Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
2 4 2014- december 21-28. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Drága mennyei Atyánk! Leborulunk előtted. Nagy vagy és hatalmas. Nincs más isten, egyedül csak te vagy. A szívünk tele van hálával és örömmel, mert tudjuk, megváltottál minket. Te vagy az egyetlen reménységünk. Kérünk, légy hozzánk irgalmas. Bocsásd meg vétkeinket, és hallgass meg, amikor hozzád fordulunk könyörgéseinkkel. Te, aki jelen vagy mindenütt, még ha nem is látunk, légy jelen békéddel a lelkűnkben, bármilyen harcot is vívunk! Teremts egyetértést és közösséget a népek közt, az egymásnak szegülő emberek közt és a családokban is! Légy jelen irgalmaddal a lelkűnkben, hogy a testvért lássuk meg egymásban, és a jót tegyük a világgal, amelyet teremtettél. Atyánk, aki a mennyben vagy, és aki elküldted egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megválts, és örök életet adj a benne hívőknek, vidámítsd anyaszentegyházadat. Kegyelmedet kolduljuk újra és újra, mégis te vagy a határtalan öröm forrása számunkra, hiszen csak te vagy örök. Add, hogy Jézus Krisztus örömöt és hálaadást hozzon minden napon a te néped tagjainak szívébe. Használj fel minket, hogy téged hirdessünk és dicsőítsünk ott, ahol élünk. Ezt kérjük evangélikus egyházunk népének is, és gyülekezetednek is itt, közöttünk. Hegyen épült várossá teszel minket. Segíts, hogy ne döntsük romba házainkat. Téged kérünk, te szaporítsd meg a benned hívők számát gyülekezeteidben világszerte. Mennyei Atyánk, aki Szentlelked által szólsz nekünk, üzensz, utat mutatsz, adj nekünk fület a hallásra. Csendesítsd le lelkünket, hogy a harsogó világban is meghalljuk azt, amit mondasz nekünk. így könyörgünk most hazánkért és népünkért, amelyben élünk, és könyörgünk nemzetünkért is, amelyhez tartozunk. Könyörgünk a közösségért, amelyet otthonunkul adsz. Add, hogy rád figyelő, téged hallgató és meghallgató, benned élő néppé legyünk. Adj szívünkbe szeretetet egymás iránt! Mennyei Atyánk, te az Úr Jézus Krisztusban megmutatod szeretetedet, irgalmadat és jelenlétedet. Könyörgünk azokért, akiknek a szíve háládatlan: gyógyítsd meg lelkűket és életüket. Könyörgünk azokért, akiknek a szíve lelki vagy testi szükségek és kínok miatt nehezen nyílik meg az örömre. Könyörgünk azokért, akik egyedül vannak: állíts melléjük társakat közülünk. Könyörgünk a betegségtől szenvedőkért: gyógyítsd meg a betegeket, teremtő Atyánk. Könyörgünk azokért, akik éheznek, akiknek tényleg nincs elég: te, aki mindenkinek adsz mindennapi kenyeret, nyisd meg a bővelkedők kezét, hogy jusson mindenkinek elég. Könyörgünk a halállal szembenézőkért és a gyászban megkötözött testvéreinkért: adj enyhülést nekik, vigasztald meg őket igéddel és áldásoddal. Mennyei Atyánk, várunk téged. Addig is fogadd irgalmasan könyörgéseinket. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen. ADVENT 4. VASÁRNAPJA - JN 1,19-28 Tanúságtétel karácsony küszöbén Noha a liturgikus hagyomány szerint a Messiás előfutárának, Keresztelő Jánosnak az alakja advent harmadik vasárnapján áll az istentisztelet fókuszában, advent negyedik vasárnapján ismét ő lép elénk, ráadásul ezúttal nem csupán követei révén, hanem személyesen. Küszöbén állunk karácsony ünnepének, és ezen a küszöbön az evangélista mintegy „bekonferálja” a legfőbb tanút, azt, aki közvetlenül tanúskodik az érkező Messiásról, majd pedig - közvetlenül a vasárnap igéjét követően - rámutat, és kijelenti: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29) Keresztelő János bizonyságtétele helyes irányba tereli figyelmünket az ünnepre készülés