Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-27 / 30. szám
12 41 2014- július 27. ÉLŐ VÍZ Evangélikus Élet Merj befektetni - emberekbe! A nyaralás kísértései A cég felsővezetői a dolgozók képzésére és fejlesztésére szánt tekintélyes büdzséről vitáznak. A pénzügyi igazgató hirtelen megkérdezi a vezérigazgatót: „Mi lesz, ha befektetünk az embereinkbe, ők pedig elhagynak minket?” A vezérigazgató rövid szünet után így válaszol: „Mi lesz, ha nem fektetünk be - és maradnak?” Remek gondolatébresztő, nemde? A legtöbb vállalatnál - függetlenül a mérettől - vannak olyan munkatársak, akik leginkább egy kiszáradt fához hasonlítanak: ellátják feladatukat, végzik kiszabott munkájukat, betartják a határidőket, fölveszik a fizetésüket. De nem növekednek, nem azonosulnak a célokkal, a küldetéssel. Bár ennek több oka is lehet, gyakran csak az van a háttárben, hogy egyszerűen elfelejtünk foglalkozni velük! Rengeteget hallunk a személyes pénzügyi befektetések fontosságáról: hogy miképp teremtsük meg az anyagi biztonságot, hogyan készüljünk nyugdíjas éveinkre stb. Aligha létezik azonban fontosabb befektetés annál, mint megosztani másokkal az időnket, energiánkat, tapasztalatainkat. És ez független attól, hogy az eredményt végül mi könyvelhetjük el tényleges sikerként, vagy sem. Sokkal jobban járunk így - még ha néhány munkatársunk azonnal a jobb lehetőségek felé kacsingat is -, mint ha végül olyan emberekkel lennénk körülvéve, akik messze a lehetőségeik és képességeik alatt teljesítenek. Kijelenthetjük, hogy egy vezetőt nem annak alapján érdemes igazán megítélni, hogy mit ért el a vezetőként töltött idő alatt, hanem hogy milyen örökséget hagy maga után. Folytatódik-e az építkezés, a gyarapodás, vagy megáll a cég, esetleg hanyatlani kezd? Egy odaadó vezető, aki hajlandó a szervezetéért dolgozó emberekbe fektetni, tartós örökséget hagy maga után - akár a cégnél maradnak a dolgozók, akár elhagyják, hogy másutt válhassanak vezetővé. A gyenge vezetők ezzel szemben instabil, kártyavárként összeomló örökséget hagynak hátra. Örökségük haszontalan vagy egyenesen veszélyes - vagy önteltségük, büszkeségük miatt, vagy a másokba való befektetés hiánya miatt. Földi élete során Jézus egy tucat olyan tanítványba fektetett be, akiknek kezdetben senki sem szavazott volna túl sikeres jövőt. Azonban mennybemenetelekor olyan küldetéssel bízta meg őket, amelyet a mai napig milliók követnek. Jézus egyértelmű küldetést adott nekik: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet (...), tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek..” (Mt 28,19-20) Pál apostol - akinek hosszú távú befektetései például Barnabás életében mutatkoztak meg - így ír a fiatal Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” (2Tim 2,2) Talán már valaki téged is tanított, fejlesztett, felkarolt, beléd fektetett. Lehetünk cégvezetők, vállalkozók, beosztott alkalmazottak, mindannyiunknak megvan a magunk hatása a saját, kisebb-nagyobb környezetünkre. Te vajon befektetsz a környezetedben található személyekbe? Ha te nem, akkor ki fog helyetted befektetni? ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna Milyen akadályai vannak lelki ébredésünknek? Amikor a diakónusi szolgálatra készültem, akkor jelent meg Szikszai Béni Az ébredés akadályai című könyve (Bethánia Irodalmi és Nyomdai Vállalat, Budapest, 1946). Ebben a lelki ébredés akadályairól olvastam értékes megállapításokat. Akkor ezek nagy segítséget jelentettek lelki megújulásomhoz. A felsorolt egyéni és közösségi akadályok megismerése ma is elősegítheti egyházunk megújulását, a lelki ébredés kiteljesedését. Az első egyéni akadályt az jelenti, hogy nem ismerjük fel lelki alvásunkat. Vannak emberek, akikkel nem lehet elismertetni, hogy alszanak. Verik a mellüket, hogy ők megtértek, régóta gyülekezeti tagok, hivatkoznak keresztyén múltjukra, életük áldásaira. Elfelejtették, hogy a szőlővesszőnek a szőlőtőkén kell maradnia, és naponként kell elfogadnia az új életnedvet - nem lehet megelégedni a tegnapi igetanulmányozás áldásaival, a tíz évvel ezelőtti megtérés gyümölcseivel. Jézus által naponta meg kell újulnunk! El kell ismernünk, hogy ébredésre van szükségünk! Ezt a korai lelki ébresztést én akkor megértettem, és bűnbánattal megvallottam: valóban elaludtam. A Lélek