Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-27 / 30. szám

2 -m 2014. július 27.

FORRÁS

Evangélikus Élet

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP - MK 10,13-16

Gyermekek evangéliuma?

Oratio

oecumenica

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked azért, hogy tudhatjuk és érezhetjük, bármi történt is velünk az elmúlt héten, te mindenkor ott voltál mellettünk. Abban bízva visszük eléd imádságunkat, hogy te most is figyelsz ránk, és meghallgatod szavainkat.

Istenünk, ma hálát adunk neked keresztségünkért. Azért, hogy ismered életünket, tudod, hogy kik vagyunk, és úgy szeretsz minket, hogy tenyeredbe vésed nevünket.

Hálát adunk neked a nyárért, a pihenésért, a töltődésre kapott időért is. A lehetőségekért, a találkozásokért, az élményekért. Add, hogy a munkás év után ne csak testünk töltődésére figyeljünk, de lelkünkre, annak táplálására is legyen gondunk.

Urunk, megvalljuk neked, hogy sokszor csak a magunk életével, csak saját szükségleteink kielégítésével foglalkozunk, és nem látjuk meg a mellettünk élők hiányait. Adj nekünk nyitottságot, hogy észrevegyük azokat a helyzeteket, amikor rajtunk keresztül akarsz adni valamit, és ne fordítsunk hátat se egymásnak, se pedig neked.

így kérünk, légy azokkal, akik nehéz napokat élnek át. Akiket betegség, magány vagy bármiféle nehézség gyötör. Te bátorítsd azokat, akik hozzád készülnek. Te légy az, aki a gyászolókat erősíted.

Hozzád fohászkodunk, Urunk, kérünk, hallgass meg minket, mert hisszük és valljuk, hogy te vagy a mi teremtőnk, aki megváltottál minket, újra és újra nevünkön szólítasz bennünket, és magadénak mondasz minket. Hála legyen nagy és minden értelmet meghaladó irgalmadért. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Kegyelem és békesség! Tegnapi levelemet arról a makacskodó vőlegényről Käthe mellett ülve írtam, aki rögtön azután fogat csikorgatva vajúdni kezdett, és három órával később - maga is egészségesen - egészséges leányt szült. Ezzel a szerencsés szüléssel ilyen gazdagon áldott meg minket az Úr, akinek dicsőség örökkön-örökké, ámen! Most tehát, amit jelenlétedben nem mertem előadni, távollétedben e szavakba öntöm: Tiszteletre méltó és tisztelendő Uram! Isten, minden kegyelemnek Atyja engem és az én kedves Káthémet kegyelmesen megajándékozott egy kisleánnyal. Ezért Istenre kérem tisztelendőségedet, vegye vállára a keresztényi hivatalt, és ennek a kis pogánynak legyen lelki atyja, és segítse őt a szent kereszténységre a keresztség mennyei, fennen tisztelt szentsége révén. Légy így leányom katekétája! Henricus Deldensis prépost áll majd időközben a helyedre. Az Úr legyen veled, és imádkozz értünk! 1529. május 5-én reggel.”

M Luther levele Nicolaus von Amsdorfnak (Csepregi Zoltán fordítása)

FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Keresztelési liturgiánkban a gyermekek evangéliumaként hangzik el ez a történet. Minden bizonnyal a csecsemő- és gyermekkeresztség igazolására került oda.

A csecsemőkeresztség indoklására persze Pál apostolnál - aki a keresztséget a körülmetéléssel állítja párhuzamba - sokkal hatékonyabb érvet találunk. Mert mi is a körülmetélés? Nem más, mint Isten Ábrahámmal kötött szövetségébe való felvétel, és a szövetséghez kapcsolódó ígéretek öröklésének külső, látható és egyben eltörölhetetlen jele. A körülmetélést pedig - Isten parancsa szerint - a születés utáni nyolcadik napon hajtják végre.