lázában. Azokban az időkben az izgalom a tetőfokára hágott Jeruzsálem főpapi köreiben éppúgy, mint a kegyes farizeusok zsinagógáiban. Hiszen „megjelent egy ember, akit Isten küldött” (Jn 1,6), prédikált és keresztelt, ez pedig nem hagyhatta hidegen a vallás hivatalos képviselőit. Ki lehet ez az ember? Milyen céllal teszi, amit tesz? Vajon ki állhat mögötte? Valódi vagy hamis? Ő is egyike a számtalan álmessiásnak, akik sorra elhódítják a választott nép szívét, hogy aztán ezért a fellobbanó szalmalángért esetenként valóságos tűzvésszel kelljen bűnhődniük? Amikor pedig a követek rálelnek a zord, teveszőr ruhás, sáskán és mézen élő prófétára a Jordán partján, szemlátomást hasztalan kérdezgetik. Tagadó választ kapnak kérdéseikre: nem a Krisztus, nem a mennyből visszatérő Illés, nem a próféta áll előttük. Tulajdonképpen semmi nem derül ki, nem tudják meg, hogy kicsoda is ez a János. A VASÁRNAP IGÉJE Aminek természetesen oka van, hiszen ebben az egész történetben - bár jelentős szerepet kapott - nem Keresztelő János személye a lényeges. Egyáltalán: nem őrá, az előfutárra, a követre, a tanúságtévőre kell felfigyelni. Sokkal inkább arra, akinek érkezését, közelségét János prédikációinak minden egyes szava, az általa véghezvitt, a bűnbocsánat szükségességét és valóságát jelző minden egyes keresztelő hirdeti. Akinek ez az olyan nagy érdeklődést kiváltó, különleges próféta a saját bevallása szerint még a saruja szíját megoldani sem méltó... Advent utolsó napjaiban, a karácsonyi ünnep küszöbén mindebből önkéntelenül adódik a szívszorító kérdés: vajon miről, kiről szóltak, szólnak ezek a napok? A saját készülődésünkről vagy arról, akiért az ünnep van, aki saját személyében jelenti az ünnepet? Vigyázzunk: a kérdés, illetve az arra adott válasz nem egyszerűen az ünnep minőségét érinti, hanem üdvösség és kárhozat vonatkozásában jelent megkerülhetetlen választóvonalat! Keresztelő János bizonyságtétele így nemcsak eligazít, de nyugtalanít is bennünket. Nyugtalanít azzal, hogy miután az ige rávilágít a csakis és kizárólag Krisztusra mutató Keresztelő Jánosra, ezek után megkérdezi: vajon Krisztus mai népe a Messiást hirdető kiáltó hangként harsogja az örömhírt, vagy öncélúan kelt zenebonát a sötétség vüágában? Hiszen olyan könnyű egy feltűnő jelenséget, a szenzációt sejtető, teveszőr csuhát viselő, sivatagi barlangban lakó, sáskán és vadmézen élő aszkétát látni és láttatni. De vajon ma Isten népe arról a bizonyos Eljövendőről tanúskodik-e minden erejével, minden lehető és lehetetlen módon, minden alkalmas és alkalmatlan időben...? Krisztust és keresztet éneklünk-e karácsony ünnepének előszobájában, vagy divatosabb, fülbemászóbb dallam formálódik ajkunkon? Hiszen látjuk: akárhogyan faggatják is, Keresztelő János semmit nem mond önmagáról. Nem osztja meg a jeruzsálemi követekkel életének egyetlen titkát sem. Csak annyit hajlandó elmondani, hogy küszöbön áll az Eljövendő érkezése. Ő maga pedig csali azért van ott, ahol van, és csak azért teszi, amit tesz, hogy őt, az Eljövendőt hirdesse. Talán megkülönböztetett jelentőségű, mégis csupán láncszeme az üdvösség történetének, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll. És ne legyen kétségünk afelől, hogy bennünket pontosan ugyanezért állított a magunk helyére az egyház Ura: azért, hogy hirdessük Krisztus közelségét, jelenlétét és a benne átélt adventi örömöt. Keresztelő János bizonyságtétele tanúskodás a legnagyobb örömről: közöttetek áll az, akinek az ősi ígéret szerint el kellett jönnie, hogy megváltsa a bűnei súlya alatt roskadozó, Isten jogos ítéletének kiszolgáltatott