ébresztő hangjára azonban felébredtem, és kettőzött erővel folytattam bizonyságtevő munkámat a Timóteus-fiatalok körében. Jn 9,41-ben azt mondja az Ige: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök” Sokan nem merik alázatosan azt mondani, hogy nem látnak, eltévedtek, meghomályosodott a szemük. Feltámad a bűntudatuk, nyilvánvalóvá válik számukra, hogy nem jól van úgy, ahogy van, valami hiányzik, valahol hiba van, változtatni kellene, de nem képesek őszintén, alázatosan elismerni: elaludtak. Félnek leleplezni „jó keresztyénségüket”, nem merik bevallani, hogy hiába olvassák a Bibliát, nem szól hozzájuk; hiába imádkoznak, csak betanult szavakat mondanak. A következő egyéni akadályt az jelenti, hogy felértékeljük cselekedeteinket. Azt mondjuk: őrizkedünk vétkeinktől, vigyázunk magunkra, igazak és becsületesek a cselekedeteink, törekszünk, igyekszünk, buzgólkodunk, áldozunk. Bizony ezt is megtapasztaltam, míg végül Isten Lelke rá nem világított, hogy így hiábavaló a lelki életem. Ez a leleplezés megújított lelkileg. Súlyos egyéni akadályt jelent, ha elhomályosodik a kereszt, elveszti fényét a Golgota és az ott megfeszített Krisztus. Ha a kereszt helyett más köti le a figyelmünket. Vannak, akik nem akarnak mindig Krisztusról, keresztről hallani. Túl vannak a bűnbánaton, bűnbocsánaton, őket ne nyugtalanítsák mindig ezzel a kérdéssel. Náluk más kerül a golgotái kereszt helyére. Én azonban szentül vallom, hogy élő, éber keresztyén csak az lehet, akinek élete középpontjában ott van Jézus keresztje. Oda kell eljutnunk, ahová Pál jutott, aki azt mondta: „...itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból” (Róm 13,11) Észre kell vennünk, hogy amikor Isten ébredésről beszél, akkor így szól: mind a gyülekezeti vezetők, mind a közösségi tagok ébredjenek fel! Nem a gyülekezetét kell ébreszteni, hanem mindenkinek a saját személyében kell felébrednie. Ezt a magam számára is nagyon jól megjegyeztem. Vizsgálnunk kell a gyülekezeti ébredés akadályait is. Miért nem telik meg az összejöveteli helyiség, mint régen? Milyen akadályai vannak a közösségi ébredésnek? Egyik akadálya: azok az alvó hívő emberek, akiknek nem azzal van tele a szívük, hogy az Úr Jézus egészen megváltotta őket. Akiknek arról kellene szólniuk, hogy közösségükben ők a legbűnösebbek, nekik Jézus vérére van szükségük, hogy megtartassanak az üdvösségre. Akadályai a közösségi ébredésnek azok a hívők is, akiknek élete csak beszédben áll. Ezért megvizsgáltam a saját mindennapi életemet is, hogy tükrözi-e megváltozott életemet. Többször kellett emiatt is bűnbánatot tartanom, hogy bizonyságul szolgáló megújult lelki életre jussak. Az is akadálya a közösségi ébredésnek, hogy lelki életünkből hiányoznak az ezt megerősítő cselekedetek. Végül komoly akadályai a közösségi ébredésnek azok a keresztyének, akik közösségben vannak a világgal, akiknek nem olyan drága az Úr Jézus, hogy érette mindenről lemondjanak. A világiasodásban is bűnösnek találtam magamat, s számot vetettem: hogyan szabadulhatok meg több világi dologtól. íKor 10,20 ezt mondja: „...amit a pogány ok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák, és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben” Közösségben vagyunk az ördöggel? Mit akarunk mi lelki ébredésről beszélni, amikor fél szívünket ott hagytuk a világnak? Majd amikor a szívünk másik felét is elhozzuk, és úgy énekelünk és imádkozunk, akkor lesz ébredés. Én is teljes szívvel szeretném szolgálni Isten országát. Ehhez kérek erőt az én megtartó mennyei Atyámtól. Azt mondja Isten igéje, hogy azért van köztünk oly sok erőtlen és beteg, mert fél szívük a világé, az ördögé, ezért (is) alusznak lelkileg. Amikor majd üres tenyerünket mutatjuk az égre, és azt mondjuk, hogy nem hoztunk semmit, cselekedeteink, tudásunk, ismereteink nem érnek semmit - akkor feltör szívünkből: „Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem!” Megmentő Urunk ekkor lenyúl a magasságból, újra felvesz bennünket, és mi a megtalálás önfeledt örömében boldog, élő közösségre jutunk vele. Ez lesz az ébredés! Az ébredés akadályai mi vagyunk. Te és én. Ha szívünket még forróbban rázná-a láz, a szemünkben emésztőbben lobogna a tűz, ha nem kímélnénk magunkat, amenynyire kíméljük, akkor jönne az ébredés. Mindezt Isten Szentlelke