Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-12-21 / 51-52. szám

Evangélikus Élet KARÁCSONY 2014. decéfnber '21-28. » Egy karácsonyi vers története Mit jelent nekem a karácsony? ■ Petrőczi Éva Az alábbiakban olvasható verset 2013 karácsonyán, pontosan decem­ber 24-én késő este írtam. Ekkorra már hazaértünk a mindig, de ilyen­kor különösen is boldogító „unoká­­zásból” s férjem egy régi videokazet­táról DVD-re bűvészkedett egy régi­régi, decemberben előkerült, szo­katlanul jó minőségű felvételt, ame­lyen a Pécsi madrigálkórus (vezető­je id. Jandó Jenő zenetanár-karnagy, ifi. Jenő, a neves zongoraművész s egy fészekaljnyi további gyermek édesap­ja!) énekelt a pécsi evangélikus temp­lomban. A körülbelül félórás hangverse­nyen a zömében mély hitű énekesek­ből verbuválódott együttes változa­tos műsorral köszöntött egy szülővá­rosomat látogató angol delegációt. Őszi koncert volt ez, nem karácso­nyi, számomra mégis a Karácso­nyok Karácsonyát hozta el, az embe­ri elmével megálmodható és szeretet­teljes gondossággal, türelmes kísér­letezgetéssel megvalósítható legna­gyobb ajándékot. Azt, hogy újra hallhattam-láthattam felnevelő ke­resztapám, az énekes sebészorvos, a körünkből 2012 nyarán eltávozott dr. Nemerey Péter gyönyörű lírai tenor­ját és szelíd, sok betegét megnyugta­tó arcát. Az már csak szép ráadása volt ennek a férji videokazetta-átlényegí­­tésnek, hogy az énekkar többek kö­zött egyik első számú családi kedven­cünket, az Ó, terjeszd ki, Jézusom... kezdetű, Skandinávia-szerte köz­kedvelt esti éneket is előadta, még­hozzá finn nyelven. Annak az ország­nak a nyelvén, amelyben keresztapám hét ízben is énekelt, s amelyet annyi­ra szeretett. Bevallom, vágyva vágyott „vissza­térését” - ha csak a képernyőre is -először úgy éltem meg, mint egy ka­rácsonyi feltámadást. A második­harmadik új ránézés után azonban megértettem: bármilyen felkavaró és örömteli élmény is volt viszontlát­nunk őt, másfél esztendővel a halá­la után, amikor már-már lemondtunk arról, hogy bármilyen hang- és kép­­’ anyag maradt utána, ez mégsem le­hetett igazi visszatérés, csak a tech­nika látszólagos csodája. Tehát nem varázslat, legfeljebb szép, könnyeket előszólító emlék. Mégis, amikor magyarul és saját, gyönge kis hangomon együtt fújom ezt a szép éneket a Pécsi madrigálkó­russal, a legszebb karácsonyi élmény részese lehetek évről évre. Megérez­­hetem az Ünnep lényegét, azt, hogy nem a halál örök, hanem a Születés, amely elhozta mindnyájunk számá­ra az „oltalmazó szárnyak” életünk végéig s azon túl is boldogító bizo­nyosságát. ■ Novotny Zoltán Egy emléket óhatatlanul. Amikor 1944 karácsonyán kisgyermekként elindul­tam a feldíszített karácsonyfa felé - és megszólalt a sziréna. A bombázások elől a pincébe menekültünk. Még a lép­csőházban szerettem volna megkérdez­ni szüleimtől, hogy a pár perccel előbb betoppant nagybátyám miért nem jön velünk. Csak az első szóig jutottam, mert apám-anyám viharsebesen befog­ta a számat. Jóval később értettem meg, hogy katonaszökevény nagybá­tyámnak biztonságosabb volt a bom­bázástól veszélyeztetett lakásban ma­radnia, mint emberek közé kerülnie. Öt hétig aztán a légópince lett a tartózko­dási helyünk... De jelenti a karácsony édesanyám menüjét. A gyertya- és csillagszóró­gyújtás, a közös éneklés és ajándékosz­tás utáni borlevest, rántott halat és má­kos gubát. Jelenti a munkát, egy olasz­­országi karácsonyt, ahol szenteste még este nyolckor is nyitva vannak az üzletek, az emberek boldog kará­csonyt kívánva veszik meg a karácso­nyi kuglófot, és olaszos zajjal készül­nek az éjféli misére. Jelenti a tündéri, zsivajgó gyerekek eldorádóját, akiknek Újpesten kis mű­sor keretében szerény ajándékokat oszt egy civil szervezet, és akiknek év­ről évre próbálom elmagyarázni, hogy a karácsony nemcsak a hagyomány ün­nepe, nemcsak a finomságokkal meg­rakott asztalé, nem is az erőn felül meg­vásárolt ajándékoké, hanem elsősorban Jézus születéséé. Jelenti az igeolvasást a Deák téren, ahol többnyire én olvasom fel az oltári igét karácsony ünnepén. „[A szeretet] mindent elfedez, min­dent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik!’ (íKor 13, 7-8) Idézhetnénk kortárstól is: a video­játékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad. Örömdalok hangozzanak világszer­te széjjel. A karácsonyi ének tökélete­sen kifejezi lényegét a decemberi ün­nepnek, amelyet Rónay György „a sze­retet születésének” Rába György „a szü­letés ünnepének” nevez. Márai Sándor pedig úgy érzi, hogy ilyenkor „mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött” Fenyőillat, gyertyaláng, ajándék. Mennyből az angyal. „Adni öröm, és talán a legfőbb földi jó, ami semmi áron nem vásárolható, a szeretet érzetének meggyökereztetése.” Karácsony úgy teljesíti ki a lelket, hogy az ünnepnek az egész esztendőre szóló lehetőségé­vel sugározza be napjainkat. Mégis, mit jelent nekem a kará­csony? Nincs háború, és együtt van, amíg együtt lehet a család. Olyan al­kalom, amikor valami fontosat kérhe­tünk az Úrtól. Valóban úgy készülünk rá, mint egy találkozásra. Petrőczi Éva Csak emlék, nem varázslat Felnevelő keresztapám, az énekes-sebész emlékére Karácsony, csodák évada. Amit nem remélsz, valóság lehet. Hiszékeny kézzel érintem meg elvesztett arcod drága kámeáját, de távoli és monitor-hideg. Régi, poros kazetta, karcsú, ezüstös lemezre mentve, a hangod rajta - olykor - felzeng. Én nem tárgyaktól remélek kegyelmet. Ez itt csak emlék, nem varázslat. Mégis erőre kapva éneklem, halkan, együtt Veled: „Ó, terjeszd ki, Jézusom, oltalmazó szárnyad.” 2013 karácsonyán, a pécsi evangélikus templomban ké­szült régi madrigálkórus-felvételt nézve-hallgatva. Karácsonyi jegyzetlapok ■ Fenyvesi Félix Lajos Szenteste. Örök szépségű karácsony éjszakája, költői tisztasága véghetet­­len mélységű. Talán még ma sem fog­tuk föl valódi értelmét. „Isten - idé­zi Simone Weilt Pilinszky - tiszta sze­­retetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a mű­ve. (...) De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vál­lalja megtestesülését. Creatio, incar­­natio, passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túl­­áradása, »túlkapása«, amely »Krisz­tust végül is a keresztre emelte«.” A karácsony egyszerre a minden­­ség és a pillanat elfogadása. Gyönyö­rű ünnep. Ezért, hogy jó hírének gyertyalángjával mindent bevilágít, és méltán meríthetünk mi is világossá­got belőle. Üt * # A pásztorok imádása. Rembrandt olajképét 1646-ban festette. Az egyik legszebb megfogalmazása karácsony­nak. Isten-csönddel telve a félho­mályos istállómély, a kisded mécsfé­nye világítja be a virrasztókat. Álla­tok közt, kopott szalmaágyon új, tö­rékeny élet. Mária boldog. Álmodó mosoly van kisfia arcán, fekszik ölé­ben; József kérges ujjaival az ágacska­kezet fogja. Az egyik pásztor ámulva imádkozik, a másik leveszi barna sapkáját, lámpafény aranya megvilá­gítja társait: dideregnek rongyos ru­hájukban. Fölébred a gyermek, any­ja félve takargatja, s fúj a szénázó ökör jó meleget, lógó fülű szamár csende­sen iázgat. Öregek és ifjak jönnek láb­ujjhegyen lépve, térdepelnek köréjük, énekelnek együtt halkan, szépen. S Mária könnye hull a verejtékes öröm­től, a fönt ragyogó, fénylő-sugaras csil­lagtól: Jézus megszületett! # # * Fölragyogó arcok. Pusztítás, szét­­szóratás. Sokan sejtik, hogy a prófé­ciák reményt hoznak, Jézussal telje­sülnek, mintegy Isten karácsonyi ajándékaként. Azóta minden ünnep beteljesíti köztünk ezt az ígéretet. Magunkra ölthetjük Isten dicsőségét, melegedhetünk a szeretet szavai­ban. Mária és József boldogsága mellett fölragyog fáradt arcunk is. Mindenki hazatér a készülődő csa­ládhoz, még a tékozló fiú is betoppan késő este. * # * Régi emlékek. Nagyapám sokat el­mondta: karácsony a szeretet ünne­pe. Apám a békét hangoztatta. Szó­lok hozzájuk, át az idő függönyén: ka­rácsony Jézus Krisztus megszületé­se. Aki mivel egy az Atyával, maga is szeretet. Nem hétköznapi, örök és