Mit tud egy nyolcnapos csecsemő az Ábrahámnak adott ígéretekről? Mit tud az Istennel való szövetségről? Nyilván semmit. És nem is az ő döntése, hogy felvétetik a szövetségbe, és annak külső jelét egy életen át viselni fogja a testén. Neki csak az a feladat jut, hogy felnövekedve megismerje a szövetség tartalmát, és annak megfelelően éljen. Mert a szövetség nem az ő hitén alapul, nem is a tudatos döntése hozza létre, hanem Isten ígéretén nyugszik, és Isten ajándékaként részesülhet benne. Ugyanez állítható az új szövetségbe való felvételt jelentő, és annak ígéreteit közvetítő keresztségről is.

Jézusnak a gyermekek evangéliumaként emlegetett szavai viszont nem a gyermekekhez, hanem azokhoz a felnőtt tanítványokhoz szólnak, akik el akarják tiltani tőle a kicsinyeket: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem

Furcsa, csavarodott értékrendű és értékvesztett világunkban elengedhetetlen, hogy ne csak fizikailag, de lelkileg is emberhez méltó módon távozhassunk ebből az életből, és így búcsúzzunk el szeretteinktől.

Amikor üresen csengenek az emberi szavak - hangozzék az ige, az imádság és az áldás. Énekeskönyvünk a sok mély és gazdag imádság után olyan áldásformulát is rögzít, amely két variációban is segít megáldani azt, aki távozóban van, vagy éppen távozott az e világi létből: „Áldjon meg az Atya, Fiú, Szentlélek Isten” - kezdődik a haldokló felett mondható áldásformula. Annak földi maradványai felett, aki már nincs az élők sorában, így szól: „Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Irgalmadba ajánljuk azt, akit te teremtettél, megváltottál és megszenteltél. Bocsásd meg bűneit, és vidd őt az örök életbe. Tied a dicsőség most és mindenkor és örökkön-örökké.”

A búcsúzás elbizonytalanít, kérdések sora marad megválaszolatlanul, fájdalmunk és szomorúságunk föloldhatatlannak tűnik. Ezt a helyzetet csak az Isten iránti bizalom tudja oldani és „helyre tenni” Ezért a végső út előtt jó, hogy Jézust, az élet és halál urát testvérként szólíthatjuk meg: „Testvérünk és üdvözítőnk, Jézus! Te ismered a holtak birodalmát. Kísérd barátunkat, amikor mi már nem kísérhetjük tovább. Irgalmas

őket, mert ilyeneké az Isten országa.” De Jézus nemcsak hogy nem zárja ki a gyermekeket az Isten országából, hanem példaként is állítja őket a felnőttek elé: „Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."

Az ószövetségi teremtéstörténet tanúsága szerint Isten az embert a maga képére és hasonlóságára teremtette. De az ember ebben a földi életben csak annyira hasonlíthat Istenre, mint a karon ülő kisgyermek a felnőtt szülőjére. A kisgyermekre pedig az a jellemző, hogy ha elszakad szüleitől, végtelenül kiszolgáltatott lesz, és könnyen lépre csalható. A mézédes szavakkal hozzá közeledő idegen gonosz szándékát nem tudja felismerni. Amikor rájön, hogy a „cukrosbácsi” becsapta, akkor már késő, akkor már nem tudja magát kiszabadítani a kezei közül. Tragédiához vezethet, ha a kisgyermek bizalma nem a szülőjére, hanem más, ismeretlen felnőttre irányul.

A bibliai őstörténet szerint tragédiához vezetett, amikor az ember azzal a gyermeki bizalommal hallgatott a kígyó képében gonosz szándékkal közeledő idegen szellemi hatalomra, amilyen bizalommal csak Isten szavára lett volna szabad hallgatnia. A kísértő szavára hallgatva elhitte, hogy már felnőtt, és Isten gyámkodása nélkül maga is meg tudja ítélni, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ezért hallgatott a csábító szép szavakra, és szakított a tiltott fa gyümölcséből, majd evett is belőle. Elhitte, hogy ettől a gyümölcstől jó és rossz tévedhetetlen tudója lett.

gasztalónk, légy közel hozzánk!”

