Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-14 / 50. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. december 14. » 5 Milyen a jó mentor? Egy drezdai konferencia margójára ■ Szabó Lajos Látszólag nagyon egyszerű kérdést járt körbe november 20-22. között Drezdában egy nemzetközi konferencia: milyen egy jó mentor? Olyan szakemberek keresték a választ, akik a lelkészképzés utolsó fázisával, a konkrét gyakorlati képzéssel speciálisan is foglalkoznak Európa protestáns egyházaiban. Akik szervezik és irányítják ezt az intenzív gyakorlati folyamatot. Magyar evangélikus lelkészképzési gyakorlatunkban ennek megfelelő, mentorált képzés jelenleg a hittudományi egyetemen a hatodik, gyakorlati évben valósul meg. Most már több mint egy évtizede van jelen nálunk a képzésnek ez a formája. Fontosságát és eredményességét mindenképpen érezzük és tapasztaljuk. Biztos, hogy sok minden másképpen történik a német lelkészképzésben, mint a mi gyakorlatunkban, de ennek a konferenciának szinte minden mondata, vívódása, előadása vagy éppen interaktív szerepjátéka azonnal átültethető volt a mi hazai munkánkba. Természetesen a középpontban végig a nagyon összetett és erősen személyfüggő közös tanulási folyamat elemzése állt. Milyen objektív lépések segítik ezt a nagyon is szubjektív folyamatot, hogy szerepek, határok és lépések a helyükön legyenek? Hiszen ebben a tanulási szakaszban két személy munkájának összehangoltsága, átgondoltsága és hatékonysága az eredményesség feltétele. Mentor és mentorált - hatodéves hallgató - közös tanítási és tanulási ideje, „alkotása” a hatodév. Nagy változás a hatodéves időszakra nézve az, hogy nincsenek már napi előadások, a hallgatóknak nem kell zárthelyi dolgozatokkal vagy szemináriumi feladatokkal sem olyan sűrűn foglalkozniuk, mint a megelőző öt évben. Az egyetem kíséri ezt a folyamatot, de már tőle távol valósul meg. A negyedévenkénti konzultációkon azért igazán jólesik újra látni egymást. A mindennapokban azonban a lelkészjelöltnek jelen kell lennie egy gyülekezet életében. A mentorlelkész munkájának legnagyobb részébe csak így nyer bepillantást a hallgató. Az együtt lépés gyakorlata ez. A tudás és a gyakorlati tapasztalat átadási próbája. Lehetőleg a lelkészi pálya minden területét érintő módon igyekszünk kialakítani a képzés menetrendjét. Az alapadottságot nem szabad szem elől téveszteni: minden mentor más, minden hatodéves egyéniség és a gyülekezeti közösségek is nagyon különbözőek, de a cél közös. Úgy kell összehangolódni, hogy a végén egy jól felkészült lelkésszel több legyen az egyházban. Mentornak és hatodévesnek nem csupán lehet, de muszáj is együtt készülni például az igehirdetői szolgálatra. Ez biztosan kiemelt, elsődleges feladat. Fontos hetente beszélgetni - ezek a mentori beszélgetések - kettőjüknek arról, hogy a gyakorló hatodéves hogyan érzi meg egyre mélyebben azt a nagyon összetett kérdést, hogy mit is jelent a lelkészi szolgálat a mindennapokban. Jó a német gyakorlatot komolyan venni: heti két óra mentori beszélgetés mindenképpen kötelező. Sok minden elmaradhat, de ennek nem szabad kimaradnia a heti programból. Talán kicsit közhelyesen hangzik, mégis jól kifejezi a lényeget, hogy ebben a képzési folyamatban tapasztalható meg először egészen közelről a valós lelkészi élet a teológushallgatók számára. Nagy titok, hogy milyen módon, de sok év tapasztalata igazolja, hogy ennek a lelkész- és gyülekezetközeiben eltöltött időnek hihetetlenül fontos szerepe van a lelkészi pályára történő elindulásnál és a későbbiekben is. Nem csupán maga a gyakorlati munka lényeges, hanem mindaz, ami mögötte van. Lehetőség nyílik arra, hogy meglássa a hatodéves, honnan merít erőt egy lelkész, és hogyan újul meg munkabírása, kitartása és alkotói kedve. Egyszóval: mik az igazi erőforrásai. A lelkészi pályának nem könnyű eleme, hogy a lelkész hite ki van téve sok keserű tapasztalatnak, csalódásoknak és sokszor az egyedül dolgozás nehézségének is. Sok-sok konfliktus kezeléséről is szól ma ez a hivatás. Ezekre a mélységekre eljutni egy év alatt egy lelkészjelölttel a beszélgetések során nem könnyű küldetés a mentorok számára. Pedig a német és a magyar tapasztalatok is azt mutatják, hogy minél korábban találkozik az ilyen realitásokkal egy lelkészjelölt, annál jobb lesz az ellenálló képessége és a stabilitása később. A lelkész is