embert. Advent negyedik vasárnapja éppen ezen a módon hirdet örömhírt a mai igehallgatóknak. Reménytelen helyzetünkben nincs más reménységünk, mint hogy valóban közel van hozzánk a Szabadító. Mert bár Krisztus népe advent idején mindenekelőtt Urának második eljövetelére kell, hogy készüljön, jelenlegi helyzetében, földi vándordíján erőt csakis abból a valóságból nyerhet, hogy erre a jövendő eseményre a valaha eljött Krisztus élő és valóságos jelenlétében pillanthat előre. Ő nem egyszerűen tárgya, hanem részese és fő liturgusa mai ünneplésünknek is. Velünk van az őt hirdető „kiáltó hang” a kereszt evangéliuma révén, velünk van az oltáriszentség mindent felülmúló ajándékában. (És ugyan advent negyedik vasárnapja a közelgő főünnep árnyékában telik, bár élnénk a szentséggel ezen a napon is minél többen - jó lutheránusokként, jó keresztényekként.) Vagyis az advent nem várakozás és nem is emlékezés, hanem újra és újra felfedezése és átélése annak a csodának, hogy Isten ígérete beteljesedett: nem vagyunk egyedül, hanem Megváltónk van, aki rendbe tette mindazt, amit mi újra és újra csak elronthatunk. Advent negyedik vasárnapja sokak számára nem egyéb, mint lázas sürgölődéssel terhelt aranyvasárnap. Ma kiáltó hang szól a pusztában: valóban „aranyvasárnap” van, mert közöttünk áll az, aki bűnbocsánatot, üdvösséget és örök életet hoz. Karácsony küszöbén őt, egyedül őt hirdeti tanúságtételünk! ■ Tubán József Imádkozzunk! Urunk! Ne engedd, hogy az ünnepi készülődés lázában elkalandozzon a figyelmünk, hanem add, hogy mindenkor rád figyeljünk, téged keressünk, és melletted tegyünk tanúságot! Ámen. „Elég vagy nekem mindhalálig!” Paul Gerhardt karácsonya ► Adventi-karácsonyi dupla számunk első Cantate-cikkében folytatjuk látogatásunkat Paul Gerhardt műhelyében: az inkarnáció ünnepétől eljutunk az új esztendő első fohászáig. Mindhárom elemzett énekünk 1653- ban jelent meg a Johann Crüger által szerkesztett Praxis pietatis melica énekeskönyvben, tizenöt versszakos formában (és mindhárom Túrmezei Erzsébet fordításában található énekeskönyvünkben). A mai német (EG) és magyar (EÉ) énekeskönyv bővebb vagy szűkebb válogatást ad ebből a gondolati, érzelmi gazdagságból. Az ím, jászlad mellett térdelek (EÉ 161; az eredeti 1., 3., 4., 10., 13. és 14. versszaka) a szenteste elmaradhatatlan kísérője azok számára, akik a karácsonyesti / rend szerint olvassák az evangéliumot. Gerhardt az Ich steh an deiner Krippen hier (EG 37) megírásához az ismert és kedvelt hétsoros formát, a „Luther-strófát” választotta: a8, b7, a8, b7, c8, c8, X7. Az ének leginkább a hívő és a Jézus-gyermek „én-te” kapcsolatára épül. Kiemelkedő jelentőségű a 3. (eredetileg 4.) versszak: a halál éjének és a nap fényének szembeállítása (itt a „Sonne” szó háromszor is szerepel). A vers jó ideig leginkább a Bizony betelik az idő (EÉ 502) dallamával vált eggyé: így hallhatjuk az első versszakot J. S. Bach Karácsonyi oratóriumának (BWV 248) hatodik kantátájában (1734)» közvetlenül azután, hogy a napkeleti bölcsek imádják az isteni gyermeket (59. szám). 1736-ban jelent meg G. Ch. Schemelli szerkesztésé-CANTATE Eged Illen diczeriinc, ben a Musikalisches Gesangbuch, amely már az általunk ismert dallammal kapcsolja össze Gerhardt költeményét. Ez a Bachnak tulajdonított, eredetileg szólóéneknek szánt ária tömören bemutatja a barokk stílus jellegzetességeit. A strófa első fele - a két Stollenből álló Aufgesang — az a-moll tonikájától a dominánsáig jut el. Az Abgesang megismételt első sora kitér a párhuzamos C-dúrba, majd az utolsó sor a dallamos moll tipikus hangjaival (fi, szi) éri el a záróhangot. Dietrich Bonhoejfier német ellenálló evangélikus lelkész, aki életének korábbi szakaszában tartózkodóan nyilatkozott erről az énekről, 1943 adventjében ezt írta a fogságból: „Ezekben a napokban fedeztem fel magamnak az ím, jászlad mellett térdelek éneket. Az embernek sokáig egyedül kell lennie, és meditálva olvasni, hogy megértse és befogadja. Minden szava különlegesen tartalmas és szép. Van benne egy kevés szerzetesi misztika, de csak amennyi szükséges. A »mi« mellett az »én« és Krisztus is megjelenik, és ezt nem is lehetne ennél jobban szavakba önteni.” Az Ujjongjon ma szív és lélek (EÉ 162) nem saját dallamos ének, így kissé háttérbe szorulhat a karácsonyi gazdag választékban. De az Ó, én lelkem, mért csüggedsz el? (EÉ 341) dallamára alkalmazva is táncos, ritmikus, örvendező a karaktere (a dallamok Gerhardt kántoraitól származnak: az első Johann Crügertől, a második pedig Johann Georg Ebelingtőí). A Fröhlich soll mein Herze springen (EG 36) strófaformája az összkiadás nyomtatásában valóban ugrándozásra (springen) emlékeztet a két rövid felkiáltásra bomló második sor miatt: 8, 6(3,3), 6; 8, 6(3,3), 6. Énekeskönyvünkben az 1., 7., 11. és 12. versszak található; ezek így, rövidebben összerendezve is szerves gondolatmenetet alkotnak. „Ujjongjon ma szív és lélek, / Amikor zengve szól / Az angyali ének, / S áthat minden messzeséget / Hírhozó égi szó: / Isten emberré lett! // Jászolágy, kisgyermek rajta. / Engem is, téged is / Biztat kedves ajka: / »Jöjj, testvérem, tedd le bátran / Terhedet! S megleled / Békességed nálam.« // Ha szegény vagy és ha árva, / Jézus vár, tied már / Minden gazdagsága. / Kincset kínál, örök égit. / Mi szükség fájna még, / Ha ő megelégít? // Jézus, drága Üdvösségem, / Hadd legyen életem / Csak tiéd egészen! / Szívem tőled el nem válik. / Enyém vagy! Elég vagy / Nekem mindhalálig!” A. Most zengjen hálaének (EÉ 181; az eredeti 1-2. és 11-15. versszaka) már az új évbe vezet bennünket (mivel az esztendő első hetének kísérője, korábban már közöltünk róla elemzést). Strófaformája egyszerű: a7, a7, b7, b7. Dallamát az Adjunk hálát az Úrnak (EÉ 336) énektől kölcsönzi. A Nun laßt uns gehn und treten (EG 58) alapmotívuma az úton levés és a vándorlás. Az éneklés Gerhardt számára az Istennel való örök közösség felé vezető utat is jelenti. Az élet fordulópontjai tele vannak lehetőséggel, de elbizonytalanodást is hozhatnak. Az évváltás így emlékeztet az elmúlásra, és keresi a Maradandót, aki kimenthet a hiábavalóság érzéséből. Az ének első szakasza (1-7. versszak) az út leírását, a megbizonyosodást és Isten dicséretét foglalja magában. A második rész (8-14. strófa) imádság és közbenjárás, a 15. versszak pedig összefoglalás. A mi énekeskönyvünk leginkább a közbenjáró imádságos versszakokat tartotta meg. Most a kimaradó versszakokból idézünk legfontosabb 18. századi énekeskönyvünk fordításában. Akkor a harmincéves háború következtében, most más nyomorúságok miatt aktuálisak ezek a sorok. „Mert mint a kegyes anya / Veszedelmekben szánja / Kicsinykéit, s serényen / Oltalmazza kegyesen. // így és nem máskülönben / Bánik velünk az Isten, / Ha ínségek rohannak, / Szemei ránk vigyáznak. HÓ, őrzője éltünknek! / Nincsen haszna semminek, / Akármit cselekedjünk, / Ha tőled nincs segédünk. // Áldott a te hűséged, / Áldott a te szent kezed, / Az minden reggel újul, / És mindenkor hozzánk nyúl. // Tovább is, Atyánk, kérünk, / Maradj szüntelen vélünk, / ínségünk közepette, / Vígságunk eredete.” (Újzengedező mennyei kar, 1743, 70. szám, 4-8. versszak) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