A közeli hozzátartozók elvesztése még nagyobb sebet ejt szívünkön. Az imádságok közt találunk egészen személyes hangú példákat szülő, gyermek, házastárs halálára.

A szülőktől való elbúcsúzás akár természetesnek is tekinthető, hiszen a generációk váltják egymást, és az élet rendjéhez tartozik az érkezés és búcsúzás s közben a stafétabot-átadás. Mégis, amikor az édesapát és az édesanyát engedi el, akkor meg kell látnia az embernek, hogy a mennyei Atya szeretetének erőterében kell értékelni a szülő-gyermek kapcsolatot is minden áldásával és nehézségével egyaránt.

„Szerető mennyei Atyám! Áldalak téged mindazért az áldásért, szerétéiért és gondviselésért, amelyet szüléimén keresztül árasztottál rám. Szégyellem és bánom, hogy hálátlan voltam irántad és szüleim iránt. Engedetlen voltam, és sokszor szomorítottam őket. Tudom, hogy szeretetüket soha meg nem hálálhatom, mulasztásaimat és vétkeimet soha jóvá nem tehetem. Egyedül a te Fiad érdemében reménykedem: könyörülj rajtam, és bocsásd meg vétkeimet az ő szenvedéséért és haláláért. Irgalmadba ajánlom drága szüléimét, hálával őrizzem az elhunyt emlékét, igazán szeressem az élőt, téged pedig

A VASÁRNAP IGÉJE

De hogy ez mennyire csalimese, és az ember mennyire tudja valóban, hogy mi a jó és mi a rossz, azt az emberiség könnyel és vérrel írt és még ma is így íródó történelméből könnyen megítélhetjük.

De ha a kisgyermek oly könnyen becsapható, félrevezethető és tőrbe ejthető, akkor Jézus miért mondja mégis a tanítványainak, hogy „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba”? Csak azért mondhatja, mert tudja, hogy a magát felnőttnek képzelő, a jó és a rossz között a maga eszére hagyatkozva különbséget tenni akaró ember semmiképpen sem juthat a mennyek országába, hiszen ott nincs helyük azoknak, akik magukat istennek képzelve Isten bölcsességével és hatalmával akarnak vetélkedni.

Ezzel szemben a kisgyermek lelkűletét megőrző alázatosoknak akkor is van esélyük az Isten országába való bejutásra, ha közben valóban ki vannak téve a gonosz szándékú hatalom csábításának, és gyakran a tőrébe is esnek. Mert ebből a tőrből van szabadulás! Jézusban a második isteni személy, a Fiú éppen azért lett emberré, hogy a sátán tőrébe és hálójába került emberi nemet a kereszten vérét ontva és életét föláldozva kiszabadítsa.

A bűn és a sátán csapdájából tehát csak azok számára van szabadulás, akik Jézusban gyermeki bizalommal

örökké szolgáljalak és dicsérjelek. Ámen.”

A gyermek elvesztése minden veszteségnél fájdalmasabb a szülők számára. Amikor feldolgozhatatlannak érezzük a helyzetet, és összezavarodnak gondolataink, az imádság segít tisztázni az irányt, segít keresni a valódi békességet, megtanít Istenhez menekülni.

„Örök Isten, mennyei Atyám! A te kezedbe tesszük gyermekünket. Te adtad nekünk, te vetted el tőlünk: áldott legyen érte a te neved. Hálát adunk neked a benne kapott minden örömünkért és boldogságunkért. Bocsásd meg egyetlen Fiadért a gyermekünk gondozásában és nevelésében elkövetett hibáinkat, mulasztásainkat. Fogadd be őt a te országodba, minket pedig téríts Szentlelkeddel, hogy igaz gyermekeid legyünk, akaratod szerint szeretetben járjunk, könyörüljünk minden gyermeken, árván és elesetten, és kegyelmedben bízva törekedjünk örök országodba. Ámen.”

A házastárs halála is olyan mérföldkő, amely megváltoztat mindent. A veszteség nagysága mégsem hallgattathatja el a hálaadás szavát, s nem terelheti el a figyelmet az örök élet kérdéséről. Sőt éppen ezekben a nehéz napokban és időszakokban tanít Isten átértékelni sok mindent, ami addig más fényben mutatkozott.

