinek a dalait 2009-ben bekövetkezett halála óta egyre többen és többen hallgatják vagy játsszák el újra. Bár közvetlen színpadi jelenléte és szuggesztív előadásmódja utánozhatatlan, sokan mégis megpróbálkoznak feleleveníteni az általa megénekelt élményeket (vagy azok hiányát). Vagy éppen konkrét történelmi eseményeket: a hetven évvel ezelőtti, 1945. évi budai kitörési kísérlet gyászos kudarcát például a Széna tér című szerzemény örökíti meg. Bár a Bereményi Gézával együtt írt dalok „időjárás-jelentései” egy korszakhoz, illetve nemzedékhez kötődnek, a mostani fiatalok számára is átélhetők, ahogy azt Vértesi Ferenc és Regős Mátyás duója is bizonyítja. A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség Kápolna Színpadán megrendezett, Nincsen más ebben a dalban című estjükön az idősebbekből, valamint az ifjabb generáció tag-HIRDETÉSEK jaiból álló közönség is megbizonyosodhatott arról, hogy valóban időtálló életműről van szó. Egy ilyen „szellemidézés” pedig nemcsak emléket állít, hanem ismét megpendíti azokat a hetvenes évektől a rendszerváltáson keresztül mind a mai napig hangzó húrokat, melyekről - Csengey Dénes szavait idézve - Benkóczy Péter evangélikus lelkész beszélt a műsor bevezetőjében. A Vértesi-Regős páros tehát már a tagok életkorából fakadóan sem nosztalgiázhatott; inkább egy olyan letűnt „ántivilágot” próbált meg illusztrálni, amely valamilyen szinten a jelen életképeit és hangulatait is áthatja. A Budapest, az Apa kalapja vagy a Tíz év múlva című dal olyan erős atmoszférával rendelkezik, hogy az általa megjelenített múltbeli környezet könnyedén egybemosható mindennapjaink helyszíneivel, szereplőivel (vagy a város és az itteni lét aurája nem változott azóta sem?). „Egy érzés volt, s mindvégig megmaradt, / érzem ma is, azt, ami csak te vagy, / hogy ismerős, oly ismerős, / de vigyázni kell, mert nagyon erős. / A járásodból olvastam én / és a cipőd a jövőt leírta már a kezdetén / az utca kövén.” (Az első kép) Az egyre halmozódó és sajnos sok hordalékot is magával sodró, pózoktól és maníroktól sem mentes feldolgozásdömpingben nehéz olyasmivel előállni, ami kicsit is megközelíti azt a hatást, amelyet a Cseh Tamás-féle keresetlen és őszinte jelenlét pillanatok alatt el tudott érni. Regős Mátyás színészi ambíciókról is árulkodó gesztikulációja és tiszta énekhangja üde színfoltja lehet ezeknek a kísérleteknek, ahogyan Vértesi Ferenc visszafogott, ezzel együtt autentikusan „csehtamásos” gitárjátéka is távol marad az említett modoros imitációktól. Az előadás felénél pedig épp úgy pattant el egy húr, hogy pár perc maradt a csendbe fúló visszhangok meghallására is. Aztán újra megpendíteni a gitárt és a múlhatatlan időre kacsintani. Cin-cin-cinkosan. ■ PappMáté Meghívó Február 19-én, csütörtökön 19 órakor a Kálvin teremben (Budakeszi, Fő u. 159.) Napóleon és Magyarország címmel tart előadást Poór János történész. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Az előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, és ingyenes. Adományokat a budakeszi Protestáns Kör tevékenységének támogatására a helyszínen elfogadunk. A Protestáns Kör szervezői A Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola óvodája óvónői állást hirdet szeptemberi belépéssel. Jelentkezni lehet az ovoda@ podmaniczky-evangelikus.hu e-mail címen. Az óvoda címe: 1173 Budapest, Gyökér u. 5. Fel-, illetve meghívás Tizenöt évvel ezelőtt a dunántúli evangélikusok életében új szakasz kezdődött. Az 1997. február 22-én - nem kevés vitával és érzelmi viharral - meghozott zsinati döntés értelmében újraindulhatott a harmadik egyházkerület szolgálata Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület néven 2000-ben. A zsinati döntés dátumához kötött napon emlékezünk kerületünk újraéledésére. Kérjük kerületünk gyülekezeteit, hogy 2015. február 22-én, böjt 1. vasárnapján istentiszteleti közösségükben emlékezzenek meg az évfordulóról. Imádkozzanak a kerületben folyó szolgálatokért, illetve az itt szolgáló lelkészekért, vezetőkért, a kerületünket alkotó egyházmegyékért és vezetőikért. A felhíváson kívül egy meghívást is tolmácsolok. A veszprémi gyülekezet február 22-én 15 órakor kezdődő istentiszteletén emlékezik az újrakezdésre, ahol az újjáalakult kerület első püspöke, Ittzés János hirdeti Isten igéjét. Az otthoni megemlékezés mellett szeretettel invitáljuk testvéreinket erre az alkalomra is. A születésnapot megelőző pénteken és szombaton (február 20-21.) tartjuk Révfülöpön a dunántúli gyülekezetek elnökségeinek konferenciáját, ahol szintén megemlékezünk erről az egyháztörténetileg is jelentős döntésről és eseményről. Természetesen erre a konferenciára is hívjuk és várjuk minden gyülekezetünk lelkészét, felügyelőjét. ■ Mészáros Tamás, egyházkerületi felügyelő www.digitalstand.hu DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát!