Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-30 / 48. szám
6 -m 2014. november 30. KERESZTUTAK Evangélikus Élet ■■■Ml : Korálok és genfi zsoltárok Ökumenikus kórustalálkozó Budapesten ► A Magyar Egyházzenei Társaság által kétévente megszervezett kórustalálkozó résztvevői idén a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban gyűltek össze. Az egyházi kórusok november 22-i együttlétének címe a Cantantibus organis volt. A kifejezés Szent Cecíliának - az egyházzene védőszentjének - zsolozsmájából származik. Kocsis Csaba énektanár-karvezető, egyházzenész köszöntő szavai után Balogh Piusz premontrei szerzetes pap, egyházzenész, a Magyar Egyházzenei Társaság elnöke egy Szent Ágostontól származó gondolatot helyezett a résztvevők és hallgatók szívére: meg kell próbálnunk tehetségünkhöz és képességeinkhez mérten szép énekkel dicsérni az Istent úgy, hogy ne a művészi teljesítmény kerüljön előtérbe. Isten mindent meghall, még az olyan hibát is, amelyet a művész már nem képes észrevenni, így törekedni kell arra, hogy énekünk ne mesterkélt, hanem ujjongó legyen. Kinczler Zsuzsanna énektanárkarvezető, egyházzenész - a rendezvény egyik életre hívója - vezette be, majd vezényelte a kezdő közös éneket, örök élet vasárnapjának graduálénekét: a Harsány szó kiált az éjbe kezdetűt, amelynek többszólamú feldolgozása /. S. Bach 140. kantátájából származik. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszéke adjunktusának elmondása szerint a kórustalálkozó célja az lenne, hogy a különböző felekezetű liturgiában szolgáló kórusok megismerhessék egymást, bővíthessék repertoárjukat, tapasztalataikat, valamint betekintést nyerhessenek a többi felekezetben előforduló éneklési módokba. Délelőtt tíz órától összesen tizenkét - az ország minden pontjáról érkezett - kórus mutatta be énektudását. Az öt budapesti énekkar mellett jelen voltak kaposmérői, halászteleki, nagykőrösi, kunhegyesi, váci, sátoraljaújhelyi és dunaharaszti énekkari tagok is. Az esemény meghívóján a liturgikus kórusok találkozója megjelölés állt, amelyről annyit talán érdemes elmondani, hogy a megnevezés felekezetileg eltérő, hiszen a katolikus felekezetben nem használják a gyülekezeti kórus megjelölést, a protestánsok pedig a liturgikus kórust ismerik kevésbé. A kifejezés olyan énekegyüttesekre vonatkozik, amelyek liturgikus eseményeken, tehát a szentmiséken vagy istentiszteleteken végeznek rendszeres zenei szolgálatot. Az alkalmon részt vevő kórusok összetétele, repertoárja, a kórustagok életkora is nagyon színes képet mutatott. Voltak gyermekkarok, iskolai kórusok, idősebbekből álló énekkarok, emellett pedig az együttesek létszáma is igen változó volt: a 10-12 fős kórustól egészen a 45 fős szkóláig terjedt. * Az elhangzottak között voltak egyszólamú gregorián, illetve gyülekezeti énekek - kísérettel vagy anélkül -, különböző dallamokat feldolgozó, többszólamú kórusművek, valamint hangszerekkel kísért darabok. A kórusok betekintést nyerhettek a többi felekezet speciális repertoárjába is, egyaránt felcsendültek korálok, gregorián és graduáldallamok, valamint genfi zsoltárok. Az evangélikus egyházat az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara képviselte, amely rövid kantátát adott elő orgona, hegedű és cselló kíséretében. Dietrich Buxtehude Erhalt uns, Herr, bei deinem Wort (Tarts meg Urunk, szent igédben, EÉ 255) című művében a fent említett dallamot az azonos daliami gyökerekkel rendelkező korállal, az Adj békét a mi időnkben kezdetűvel (EÉ 291) együtt dolgozza fel. A rendezvény további célja, hogy a kórusok egymást hallgatva megismerjenek új darabokat, amelyeket akár ők is felvehetnek majd repertoárjukba, vagy inspirációt nyerjenek a hangszerelési lehetőségeket illetően. E sokszínű eseményen erre minden kórusnak módja volt, hiszen egy darab sem csendült fel kétszer, illetve az is bebizonyosodott, hogy kis létszámmal is lehet liturgiában jól alkalmazható zenét előadni. A repertoárban szerzett új ismeretek mellett a hangzás is hozhatott újat több kórusnak, főleg olyanoknak, amelyek nem ekkora méretű templomban szolgálnak. A kezdő közös ének alatt volt a leginkább tapasztalható a hatalmas tér ereje, amikor több mint kétszáz fő egyszerre énekelt. Emellett érdekes volt megtapasztalni azt, hogy míg a konferálás során koncentrált figyelemre volt szükség, addig az énekléskor minden egyes szót tisztán lehetett érteni az utolsó padsorokban is. A gondos szervezésnek köszönhetően a kórusok gyors egymásutánban követték egymást, majd az esemény zárásaként egy ökumenikus vonatkozású sexta imaórát énekeltek együtt. Ekkor a gregorián zsoltározás és himnuszéneklés mellett helyet kapott a lutheri korái, a Mi Atyánk, ki vagy mennyekben (EÉ 72) is. ■ Kocsis Krisztina 1 es Iskola kórijjÉfr 1 II ÉittiPn J Í*fe4 . J yti •• < -i d }#; %*• . iS atoJr Honfoglalás Soltvadkerten A soltvadkerti óvodások november 24-én, hétfőn átköltözhettek a napokban átadott új épületbe, s ezzel a helyi evangélikus közösség régóta dédelgetett álma valósult meg. A kisebbek közül néhányan sírdogáltak, mert nagyon hozzászoktak a régi óvodához, a nagyobbak viszont kitörő örömmel vették birtokba a különböző színű bútorokkal berendezett termeket. A régi óvoda évek óta szűknek bizonyult, s ma már végképp nem felelt meg az előírásoknak. Az emeleti részbe - a logopédiára, a nyelvi laborba és a könyvtárba - vittek át a régi épületből jó állapotban lévő bútorokat. A földszinten minden új, s a fejlesztőszobába is korszerű berendezés került. Lakatosné Hachbold Éva óvodavezető bevallotta, hogy megkönnyezte a régi épületet, amelyhez számtalan szép emlék köti őt is. Hihetetlen, hogy annyi kudarc után végre megtörténhetett a honfoglalás - mondta az óvodavezető. Gyermekáldás. Szívemben még mindig csilingelnek a vadkerti óvodások kisharangjai. Vágyakozva gondolok a „Luther-szigetre” - ahol a templom, az óvoda és a Találkozások Háza egyesül, ott még a hajótörés sem lenne szenvedés... A sziget népes, száz és egy gyermekre vigyáz az értő figyelem és szeretőgondviselés. Az óvodába évek óta egyre többen íratják gyermeküket, és a létszámhiány minden jel szerint ismeretlen fogalom marad a jövőben is. A jövő Soltvadkerten biztosítottnak látszik, Isten gyermekkertjében számos palánta növekszik, és hozza a megtérés gyümölcseit. A kisharangok pedig a mindig kétkedő és nyugtalan felnőttekben ébresztik fel a hit őszinte egyszerűségét, amely nélkül nincs a mennyekben helyünk, sem a földön nyugtunk. A lelkiismeret hangját, amely kétségkívül meg tudja különböztetni a jót a rossztól. A Teremtő szereteténekfelismerését, mert a felnőttek hajlamosak elfelejteni, hogy ő nemcsak az első embert keltette életre, hanem mindegyiket. Ha minden településen lenne ilyen sziget, hamar benépesülnének az óvodák! ■ Walkó Ádám Adventi jegyzetlapok (Napló, 2014) Advent. A szent, várakozás ideje. Az egyszerű titok hóillatú ünnepe. Vágyakozás az után, ami a mienk, és ami még nem, de már régóta szeretnénk. A visszapergetett idő, hogy megtaláljuk gyerekkorunk alkonyi óráját, mikor lestük a kinyíló kaput, és feltűnt apánk fáradt és mosolyos arca. Hátizsákjából apró ajándékok bújtak elő: ropogósra sült kenyér, piros alma... Vágyakoztunk - az ablakban lesve - az első csillogó hóesésre. Szánkónkat a nagy után kötöttük, és meg sem álltunk a város széléig. Már esteledett, mikor hazataláltunk, de jó volt hazaérkezni a szőlővenyigés melegbe. Magához ölelt aggodalmas anyánk szeretete. „A karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése” - írta Pilinszky. Minden egyéb kaland, véges és kérdéses. Aki őszinte hittel várakozik, abban megszületik a türelem csendje, és tiszta fény árad sötét napjaiba. % Ht * Kereső. Istent az ember nem különös időkben keresi, nem karácsonykor, nem húsvétkor. Nyugalmas napokban, leginkább a várakozás csendjében: advent heteiben. Töprengve, zenét hallgatva, könyveket lapozva, imádkozva. Keresheti a tudósok istenét, a Kozmosz urát, de legtöbben az igaz Istent, aki az evangéliumban rejtőzik, cselekszik; azt, akit megöltek. * * Ht Novemberi szavak. Vajon hányán tudjuk advent lényegét? Várakozás arra, aki van. Szüntelen vágyakozás az után, aki a miénk. És ami szép és fájó benne: erről az egyszerű dologról csak dadogva tudunk beszélni. Keressük a szavakat. „Isten megtestesült közöttünk - írta Vasadi Péter. - És túl idő és tér vastörvényén maga a teremtő Isten is készséggel és önátadással vetette alá magát. Advent idején arra várakozunk, ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jólrosszul a kezünk között tartunk.” Újból és újból vágyakozunk utána. Isten beleszületett az időbe, mi kiemelkedtünk a végtelen időből. A véget nem érő emlékezésben élünk, a szeretet soha nem szűnő oltalmában. * * Ht A várakozás csendje. Figyelj türelmesen. Fölbukkan, megjön, akire vártál. Előbb talán Isten szava érkezik, csontig hasító igaz szava. Nem ébreszt, nem kioktat, csak szól, és már távozik is. „Hallgasd a csöndet” - üzeni egy öreg erdélyi prédikátor. A csönd nem magyaráz, a legfontosabbra figyelmeztet. Az emberi szó lámpásként világok de árnyékával el is fedi a lényeget. Most, a karácsony előtti napokban kell a hallgatás, hogy észleljük az alig rezdülő szél üzenetét. Advent a Hargitán. Sütő András fájó erdélyi színjátékát mindig újraolvasom. Ott vagyok Sikaszóban, a Várakozás hegyének lábánál. Az ablak alatt a Bakó-pataka nyargal a Küküllő felé, s úgy tűnik, maga a természet védelmez bennünket. Az éjszakában medvejár bocsostul, és ahogy az író hallotta: az állat megeszi azokat, akik nem járnak templomba. Sütő András novemberi fáinak sárguló levelei a Hargita felé repdesnek. A búcsúzó ősz szeneinek erdőtüzében felkiáltójelként magaslanak a fenyők. Minden hallgat, várakozik a közelgő csodára. * * ífr Rilke-vers. A nagy költő fiatalkori verse advent sejtelmes üzenete. A nyolc sor mintha fenyőfák téli álma lenne, figyelő csend. Felvillannak a fények, harang szól a közeli faluban. „Havat terel a szél az erdőn, / mint pehely-nyájat pásztora. / S néhány fenyő már érzi sejtén, / miként lesz áldott-fényű fa, / és hallgatózik. Szűz utakra / feszül sok ága, tűhegye - / szelet fog - készül, nő magasba, / az egyetlen szent éj fele.” * * Ht A tudós. Bálint Sándor könyvében érdekes jegyzeteket találunk ünnepeinkről. „Advent, másként ádvent, a szegedi nép ajkán ádvint. Istensegíts székelyei körében edvent, az Egyház tanácsa szerint szent idő. A Megváltó érkezése.” Az adventi időszak a várakozás, a remény ideje. A titkos csoda napjai. A korai fölkeléssel járó áldozat. A havat még templomba indulás előtt illik elsöpörni, hallom nagyapám régi intelmét. Ezt az egyet egyre nehezebb teljesíteni, mert alig esik hó, összekavarodtak az évszakok, hajszolt életünkkel együtt. * * * Vasárnapi leltár. Ma befejeztem, amit elterveztem erre az évre. A legfontosabbak elmaradtak: keveset láttam gyermekeimet, öreg barátomat. Néhány nap, és itt van karácsony. Az év legszebb napjai, tündöklő órái; a múlhatatlan gyerekkor föltámadó emlékei. A fán arany fénnyel lobognak a gyertyák. A szeretet ünnepe? Jó volna hinni, hogy így lesz, egy estére legalább, egy pillanatra békesség az egész világban! ■ Fenyvesi Félix Lajos