halhatatlan. „A Jézus nélküli szeretet meghal az emberrel - írta Vasadi Pé­(Napló, 2014) tér -, az övé viszont átviszi az embert a halálon, és meg sem áll vele Istenig. A teremtés, amely Jézusban, Jézussal, Jézusért van megalkotva, a megszü­letés titkát hordozta a megváltásban.” A hóillatú ünnepben földereng a húsvéti misztérium is. Most még csak sejtelem és szorongás, de majd drámai véget ér. És ami a legszebb­­legfájóbb benne, egyik sem rombol­ja le a másikat. Sugárzó fénnyel ra­gyog mindkettő a hajléktalan sze­génységben a betlehemi jászol feletti csillaggal. % * # Szó és csend. A mi karácsonyaink el­némulok és csendesek. Szaporodó családok meghitt melegében. Ma sem tudom megfejteni, a nagy sze­génység idején anyámék hogyan va­rázsoltak olyan boldog estét. És az is­merősök, a szomszédok közül sok­szor vendégül láttak valaki elesett embert. Apám háborús bajtársa, Olasz bácsi többször ott volt közöt­tünk. Azt hiszem, a gyertyafényes órákban feledte magányosságát. Tá­vol szülőföldjétől, gyerekeitől részt vett kedves ünnepünkön, s észrevét­lenül fölzengő énekével még mele­gebbé tette a december estét. # * * Emlékek ösvényén. Betegen, re­ményvesztetten, de mindenki itt van. A kopott lemez szép gregorián éne­ket idéz. Váratlanul eszembe jutnak apám szavai. A háború végén hogyan építettek sziklakápolnát, belsejébe ol­tárt. Anyám és bátyám 1944-ben a karácsonyestét Szentendrén töltöt­ték. A sötét pincében gyertya mellett hallgatták az idős pap zsoltárát, mi­közben a Duna túloldalán felvonuló szovjet hadsereg ágyúi mindent túl­ordítottak... És később is mennyi fájdalom, gonoszság, az utcai lakásunkban dő­zsölő ávós tiszt lezavart bennünket az istállóba. „Tegyünk gyorsan ren­det, vessünk szalmaágyat!” - sürge­tett nagymama. Bármikor megérkez­hetnek, zörgethetnek. Az emberek bezárkóztak, szívük kővé keménye­dért. Kell a menedék, felettünk már tüzesen ég a csillag: a kis Jézus meg­születik. * * * Gyerekvers. Olykor hallom, milyen szép idézetekkel lepik meg egymást a legkisebbek. A legtöbbet klassziku­sok írták felnőtteknek. Sok tanítónak ajánlottam Kányádi Sándor finom szövésű munkáit és egyik kedvence­met, a fiatalon meghalt Nagy Gáspár Háromkirályok című versét: „Nem Kínából / Perzsiából // Jön a Három / teveháton // Nekik aztán / nem jár járom // Szabadok, hi- / szén királyok // Milyen hosszú / a sivatag! // Milyen forró / és hallgatag // Milyen fényes / fönn a csillag // Szívük köze- / pé­­be villan // Hát követik / napesteiig // Amíg a Hold / ki nem telik // Nagy Heródes / mint kígyó les // Rájuk szisszen / ő az Isten! // De nem félnek / célhoz érnek // Megy a Három / te­veháton // Megy hazáig / Perzsiáig // Útjukon csil- / lag világít” # * * Ferenciek tere. Délelőtt a régi temp­lom előtt. Karácsonyi forgatag min­denütt, tülekedő emberek. Koldusok és szélhámosok, a lépcső huzatá­ban térdeplő fiatal nő. Pénzt kér be­teg gyermeke gyógyítására. Indulnék tovább, mikor fölfedezem a betlehe­mi jászolt. Szép és szeretetteljes munka, jól elhelyezve, hogy minél többen észrevegyék. Nézem a siető, tolakodó embereket. Sokan megáll­nak, figyelnek, töprengenek. Talán szólnak is, kérnek valamit, jó egész­séget. .. Az év utolsó napjain nem árt kisöpörni lelkűnkből a felgyűlt hul­ladékot. Elég meghagyni ezt az apró, hétköznapi csodát: karácsony fel­lobbanó fényeit, emberi perceit. * * # Böjté Csaba levele. Személyesen is megkapom, de most megelőzve egy kedves barátom küldte el e-mailen. A szívmeleg szavakhoz friss képeket is mellékeltek. Az atya látszik, négy­öt gyerek csüng a hátán, a vállán. Üzenete Erdélynek szól, Magyaror­szágnak. Mindenkinek. Idemásolok a végéről néhány sort: „Itt állsz, Uram, a 21. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könny­csepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűnein­ket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozd meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép kará­csonnyal!”

Next

/
Thumbnails
Contents