Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-27 / 30. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. július 27. *- 3 „Meteorbecsapódás” Beiktatták hivatalába Győri Péter Benjámin esperest Ne tétlenkedjünk a kapuban ülve Kollár Zsolt iktatása Gyönkön ► A Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegyében július 20-án iktatták hivatalába az új esperest, Győri Péter Benjámin szolnoki lelkészt. A helyi evangélikus templomban tartott ünnepi istentisztelet igehirdetője dr. Fabiny Tamás püspök volt, az iktatást Pintér Mihály espereshelyettes végezte. Még márciusban - teljesen elmerülve a húsvét felé tartó böjti időszak feladataiban - váratlan „meteorbecsapódásként” hatott a hír az evangélikus közéletben, hogy Krámer György püspökhelyettes, esperes, pilisi lelkész mindezekről a tisztségeiről lemondva május í-jétől a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatójaként folytatja szolgálatát. Elmondható, hogy ez a bejelentés és a mögötte lévő határozott személyi és testületi döntés „utórengéseket” indított el sokak életében. Ezek az utórengések érték el többek között Győri Péter Benjámint is. Éves gyülekezeti munkaprogramjának január eleji felvázolásakor még nem gondolta, hogy július 20-án, vasárnap délután öt órakor a Dél-Pest Megyei Egyházmegye espereseként fog kiGyőri Péter Benjámin 1976-ban született Budapesten. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban 1994-ben tett érettségi vizsga után az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója lett. Tanulmányai alatt két évet töltött ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államokban. 2001-ben végzett, azóta a Szolnoki Evangélikus Egyházközségben szolgál. Emellett a hittudományi egyetem doktori képzését végezte a rendszeres teológiai tanszéken. Felesége Györgyi Ildikó Krisztina tanító-hitoktató, két gyermekük van: Hanna Boróka (8) és Péter Bendegúz (7). lépni megszokott szolgálati helyének templomából. Az eseménysorozat kapcsán is érdemes mindnyájunknak egy pillanatra megállnunk és feltennünk a kérdést: Mi ez? Mi történik velünk és közöttünk? A történések értelmét kutatva érdemes elgondolkodnunk azokon az igéken is, amelyeket a két érintett, megindított és az indításra néhány álmatlan éjszaka után igent mondó Krámer György és Győri Péter Benjámin osztott meg mindenkivel az esperesiktatás kapcsán: „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,19) „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” (Lk 5,4) Krámer György utódja felé személyes áldásként mondta Ézsaiás közismert mondatát. Győri Péter Benjámin pedig a beiktató és székfoglaló beszédhez választotta Lukács evangéliumának sajátos felhangokat is megszólaltató parancsát. Istent kereső emberek sokszor kérdezik, hogy milyen módon szól hozzánk az Isten. Talán úgy, hogy a felhőket széthúzva ránk kiált a mennyből? Netán angyali jelenések vagy rövid mennyei elragadtatás során? Egyik közlési mód sem lehetetlen Isten és Jézus Krisztus számára, hisz van rá példa a Bibliában. Az viszont megszokottabb, hogy szívünkre helyez kimondásra szánt mondatokat, hogy egymás között miről gondolkodjunk, mit halljunk meg terveiből a Szentlélek szellemi fület és értelmet hegyező munkája által. A július 20-i esperesiktatásról szóló hírt jó volna azzal a meglátással is fogadnia mindenkinek, hogy Jézus Krisztus nem mondott le rólunk, hanem még mindig akar közöttünk és általunk munkálkodni. Ezért történt a „meteorbecsapódás” és utórengései, melyeknek még