Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-10 / 32. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. augusztus 10. » 13 „Engem az élet boldogít” Kétszáz éve született Tavasi Lajos Tavasi (Teichengräber) Lajos 1814. augusztus 2-án született Iglón. Apja szegény mészárosmester volt, korán meghalt, miként édesanyja is. A gimnáziumban Tavasi társai korrepetálásából tartotta fenn magát, így már korán megkedvelte a pedagógusi pályát. Iglón, Lőcsén, közben pedig Losoncon, Sárospatakon tanult bölcsészetet és teológiát; azért is ezekben a városokban, hogy jobban elsajátítsa a magyar nyelvet. Szorgalma, nyelvtehetsége segítette előbbrejutását. Közben angolul, franciául, olaszul is tanult. 1836-1839 között Ácsán, Prónay Gábor bányakerületi felügyelő családjánál volt nevelő. Munkáját hazafias szellemben végezte. Ezután öt évig Jénában, Göttingenben, Halléban és Berlinben folytatott tanulmányokat. Jénában bölcsészdoktori címet szerzett, megismerte és követte Pestalozzi pedagógiai rendszerét. Itthon ismét nevelőként dolgozott Pesten. Megismerkedett és barátságot kötött Haberern Jonatánnal és Schedius Lajossal. 1845- ben a pesti (Deák téri) gimnázium tanára lett, választásánál Vajda Péter is jelölt volt. Minden tantárgyat - közöttük a hittant - hozzáértéssel tanított. Az iskolai testnevelés egyik szorgalmazója volt. Lendületes, lelkiismeretes munkájának elismeréseként ötvenegy éves korában a gimnázium igazgatója lett. 1846- ban Magyarországon ő szervezte meg az első protestáns tanári gyűlést, a protestáns tanári tanácskozmányt. Ezen Schedius Lajos, Hunfalvy Pál, valamint huszonegy evangélikus és hét református iskola küldötte is részt vett. 1847-ben Sopronban rendezték a második protestáns tanári tanácskozmányt. Ezen ugyan kisebb volt a részvétel, de például Brassai Sámuel is jelen volt rajta. 1848-ban tartották az első egyetemes tanítói gyűlést, az országos tanügyi kongresszust, melyen kétszázhatvan pedagógus öt napon át tanácskozott a tanügy átalakításáról. Az oktatás minden szintje képviseltette magát az óvodától az egyetemig, részt vett például a tanácskozáson Ballagi Mór, Brassai Sámuel, Csorna Mihály, Horárik János, Jedlik Ányos, Jubál Károly, Karacs Teréz (ő volt az egyetlen női résztvevő), Kanya Pál, Koren István, Römer Flóris és persze Tavasi Lajos is. Tizenhét pontból álló programtervezetet fogadtak el, például az iskolaügyek és az egyházak kapcsolatáról. Döntöttek arról is, hogy ötévenként egyetemes pedagógiai gyűlést tartanak, s hogy a tanítók huszonöt év munka után nyugdíjba vonulhassanak. Tavasi adta ki az első^ magyar pedagógiai periodikát Nevelési Emléklapok címmel. A folyóiratnak 1846- 1848 között hat száma jelent meg. Ötödik számában (1848 áprilisában) a nevelési irodalom hazai helyzetével ő maga foglalkozott. 1848 szeptemberében - Pest védelmében - az evangélikus iskolaigazgató az erődítési munkákon dolgozott diákjaival együtt, 1849 januárjában pedig beállt honvédtüzérnek. A szabadságharc bukása után besorozták a császári hadseregbe. Leszerelése után, 1851-ben Iglót jelölték ki kényszerlakóhelyéül. 1855-ben itt lett gimnáziumi tanár, és egy ideig az intézmény igazgatója is volt. Könyvei jelentek meg magyarul és németül. Iglón halt meg 1877. január 28-án. Családja nem volt, vagyonát jótékony célokra hagyta. * * * Elméleti munkássága egységbe fonódik gyakorlati nevelői és közéleti tevékenységével. A pedagógus a társadalmi mozgalmak aktív résztvevője - Tavasi tudatosan vállalt programja volt ez. „Én a mozgalmat választom, az élet változatát - írta Tanoda és egyház című munkájában (Pest, 1848) -, mert engem az élet boldogít, nem pedig az élet nyugta, nálam az élet és a nyugalom korántsem egy jelentésű.” Végezetül álljon itt még egy idézet tőle: „Amidőn hazánkban más tereken az