Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-06 / 27. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. július 6. *• 9 evangélikus személyiség 0ortrévázlat dr. Fritz (Fejes) Lászlóról jobban ismerik azt a kötelességteljesítést, amelyet Fritz László végzett. Nem hangos szólamok kürtöléséből állott ez, hanem fáradságos adatgyűjtésből és adatok rendszeres feldolgozásából. 1923 óta éppen negyven tanulmánya jelent meg minálunk, melyek füzeteink több mint négyszáz oldalát igényelték. Emellett szerkesztője volt az Evangélikus Néplapnak, egyik szerkesztője az Erdélyi Magyar Évkönyvnek, amelyben öt terjedelmes tanulmánya jelent meg. Mindezeken kívül más folyóiratokban és napilapokban is gyakran találkozhatunk szellemtermékeivel, melyek mindig tárgyilagosak és alaposak voltak. (...) Ezért a pontosságáért tartotta őt pártunk [az Országos Magyar Párt] kisebbségi szakosztálya is állandóan az előadói tisztben” - áll a munkáját méltató írásban. Áttelepülését követően, 1932-ben Fritz Lászlót a magyar fővárosban bíróként kormányzati munkára rendelték, előbb az Igazságügyi Minisztériumba, majd a Miniszterelnökségre, ahol a Kisebbségi Osztályon a hazai német ügyek - kúriai bírói rangban dolgozó - szakelőadója volt. Kolozsvárhoz hasonlóan Budapesten is jelentős evangélikus egyházi tevékenységet fejtett ki, ugyanis 1944-ig az Evangélikus Életet kiadó Országos Luther Szövetség igazgatójaként is dolgozott. Ekkor a budavári evangélikus gyülekezet tagja volt. A főváros mai I. kerületében - társadalmi állásának megfelelően - nagypolgári életet élt. Autóhasználati naplója szerint kikapcsolódásként például a fővárosi fürdőkbe ment, 1. Hl iScW N tbCR I» i'msééM : a Hl*? Mttnkakúny v válttá; Ék * 1«. KoKlailtoxáf*': V~ZlA4*rHc í vé űLjL-CJ. . 1 <1/ !).!(> /9“' inra • fe*4 . UJJ* la k«r. /f ul . tetei ff fes*. a. lét v .1 r*m VV h»2. vagy a ligetekbe járt sétálni, de a mozi, a színház vagy az opera sem hiányzott a programjából. Kormányzati tisztviselőként az akkori államvezetés bizalmát élvezve betekintést nyert számos komoly, a nyilvánosság előtt nem ismert ügybe. Az akkori miniszterelnökök, miniszterek és államtitkárok részvételével zajlott, bizalmas megbeszéléseken vett részt, amelyekről - jelenleg az Evangélikus Országos Levéltárban őrzött - emlékeztetőket és feljegyzéseket is készített. Levéltári irathagyatéka alapján látható, hogy a Miniszterelnökségen mint a hazai német kisebbségi ügyek felelőse sokrétűen küzdött az egyre erősödő német birodalmi (náci) befolyás ellen. A Szálasi-féle nyilasuralom alatt a szolgálattételt meg is tagadta, ezért felmentették állásából. Egy 1951-ben kelt evangélikus egyházi levél szerint „a fasiszta időkben üldözöttek védelmezője és támogatója” volt. Magyarországi pártnak nem volt tagja, ugyanakkor a Budapesten tanuló erdélyi magyar egyetemi és főiskolás ifjúkat segítő Népies Irodalmi Társaság és a Magyar Revíziós Liga nevű társadalmi egyesületekben tagságot vállalt. Számos, erdélyi magyarsággal kapcsolatos újságcikke is megjelent a Pesti Hírlapban. Az erdélyi magyarság érdekében végzett jelentős tevékenységének jutalmaként Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetést kapott, 1939. március 23- án pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztje állami kitüntetésben részesült miniszterelnökségi munkája elismeréseként. Magas állása ellenére ugyanakkor a kevésbe rangos embereknek is igyekezett segíteni, ügyes-bajos dolgaikkal is lelkiismeretesen foglalkozott. Erre jó példa az a levelezés, amelyet szülőfalujának, Rónaszéknek a második világháború alatti visszacsatolását követően „a rónaszékiek erős pártfogójaként” a helyi jegyzővel, a plébánossal és segítségre szoruló falusi emberekkel folytatott. A levelek lokálpatriotizmusát segítő gondoskodását és keresztyéni szeretetét tanúsítják. „A képviselőtestület valamennyi tagja meghatottan kért arra, hogy hálájukat tolmácsoljam, hogy a község ügyes-bajos dolgában Méltóságod fáradságot nem kímélve valóban eljár” - olvasható egy neki írt levélben. Egy személyesebb hangvételű rónaszéki levél szerint pedig „megéreztük a felénk sugárzó atyai jóakaratot és bizalmat, mely nagyon jólesett most. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk érte, s mindenkor büszke leszek a Te kitüntető barátságodra, kedves Laci bátyám!” A háború után - amikor még dolgozhatott 1945 áprilisában, a háború magyarországi befejeztével a német hangzású és a világháború után negatív csengésű Fritz családnevét - az esetleges mindennapi kellemetlenségek elkerülése végett is, feltehetően első felesége, Fejes Julianna után - Fejesre változtatta. 1945 májusában a miniszterelnökségi igazolóbizottság az igazolási eljárás eredményeként - a háború alatti, nem kifogásolt magatartása alapján - igazoltnak mondta ki. Mindezeknek köszönhetően a második világháború után a közigazgatásban bevezetett, hátrányos megkülönböztetéssel és foglalkoztatási tilalommal járó, úgynevezett bélistázás nem érintette, így újra a Miniszterelnökségen dolgozott a nemzetiségi ügyosztályra berendelt kúriai bíróként. Ez idő alatt az aktuális kisebbségpolitikai-nemzetiségi kérdésekkel - így a bukovinai székelyek magyarországi betelepítésével, a felvidéki magyarok helyzetével és a béke-előkészítés kisebbségpolitikai vetületével - kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. A Miniszterelnökségről távozva a Legfelsőbb Bíróságon polgári jogi ügyekben ítélkező bíró volt 1946 nyarától 1950 végéig. Tagja volt a Horthy-korszakbeli tiltás után már engedélyezett, Libertás nevű szabadkőműves-páholynak, majd elnöke a gyűjtőpáholyként létrehozott Magyarországi Symbolikus Nagypáholy ítélőszékének. Érdekesség, hogy a Libertás páholyban Tarján Ödön felvidéki magyar és Hegedűs Nándor erdélyi magyar - a trianoni döntés után e határon túli területeken jelentős szerepet betöltő - kisebbségi politikusokkal volt együtt. Mindeközben a háború utáni Magyarországi Evangélikus Egyházban világi vezetői tisztségeket viselt. 1945- től a Luther Szövetség társelnöke, 1949-től egyetemes főügyész, egyetemes presbiter, és 1951. június í-jétől az egyház jogi osztályának a vezetője is volt. Egyházi világi vezetői pozíciói a kommunista párt- és állami vezetők részéről vélhetően nem minősülhettek politikai szempontból elsőrendűen veszélyesnek, mert az 1940-es évek második felében valamennyi felekezet első számú vezetői - így az evangélikus egyház püspökei - ellen is megindított „antiklerikális” támadássorozatokban még nem vették célkeresztbe. A kommunista diktatúrában: kényszernyugdíjazva, kitelepítve, kisemmizve A megszilárduló kommunista diktatúrában azonban, az 1950-es évek elején az embertelen üldözés őt is elérte. 1950. december 31-ével - hatvanegy évesen - legfelsőbb bírósági bírói állásából kényszernyugdíjazták, miután sor került a „reakciós bírák káderezésére" Ennél is súlyosabb csapásként az 1951 nyarán történt nagyszabású fővárosi kitelepítés során mint „volt horthysta kúriai bírót” így „osztályidegen” elemet kitelepítették (internálták) Budapestről a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházra. Itt egy szintén üldözött, úgynevezett „kulák” parasztcsaláddal költöztették össze. Kétszobás, összkomfortos polgári lakását a VI. kerületi Rippl-Rónai utcában haladéktalanul ki kellett ürítenie, és huszonnégy órán belül át is kellett adnia. A kitelepítés elleni, az evangélikus egyház világi és egyházi vezetőinek támogatásával a belügyminiszterhez beadott fellebbezései sikertelenek voltak, így nem kerülhette el szomorú sorsát. Az elutasító iraton kézírással a „Kossá [Kossá István az Állami Egyházügyi Hivatal akkori elnöke] elvtárssal megbeszélve, lehet vinni, nem” szövegrész szerepel egy nagy „NEM” pecsét kíséretében. Érdekesség, hogy a kényszerrel kiürített polgári lakásába 1951 nyarán beköltöző, akkor fiatal házaspár 1992-ben, a kárpótlási törvénykezés idején már mint nagyszülők e lakást az unokájuknak ajándékozták, bár továbbra is ők lakták. A kitelepítésen túlmenően 1951- ben Fejes Lászlót a nyugdíjától is megfosztották. Korábbi vidéki ingatlanvagyona, így a két háború között Zamárdiban épített nyaralója a világháborús pusztításnak és szabad rablásnak esett áldozatul, míg a háború után az ismét Romániához került Rónaszéken a nyári lakását is elveszítette. 1951 nyarán, tisztességgel átdolgozott és a közösség érdekében kifejtett hasznos évtizedek után, joggal remélve a békés nyugdíjas életet, ott állt - szó szerint — a hortobágyi puszta közepén, mindenéből kisemmizve, emberi méltóságától megfosztva... A Belügyminisztérium 1951 őszén kérelmére engedélyezte, hogy Hajdúhadházról a Békés megyei Kondorosra költözzön, ahol azonban „új lakóhelye ugyancsak kényszertartózkodási helyként tekintendő” 1951 szeptemberében költözött át Kondorosra. Vélhetően volt pesti házvezetőnője, Csótó Sára kondorosi lakos vállalta elszállásolását és eltartását. A már özvegy Fejes László ekkor „fizikai munkára teljesen képtelen, teljesen egyedülálló, ellátásra és ápolásra, gondozásra szoruló idős, 62 éves ember”. A vidéki száműzetés és magányosság sötét árnyékában a hatvanegy esztendős, őt befogadó asszonyt 1954-ben, hatvanöt évesen Kondoroson feleségül vette. Az emigráns rokonokkal való akkori levelezéséből is megállapítható, hogy nyomorúságos körülmények között élhettek, mert többek között élelmiszer- és ruhaküldeményeket kértek. 1963-ban rehabilitációját, illetve régi nyugdíjának folyósítását és egy egyszobás lakás kiutalását kérte, ezt azonban a Belügyminisztérium rehabilitációs bizottsága azzal az indokkal utasította el, hogy a „kitelepítés nem kapcsolódik a munkásmozgalmi személyek ellen indított törvénysértő eljárásokhoz” A rendelkezésre álló adatok szerint a Belügyminisztérium operatív nyilvántartásában 1958-tól „megfigyeltként” szerepelt, és csak 1965-ben törölték, mert „az operatív nyilvántartásba vételkor feltüntetett terhelő adatokkal, ellenséges tevékenységével ellentétben, ellenőrzött bizonyítékok alapján nevezettre terhelő adatokkal nem rendelkezünk, kategóriát nem képez, időskorú, 76 éves” „Életében nem rehabilitálták” Fejes László kondorosi éveiről személyes emlékeket őrzött Táborszky Lászlómé, a néhai békéscsabai esperesnek, Táborszky Lászlónak az özvegye, aki szerint „az igazi úriember, csendes, jólelkű, halk szavú Laci bácsi” szegényes körülmények között élt Kondoroson, de hitét itt sem vesztette el, alázatosan tűrte a megpróbáltatásokat, és a helyi evangélikus templomot is rendszeresen látogatta. Gyermektelenül, nyugdíjasként hunyt el 1967. január 18-án. A kondorosi evangélikus újtemetőben helyezték örök nyugalomra. Az Evangélikus Országos Levéltárban őrzött, sokrétű irathagyatékának véletlen felfedezését és feldolgozását követően - halála után negyvenkét évvel megtörve a csendet —, 2009. február 19-én a Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság Fritz (Fejes) László kondorosi sírhelyét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította, kifejezve ezzel az utólagos erkölcsi elismerést is. Az állami bizottság döntéséről szóló, a sírhelyre kihelyezett emléktábla utolsó sora azzal zárul, hogy „életében nem rehabilitálták”. Hiszem, hogy teremtő Jóistenünk kegyelméből azonban a rehabilitáció Fritz (Fejes) László esetében is megtörtént, és ő odafentről csendesen szemléli az utókor róla való megemlékező törekvéseit. ■ Dr. Fricz-Molnár Péter