nincs vége. ■ Kustra Csaba Forrás: Evangélikus.hu ► Örömünnepre gyűltek össze a Gyönk és Környéke Evangélikus Egyházközség gyülekezeteinek tagjai július 19-én a helyi templomban. Szabó Vilmos Béla, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese ez alkalommal iktatta hivatalába ünnepi istentisztelet keretében az új lelkészt, Kollár Zsoltot. Igehirdetésének alapigéjéül az esperes íPt 3,8-15 verseit választotta. Arról szólt, hogy a Péter által kért viselkedésmódot, a jóra való törekvést lelkész és gyülekezet hogyan tudja megvalósítani a mindennapi életben. A liturgiában Koskai Erzsébet és Füller Mihály lelkész segédkezett. A beiktatási szertartás után elmondott prédikációja alapigéjéül Kollár Zsolt - aki a háromszáz éves gyönki lutheránus gyülekezet harmincadik beiktatott pásztora - ótestamentumi igét választott: „A kapu bejáratánál volt négy poklos ember, akik ezt mondták egymásnak: Mit ülünk itt, amíg meghalunk?” (2Kir 7,3) Az egybegyűlt ökumenikus közösség figyelemmel, beleérzéssel hallgatta a lelkész szavait e poklos emberek választási lehetőségeiről, illetve arról, hogy nem tétlenkedhetnek, nem ülhetnek a helyükön, amíg meghalnak. A közbenjáró imádság és a záróének után ünnepi közgyűlés kezdődött. Ennek bevezetéseként igei köszöntő hangzott el iThessz 5,12-13 versei alapján\ „...becsüljétek meg azokat, akikfáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket”Ezt az apostoli intést helyezte a jelen lévő közösség szívére e sorok írója, a gyülekezet másodfelügyelője. Az új lelkészt beiktatása alkalmából köszöntötte Szabó Vilmos Béla esperes, Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő; Katz Gyula, Gyönk város polgármestere; Czeiliní ger Antal, a helyi református hi testvéregyház lelkipásztora; Koskai Erzsébet lelkész az egyházmegye lelkészei nevé“ ben, illetve Zászkaliczky Pál o nyugalmazott lelkész. Ezután a helyi gyülekezet köszöntése hangzott el. A másodfelügyelő kifejezte abbéli örömét, hogy Isten éppen Kollár Zsoltot és családját küldte a szolgálatba Gyönkre és környékére. ■ Schell János Kollár Zsolt 1976-ban született a Nógrád megyei Bereden. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd az Evangélikus Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait. 2000 őszétől gyülekezeti munkatársként Nyáregyházán látta el a lelkészi teendőket. Diplomáját 2003-ban szerezte meg. Ez évi ordinációja után visszakerült a Nógrádi Egyházmegyébe, Kétbodony községbe. 2005-2012 között Nógrád községben is szolgált. Következő állomáshelye a szarvas-újtemplomi egyházközség volt, innen vezetett az útja Gyönkre. Itt nyolc szórvány is a gondjaira bízatott. Nős, feleségével kisfiúkat nevelik. Ki énekelhet gregoriánt? Az elmúlt vasárnapon, az istentiszteletünk után figyelmeztettek: elfelejtettem imádkozni az Ukrajna fölött lelőtt repülőgép áldozataiért, a hozzátartozókért. Elszégyelltem magam. Ha akartam volna, kereshettem és találhattam volna mentségeket. Ehelyett inkább magamtól és e sorok olvasóitól is megkérdezem: hol, mikor kezdődött a fásultságunk? Miért szokjuk meg, hogy itt vagy ott, közel vagy távol a világban, de valahol mindig pokollá tesszük a létet? Az első világháború kitörésének centenáriumáról emlékezünk meg ebben az évben. Minden bizonnyal abban a világégésben szembesültünk először a tömegpusztítás borzalmaival. Azzal, ahogy mészárossá válik az ember. A somme-i csata öt hónapja alatt a hadifoglyok, sebesültek és halottak száma összesen másfél millió volt. Verdun tíz