összeforrasztás a cél, és erők egyesítése már régen megkezdetett, és a legörvendeztetőbb sikerrel foly: akkor az iskolák célja és erejök összeforrasztása (...) valóban elérkezhető már. És amennyiben az oskolák szelleme nagy részben a tanítókban él és működik, annyiban ezen szellemi összeforrasztás is a tanítók egyesülésétől várandó.” Ezek az idézetek is jól mutatják Tavasi nézeteit a pedagógiai munkáról. Tavasi Lajosra tehát a haladó magyar pedagógia egyik úttörőjeként emlékezhetünk. ■ Dr. Barcza Béla Ki volt Szalóky Samu? A neves „negyvennyolcológus-lokálpatrióta" H. Szabó Lajos kutakodásai szerint bizonyos, hogy Szalóky a sorozást követő napon vonult be, és a Vilmos-huszárokhoz került. Kitüntetés lehetett ennek az alig húszéves embernek huszárrá válni - olyan elődök nyomában járni, akiknek jelentős szerepük volt a korábbi szabadságharcban, s egyébként is azt a nevet viselni, hogy huszár, melyet elsőként egyik legnagyobb királyunk, Hunyadi Mátyás használt a könnyűlovassági fegyvernem katonáira. Szalóky Samu a jeles tábornok, Kmety György hadosztályában kezdett szolgálni. Bizonyára ott volt a kápolnai csatában a magyarok visszavonulását fedező, majd a mezőkövesdi ütközetben Franz Deym vezérőrnagy dandárja felett győzelmet arató, Kmety-féle seregben, valamint Buda bevétele után a legfényesebb győzelmet arató csornai ütközetben. „Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén’.’ (Petőfi Sándor) De ki is ez az alig húszesztendősen hősi halált halt fiatalember, akit Szalóky Sámuelnek hívtak, és Samunak becéztek falubelijei, illetve bajtársai? A megmaradt levéltári adatokból s lelkes helytörténészeknek köszönhetően tudható, hogy Szalóky Samu 1828. január 5-én látta meg a napvilágot az akkor még Pórszalóknak nevezett falurészben Nemes Szalóky Imre és Nemes Szalóky Kata gyermekeként, s mindjárt a születése napján meg is keresztelte Berke Mihály dabronyi evangélikus prédikátor szenior. Gyermekkoráról, fiatal életének korai szakaszáról sajnos alig tudni pontosat, de a kis Samu minden bizonnyal jól ismerte a közeli Somlót, a Gányás- és a Hajagos-patak vidékét; sokat játszhatott társaival, barátaival, s természetesen a helyi evangélikus iskolában tátott szájjal hallgathatta az Árpádok - a honfoglaló Szalók nemzetség -, a Hunyadiak, a Zrínyiek, a Rákóczink hősi cselekedeteit, a haza feltétlen szeretetére tanító példáit. Különösen az utóbbiakét, mert II. József halála után természetes visszahatásként a császárnak a magyar nemzeti öntudatot és intézményeket korlátozó rendelkezéseire a nemzeti törekvések valóságos reneszánsza bontakozott ki. Sok nóta, költemény szállt szájról szájra a nép körében e tájon is, felidézve a nagy fe► Egy megkopott, ovális tetejű, kőrishegyi márványból faragott sírkövet őriz a Veszprém megyei Nemesszalók temetőkertje. Alig vehető ki rajta a név s az ábrázolás, egy kardot tartó kéz. A síremlék alatt - immár százhatvanöt esztendeje - egy magyar honvéd alussza örök álmát. Nemrégiben, hosszú idő után újra, nemzeti szalaggal átkötött koszorú került a sírkőre - e sorok írójának családja által -, jelezve, hogy a nemzet hős fiát nem szabad feledni, emlékjelét továbbra is illik gondozni. A honvédsereg egyik legütőképesebb hadosztályának tagja lett Szalóky. Hírük hamar bejárta az országot, a nép lelkesen köszöntötte őket mindenfelé. Egy korabeli naplórészlet híven tükrözi pápai fogadtatásukat: „...több huszár érkezett a Vilmos ezredből világoskék ruhában s fűzöld csákóval. Kegyesen fogadtattak, s virágfüzérek szép kezektől csináltatva csak úgy özönlöttek rájuk. Estve nagy lakoma tartatott számukra előbb a grófi kertben, utóbb az esső miatt a várban bent.” A nagy csornai haditett után Kmety Vilmos-huszárjai - köztük Szalóky Samuval - visszavonulnak a Rába mögé a folyó vonalának védelmére. 