„Istenem! Atyám! Némítsd el bennem a panasz hangját, nyisd meg ajkam hálaadásra - szól az ima. - Emlékeztess mindarra a jóra, melyet segítőtársamban adtál. Hálát adok neked minden örömünkért, minden boldog óráért, és szenvedéseink üdvösséges iskolájáért is. Te látod a mi szívünket, bocsásd meg minden vétkünket: azt is, amiben együtt vétkeztünk, s azt is, amiben vétkeztem hitvestársam ellen.

hisznek. De jaj az önmaguk istenévé lett, öntörvényűvé vált, nagykorú felnőtteknek! - mert előlük a lángpallost tartó kerub állja el a mennybe vezető utat. Kikre vonatkozik ez? Mint az evangéliumi történetekből láthatjuk, a farizeusok, az írástudók és mások, akik Jézushoz a gyermeki lelkületet elveszítve közeledtek, nem tudtak hinni benne. Ehelyett állandóan hibát kerestek Jézus szavaiban, és a csodáiba is rendre belekötöttek. Azzal vádolták, hogy az ördögök fejedelmével cimborái, és annak hatalmával tesz csodajeleket. Az ilyen magukat istenítő, öntörvényűvé vált teológiai szakértők az ördög követét vélték fölismerni az emberi testben előttük álló Istenben, aki ezért nem is segíthetett rajtuk.

Jézus az ő példájukra mutatva inti tanítványait: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában’.’ A. gyermekek evangéliuma ez? Nem. Ez nekünk, „felnőtt” „hitben nagykorú” tanítványoknak szóló figyelmeztetés. Képesek vagyunk-e végre meghallani?

■ Véghelyi Antal

Imádkozzunk! Istenünk, add, hogy mindenkor gyermeki bizalommal hallgassunk rád, és gyermeki bizalommal kövessük Megváltónkat, aki a keresztfán életét adta értünk. Ne engedd, hogy a képzelt nagykorúság gőgje akadálya legyen Szentlelked újjáteremtő és megszentelő munkájának az életünkben. Tarts meg minket az alázatban, hogy ne hívjuk ki haragodat, és a keresztségben ajándékba kapott kegyelem megvédelmezhessen bennünket a kísértő minden támadásával szemben. Ámen.

RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK

Légy irgalmas egyetlen Fiad kínos szenvedéséért és haláláért. Vidd őt az örök életre, engem pedig nevelj tovább a te országod számára...”

A Reménység a halál órájában című fejezet - és egyben énekeskönyvünk imádságos része - igeválogatással ér véget. A halálközeli időszakban különösen is fontos, hogy lapozgassuk a Bibliát, és ráleljünk a legfontosabb, idevágó mondatokra. Ezt segíti az a válogatás, amelynek egy részével zárjuk ezt az imádsággyűjteményt ismertető sorozatunkat, nem feledve, hogy könyörgésünk mindig válasz Isten megszólító szavára:

„így szól az Úr, a te Teremtőd és a te Alkotód: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt? Kicsoda vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít. Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadott, aki Isten jobbján van, és esedezik is érettünk?

Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

A mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőt is, az Úr Jézus Krisztust, aki gyarló testünket az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá formálja azzal az erővel, amellyel maga alá rendelheti a mindenséget.”

■ Hafenscher Károly (ifj.)

Reménység a halál órájában 2.

► A zsoltárossal együtt hangolódhatunk rá az Evangélikus énekeskönyv imádságos részének legnehezebb fejezetére: „Taníts úgy számlálnunk napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Legutóbbi számunkban elkezdtük ezt a - Reménység a halál órájában címet viselő - fejezetet böngészni, és sorra vettük azokat az imádságokat, amelyek az utolsó órákban elhangozhatnak. Akkor, amikor a legnehezebb szavakat találni, különösen is fontos, hogy legyen példa, amely elindíthatja Istenhez forduló gondolatainkat.

Atya, fogadd be őt, Szent Lélek, Vi-