Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-20 / 29. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2014. július 20. *■ 13 Európában és Magyarországon a katonai tábo­ri lelkészi szolgálat a különböző keresztyén fe­lekezetekben több évszázados múltra tekint vissza. A lelkészek a missziói munka részeként végezték a katonák között az igehirdetést, vigasz­talták a sebesülteket, haldoklókat, nyújtottak szá­mukra lelki támaszt, valamint egyházi szertar­tás szerint eltemették az elhunytakat. Erre a lel­kigondozói tevékenységre azért is nagy szükség volt, hogy enyhítsék a háborúk szörnyűségei ál­tal a katonákban okozott lelki károkat, és meg­próbálják mérsékelni erkölcseik romlását. A Rákóczi-szabadságharc kuruc „tábori lel­készi szolgálatáról” Esze Tamás írt 1943-ban rész­letes tanulmányt - Tábori papok II. Rákóczi Fe­renc hadseregében (Egyháztörténet, 1943/1-2. fü­zet, 44-109. o.) -, amelyben feltárta, hogy Rá­kóczi 1705 decemberében szervezte meg az ál­landó tábori lelkészi szolgálatot. Mivel hadse­rege felekezeti összetételében igen jelentős sze­repet játszottak a vallásszabadságért is küzdő protestánsok - közöttük többen voltak a refor­mátusok -, nem véletlen, hogy az akkor név sze­rint is ismert 72 tábori pap közül (az udvari pa­pok és várkáplánok nélkül) 49 református, 20 ró­mai katolikus, ugyanakkor csak 5 evangélikus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az evan­gélikus egyház nem tartotta fontosnak a fele­­kezetéhez tartozó kuruc katonák lelkigondo­zását, vagy ne szolgált volna több evangélikus prédikátor tábori papként a szabadságharc ide­jén. Erre szeretném felhívni a figyelmet egy, a Sáros-Zempléni Evangélikus Egyházmegye által hozott, korainak tekinthető határozat be­mutatásával, amely Eperjesen, Sáros Várme­gye Levéltárának 1704. évi iratai között ma­radt fenn. A határozatot tartalmazó levél (képünkön) Eperjes 1703-1704. évi blokádja idején keletke­zett. Ekkor a város parancsnoka báró Eduard Wil­son császári ezredes, míg a kuruc ostromzároló csapatoké - a levél írásakor - benedekfalvi Luby György ezredes. Utóbbi írt Kisszebenből 1704. má­jus 29-én Dessewffy Ferencnek, Sáros vármegye alispánjának és (nemesi felkelése) főkapitányának az ostromzárban szolgáló evangélikusok tábori lel­kigondozásának szervezése tárgyában. Napok óta emlékeim között kutatok: mit tu­dok nagy színésznőnkről, melyik a számom­ra legkedvesebb darab, amelyben remekelt? Sok van ilyen, hiszen az 1914. július 17-én Bu­dapesten született Tolnay Klári egész élete föl­felé suhanó csillag fényútja volt. Mindig adni akart, belénk égetni megszenvedett mondato­kat, a remény szavaiból megfogalmazott örök üzeneteket. Elsőként a Páger Antallal közös munkájá­ról kell szólnom. A Pacsirtában, Ranódy Lász­ló filmjében (1963) eljátszott szerepük méltó mindkettőjük nagy formátumához. Igazi kihí­vás. Mindketten kivételes művészetük legja­vát adják. Tolnay Klári lélekábrázolása, föltá­madó öröme és fájdalma - lányuk riasztó csú­nyasága miatt - a magyar filmművészet egyik nagy pillanata. Tolnay Klári sokoldalúságát mutatja példá­ul az Utazások nénikémmel című, könnyed amerikai vígjáték. Mondhatni semmiség, de a művésznő jelenlététől újjászületik. Mikor pe­dig kiderül, hogy nem a kedves rokon, de egy kis ország vagány maffiózó főnöke, elszabadul a pokol. Jókedvünknek nem akar vége lenni. Már azon is nevetünk, hogy köröttünk egye­sek hogyan hahotáznak. Tolnay túl a nyolcva-EVANGÉLIKUS GYŰJTEMÉNYI SZEMLE ► Rovatunk jelen írás közlésével egy új közleménytípusnak ad helyet. A gyűjteményekben dolgozók munkájuk vagy kutatásaik során többször bukkannak olyan dokumentumok­ra, amelyek tartalma érdekes adalék lehet az egyháztörténeti kutatás számára, s erre ér­demes felhívni mások figyelmét is. Az alább olvasható cikk az evangélikus tábori lelké­szi szolgálat korai szakaszára vonatkozóan mutat be érdekes adatokat. Adalék az evangélikus tábori lelkészi szolgálat történetéhez THESAURUS m W't Rovatgazda: Kovács Eleonóra A levél tartalma a következő: Luby jókívánságait tolmácsolja, és közli Dessew­­ffyvel, hogy levelét Simon Bemovius decsovai, az­az décsői (1705-1706-ban komlóskeresztesi) prédikátor adja át. Őt „Senior Uram” azaz Zá­­vodszky Miklós dobói lelkész-esperes küldte el Dessewffy korábbi levelére reagálva, és nála is be­jelentkezett. A „Tisztelendő Contubernium” (tudniillik „Szent Gyülekezet” azaz egyházme­gye vagy egyházmegyei gyűlés) Dessewffy leve­le nyomán úgy határozott, hogy „ha csak heten­ként Prédikátor Uraimék közül egyszer egyik, másszor másik lesz, úgy történhetik valamelyik katona sebbe esni, és így propter absentiam con­­tinui Pastoris (állandó lelkész hiánya miatt) meghalna, lélekben járó dolog volna az”. A „Tisztelendő Fratemitas” (egyházmegye) ezért úgy határozott, hogy Besztercei Jónás - korábban tar­kői, majd veresalmai, ekkor bisztrai - prédiká­tor legyen ott állandóan, mivel magyarul is tud. (Az említett sárosi települések ma Szlovákiában találhatók.) A levélből kiderül tehát, hogy az ostrom­zárban ekkor Sáros vármegye nemesi felke­lésének (fő)kapitányaként szolgáló cserne­­ki/keresztesi Dessewffy Ferenc alispán, későb­bi eperjesi kuruc commendáns, majd gyalog­sági ezredes fordult a Sáros-Zempléni Evan­gélikus Egyházmegyéhez, feltehetően tábo­ri pap küldése céljából. Az ő levelére válaszul határozott úgy az egyházmegye, hogy nem lenne szerencsés, ha hetenként felváltva szol­gálnának a gyülekezeti lelkészek a tábor­ban, mert ha valamelyik katona megsebesül­ne, és úgy halna meg, hogy nincs jelen állan­dó tábori pap, az „lélekben járó dolog volna”. Ezért állandó tábori papként kirendelték a magyarul is tudó Besztercei Jónás bisztrai pré­dikátort a katonák ellátására. Ez a korainak számító forrás több szempont­ból is tanulságos. Alátámasztja Esze azon megállapítását, hogy már 1705 decembere előtt sem ritka jelenség, hogy tábori papokkal találkozunk a kuruc haderőben. Ugyanis ha erre megvolt az igény egyes főtisztekben vagy katonai alakulatokban, akkor gondoskodtak tábori lelkészek szolgálat­ba állításáról. Kiderül, hogy ebben az esetben a katonai ala­kulat parancsnokának (Dessewffynek) kérését követően a tábori lelkészi szolgálat megszer­vezésének rendjét az illetékes egyházi hatóság (a Sáros-Zempléni Evangélikus Egyházme­gye) határozta meg, és az jelölt ki magyarul is tudó lelkipásztort állandó tábori szolgálatra. A forrás azt is dokumentálja, hogy az ost­romzároló hadakban jelentős volt a magyar nemzetiségűek aránya (különösen igaz lehet ez a nemesi felkelésre), mivel fontos szempont volt, hogy a prédikátor magyarul is tudjon. (A 18. század elején még több magyar nemzetisé­gű település és részben