hónapig tartó borzalma után tanultuk meg a „vérszivattyú” kifejezést. A győztes persze porig alázza és még mélyebbre taszítja a vesztest. Néhány évtized múlik el csupán, és az egykori vesztes természetesen vissza akarja fizetni a megalázást - így lesz este... Második világháború. Szinte nincs ma olyan magyar család, amely ne volna érintett. Mindenütt maradt nyoma a borzalomnak. Anyai nagyapámat nem ismerhettem. Tudom, hogy az első világháború fizikai, lelki sebesüléseit nem tudta kiheverni. Elborzadok a gondolattól, miféle szorongásokkal engedhette el tizenhét éves levente fiát a második világégés orosz frontjára. Soha többé nem látta. De nagyanyám a halála előtt - 1971-et írtunk, hetedik osztályos voltam ekkor - még velem is elmondatta, miről ismerem föl Endre nagybátyámat, ha egyszer mégis hazajönne. Lehet-e valaki is kívülálló, az idő és a tér tisztes távolából szemlélődő?! Az említett vasárnap estéjén otthonunkba kúszott a világ. Láttuk az interneten a gyertyafényben úszó holland településeket, utcákat, házakat. Köztük olyat is, ahová már sohasem tér vissza család. És mindig van a világban hely, ahová nem tanácsos utazni. Amelyet kerülj el, ha csak lehet. Ahol lőnek, és nem lehetsz biztonságban. Egyszerre csak rádöbbensz, hogy a saját portádról sem tudod kitessékelni a félelmet, a szorongást, a lelkiismeret-furdalást. Eric Metaxas Bonhoefferről szóló könyvét olvasom. így gyógyítom hontalanságomat a fóti parókia felújításának zajos heteiben. Férjem már a kiköltözésünk alatt dúdolgatta: „...nem lesz soha vége, nem lesz soha vége.” Lekörözött a könyv elolvasásában, én még csak a felénél tartok. Mindenesetre a dobozkupacok társaságában, gyülekezeti termi „egyterű” lakásunkban már volt néhány gyertyafényes vacsoránk. Mire rendezkedünk be rövidebb vagy hosszabb távon az életünkben? Olvasom, hogy Dietrich Bonhoeffer 1935-ben, amikor kihirdették a nürnbergi törvényeket, amelyek a zsidóüldözések második, „célzottabb” szakaszát voltak hivatottak megalapozni, így nyilatkozott: „Csak aki a zsidókért jajszót kiált, az énekelhet gregorián dalokat.” E mondat alapján két dolog egészen nyilvánvaló: e világi létünk és keresztény voltunk egymástól elválaszthatatlan, nem két külön világ. Bonhoeffer úgy gondolta, hogy ha valaki Istennek énekek miközben az Isten népéhez tartozókat üldözik és gyilkolják, akkor annak szót kell emelnie a szenvedéseik ellen. Nézete szerint az egyház feladata szólni azok érdekében, akik nem tudnak szólni önmagukért. Ugyan a könyvvel még nem végeztem, de talán kezdem sejteni, mi minden táplálta ezt az összhangot. A gyermekkor előítéletektől mentes, elfogadó légköre. Bonhoeffer apja nem vallotta volna magát kereszténynek, mégis elfogadta és tisztelte felesége hitét. A gyermekek úgy látták, hogy mindabban, ami nevelésük része volt, szüleik „sziklaszilárd egységet képviseltek”. Olvasom, hogy akár Amerikában, akár Barcelonában, Londonban vagy Németországban volt lelkipásztor, Bonhoeffer a rábízottak életéhez akart igazán közel kerülni. Sugárzó volt életszeretete. Ahogyan Isten radikálisan elkötelezte magát mellettünk Krisztus földre jöttében, úgy a mi Krisztus-követésünk, tanítványi létünk sem lehet ÉGTÁJOLÓ X kevésbé radikális. Úgy sejtem, hogy Bonhoeffer egyre mélyebbre vivő hitvalló élete és halála egyre mélyülő közösség volt élete Urával. Csak aki a légi katasztrófa áldozataiért jajszót kiált, az énekeljen gregoriánt! Megszégyenülök. Cserhátiné Szabó Izabella püspökhelyettes Északi Egyházkerület