1849. június 26-ról 27-re virradóra az egész partvonal mentén véres küzdelem vette kezdetét. Feladva a tarthatatlan folyóvonalat, Kmety Ihász-pusztánál vonta össze ötezer fős hadosztályát. Önfeláldozóan küzdöttek a magyarok a hosszan tartó ágyúharcban. A csata részleteiről, a csatára vonatkozó hadijelentésekről, a veszteséglistáról, visszaemlékezésekről hallatlanul értékes kötetben adott számot a jeles történész, Hermann Róbert, mely Az ihászi ütközet emlékkönyve 1849-1999 címmel látott napSzalóky Sámuel sírköve a nemesszalóki temetőben - 2014 júliusában jedelem, Rákóczi küzdelmeit, személyes sorsát. Szalóky Samut és falusi barátait bizonyára lelkesíthették ezek, különösen pedig az a konkrét történelmi tény, hogy a Szalókkal szomszédos Külsővaton egykor maga Zrínyi Miklós is járt, részt vett a török ellen induló hadak ottani díszszemléjén, s ott kiáltották ki a sereg fővezérévé. De Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros alakja is példaként lebeghetett szemük előtt, aki a Bakonyban bujdosó kurucaival sokszor megfordult ezekben a falvakban. Amikor elérkezik 1848, s megjelennek a hadba szólító szózatok, e vidék Zrínyi, Rákóczi és Béri Balogh eszményein nevelkedett fiai az elsők között állnak Kossuth Lajos zászlói alá. Szalókon is számos jobbágyivadék, mesterlegény, kereskedő kész részt vállalni a haza szabadságküzdelméből. Köztük van Szalóky Sámuel is, akit 1848. december 15-én soroznak be honvéd huszárnak. A kerületi újoncállítási jegyzőkönyvben az 1340- es sorszám alatt a következő áll: „Szalóky Samu Nemesszalók község állította újonc, 20 éves, evangélikus, nőtlen. Magassága 5 láb, 3 hüvelyk, 3 vonás [168 cm]. Hadbavonulása előtt nemzetőr-őrmester.” világot a százötvenedik évfordulón. E munkából is kitűnik, hogy az Ihásznál harcoló, a csatarendben álló huszárok közé több ellenséges ágyúgolyó is vágódhatott. Ez sebesülhette meg, ölhette meg Szalókyt is. * * * Az ihászi ütközettel sokáig foglalkozó Huszár János Apáczai-díjas történelemtanár az 1970-es években gyűjtést végzett idős szalóki lakosok körében a Szalóky Samu elestével kapcsolatos, akkor még élő legendák megörökítése céljából. Huszár ezeket a Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok XVII. számú kötetében publikálta is. Érdekességként álljon itt egy: „A nagybátyámtól és szüleimtől hallottam Szalóky Sámuelről. Ők úgy tudták, hogy ágyúgolyó találta el az ágyékát, de nem halt meg azonnal. Volt egy nagyon kedves bajtársa, az kihúzta az árokpartig, hogy ott könnyen rátaláljanak. A fiúnak ez a barátja még azon az éjszakán elvágtatott Szalókra, és hírt vitt a szülőknek. Azok kora reggel indultak Ihászra, és ott meg is találták súlyosan sebesült fiukat. Szekéren óvatosan hazaszállították. Még élt, mikor a házuk udvarán megállt a szekér. Mikor fölébe hajló, síró anyját felismerte, még felemelkedett a szalmáról, de csak annyit tudott mondani: »Édesanyám!« Ezután visszahanyátlőtt és meghalt.” (Katona Dániel szalóki nyugdíjas) Megható, „romantikus” elbeszélés, mintha August von Pettenkofen Sebesültszállítás című litográfiája elevenedne meg szemünk előtt; de bárhogy történt is, egy bizonyos: az Ihásznál elesett több száz csatahős közül csak egynek, Szalóky Samunak ismert a sírja - szülőfalujában lelt végső nyugovóra. 1849. június 30-án temette el Perlaky István dabronyi lelkipásztor az evangélikus egyház szertartása szerint. Régen rendszeresen iskolások gondozták a sírját, egy ideig egy ifjúsági klub is, de aztán sajnálatos módon megfeledkeztek róla... Milyen szép és nemes dolog lenne, ha megújulhatna hősünk sírköve, ha nevét újra jól el lehetne olvasni, ha pár gyökeres virágot ültetne sírhalmára a helyiek közül valaki, ha rendszeresen piros-fehér-zöld szalaggal lenne jelölve a sírt körülölelő kis vaskerítés... ■ Kerecsényi Zoltán