csak ebben a folyamatban válik mentorrá. Előkészülni lehet a mentorságra, de teljesen felkészülni sohasem. Minden munkakapcsolat más és más. A hallgató pedig éppen ebben a közösségben érik lelkészjelöltté a szó igazi értelmében. Minél többet lát meg a hivatás gondjaiból és örömeiből, annál inkább válik egyre megalapozottabbá a döntése: lelkész szeretnék lenni. Rámutat ez az egyéves út arra, hogy mennyire fontos a lelkésszé válásban a személyesség és a hitelesség, a hivatás szeretete és a szakmai felkészültség ilyen közeli megtapasztalása a fiatal hallgatók számára. Nagyon hasonlít ez ahhoz, ahogyan egy jó szakmát is a mester kézmozdulatainak vagy arc- és izomrándulásainak közeli meglátásával lehet a legjobban elsajátítani. A lelkész kedvessége, őszintesége, szellemi és lelki mélysége is így gyakorolhat leginkább befolyást a legintenzívebben a következő lelkésznemzedék hivatástudatára és pályaszeretetére. Jó mentor abból lehet, akinek jó kapcsolatépítő képessége van, aki teológiai veretességgel rendelkezik, empatikus alkat és kommunikatív. A hitelessége pedig az őszinteségének és az alázatának közvetlen megtapasztalhatóságában fejeződik ki. A mentor hite is akkor erősíti a hatodévest, ha nem külső formaságokban, hanem a mindennapi gyakorlatban válik követhetővé és példává. Gondoljunk mi is hálával arra a tizenkét lelkészre, akik ebben az évben ezt a munkát végzik egyházunkban. Gondoljunk hálával arra a tizenkét fiatalra is, akik hatodévesként keresik ebben a tanévben a jövőjük lehetőségét. Gondoljunk imádsággal a gyülekezetekre, ahol ez a közös tanulás, gyakorlás és érlelődés zajlik. És gondoljunk hálával mindazokra is, akik az elmúlt tíz évben részesei voltak ennek a munkának. A lelkészi pálya jelenlegi helyzete azt mutatja, hogy nagyon sok erőre, hitre és megújuló akaratra van szüksége annak, aki ezen szeretne kibontakozni és alkotni a jövőben. Drezda úgy is otthona volt ennek a konzultációnak, hogy minden résztvevő megcsodálhatta az 1989 utáni európai megújulás egyik leghitelesebb szimbólumát, a romokból teljesen felépített Frauenkirchét. Nemcsak művészeti és idegenforgalmi látványosságként nézhettük meg most, hanem belülről és alaposan, mert az egyik ott szolgáló lelkész vezetésével betekinthettünk a templom mindennapos működésébe. A közös tapasztalat pedig ennyire egyszerű volt: ha sokan összefognak, és őszintén beállnak egy templomi közösség életébe, akkor az nagyon hamar élővé és vonzóvá válik. Él ez a templom. A nyitott templomban- félóránként felhangzik egy bárki számára fogható és érezhető imádság az egész napi szolgálatra beosztott önkéntesek ajkáról. Mindig van a templomban valaki, aki „fogadja és kalauzolja” az érkezőket. Jó lenne a mi egyházunkban is egyre több ilyen élő és az önkéntesek által a „romokból” felépülő, teljesen megújult életű gyülekezetét látni. Bízom benne, hogy ehhez járulnak hozzá a maguk kis építőkockáival a mentorok és hatodévesek is. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora „Az ő kezébe teszem le...” Beszélgetés Kőszeghyné Raczkó Zsuzsannával, a Somogy-Zalai Egyházmegye új esperesével ► Érvényesen és eredményesen zárult le az esperesválasztás folyamata a Somogy-Zalai Egyházmegyében. Smidéliusz Zoltán nyugdíjba vonuló esperest Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna ecsenyi lelkész váltja, aki tizenkét gyülekezet támogatását megszerezve nyerte el az esperesi tisztséget. Ez alkalomból kértük beszélgetésre. m- Tizenéves korom legmeghatározóbb pillanata volt, amikor először olvastam a Példabeszédek könyvében a következő igeszakaszt: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6) - mondja a frissen megválasztott esperes. - Azonnal megszólított és elindított azon az úton, amely eljuttatott addig, hogy a lelkészi hivatást választva bizonyságot tegyek Krisztusról. A Tolna megyei Gyönkön nőttem fel, és a fasori gimnáziumban érettségiztem. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ismerkedtem meg leendő férjemmel, 1999-ben kötöttünk házasságot. Három gyermeket nevelünk, és várjuk a negyediket. Lelkészi szolgálatomat Ecsenyben kezdtem 2000-ben.- Meglepetésként érte az esperesi jelölés?- Nekem sohasem voltak ilyen ambícióim, ezért igen, meglepetésként ért. Főképpen az lepett meg, milyen sok gyülekezet jelölt engem a tisztségre. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e a jelölést. Egyetlen dolog bizonytalanított csak el: épp a jelölés időszakában derült ki, hogy újra gyermeket várunk. így megint visszajutottam ahhoz az igéhez, hogy az Úristenre bízom, és az ő kezébe teszem le életemet és a döntést is. (Szerzőnk tájékoztatása szerint az esperes asszony az elmúlt hét elején egészséges leánygyermeknek adott életet. A szerk.) Mivel férjem az életemben is, és szolgálatomban is maximálisan segítőtárs, ezért nincs olyan megoldhatatlan probléma vagy akadály, amely miatt azt mondtam volna, hogy nem fogadom el a jelölést. Úgy érzem, esperesi munkám mellett teljes értékű lelkészi szolgálatot tudok végezni, és helyt tudok állni az anyai hivatásban is.- Minek tulajdonítja a személye iránt megnyilvánuló bizalmat?- Nem tudom, mi volt a bizalom alapja. Én magamat végtelenül egyszerű embernek tartom, akinek fontos az őszinteség. Soha nem éreztem, hogy tökéletes lenne az, amit teszek. Amit sikernek véltem, azt mindig az Úristennek tudtam be, és neki mondtam érte köszönetét.- Tizennégy éve szolgál a Somogy- Zalai Egyházmegyében, az ecsenyi gyülekezetben. Jól ismerheti az egyházmegye életét, ami az esperesi szolgálatban elengedhetetlen.- Igen, lehet mondani, hogy megismertem ezt az egyházmegyét. A Somogy-Zalai egyébként nagyon különleges egyházmegye. Egyrészt azért, mert nagyon jó a lelkészi, munkatársi közösség. Annak ellenére, hogy túlságosan messze vagyunk egymástól, nagy szórványterületen, egymástól távol végezzük a szolgálatot. Ugyanakkor éppen ez az, ami miatt a havi lelkészi munkaközösségi üléseink olyan különleges hangulatúak, hogy a visszajelzések nagyon pozitívak. Másrészt éppen a szórványhelyzet teszi különlegessé ezt az egyházmegyét. Közös nehézségeink, gondjaink a nagy szórványterületből adódnak. A mi egyházmegyénknek most és a jövőben nagy próbatétele lesz, hogy több lelkész nyugdíjba megy, és gondoskodni kell a megüresedő lelkészi állások betöltéséről. A gyülekezeteink itt is erőtlenednek, elfogynak, így strukturális kérdések is előkerülnek: miként tudnak ezek az elgyengülő gyülekezetek akár társulva, akár egybeolvadva lelkészi állásokat fenntartani?- Milyen tervekkel kezdi meg esperesi szolgálatát?- Hiszek abban, hogy akkor tudnak gyarapodni a gyülekezetek és az egyházmegye is, ha visszatérünk ahhoz a középponthoz, amely az evangélium és Krisztus. Ezt tartom esperesi szolgálatomban is az egyik legfontosabb feladatnak. Sokszor azt érzem, hogy elveszünk a számokban, az adminisztrációban, és a lelkészi szolgálatban épp az szorul háttérbe, ami a gyülekezeti tagoknak igazán fontos lenne: az igehirdetés, a Krisztusról szóló bizonyságtétel. ■ Kiss Miklós Sikeres parókusi vizsga az Északi Egyházkerületben Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala által meghirdetett 2014. őszi parókusi alkalmassági vizsgálaton Lászlóné Agod Anett, az Óbudai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze és Domokos Tibor, a Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze vett részt. A vizsgázók a november 26-i szóbeli meghallgatáson a törvényben foglaltak szerint négyfős bizottságok előtt bizonyították, hogy alkalmasak az önálló gyülekezeti szolgálat végzésére, így mostantól megválaszthatok parókus lelkésznek. A vizsgabizottság tagjai először az előzetesen beadott írásbeli munkáikról beszélgettek a jelöltekkel. E feladatban gyülekezetük úgynevezett SWOT-analízisét - vagyis az erősségek, a gyengeségek, a lehetőségek és a veszélyek feltérképezését - kellett elvégezniük, valamint egy böjti és egy temetési igehirdetés szövegét, egy konfirmációi óravázlatot és egy előadást (Reformáció és oktatás címmel) kellett elkészíteniük. A pályázók ezután egy szituációs feladatokat tartalmazó tételsorból kaptak feladatot, így bizonyíthatták a gyülekezet vezetéséhez szükséges teológiai tudásukat és gyakorlati alkalmasságukat. Lászlóné Agod Anettet Eabiny Tamás püspök, Bence Imre esperes, Jakab Béla lelkész és Győrfi Károly egyházközségi felügyelő vizsgáztatta, Domokos Tibor pedig a püspök mellett a Buday Barnabás esperes, Asztalos Richárd espereshelyettes és Boros Csaba egyházközségi felügyelő alkotta bizottság előtt adott számot tudásáról. Az eredményhirdetéskor a püspök áldáskívánással nyújtotta át az okleveleket a vizsgát megálló, így immár parókus lelkészi tisztségre megválasztható két pásztornak. ■ Balicza Máté felvétele