véghezviheti mindnyájunk életében, és akkor lesz ébredés. Serkenjünk hát fel, akik ma még aluszunk! Könyörögjünk egyházunk és népünk lelki ébredéséért! Akkor eljön hamar! Ámen! ■ SzencziLászló Aki nyaralni megy, tudnia kell, hogy kísértési zónába lép. Fel kell készülnie arra, hogy ki tudja mondani: „Távozz tőlem, sátán!" Útikönyvek nem szokták felhívni ilyen veszélyekre az utazni indulókat. Erre még kötelező védőoltás sem kapható. Az első számú kísértés az, hogy a nyaralást tartjuk az élet igazi értékének, és a nyaralástól várjuk ilyen vagy amolyan problémáink megoldását. Sokan vannak, akik egész évben azért hajtanak, hogy aztán jól kinyaralhassák magukat, és a kikapcsolódás boldog idején feledhessék minden bajukat. Csakhogy aki a munka örömét nem érzi, nem érezheti a pihenés örömét sem. A bálványok mindig becsapják az embert. A pihenés bálványa is. Sok mindent ígér, de nem váltja valóra ígéreteit. A második számú kísértés a szabadság kísértése. Aki kilép az otthon, a megszokott környezet köréből, úgy érzi, ez a „szabadság” az erkölcsi normák alól is felmenti. Az idegen tájon nem ismeri senki, idegenben mindent szabad. A szabadságból így lesz szabadosság, és ebből mindig baj származik. Mennyi felelőtlen kaland, mennyi keservesen megbánt mámoros pillanat a nyarak szomorú termése! A harmadik számú kísértés az irigység kísértése. A turistáknak mindig csak azt mutatják, ami szép, ami első osztályú, ami elkápráztat. A turista pedig hajlamos arra, hogy ezt el is higgye. Csak a kirakatokat nézi, és közben megmérgezi lelkét az irigység, tönkreteszi nyaralását, esetleg még az életét is. Aki nyaralni megy, Istennel induljon, hogy felhőtlen legyen az időtöltése! ■ Madocsai Miklós HETI ÚTRAVALÓ „így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1) Szentháromság ünnepe után a 6. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten a sötétségből világosságra, a keresztség ajándékával megtérésre hív. Heti igénk kijelentését ezzel indokolja: mert szeretlek (4. v.). „Krisztus szereti az egyházat, és önmagát adta érte, hogy megszentelje és megtisztítsa a keresztséggel az ige által.” (Ef 5,25.26; LK) Ő „a világ világossága, nála van örökké az élet forrása.” (GyLK 699) Kiküldő szavai: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szendéteknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek..!’ (Mt 28,19-20) Pál ezt tanítja: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk” (Róm 6,4) Kísértései között e tényre emlékeztette magát Luther: „Meg vagyok keresztelve.” A választott nép átkelt a Vörös-tengeren: „...az Úr... szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált. Izraelfiai szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedigfalként állt mellettük jobbról és balról’.’ (2MÓZ 14,21- 22) Az első pünkösdkor háromezren hallgattak Péterre: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret..., sőt mindazoké is..., akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk!’ (Ap- Csel 2,38-39) A filippi börtönőrnek ezt tanácsolta Pál: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. (...) Őpedig... azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt!’ (ApCsel 16,31.33) A keresztség hit által visz üdvösségre - missziói parancsában ezt Jézus jelentette ki: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik!’ (Mk 16,16) Urunk a kicsinyeket állította példaként nagyravágyó tanítványai elé: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Az Úr Jézus igazi páskabárányként halt meg a kereszten, csontja nem törettetett meg, „hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot..., hogy ti is higgyetek!’ (Jn 19,34-35) A szeretett tanítvány vallja: „Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által..!' (íjn 5,6) „Krisztus a keresztségbe minden időre belevegyítette ártatlan piros vérét. Miért? Mert a szent keresztséget is ugyanaz a vér szerezte meg nekünk, amely érettünk kiontatott, és bűneinkért megfizetett” - vallja reformátorunk. A megdicsőült Krisztus nem csak az élőhalott szárdiszi népének üzeni: „Ébredjfel..., és térj meg! (...) Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki qz élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt..!’ (Jel 3,2.3.5) Mondd: „Tied vagyok, Jézusom... / Veled mindig győzhetek!” (EÉ 208,5) ■ Garai András