vagy teljesen magyar protestáns egyház létezett Sárosban, amely a 18. század folyamán szlovákosodott el.) Ezek figyelembevételével úgy vélem, hogy ér­demes a bemutatásra ez a háromszáztíz évvel ezelőtt keletkezett, az evangélikus egyház tör­ténetének egy sajátos mozzanatát bemutató le­vél, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy mi­lyen fontos szolgálatnak tartották a tábori lelkészi hivatalt elődeink. (A cikkben ismertetett dokumentum fellelhe­tősége: Statny Archív v Presove [Eperjesi Álla­mi Levéltár], Sarisská zupa [Sáros vármegye] 1561-1789. 111. Administratívne pisomnosti [1602-1789] B. Administratívne spisy - Acta po­­litica - Politischen Akten [Közgyűlési iratok] [1603-1789]. b. Spisy. 96/P0I/1704.) ■ Oláh Tamás A szerző a Sátoraljaújhelyi Levéltár osztályve­zető főlevéltárosa Játék mindhalálig! Tolnay Klári születésének századik évfordulójára non két és fél órán át volt a színpadon, tarka, rikító, tüneményes ruháit legalább harmincszor váltva. Tolnay Klári celluloidszalagon megőrzött életműve különösen értékes a számunkra. Egy fiatal művészeti ág indulásával, kibontakozá­sával esett egybe a karrierje. „Természetesség: azaz realizmus - írta Kőháti Zsolt -, alighanem ez az állandóság, amely egységes folyamatként jellemezte.” Film, filmművészet. Megszámlál­hatatlan remekmű és siker. De az igazi mégiscsak a színház volt. A ko­pott, szálkás színpad, a félhomályos nézőtér, ahol lehetett hallani az emberek szívverését. A végén fáradtan meghajolt, és zúgott a nem szű­nő taps. Egyedülálló jelenség volt Tolnay Klári, ritka csoda, mint Bajor Gizi, Ruttkai Éva... Az egy­szerű, hétköznapi ember, otthon főző házi­asszony, piacon sétáló nő bejött a színházba, és pillanatok alatt fegyelmezett lénnyé változott. Este a bemutatón fölragyogott, és csillogott szüntelenül. Tolnay a múlhatatlan játéknak élt, ez hatot­ta át egész életét, minden porcikáját. Ő volt az ifjú szépség, az igazi nő, az örök asszony, aki vá-' gyakozik a szeretetre és boldogságra. Nem volt olyan szerepe, hogy ne törje föl a titkát, ne mu­tasson benne valami szépet és reményt. Tolnay Klári születésének századik évfordu­lóján egész életművét érinteni lehetetlen feladat. Csak felvillantani lehet a gazdagságából. Kivé­teles tehetsége, egyénisége, szorgalma, hu­manizmusa, hite, örök mosolya, rekedtes hangja, szerénysége, sokszínűsége mind együtt tette halhatatlanná. A színdarabokat, filmeket, amelyekben fő­szerepet játszott, felsorolni is hosszú lenne. Né­hány a feledhetetlenek közül: Liliomfi (1950), Déryné (film, 1951), Három nővér (1954), Nóra (1954)» Pillantás a hídról (i960), A vágy villa­mosa (1962), Németh László: Mathiászpanzió (1965), Illyés: Kegyenc (1968), Colin Higgins: Maude és Harold (1986, saját fordításában)... Végül szólni kell Tolnay hitéről is. Abban, hogy kiegyensúlyozottnak, erősnek érezte magát, a hit­nek döntő szerepe volt. Hívő volt, de nem köte­lezte el magát egyetlen vallás mellett sem. „Meg kell bocsátani hetvenhetedszer is. A megbocsá­tás annyi, hogy megértem a másikat” - mondta. Talán megbocsát nekünk a 20. század egyik legnagyobb emberábrázoló művésze, hogy sokszor feledjük, nem hallgatjuk intelmeit. Most, hogy újból sugárzó fénybe került, leülünk mellé - figyeli egy egész ország! ■ Fenyvesi Félix Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents